Heves Megyei Hírlap, 2020. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

2020-12-08 / 287. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2020. DECEMBER 8., KEDD HÍREK Az évtized utolsó éveire minden új termelőegységnek működnie kell Szünetel az ügyfélfogadás Szünetel az ügyfél­­fogadás december 12-én, szombaton a polgármesteri hivatal valamennyi szerveze­ti egységénél, így az ügyfél­­szolgálaton és az Újhatvani Ügyfélszolgálati Irodán is - közölte honlapján az önkor­mányzat. A tájékoztatás sze­rint a hivatal munkarendjé­ben igazgatási szünetet ren­deltek el december 21-étől január 3-áig. December 21-e és december 23-a között személyes ügyintézésre csak indokolt esetben, kizárólag az ügyintézővel előzetesen egyeztetett időpontban van lehetőség. S. S. Tartozásokat rendezhetnek ILVÁSVÁRAt Több mint 25 millió forint rendkívüli ön­­kormányzati támogatást ha­gyottjóvá a Belügyminiszté­rium a település számára. Az összeget a helyhatóság tartozásainak rendezésére keil fordítani. A település hi­vatalos honlapján közöltek szerint ebből az összegből rendezhetők a szemétszállí­tási díjak, a visszafizetendő iparűzési adó, a kiegyenlítés­re váró szállítói tartozások. s. s. Online nyílt nap az egyetemen A járványhelyzet mi­att online formában tartja idei nyílt napját az Eszterházy Ká­roly Egyetem. A december 15-i eseményen az intézmény kép­zéseit Kalóné Szűcs Erzsé­bet, az EKE Oktatási Igazgató­ságának vezetője mutatja be. Az online programban szó lesz a kollégiumi lehetőségekről, a mentor-, illetve hallgatói prog­ramokról, sportlehetőségekről, az öntevékeny körökről. S. S. Kezdődik a Mátrai Erőmű zöld jövőképének alakítása Európai uniós pénzt is igény­be akarnak venni a Mát­rai Erőmű átalakításához. Az ipari park több cégének át kell terveznie tevékeny­ségét. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu VISONTA A tulajdonos magyar állam jóváhagyta a magyar vil­­lamosenergia-termelés ló szá­zalékáért felelő Mátrai Erőmű hosszú távú fejlesztési prog­ramját, így elindulnak a tech­nológiai átalakítás és a finan­szírozási pályázatok előkészí­tési munkái, közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tár­ca nélküli miniszter és az Inno­vációs és Technológiai Minisz­térium. A közlemény szerint a Mátrai Erőmű modernizációja a követ­kező évtized egyik legjelentő­sebb hazai energetikai projekt­je lesz. A széntechnológia kive­zetése az uniós energia- és klí­mapolitikai céloknak is megfe­lel, az átalakítás ezért részben uniós támogatásból valósulhat meg. Az átalakítás része egy öt­száz megawatt teljesítményű kombinált ciklusú gázturbi­nás erőmű és egy 31 megawat­tos RDF/biomassza-tüzelésű blokk építése Visontán, továbbá 200 megawattos fotovoltaíkus napelempark létesítése a két bá­nya rekultivált területein, vala­mint a lignitkészletek alterna­tív felhasználásaként egy tisz­­taszén-technológiát alkalmazó kísérleti üzem létrehozása. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a kö­vetkező energiatermelő rend­szer karbontakarékosságát és jóval gazdaságosabb struktúrá­ját emelte ki, s azt, hogy az át­állás mind az erőműben, mind az ipari parkban és a térségben működő cégek számára hosz­­szabb távon fenntartható mun­kahelyeket jelent, és javítja az itt élők életminőségét. Mager Andrea nemzeti vagyon keze­léséért felelős tárca nélküli mi-Rövid távon az erőmű lignites blokkjainak biztonságos keretek között kell tovább működniük Fotó: Cz. T. HEOL.hu Növelik a hasznosított biomassza és válogatott hulladék mennyiségét Tavaly vette meg az állam A Mátrai Erőmű az ország egyik legjelentősebb energetikai célú biomassza/RDF felhasználó­ja. A társaság leányvállalata, a Geosol Kft. az ország legkor­szerűbb komplex biomassza- és hulladékkezelő rendszerét működteti. A cég az alterna­tív tüzelőanyagokat szállítja az erőmű számára, ezzel is csök­kentve szén-dioxid-kvóta igé­nyét. A