Heves Megyei Hírlap, 2020. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

2020-12-08 / 287. szám

12 INTERJÚ____________________________________________________________________________________________________________________________2020. DECEMBER 8., KEDD Hortobágyi T. Cirill: Adventben az első, hogy a félelmeinket imává fordítsuk A megbénító szorongásunkból reménykedő várakozás lehet Hortobágyi T. Cirill is meggyújtotta az adventi gyertyát Fotó: Csapó Balázs, Kisalföld I További izgalmas hírek látogasson el ide: HEOL.hu Világjárvány­ba érkezett meg az idei ad­vent. Az első gyertya fényé­ben számos kérdés fogal­mazódik meg az emberek­ben: Miért? Meddig? Ho­gyan? Kitől? Mi lesz? A vála­szokat keresik a tudósok és keresik a hívő emberek is. Karácsony ünnepéhez tart­va az első lépés, hogy a fé­lelmeinket, a kérdésein­ket imádságba fordítsuk - mondta Hortobágyi T. Cirill , pannonhalmi főapát lapunk­nak adott interjújában. Werner Krisztina szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu- Hagyományosan ünnep és díjátadó is a főapátságban Szent Márton napja, ami kívül­ről idén csendesnek tűnt. Mi történt a falak között?- Sajnos a pandémia meg­akadályozta, hogy a Szent Márton-napot a szokott módon ünnepeljük. Elmaradt a bazi­likában a díj átadása, amely 2001 óta hagyományunk. Sze­mélyesen vittem el a Szent Márton-díjat Kaposvárra So­mos László esperes atyának, a Kaposvári Egyházmegye hely­­nőkének, amiért példamutató szolgálatot vállalt, elsősorban a cigány gyermekek védelmé­ben. Az átadásról készült kis­­filmet elküldtük azoknak, aki­ket meg szoktunk hívni az ün­nepre. A találkozás idén Pan­nonhalmán elmaradt, de az üzenet, a buzdítás, ami az ér­zékenységünket akarja a szí­vünkben fölkelteni, hogy fe­lelősek vagyunk más embere­kért és mutassuk fel azokat az embereket, akik gyakorolják a felelősségüket, az nem szűnik meg, és éppúgy megmarad eb­ben az évben is. Reményke­dünk, hogy jövőre Szent Már­tonkor már semmi nem aka­dályozza meg, hogy folytas­suk a hagyományt. Az alapima nem kérés a jó Isten felé, hanem dicsőí­tés, hálaadás.- Milyen az élet a monostor­ban? Hogy vannak a szerzete­sek, az idősotthon lakói, a di­ákok?- Hála Istennek mi egy ki­csit szigetszerűen működünk itt, a domb tetején, és ez most azt is jelenti - hogy lekopog­jam -, a vírus nagyon komo­lyan nem fenyegetett bennün­ket. Három atyánk betegedett meg, mind a három lelkipász­tor, kettő kint élő, a harmadik az apátságból kijár. Életve­szélyben nem voltak és mind a hárman kigyógyultak. Ami nagyon nagy szó, és aminek nagyon örülünk, hogy a szoci­ális otthonokban sem tavasz­­szal, sem ősszel nem ütötte fel a fejét a vírus. A munkatársa­ink közül többen átestek a be­tegségen, de senki sem szo­rult kórházi ellátásra. A di­ákok között is többen voltak covidosak, de nagyon jól tud­tuk kezelni az év eleje óta mű­ködtetett elkülönítési gyakor­lattal a fertőzés terjedését.- Milyen az idei advent?- A bejárat előtt, a kereszt­nél ott van egy szép nagy ad­venti koszorú, viszont ünne­pélyes gyertyagyújtásokat a környékbeli emberek és mun­katársaink részvételével nem tudunk tartani. A bazilika minden liturgiája továbbra is látogatható a korlátozó intéz­kedés betartásával. Az isten­tiszteleteket ismét közvetítjük online, később is visszanézhe­tő módon.- Világjárványba érkezett az idei advent, számos kérdés fo­galmazódik meg az emberek­ben. Csak a kérdőszavakat so­rolom: Miért? Meddig? Ho­gyan? Kitől? Mi lesz?