Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

2020-10-06 / 234. szám

4 FÜZESABONY ÉS KÖRZETE 2020. OKTÓBER 6., KEDD Felújítják a város gyalogútjait FÜZESABONY A Belügyminisz­térium pályázati kiírásán jár-, dafelújításra több mint 19 millió forintot nyert el a vá­ros, amit további tízmillió fo­rint önerővel egészít ki az ön­­kormányzat - tájékoztatott Nagy Csaba, a helység pol­gármestere. Ennek köszön­hetően már az idén közel 30 millió forint értékben kez­dődnek a felújítási munkák a gyalogutakon. A másik pá­lyázatban 3,6 millió forintot kapott a város a IV. Értéktár Nap megrendezésére. S. S. Érkezik a mobil kormányablakbusz ALDEBRŐ Október 14-én a településre érkezik a mo­bil kormányablakbusz. A közigazgatási szolgálta­tásjövő héten szerdán dél­előtt 9 és 11 óra között áll az ügyfelek rendelkezésére. A jármű a piactéren várja az ügyeiket intézőket. A kormányablakbuszon sze­mélyi igazolvány igényelhe­tő, lakcímváltozást lehet be­jelenteni, lehetőség lesz jo­gosítvány ügyintézésre, di­ákigazolvány igényléséhez szükséges NEK-adatlap fel­vételére, útlevél igénylésére és ügyfélkapu-regisztrációra. A szolgáltatásokhoz kapcso­lódó illeték, illetve az igazga­tási szolgáltatási díjak megfi­zetésére a mobil autóbuszon kizárólag bankkártyával lesz lehetőség. S. S. Kemencés napra készülnek POROSZLÓ Már javában tart a készülődés az október 24- ére, hétvégére meghirdetett Kemencés Szombat Porosz­lón elnevezésű rendezvény­re. A szervezők, a Poroszló Turizmusáért Egyesület tag­jainak szándéka szerint ezen alkalommal kemencés és bográcsos finomságokkal várják majd a vendégeket a helybeli vendéglátók. S. S. Szent Erzsébet zarándokutat hívtak életre Kápolnán Világnapi emlékezés Bóday Pál (jobbra), a Macskaárvaház Alapítvány elnöke köszönti a résztvevőket Fotó: Berán Dániel Rendhagyó megemlékező ünnepséget tartottak az el­múlt hét végén,vasárnap az állatok világnapja, Assi­si Szent Ferenc halálának évfordulója alkalmából a Macskaárvaház Alapítvány szervezésében. Itt jelentet­ték be a Kassától Óbudáig tartó Árpád-házi Szent Er­zsébet zarándokút életre hí­vását is. Sike Sándor szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu KÁPOLNA A vasárnap reggel még ijesztő időjárás délelőtt­re, az állatok világnapja alkal­mából tartott rendezvény kez­detére már szebbik arcát mu­tatta. A Macskaárvaház Ala­pítvány által használt ingat­lanon ismert, az állatokat sze­rető közszereplők, köztük po­litikusok, településvezetők mondtak véleményt az ember­nek az állatokhoz fűződő vi­szonyáról. Horváth László országgyű­lési képviselő egyebek között arról beszélt, ezen a napon az embernek hálát kellene adnia azért, hogy még van, s a Föld­nek is meg kellene köszönnie, amiért kínnal és keservvel hordozza őt.- Hálát kellene adnunk a Föld összes teremtményének, s egyúttal bocsánatot kelle­ne kérni minden élőlénytől - hangoztatta a honatya. - Mert beteg az ember, beteg az em­beriség. A mai ember ugyan­is még mindig azt hiszi, hogy neki szabadságában és jogá­ban áll minden. De ez így nem igaz. A teremtő erőt az Isten az alkotásra adta. Arra, hogy ezt a teremtett világot meg tudjuk őrizni magunknak és az utó­dainknak. Berecz Mátyás történész, Eger alpolgármestere beszé­dében azt fejtegette, hogy Szent Ferenc, Szent Gertrúd és Árpád-házi Szent Erzsé­bet az egyháznak azok közé a szentjei közé tartoznak, akik az eredeti életelvet, a szolida­ritást a legmagasabb szintre emelték.