Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-20 / 272. szám
fl, HEVES ÉS KÖRZETE 2020. NOVEMBER 20., PÉNTEK HÍREK Hevesen táblák mutatják, hol kell viselni maszkot Térköves lesz a gyalogút : Hamarosan elkezdődhet a járda építése a községben a 31-es számú főút mentén. Szopkó Tamás polgármester közölte, a sportpályától a központon túl az óvodáig térkövezik a gyalogutat a hivatal oldalán. Mint mondta, a beruházás hatmillió forintból valósul meg, már a kivitelezőt is kiválasztották. A tervek szerint a szakemberek még e hónapban elkezdik a munkát. B. R. Rendhagyó karácsonyvárás TISZÁNAK Adventi Kalendárium címmel közös, ünnepi hangulatú játékra invitálja a helyi könyvtár a falu lakóit. Lázár Tünde, az intézmény vezetője ismertette, szeretnék, ha a járvány miatt átalakult mindennapok decemberben a karácsonyvárással telnének. Huszonnégy család jelentkezését várják - de többen is részt vehetnek -, akik vállalják, hogy a megadott napon ünnepi díszbe, fényekbe öltöztetik a házuk ablakát. A karácsonyi dekorációnak tartalmaznia kell az egyeztetett naptári napot is az ablakon. Az elkészült művekről fotókat készítenek, ezeket feltöltik majd a közösségi oldalukra, ahol szavazni lehet a legszebbre. így azok is megnézhetik az ünnepi alkotásokat, akiknek személyesen nem nyílik módja rá. Jelentkezni november 30-ig lehet. B. R. E-mailben lehet ügyeket intézni KISKÖRE Rendkívüli szünetet tartanak mától a polgármesteri hivatalban november 23-ig. Addig nem lesz személyes ügyfélfogadás. A szükséges ügyintézésre ez alatt idő alatt e-mailen keresztül lesz lehetőség, a megkereséseket a titkarsag@kiskore. hu címre várják. B. R. A hangsúly az egyéni védekezésen van A maszkviselésre vonatkozó szabályokat betartják az emberek a dél-hevesi térség településein Illusztráció: MTI HEOL.hu Úgy tűnik, a dél-hevesi településeken többnyire szabálykövetőek a lakók. A polgármesterek tapasztalatai szerint a kijárási korlátozást is betartják az emberek. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu DÉL-HEVES - A városlakók most is nagyon együttműködőek a korlátozások betartásában, ahogy tavasszal is - tudatta lapunkkal a hevesi polgármesteri hivatal. A közlés arról szólt, hogy igyekeztek észszerűen meghatározni, a helység mely közterületein legyen kötelező a maszkhasználat. Úgy vélik, felesleges indokolatlanul szigorú és betarthatatlan szabályokkal terhelni az embereket. így - a kormányzati korlátozásokkal összhangban - kötelező viselni az arcvédőt az Erkel Ferenc utcai üzletsoron vagy a városháza előtti téren, az óvoda és az iskola előtti közterületeken is. Szerették volna egyértelműbbé, könynyebbé tenni az embereknek, hogy hol kell betartani ezt az előírást, így információs táblákat is kihelyeztek a kötelező maszkviselésről. Hevesen nagyon komolyan veszik a koronavírus-járvány elleni védekezést, ellenőrzik is a maszkhasználatot az említett részeken. Bár az alig háromezer lakosú Kiskörén nem kötelező a közterületeken a maszk viselése, a polgármester úgy vélte, nagy hangsúly van most az egyéni felelősségvállaláson.- Nálunk is vannak már fertőzöttek, de ahelyett, hogy a számokkal és a pletykákkal foglalkoznánk - például, hogy kik a betegek -, sokkal inkább a személyes védekezésre kellene összpontosítani - magyarázta Magyar Csilla. Úgy folytatta, hogy az éjszakai korlátozást betartják az emberek, nem érkezett visszajelzés az ellenkezőjéről. Ám még most is vannak, akik tagadják a vírust, vagy épp hergelnek, ez pedig nem jó irány. Magyar Csilla szerint tudatosabban kellene most a mindennapokat megszervezniük az embereknek: nem most van itt az ideje az összejöveteleknek, céltudatosan kellene intézni a bevásárlást, helyesen használni a maszkot. Az önkormányzat minden lehetséges módon igyekszik segíteni a védekezést: lemondták a rendezvényeiket is jó időre, fertőtlenítenek, átszervezték a piac működését, megváltoztatták az ügyfélfogadás menetét is.