Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-27 / 278. szám
2020. NOVEMBER 27., PENTEK BELFÖLD-KÜLFÖLD 0 A következő hónapok vitáit közösen fogjuk megvívni Kötelességem a vétó Orbán Viktor az uniós nézeteltérésről: Ezt a vitát nem lehet pénzzel megoldani Fotó: MTI Visszatérően ostromolja a német kancelláriát BERLIN Belehajtott egy autó Németországban a kancellári hivatal zárt főkapujába szerdán. Személyi sérülés nem történt, a most, és a kapu megrongálódott. Az autó sofőrjét őrizetbe vették, vizsgálják, szándékosan hajtott-e a kapunak - közölte a német főváros rendőrsége. Az incidens idején az épületben volt a német kormány több tagja is, de a rendőrség hangsúlyozta, Angela Merkel kancellár, kormányának tagjai és hivatali munkatársai egy pillanatig sem voltak veszélyben. A Bild című lap szerint politikai indíttatású támadás történhetett. Erre utal, hogy az autó egyik oldalán az „Átkozott gyermek- és idősgyilkosok”, a másik oldalán pedig a „Le a globalizációs politikával!” felirat olvasható. Ä lap szerint ugyanezzel a sötét kombi Volkswagennel 2014-ben is nekihajtottak a kancellári hivatal főkapujának. Akkor az egyik oldalon a „Le a gyilkos klímaváltozással!” a másikon a „Szeretlek, Nicole” felirat állt, ugyanolyan betűkkel, amilyenekkel a mostani üzenetek. 2014-ben kis sebességgel hajtott neki a kerítésnek, sérülés nem történt, az akkor 48 éves sofőrt őrizetbe vették. Hat év elteltével most ismét elfogták. Ügyében a berlini tartományi bűnügyi hivatal államvédelmi osztálya indított nyomozást. MW Sem Lengyelország, sem Magyarország nem fogad el olyan javaslatot, amelyet a másik elfogadhatatlannak tart - állapodott meg tegnapi találkozóján a magyar és a lengyel kormányfő. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST A júliusi uniós csúcs az egyik legélesebb vitát eredményező hétvége volt az EU történetében, ahol esélyt kapott a német elnökség, hogy egyensúlyt teremtsen a költségvetés elfogadása és az uniós érdekeket védő jogszabály között. Ez nem sikerült a németeknek, továbbra is napirenden van a joguralomról szóló javaslat - fejtette ki Orbán Viktor a Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel közös sajtótájékoztatón. Bejelentette: közös közleményt adnak ki, amelynek utolsó sorát idézte: „Mi egyesíteni fogjuk az erőinket és érveinket, és Magyarország nem fog elfogadni olyan javaslatot^ ami Lengyelország számára elfogadhatatlan lenne.” A miniszterelnök arról is beszélt: a nyugati média olyan képet fest, mintha a magyar vétó helytelen lenne, de a vétó egy törvényes eszköz, amit jogként az uniós alapszerződés biztosít. „Nekem nemcsak lehetőségem, hanem hazafias kötelességem is vétózni, ha úgy látom, egy döntés a magyarok érdekeit sérti” - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint a javaslat nem a jog, hanem a többség uralmát teremtené meg. Az Európai Unió fősodrával szemben a két országnak elsősorban a migráció, a nemzeti szuverenitás és a gender kérdésében vannak vitái, és ezért kell élni a vétóval. Téved, aki azt hiszi, hogy ez egy pénzügyi kérdés, ezt a vitát nem lehet pénzzel megoldani - mondta Orbán Viktor. Az unió nem ad pénzt nekünk, hanem bevisz minket egy közös hitelbe. Ha valaki nem tudja majd visszafizetni a hitelét, akkor azt is nekünk kell majd visszafizetnünk. Semmilyen pénzügyi vesztesége nem származik az országnak abból, ha nem jön létre az uniós válságkezelő alap, erre a pénzre ugyanis nem nekünk van szükségünk. A jogállamisággal kapcsolatos jogszabályok megalkotása nem szükséges a válságkezeléshez - mutatott rá. A lengyel kormányfő kifejtette: egy teljesen új, önkényes, politikai döntések által motivált jogállamisági mechanizmus akár az Európai Unió széteséséhez is vezethet. Ez a megoldás rossz, és rendkívül veszélyes az egész unióra nézve - jelentette ki Mateusz Morawiecki. Az nem lehet, hogy a származtatott jog az alapjogot megkerülje, Európában sem fordulhat elő, hogy a másodlagos jog az alapszerződések fölé helyezkedjen - közölte. Bár ma Magyarországot