- Öröm volt megismerni a kormánynak a turisztikai ré­giók fejlesztésére irányuló szándékát - fűzte hozzá. - Eb­be az elképzelésbe nagyon is illik, hogy a Bükk, a Mátra, a Felső-Magyarország valami­lyen kapoccsal legyen össze­kötve. Számomra, a történész számára az egykori Via Regia, a mai 3-as számú főút nyom­vonala számít a legtermésze­tesebb kapocsnak. Arra gon­doltunk, hogy ennek mentén hamarosan felépítünk egy za­rándokútvonalat. Bóday Pál, a Macskaárva­ház Alapítvány elnöke azt fej­tette ki köszöntőjében, hogy Magyarországnak szerencsé­re van állatvédelmi törvénye. A napjainkban felvetődő prob­lémák megoldásaként elsősor­ban azt javasolta, hogy még inkább keresztényi magatar­tást kell mutatni. Ahol erős a keresztény hit, ott van könyö­­rületesség és szeretet az álla­tok iránt is - jelentette ki. A testület elfogadta a beszámolót a gazdálkodásról Számadás az idei első félévről FÜZESABONY A város képvise­­lő-testülete a legutóbbi ülésén megtárgyalta az idei első fél­évi gazdálkodásról szóló be­számolót. A grémium megállapításai között szerepel, hogy a non­profit szervezeteik folyamato­san kapják a működésükhöz szükséges - a képviselő-tes­tület által az erre az évre szó­ló költségvetésben meghatáro­zott - támogatási összegeket. Az első félév eseményei kö­zött említi a határozat, hogy idén is beadták a pályázatot a rendkívüli önkormányzati tá­mogatásra. Ennek köszönhe­tően tízmillió 339 ezer forin­tot kaptak. Az összeget június 30-án folyósították. Az intézmények idei költ­ségvetési előirányzatait a tes­tület februári rendeletében határozta meg, amit a grémi­um további rendeletéiben mó­dosított. Ezek következtében a bevételi és kiadási főösszege­ket azonos összegben változ­tatták meg. Az Egészségügyi Központ bevételi főösszege eredeti elő­irányzat szerint valamivel több mint 260 millió forint volt, a módosításokat követő­en ez meghaladja a 306 mil­lió forintot. A büdzsébe érke­ző összeg működési bevétel­ből, államháztartáson belüli működési célú támogatásból, a Nemzeti Egészségbiztosítá­si Alapkezelő támogatásából, irányítószervi, önkormányza­ti pénzügyi jellegű segítség­ből és előző évi pénzmarad­ványból áll. A kiadásokat pe­dig személyi juttatásra, továb­bá a munkaadót terhelő járu­lékokra, valamint dologi és egyéb működési célú kiadás­ra és beruházásra használták fel a városban - állapítja meg a beszámoló. Az is szerepel a dokumen­tumban, hogy a polgármeste­ri hivatal bevételi főösszege 193 millió 177 ezer forint volt, ami 112 ezer forinttal módo­sult. A tétel 52 százalékon tel­jesült az első fél évben. S. S. kérdés válasz Jakab Gábor, Mezőszemere polgármestere ' -Ar- Az elmúlt hét végén, pén­teken első alkalommal tar­tották meg a Föld show-ja el­nevezésű őszi napot. Milyen célt szolgált a rendezvény?- A legtöbb településen ez idő tájt tartják a szüreti na­pokat. Nekünk ugyanakkor nincs szőlőnk, így a Mező­­szemerei Gazdakör szerve­zett a saját termékeiből ki­állítást, illetve írásos anya­gokkal is bemutatkoztak. Meghívtuk a Füzesabonyi Kertbarát Kört, akik egész­séges ételeket mutattak be. Számos kulturális program is volt, akárcsak egy faluna­pon. Rendeztünk egy rajz­versenyt is az iskolások szá­mára. A díjazáson túl a kiál­lított alkotások most is meg­tekinthetők a Faluházban.