Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

2020-10-05 / 233. szám

fl GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2020. OKTÓBER 5., HÉTFŐ HÍREK Megkezdődött a felújítás MÁRKÁZ A markazi tó domoszlói oldalán a Tópar­ti körút útburkolatának felújí­tási munkálatai megkezdőd­nek mától, s előreláthatólag hét-tíz napon keresztül tarta­nak. Ezalatt kérik a helybe­lieket, hogy a gépjárműveik parkolásával és forgalmával a lehető legkisebb mérték­ben akadályozzák a munka­gépek munkáját, illetve szá­mítsanak a forgalom korláto­zására. Megértést és türel­met kérnek, hiszen a beru­házás a kényelmet és bizton­ságot szolgálja - adta hírül a település önkormányzata. Sz. M. L. Támogatást kapnak az idősek GYŐNGYÖSHALÁSZ Azok az ál­landó lakhelyű helyiek, akik betöltötték a hatvanötödik életévüket, idén is tízezer fo­rint támogatásban részesül­nek. Ezt Pásztor János pol­gármestertől vehetik át sze­mélyesen szerdán reggel nyolctól délután négyig, és csütörtökön reggel nyolctól este hatiga művelődési ház­ban, közölte az önkormány­zat. Sz. M. L. Eboltás a településen NAGYRÉDE Október 6-án, kedden délután négytől hat óráig van lehetőség beoltatni a gazdáknak ebeiket, a pol­gármesteri hivatal épülete előtt - tette közzé a község önkormányzata. Amennyiben a kötelező oltásra nem felel meg ez az időpont, akkor le­hetőségük van másik alkal­mon részt venni, amely októ­ber 13-án, kedden délután négytől hat óráig lesz. Fel­ár ellenében kérhető továb­bá az is, hogy a kijelölt na­pon a gazda lakhelyén oltsa be dr. Major Gyula állatorvos a kedvencet. Sz. M. L. Pálos tanösvényt és fogadót adtak át Pálosvörösmarton Ünnepélyes keretek kö­zött adták át a napokban a Pálos fogadót és a hoz­zá tartozó tanösvényt Pálosvörösmarton. A195 millió forintos uniós pályáza­ti forrásból elkészült tema­tikus tanösvény egyben ke­rékpárút is. Kialakítottak pi­henőhelyet biciklitárolóval, játszótérrel és mezítlábas szakasszal. A projekt köz­ponti eleme a fogadó épü­lete. Szabadi Martina Laura martina.szabadi@mediaworks.hu PÁLOSVÖRÖSMART A napokban vehették birtokba a mátraaljai településen az új fogadót és a hozzá tartozó Pálos tanös­vényt és meditációs sétányt. Az ünnepélyes átadón Bodócs Attila, a település polgármes­tere többek között arról be­szélt, hogy régi álom valósult meg a fejlesztéssel. Ez egyéb­ként még Dobróka László, az előző polgármester hat évvel ezelőtti ötlete volt. Tavaly kez­dődött a kivitelezés, ami két év alatt fejeződött be, és bíz­nak benne, hogy a Dél-Mát­­ra fogadókapuja lehet az épü­let. Reményeik szerint a mát­rai turizmusban meghatározó szerepet töltenek majd be. Fi­gyelemre méltó, hogy már az 1897-es, első Mátrai kalauz is említést tett a pálosokról, az 1929-es megjelenésű pedig egy egész oldalt szentelt a te­lepülésnek. Horváth László, a térség or­szággyűlési képviselője kö­szöntőjében elmondta, meg­nyugtató, gyarapodó, harmo­nikus hely Pálosvörösmart, ahol jó lenni, ahová jó jönni.- A Mátra újabb attrakció­val lett gazdagabb, amely az egyetlen magyar szerzetes­­rend, a pálosok eszméjét viszi tovább. Az itteni táj szépsége és a lelki tartalom együtt adja azt, amit ma a pálosok jelen­Horváth László (balról), Bodócs Attila és Puskás Antal adták át a fogadót Fotó: Czímer Tamás tenek nekünk - fűzte hozzá Horváth László.- Minden olyan hellyel igyekszünk a kapcsolatot tar­tani, ahol egykor pálosok él­tek - mondta Puskás Antal a Magyar Pálos Rend tarto­mányfőnöke. Az ünnepélyes szalagátvágás után megáldot­ta az épületet, ami a mátrai szakrális turizmus újabb fon­tos helyszíne. A mátrafüredi 24-es úttól alig két kilomé­terre található kétszintes épület ideális helyen van ah­hoz, hogy a Gyöngyös felől és a Dél-Mátra felé indulók itt kezdjék a kirándulást. Építe­nek ugyanakkor a Felső Mát­ra felől érkezőkre is. Csodás környezetben épült A vendégeket információkkal várják, lehetőség lesz a turis­táknak arra is, hogy út közben megpihenve egy üdítő, szend­vics mellett tervezzék további útjukat. A kétszintes épület ál­landó és időszaki kiállítások­nak is helyet ad a jövőben, elő­térben a pálosok életét, törté­netét bemutató állandó tárlat­tal. Az épület alkalmas arra, hogy a népszerű mátrai telje­sítménytúrák előestéjén akár zarándokszállásként működ­jön. A fogadóban lehetőség lesz például borvacsorákra, hi­szen egy konyha is helyet ka­pott benne. Az alig hétszáz lel­kes település történelmi múlt­ja, pálos gyökerei önmagá­ban is értékesek, s a meglé­vő értékek most újdonságok­kal