Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-27 / 251. szám
Marad a régi, vagy új direktort választanak? EGER Hétfőn ülésezett az egri közgyűlés városimázs-bizottsága, ahol a Gárdonyi Géza Színház igazgatói pályázata is napirendre került. Ezt megelőzően már nyilvánosságra kerültek a város honlapján a csütörtöki közgyűlés előterjesztései. Az ülésen végső döntés születhet arról, ki vezeti tovább a teátrumot. Mint ahogy arról lapunk már beszámolt, a fenntartó, vagyis az önkormányzat küldöttei elégedetlenek voltak az október eleji szakmai bizottsági tárgyalás eredményével. A városimázs-bizottság két órán keresztül tárgyalt a témáról. ► 2 EGER Fogyatékkal élők karatefoglalkozásaihoz biztosít helyet a Városgondozás Eger Kft. Paulikovics Ildikó, a cég sajtóreferense arról tájékoztatott, az Egymásért Egyesület a pandémiás időszakban fordult kéréssel feléjük, szerették volna a Bródy Sándor úti irodaházukban lévő egyik termet kibérelni. Az iskolák már nem tudtak helyet biztosítani foglalkozásaikhoz a járványügyi intézkedések miatt. Fontos volt, hogy akadálymentesített helyet találjanak. Hozzátette, az egyesület nonprofit, mozgáskorlátozottaknak és fogyatékkal élőknek biztosítanak speciálisan sérült emberekre kifejlesztett karatefoglalkozásokat. A sajtóreferens elmondta, az egyesület törekvése illeszkedik társaságuk társadalmi szerepvállalásához, így egy jelképes összegért cserébe bocsátották rendelkezésükre a termet. B. R. Képzett karate sportolók tartanak speciális edzést sérülteknek » Fotó: Berán Dániel További izgalmas hírekért látogasson el ide: Parakaratésok edzését támogatja a társaság Rozsdaövezet: olcsóbb az építkezés HEVES MEGYE Az idén júliusban megjelent kormányhatározat elindította a rozsdaövezetekben megvalósítandó Városi Otthonteremtési Programot. A cél új, megfizethető árú lakások építése. Az Ingatlan.com felmérése szerint a koronavírus-járvány jelentősen növelte az új építésű házak iránti keresletet, de azok piaci árai a megfizethetőség határát súrolják. A kormány a helyi önkormányzatok javaslatai alapján jelöli ki az otthonteremtési programba bevont területeket. ► 3 Jó reggelt! Elkészítette az ország egyik legnagyobb ételrendelési portálja legújabb toplistáját, mely frissensülteket szeretik a legjobban a magyarok. Na, vajon? Az, amelyik nem nagyon hiányozhat egyik vasárnapi menüből sem a hazai konyhákban. Persze, hogy a rántott hús. Előkelő helyen végzett a másik nagy kedvenc, a rántott sajt is. Nincs ebben semmi meglepő egy olyan országban, ahol tényleg szinte bármit bepanírozunk, ha nincs más ötletünk. Ráadásul, ha megkérdezzük a családtagokat, mi legyen az ebéd, biztos, hogy a listán lesz a pörkölttel és a húslevessel holtversenyben. Mit nekünk reformkonyha, ha még a palacsintát is be lehet panírozni, nem? B. R. Szigorúbb büntetés MAGYARORSZÁG A korábbi 50 ezerről 150 ezer forintra emelte a hatósági házi karantén megsértéséért kiróható legmagasabb bírság összegét tegnap az Országgyűlés. A bírság többször is kiróható, de egy jogsértő egy nap alatt legfeljebb 600 ezer forintra büntethető. Adminisztratív könnyítésekről is döntöttek a képviselők: a karantén elrendeléséről eddig minden esetben önálló eljárásban, határozattal kellett dönteni, ezentúl a külföldről érkezőknek automatikusan hatósági házi karanténba kell vonulniuk. A határellenőrzést végző rendőrrel kell tudatniuk, hol kívánják teljesíteni karanténkötelezettségüket. „Otthon kell maradnia minden légúti betegnek” - figyelmeztetett Müller Cecília országos tiszti főorvos. ► 9 Előtérbe kerülnek a dohányosok érdekei MAGYARORSZÁG A dohányzásról ma már egyértelműen bizonyított és közismert, hogy káros az egészségre. Ennek ellenére világszerte több mint egymilliárdan dohányoznak, hiszen az erős függőséget okozó nikotinról sokaknak nehéz lemondani. Ám az innováció a dohányiparba is berobbant: már elérhetők olyan termékek, amelyekkel biztosítható a nikotinbevitel és a dohányzás rituáléja is, de használatukkal lényegesen kevesebb rákkeltő égéstermék kerül a szervezetbe. ► 7 Elhunyt Kelemen Csaba EGER A Gárdonyi Géza Színház társulata mély fájdalommal tudatta szerkesztőségünkkel, hogy hétfőn elhunyt Kelemen Csaba színész, aki a teátrumnak 1989 óta volt tagja. A kollégák hétfő este az egri színház előtt gyertyagyújtással emlékeztek elhunyt kollégájukra. Kelemen Csaba 65 éves volt. Fotó: Gál Gábor Gáz és áram: hazánkban a legolcsóbb az Unióban MAGYARORSZÁG A földgáz lakossági ára 28 hónapja, a villamos energiáé 12 hónapja Magyarországon a legolcsóbb az Európai Unióban - mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője az Ml televízióban. Scherer Zsolt kifejtette, hogy a hazai alacsony árak a kormányzat következetes rezsicsökkentési intézkedéseinek köszönhetők. Hozzátette: kiszámítható és szabályozott gázárral kalkulálhatnak hosszabb távra is a fogyasztók. MAGYARORSZÁG A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak november elején kezdődő kampánya még az idén is több mint egymillió gépjármű-tulajdonost érint, közülük akár 120 ezren is válthatnak majd biztosítót az év végén a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint. ► 7 770865 910028 20251 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 18 18 Ma a reggeli köd feloszlása után napos, gyengén felhős idő ígérkezik. A Nyugat-Dunántúlon erősen megnövekszik a felhőzet. ► 13 dog névnapot Antonietta, Szabina nevű olvasóinknak! Drágulhat a kötelező biztosítás