- Úgy tudjuk, hogy az ese­ményt összekapcsolták az idősek világnapjával. Milyen formában történt ez?- A településünkön élő va­lamennyi 65 év feletti idős ember kapott egy csomagot az őszi ünnepünket megelő­zően, s benne helyeztük el a meghívót a Föld show-jára. A meghívásban felhívtuk a figyelmet arra, hogy a ren­dezvényen étkezést is bizto­sítunk. Ennek is köszönhe­tő, hogy jóval többen jöttek el, mint a korábban külön tartott világnapi program­ra szoktak.- Hosszú ideje húzódik a Szi­­halom és a községük közötti út felújításának az ügye. Tör­tént-e változás?- Örömmel mondhatom, hogy az út elkészült. Mi több, az eredetileg tervezet­től eltérően nem csak a köz­­igazgatási határunkig újí­tották fel, hanem a falun be­lül is, egészen a kisboltig, így az átvezető útszakasz egyharmada egészen kiváló burkolattal bír. S. S. Középiskolások, egyesületi tagok festették le a játékokat Szebb a Hétszínvirág bölcsőde FÜZESABONY Az Emberi Erő­források Minisztériuma Csa­lád- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság Esélyterem­tési Főosztálya Bölcsi tuning néven hirdetett önkéntes ak­cióprogramot, amihez az idén csatlakozott a Heves Megyei Család, Esélyteremtő és Ön­kéntes Ház is. A projekt ré­szeként az elmúlt hét végén, szombaton megszépültek a Hétszínvirág Bölcsőde udvari játékai és a kerítés. Több mint harminc önkéntes, többségé­ben középiskolás gyűlt ösz­­sze Egerből és Füzesabonyból kora reggel a bölcsinéi, hogy szebbé tegyék a játékokat. Annak az előzménye, hogy hétfőn reggel a gyermekek már a megszépült eszközöket használhatták, az volt, hogy az esélyteremtő szervezet fel­kereste a megye intézményeit, s elsőként a füzesabonyi böl­csőde jelezte: örülne a prog­ramnak és szívesen látja a szorgos kezeket. A középiskolások mellett az önkéntes munkában részt vet­tek a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületének a tagjai is. Á segítők a nap so­rán lecsiszolták és színesre festették az udvari játékokat, továbbá a kerítést és a bejára­ti ajtót is. S. S. Az egyik játékot csinosítják a fiatalok Fotó: fuzeshirek.hu Megújul a hivatal és a rendelő is BESENYŐTELEK Utolsó ütemé­hez érkezett a település által elnyert TOP-os pályázat meg­valósítása azzal, hogy meg­kezdődtek a munkálatok a 2-es számú háziorvosi ren­delő és a polgármesteri hiva­tal épületén - tudtuk meg Bo­­zsik Csaba polgármestertől. Az egy projektként futó beru­házás 43 millió forintból ké­szülhet el. A községvezető tájékoztatá­sa szerint mindkét ingatlanon kicserélik a nyílászárókat és teljes körű szigetelést kapnak a létesítmények. A rendelőben és a hivatalban is korszerűsí­tik a fűtést. A munkákat hely­béli vállalkozó végzi helyi al­kalmazottakkal. Korábban si­került már felújítani az óvo­dát, valamint az 1-es számú orvosi rendelőt, illetve az Egri Tankerület pályázatának kö­szönhetően az iskolát. Kérdésünkre Bozsik Csaba elmondta, hogy a jelenleg is futó beadványaik elbírálása­kor nagyon számítanak a te­mető parkolójának és keríté­sének megépítésére készített pályázatuk sikerében. Ezt a besenyőtelkiek számára na­gyon fontos fejlesztést a Ma­gyar Falu Program keretében szeretné elvégezni a község önkormányzata. S. S.

Next

/
Thumbnails
Contents