- Nagyon megalapozottak a kérdések, nagyon húsba vágó mindenkinek ez az ál­landósult kiszámíthatatlan­ság. A félelem nem indoko­latlan. Szorongás van az em­berekben, aminek egészség­­ügyi, társadalmi, gazdasá­gi hatásai vannak. Az a kér­dés, hogy találunk-e ebben a helyzetben bátorító spiri­tuális üzenetet. A pandémia egyszerre szembesít ben­nünket a világ állapotával és a saját kiszolgáltatottságunk­kal. Olyan gonoszság van raj­tunk, ami megfertőz ben­nünket és nem tudjuk kivon­ni magunkat a hatása alól. Mi is okozói vagyunk a teremtett világ pusztulásának, mert fe­lelőtlenül termeljük a hulla­dékot, mert feleslegesen túl­fogyasztunk, és áldozatai is vagyunk, mert elszenved­jük ennek hatásait. Az erő­szaknak is okozói vagyunk, amikor mi vagyunk nyugta­lanok, feszültségkeltők, gyű­­lölködők, és elszenvedői is, mert elér bennünket.- A válaszokat hogyan találjuk meg a várakozás heteiben?- Adventben most is eljön a szabadító Krisztus. A bé­nító szorongást reményke­dő várakozássá alakíthat­juk. Számomra ez a kihívása az idei adventnek. A félelme­inket, a szorongásunkat re­ménykedéssé kellene alakíta­ni, hogy az Istent szabadító­­nak tapasztaljuk meg az éle­tünkben. Krisztus így a szü­letésével a szabadulást hoz­za az ember számára. Az el­ső lépés, hogy a félelmeinket, a kérdéseinket, a szorongása­inkat imádsággá fordítsuk. Hogy elmondhassuk a jó Is­tennek, nem értem ezt a hely­zetet. Uram, miért hagytad, hogy így letérjünk az útjaid­ról? Izsaiás prófétának van­nak ilyen gondolatai, ami ad­vent első vasárnapján elő is kerül a 63. fejezetből, amikor a próféta a nép nevében for­dul az Úristenhez és azt kér­dezi tőle: „Urunk, miért hagy­tad, hogy letérjünk az útjaid­ról, hogy megkeményítsük a szívünket, ahelyett, hogy fél­ve tiszteltünk volna?” Egy­részt beismeri a próféta azt, hogy letértünk a normál élet útjáról, másrészt bevonja kér­désével a jó Istent: Uram, te ezt eltűrted, hogy mi ezt csi­náljuk, akkor segíts rajtunk!- Az ima lehet gyógymód?- Az ima biztos gyógymód, de nem arra a célra szolgál, hogy elmondok automatiku­san egy Miatyánkot és hát­radőltem, hogy akkor nekem már dolgom nincs, rábíztam a jó Istenre, intézze. Az ima nem is csak annyi, hogy pszi­chikai hatást gyakorol rám, hogy elhiszem, meggyógy­ulok. Az ima ennél több. Az imában benne van a csoda mozzanata, amikor azt ta­pasztalom meg, hogy nem annak hatására, amit én pro­dukáltam, történik velem va­lami jó.- A koronavírus megváltoztat­ta az eddigi életünket. Hogyan lehet jól megélni?- A rossz időszakot ma­gunk mögött fogjuk tudni. Bízom a tudomány megoldá­saiban. A Covid-19 vírusra meg fogják találni a szakem­berek több-kevesebb idő alatt a megfelelő ellenszert, a vé­dőoltást. De abban nem lehe­tünk biztosak, hogy nem lesz egy újabb pandémia. A vak­cina sem fogja megoldani azt a világméretű problémacso­magot, amit a teremtett vilá­gunk elszennyeződése, seb­­zettsége jelent. Mindenki ér­zi a globális felmelegedés ha­tását. November végén gyö­nyörű napsütéses napjaink voltak, nem volt rendes fagy, a csapadéknak sem egyenle­tes az eloszlása, özönvízszerű esők érkeznek és utána hóna­pokig nincs csapadék. Ezek nem a Covid-19 következmé­nyei. Azt gondolom, hogy a hamvazószerdán meghirde­tett zöldböjt, azaz a klímavé­delem érdekében kidolgozott öt fontos tanácsunk, javasla­tunk most is ugyanúgy érvé­nyes és hasznos. De nemcsak a teremtett világ van bajban, hanem az embereké is. Elha­rapózott közöttünk az em­beri kapcsolatok megromlá­sa, a gyerekekkel szembeni visszaélés, a családon- belü­li erőszak, a felekezetek kö­zötti szeretetlen gyűlölködés, a vallások közötti feszült­ség. Úgy látom, nem afelé ha­lad az embernek a gondolko­dása, hogy összefogjunk, él­jünk békében, támogassuk egymást, fogadjuk el a má­sikat, hanem inkább arrafe­lé, hogyan tudunk minél in­kább