beszállított tüzelőanyag legnagyobb része biomix/bio­massza, ezen felül a kommu­nális hulladék feldolgozása so­rán leválasztott, valamint az iparban képződő megfelelő­en leválogatott, energetikailag hasznosítható hulladék. A vál­lalat meglévő RDF-feldolgozó infrastruktúrájának hasznosí­tására egy új, korszerű és nagy hatékonyságú RDF-tüzelésű blokk létesül, ami a közlemény szerint zöldítést és megújuló energiatermelést szolgál. A Mátrai Erőművet és a Geosolt tavaly év végén vásárolta meg az állami tulajdonú MVM 17,44 milliárdért, ezenkívül sajtóinfor­mációk szerint az ügylet része volt 4,9 milliárd forint tagi hi­tel megadása a korábbi tulajdo­nos érdekeltségébe tartozó Sta­tus Energy magántőkealapnak. A vásárlás után 26,4 milliárd fo­rint tőkeemelést és ugyanek­kora áthidaló hitelkeretet is ja­vasoltak. niszter szintén az élhetőbb ter­mészeti és kiszámíthatóbb gaz­dasági környezetet emelte ki, ami hozzájárul a jövő generá­cióinak egészségi és egziszten­ciális biztonságához. Horváth László, a térség országgyűlési képviselője azt ígérte, kiemel­ten figyel majd a munkahelyek megvédésére. Rövid távon az erőmű ligni­tes blokkjainak biztonságos ke­retek között kell tovább működ­niük, amíg a magyar villamos­­energia-rendszer biztonsága át­viteli hálózati fejlesztésekkel megerősödik. Az MVM felada­ta, hogy a technológiai átalakí­tást végrehajtsa, és ahhoz a tár­sasági forrásokon túlmenően to­vábbi uniós finanszírozási for­rásokra is pályázzon. A közép­távú technológiai átalakítás cél­ja, hogy az évtized utolsó évei­re már valamennyi új termelő elem működőképes legyen. A Mátrai Erőmű közvetle­nül és közvetve több ezer csa­lád megélhetését biztosítja, ezért komplex térségfejlesztés­re is szükség lesz. A kormány­zat partnere kíván lenni az ipa­ri parkba települt cégeknek is, amelyek jelenleg az erőmű mel­léktermékeit, mint alapanyago­kat használják fel. Ezen vállal­kozásoknak újra kell tervezni­ük működésüket. A jelenlegi bányászati tevé­kenység több lépcsőben ala­kul át. Részben átfordul re­kultivációs feladatokra, a bá­nyászok egy része tovább fog­lalkoztatható a bányaüzemek­ben. Ezen felül a tervezett kor­szerű technológiájú erőmű­vek létesítésénél az előkészí­tési feladatokban is nagy sze­rep hárul majd a mátrai mun­kavállalókra. Az MVM az át­alakítási folyamat és a jövő­beni működtetés során ki­emelt figyelmet fordít az erő­műben és a bányákban elér­hető képzett munkaerőre, to­vábbképzésükre és alkalma­zásukra az új tevékenységek­ben. A vállalat folyamatosan egyeztetni fog az érdekképvi­seleti szervezetekkel. Jelképes ajándékkal lepik meg a falu lakóit Két ember sérült meg a hétfői balesetben Karambol a kanyarban • EGER Nem indult jól a hét a közlekedésben a megyeszék­helyen. Két személyautó üt­között össze Egerben, a Mak­iári út és a Kőporos kereszte­ződésében hétfőn délelőtt - számolt be a Hírlap kérdésére Lázár Levente a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó­­referense. A baleset következtében ketten szenvedtek sérülése­ket, őket a mentők látták el. Érdeklődésünkre a rendőr­ségtől azt< a választ kaptuk, hogy az elsődleges informáci­ók szerint a karambolt az el­sőbbség meg nem adása okoz­hatta. S. S. A mentők két sérültet láttak el Fotó: Berán Dániel Cukor ötszáz családnak A Kerecsendi Ro­ma Nemzetiségi Önkormány­zat ötszáz családnak adomá­nyoz szaloncukrot az ünne­pek közeledtével. Mivel a jár­vány nem teszi lehetővé idén a közös ünneplést, mindenkép­pen szerették volna az egy­más iránti szeretet, figyelmet és odafigyelést kifejezni a he­lyi kisebbséghez tartozó kép­viselők. Szaloncukrot tartalmazó cso­magokat állítottak hát össze a szervezet önkéntesei, hogy azt a napokban személyesen juttas­sák el a községben élő családok­nak - tudtuk meg Suha József­től, a szervezet elnökétől. B. K. A csomagokat házhoz viszik Fotó: M. W.

Next

/
Thumbnails
Contents