és Lengyelországot támadják, de holnap újabb ország kerülhet napirendre - tette hozzá. HÍREK Diaszpórában is őrzött magyarság BUDAPEST A magyarság világnemzet, amely képes arra, érje bármilyen megpróbáltatás, hogy a kihívásokat lehetőségre váltsa, és ez érvényes a diaszpórára is - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács tegnapi, online tartott ülésén, kiemelte: a diaszpórát a történelem viharai hozták létre, háborúk, vesztett háborúk, levert szabadságharcok, diktatúrák. Ennek a következménye, hogy magyar van mindenütt a világban, ugyanakkor a nemzet életerejét mutatja, hogy nem asszimilálódott, nem tűnt el, hanem őrzi magyarságát - mondta. MW Határellenőrzés: hosszabbítás BUDAPEST A Magyarország teljes schengeni belső határszakaszán ideiglenesen viszszaállított határforgalom-ellenőrzést és határőrizetet a kormány január 31-én 24 óráig meghosszabbította - közölte tegnap az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese. Kiss Róbert alezredes elmondta, a teljes schengeni belső határszakaszon most közúton tíz helyen biztosított a személy- és teherforgalomnak a beléptetés. Kizárólag személyforgalomra közúton 30, vízi úton két határátkelőhelyet jelöltek ki. MW HIRDETÉS Csak ellenőrzött oltást lehet majd használni Marad a korlátozás Továbbra is a legfontosabb a megfelelő maszkviselés Fotó: MTI BUDAPEST Továbbra is képes ellátni megnövekedett feladatát a magyar egészségügy, bőven vannak még szabad ágykapacitások, minden rászoruló színvonalas ellátást kaphat. A jelenlegi korlátozások a jövő hétig nem változnak - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi kormányinfón. Gulyás Gergely közölte: a múlt héten mérséklődött, 3-5 ezer között volt az új esetszám, a csütörtöki kiugró adat a beindult tömeges teszteléseknek tudható be. A vakcina kézzelfogható közelségbe került, a kormány célja, hogy ahonnan lehet, oltóanyagot szerezzen. Csak olyan készítményt lehet majd használni, amelyet a magyar hatóság ellenőrzött, jóváhagyott és nyilvántartásba vett, az oltás önkéntes és ingyenes lesz. Felidézte, a kormány 12 millió adag amerikai, illetve európai fejlesztésű vakcinát kötött le, és tárgyal orosz, izraeli és kínai féllel is. Kínában a legelőrehaladottabb az engedélyeztetés, míg a Pfizer azt közölte, hogy elsőként az Egyesült Államokba szállítanak. A miniszter szerint ebből is látszik, hogy vakcinaügyben sem lehet szolidaritásra vagy kíméletre számítani. Gulyás megerősítette: jelenleg nincs szándék a járványügyi szigorításra, de folyamatosan figyelik a fertőzöttségi adatokat, és ha szükséges, a kormány enyhíteni és szigorítani is készen áll. Gulyás Gergely jelezte, világos szabályozást alkotnak a karácsonyi időszakra, és dolgoznak a táppénz szabályainak változtatásán is. Indokolt, hogy a szülő otthon maradhasson karanténban lévő gyerekével, és az is, hogy a pedagógusoknál azt vélelmezzék, munka közben betegedtek meg, és fel kell gyorsítani táppénzük kifizetését. Az iskolák négyötöde zavartalanul működik, csak 3-4 százalékukat kellett bezárni. Ezek az adatok alátámasztják, hogy helyes a kormánynak az iskolákkal kapcsolatos döntése - mondta a miniszter. Tegnapra újabb 6360 magyarnál mutatták ki az új koronavírust, és meghalt 115, többségében idős, krónikus beteg. Az aktív fertőzöttek száma meghaladja a 138 ezret. Az operatív törzs tegnapi tájékoztatóján Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta: 7534 embert ápolnak kórházban, 640-en szorulnak lélegeztetőgépre. Jelezte: a közeljövőben is lehetnek olyan napok, amikor a fertőzöttségi számadatok kiugrónak tűnnek. Ennek az az oka, hogy a PCR-vizsgálatok mellett antigénalapú gyorstesztekkel is diagnosztizálnak fertőzötteket. MW AJÁNDÉKUTALVÁNY A LIDL-BEN! Keresse a kasszánál! Az ajándékkártya az összes magyarországi Lidi üzletben levásárolható A kártya 36 hónapig érvényes A kártya a Lidl-üzletek teljes áruválasztékára használható LIDL AJANDEKUTALVANY Cégek számára egyedi darabszámban és összeggel is kérhető! További információ: info@lidl.hu