- Ha fokozódik a járványhelyzet, szükségessé válhatnak további szigorítások, de ezeket mindenki meghozhatja saját magának is már ma, az ismert módszerekkel: távolságtartás, maszkviselés, fertőtlenítés - zárta szavait a városvezető. Minimális korlátozás a hivatalban A közhangulat nem változott Tenken az újabb szigorítások óta. A polgármester elmondta, hogy a falubeliek szabálykövetőek, éjszaka sem találkoznak semmilyen kihágással, ezt kamerákon is vissza tudják követhetni. Ahol szükséges, a kötelező maszkviselést szintén betartják. - A hivatalban minimális korlátozást vezettünk be, hogy tényleg csak a szükséges ügyintézés miatt jöjjenek el az emberek - ismertette Szopkó Tamás. Amennyiben a mostani helyzetben valaki igényli, igyekeznek segíteni, ez azonban a járványhelyzettől függetlenül is működik. - A közfoglalkoztatás keretében eddig is és ezután is segítünk annak, aki kéri - fogalmazott. Modernebb lesz a sakkmúzeum új helye HEVES Jó ütemben halad a városi sakkmúzeum új épületének kialakítása. A polgármester arról tájékoztatott, hogy egy korábban gyermekkönyvtárként működő, eredetileg börtönnek épült ingatlant alakítanak át a tematikus tárlat új otthonának. A fejlesztés csaknem nyolcvanmilliós pályázat segítségével valósul meg. Sveiczer Sándor arról szólt, hogy a létesítményt kívül-belül renoválják. Nyílászárókat cserélnek, szigetelik a homlokzatot, megakadályozzák a talajnedvesség beszivárgását, korszerűsítik a fűtésrendszert, cserélik a padlózatot, akadálymentes mosdót is létesítenek. Emellett tereprendezés is lesz, kertet alakítanak ki az udvaron. Interaktív elemekkel is bővül a hely, illetve egyéb berendezési tárgyakkal, színvonalas kiállítóteret hoznak létre.- A sakkmúzeumban a sportágat érintő rendszeres programokat is szervezünk, ez tovább növelheti Heves idegenforgalmi népszerűségét - fogalmazott a polgármester. Úgy folytatta, a beruházás kapcsolódik ahhoz a komplex turisztikai attrakciócsomaghoz, amelyben megjelenik a strandfejlesztés és a korcsolyapálya megépítése is. Az ország egyetlen sakkmúzeuma - a világon is mindöszsze négy ilyen tematikus bemutató van - 1987 óta működik Hevesen. Az új épületben várhatóan 2021 elejétől fogadhatják az érdeklődőket. B. R. Sveiczer Sándor', Heves polgármestere Fotó: Huszár Márk Frissítőpont épül KISKÖRE, ABÁDSZALÓK Már épül a hallépcső mellett az a kiszolgálólétesítmény, amely a turisták frissítőpontja lesz. Az épületben helyet kap üzlettér, mosdó s egy pelenkázóhelyiség is. Az emeleten körteraszról lehet megtekinteni a környéket. Emellett kerékpártárolókat is kialakítanak az alsó szinten. B. R. Fotó: Huszár Márk A következő évben folytatják a közös szemétszedést Két és fél hét alatt nyolc tonna TISZA-TÓ Lezárult a Tisztítsuk meg az országot! projekt keretében a PÉT kupás önkéntesek és a Kötivízig közös szemétszedési akciója. Az elmúlt két és fél hétben az együttműködés segítségével hatalmas mennyiségű, közel nyolc tonna hulladéktól szabadították meg a tavat és az árterét. A napokban tartott utolsó akcióban a vízügy tizenegy dolgozója és huszonnégy PÉT kupás aktivista vett részt a mentesítésben. A tiszaderzsi találkozót követően az önkéntesek kishajókkal és motorcsónakokkal közlekedve járták be Tiszaderzs, Tiszaná-Csónakokkal járva gyűjtötték be a szemetet Fotó: Fejes Lőrinc na és Dinnyéshát környékét. A munkálatokat az érintett önkormányzatok is segítették, például kikötői rakodómunkásokkal. Fejes Lőrinc kiskörei szakaszmérnök koordinátorként volt jelen az eseményen. Arról tájékoztatott, hogy már a helyszínen különválogatták a szemetet: kevés fémmel 740 zsák nagyrészt műanyag-, 172 zsák üveg- és 282 zsák kommunális hulladékot gyűlt össze. Megtudtuk, hogy a közös tevékenységüknek várható még folytatása, jövőre egész éves program lesz. Sajnos, szemét is maradt bőven. B. R.