bővültek a projekt eredmé­nyeképpen. A tanösvény me­zítlábas ösvénye egyedülálló Észak-Magyarországon és in­gyenesen lehet kipróbálni kü­lönleges környezetben. Mind­ezeket meditációs sétaút egé­szíti ki, melyen a Pálos fogadó­tól a Holló-kőig juthat el a ki­ránduló, és Szent Ágoston re­guláit olvashatja, séta közben elmélyülve a jelentésükben. További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu Online nyílt napot tart a Berze GYÖNGYÖS A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium 2018 óta hívja meg egy vidám dél­utánra a továbbtanulás előtt álló fiatalokat. A nyílt napon nyolcadikosok megismerked­hetnek az intézménnyel, segít­séget kapva a majdani jelent­kezéshez. Az érdeklődőket ar­ról tájékoztatja dr. Czinder Pé­ter igazgató, hogy az idei év­ben csak online módon tartha­tó meg az ismerkedés. Azokat, akik a Berze webol­dalán regisztrálnak, folyama­tosan tájékoztatni fogják a be­iskolázási eljárással kapcso­latos hírekről, eseményekről, feladatokról. A regisztráció­kor e-mail-címet, telefonszá­mot, illetve az iskolai OM azo­nosítót kell megadni, a gimpá­­zium a megjelölt címen fog vá­laszolni. Megtudtuk, hogy a regiszt­ráció természetesen semmire nem kötelez, csak lehetőséget ad, hogy a jelentkezők képet kapjanak az iskola életéről. Az űrlap kitöltésével egyide­jűleg egy szórakoztató filmes játékba is bekapcsolódhatnak, a helyes megfejtést beküldők értékes nyereményekhez jut­hatnak. Sz. Sz. I. Bevizsgálják a mátrai gombákat GYÖNGYÖS Az önkormányzat piacüzemeltetéssel összefüg­gő kötelező feladataként gom­bavizsgálatot nyújt az általa fenntartott Köztársaság téri piacon. Ezenfelül önként vál­lalt feladataként a lakosság számára ingyenes gombavizs­gálatot is biztosít a város köz­­igazgatási területén, a Mátrá­ban begyűjtött, kereskedelmi vagy saját felhasználásra sze­dett gombák felülvizsgálatára - adta hírül a városvezetés. Szekrényes József szakel­lenőrrel kötöttek szerződést, akitől az ünnepnapok kivéte­lével a gyöngyösi piacon kér­hetnek segítséget díjmente­sen. A szakember Gyöngyö­sön, a Vezekényi út 7/1. szám is alatt vizsgálja a gombákat. A szolgáltatásról előzetesen a 20 473 5114-es telefonszámon érdeklődhetnek. Sz. NI. L. Zenés programmal kedveskedtek az időseknek a világnapon Fontos tagjai a közösségnek Könyvbemutató is lesz Gyöngyösön MÁRKÁZ A község önkormány­zata az idősek világnapja al­kalmából múlt hét csütörtö­kön ünnepi faültetéssel és es­ti énekes-zenés műsorral kö­szöntötte Márkáz lakosságá­nak koros lakóit.- Egy magnóliafát ültet­tünk el a Trianon parkban, s terveink szerint erre min­den évben sor kerül majd. így egy ligetet alakítunk ki, amely jelképezi, hogy telepü­lésünkön meleg szívvel gon­dolunk az idősekre, nagy­­szüleinkre, hiszen nélkü­lük nem lehetnénk mi sem. Közösségünk fontos tagjai a szépkorúak - hangsúlyoz­ta lapunknak Holló László, Márkáz polgármestere. Délután öt órától pedig a Ma önről álmodtam című ze­nés műsort tekinthették meg az érdeklődők a polgármes­teri hivatal színháztermé­ben. Közreműködtek Domosz­­lai Sándor és Vörös Edit ének­művészek, továbbá Gonda László Prima díjas operaéne­kes. Az est fővédnöke Miller Lajos Kossuth-díjas operaéne­kes volt. A program a megyei önkormányzat pályázatának támogatásával valósulhatott meg, de a járványügyi proto­koll szabályait betartva zajlott le. Sz. M. L. A tervek szerint hagyomány lesz a faültetés Fotó: Czímer Tamás GYÖNGYÖS Mától egészen hét végéig tart az Országos Könyvtári Napok, melynek apropójából a Vachott Sándor bibliotékában is programokat szerveznek - tájékoztatta la­punkat az intézmény. Ma fél öttől Gabriel Mangez, vagyis a város egyik háziorvo­sának dr. Mangó Gabriellának Menekülés című könyvét mu­tatják be a könyvtár teraszán, az író beszélgetőpartnere Mol­nár Katalin, s Lónyai Linda ol­vas fel a műből. Szerdán délután négy órá­tól pedig az intézmény iro­dalmi és képzőművészeti pá­lyázatának eredményhirde­tése zajlik kiállítással egybe­kötve. Az esemény a könyvtár belső udvarán lesz, közremű­ködnek a Költők, a Purga és az Illés Szekerén emlékzenekar. Pénteken pedig az általá­nos iskolásoknak szóló rajz­és a bábkészítő pályázatok eredményhirdetését tartják. Ezekre a pályaműveket még ma van lehetőség leadni, pos­tán vagy személyesen. Kor­csoportonként az első három helyezettet díjazzák, a raj­zokból és bábokból kiállítást is rendeznek, mely egy hó­napon keresztül, november negyedikéig megtekinthető lesz. Sz. M. L.

Next

/
Thumbnails
Contents