elkülönülni egymástól. Nem a vírus az oka ezeknek a jelenségeknek sem. A vi­lágjárvány most egy elhúzó­dó, de átmeneti időszak, ami­nek vége lesz. A kérdés az, hogy a nagy általános embe­ri és társadalmi problémák­kal szembenézünk-e. Kettős a feladat, mint az irgalmas szamaritánus története a Bib­liában. Amikor ott fekszik előtte az ember, akit kirabol­tak, megsebesítettek, akkor az első, hogy ellássa a sebeit. A következő lépés, hogy meg­­tereiútse a biztonságos viszo­nyokat, hogy ne történhessen meg az, hogy egy embert, aki utazik, a rablók agyba-főbe vernek és kirabolnak. A tár­sadalmi vetülete az a példá­zatnak, hogy legyenek nor­mál elvek, jó eszmék, igazsá­gos törvények. Az egyes em­ber felelőssége a saját élete és a társadalom jobbítása. A zsoltárok min­denfajta emberi érzést a jó Isten elé tesznek.- A monostor zárva a turisták előtt. Gyakran voltak ilyen tör­ténelmi idők, hogy be kellett zárkózniuk?- Az ezeréves történelem­be nagyon sok minden bele­fér, ebből jó nyolcszáz év in­kább a maira hasonlító be­zártságban telt. Voltak törté­nelmi válságok, voltak pes­tisjárványok, háborúk is vol­tak. Megesett, amikor el kel­lett menekülni a török kor­ban északabbra, mert vég­várrá alakították az apátsá­got. Mindig és most is abban bízunk, hogy visszaáll a meg­szokott rend.- Vendégségben, ez volt az idén választott kulturális-spiri­tuális tematikájuk. Nyitott szív­vel és több száz programmal készültek a vendégek fogadá­sára, amit keresztülhúzott a járvány. Miről fog szólni 2021?- A tematika, amit egy-egy évnek adunk, nem mestersé­gesen berángatott téma, ha­nem fókuszt szeretnénk he­lyezni velük az életünkben egyébként is meglévő mozza­natokra. Pannonhalma min­dig a vendégváró világörök­ség marad - évadtól függetle­nül. Jövőre az Emlékezet lesz a téma, de nem úgy, hogy ki­takarjuk az előzőeket. Nem csupán a te­remtett világ van most bajban, de az embereké is.- Hatvanadik születésnapjára szentföldi zarándoklattal lep­ték meg munkatársai. Milyen volt megtapasztalni Jézus szü­letésének, gyerekkorának, ta­nításainak, keresztútjának és feltámadásának helyszíneit?- Nagyon fontos volt szá­momra ez az út, soha nem jár­tam addig a Szentföldön. Nem tudom zárójelbe tenni a saját földrajztanár énemet, szere­tek turistáskodni, utazni. El­sősorban zarándokként men­tem, hogy magamba is nézzek útközben és megfigyeljem, mi mindent vált ki a szívem mé­lyén. Gazdag volt az utunk, Jézus életének szinte minden helyszínét végigjártuk. Két bencés apátság van a Szentföl­dön, amely egyetlen közösség, északon a Genezáreti-tó part­ján Tabgha és Jeruzsálemben a Dormitio Apátság. Végigjár­tuk az Ószövetség szent he­lyeit és Jézus életének min­den helyszínét. Názáretben az Angyali Üdvözlet-bazilikában kezdtük, jártunk Mária kútjá­­nál, ahol az angyal hírül ad­ta Máriának Jézus születését, de voltunk a Pásztorok bar­langjában Betlehemben, Jé­zus születésének helyén, vé­gigjártam a keresztutat Je­ruzsálemben. Azóta, amikor hallom a szentírási története­ket, például Péter anyósának meggyógyítását, ott van előt­tem az a templom és annak a zsinagógának a képe, ahol vol­tunk Kafarnaumban. Látom a Dominus Flevit templomot, ahol Jézus siratja Jeruzsále­met és ahonnan szép a rálá­tás a jeruzsálemi óvárosra. Kitörölhetetlen belső nyomok ezek, amelyek nem a gyönyör­ködésnek, nemcsak az ismere­tek gyarapításának a mozza­natai, hanem arról is szólnak, hogy általuk elevenebbé vá­lik a történet. Amikor hallom a Szentírás történeteit, a kéte­lyeknek, bizonyosságoknak a feszültsége is jobban érezhető, az egész emberközelsége mé­lyebb átélést tesz lehetővé. * I

Next

/
Thumbnails
Contents