Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

2020-10-24 / 249. szám

2020. OKTÓBER 24., SZOMBAT SPORT 15 Kapuvárról indulva bosszanthatta a vb-n Diego Maradonát Hajszál híján aranyérmek Az utánpótlásban végzett munka kielégíti, a családja is rendben van, így boldog embernek tartja magát Fotó: Bach Máté- Nagyon szép gólt lőtt az ar­gentinoknak, megnéztem, mi­előtt találkoztunk volna. Miért örült neki visszafogottan?- Tényleg nem volt csúnya, különösen úgy, hogy a gyen­gébbik, a jobb lábammal lőt­tem. A baj az, hogy az argen­tinok címvédőként vereséggel kezdték a világbajnokságot, ellenünk muszáj volt nyer­niük, mindent beleadtak, és már 4-0-ra vezettek, amikor én szépítettem. Azt hiszem, ez magyarázza a gólöröm vissza­fogottságát. Ott volt az ellen­félnél Kempes, Ardiles, Fillol, Passarella, Tarantini, Gallego, Bertoni, Valdano, mindenek­előtt Maradona, és bizonyára ki is hagytam még néhány vi­lágbajnokot. A vereség ellené­re örök élmény volt futballoz­ni ellenük.- A Ferencváros a héten a Baj­nokok Ligájában élhetett át hasonlót Lionel Messiék ellen Barcelonában. A meccs alatt eszébe jut a játékosnak, hogy aki éppen szembejön vele, az, mondjuk, egy aranylabdás fut­ballista, esetleg éppen a pél­daképe?- Amikor éppen megy a já­ték, akkor ezt ki lehet kap­csolni, nem erre, hanem a fel­adatra összpontosítasz. Em­lékszem, az argentinok már a játékoskijáróban hergel­ték magukat, és kissé meg­­illetődve néztük, kik jönnek elő az öltözőből. Ugyanakkor azt sajnálom, hogy akkor, ’82- ben nem utazhattak tömegé­vel a magyar szurkolók a vé­­bére, mint most, négy éve az Európa-bajnokságra, mert Alicantéban bármerre néz­tünk a stadionban, minden­hol csak fanatikus argentino­kat láttunk. ló lett volna meg­kapni a sorstól, hogy, mond­juk, húszezer magyar előtt játszunk a világbajnokságon.- Hogyan indult el egy moson­magyaróvári fiú a világbajnoki szereplés felé?- Egy kis faluban, Győrön cseperedtem fel. Édesapám imádta a futballt. Kapuváron dolgozott, és amikor hazajött, edzést tartott nekünk, a falu­beli gyerekeknek. Nem volt végzettsége, de bújta a szak­könyveket, és összehozott egy kispályás csapatot. Egy­szer összeeresztettek min­ket a kapuváriakkal, nagyon elvertük őket, és akkor a vá­rosi klub leigazolt. Jól ment ott is, tizennégy évesen már a felnőttcsapatban játszottam. Megnyertük az úttörő-olim­piát, én lettem a gólkirály és a legjobb játékos. Utána ad­tam életem első nyilatkoza­tát, Novotny Zoli bácsi készí­tett velem interjút. A foci mel­lett egyébként atlétikában is jó voltam, később, másodikos gimnazistaként 196 centivel ezüstérmes lettem az országos bajnokságon magasugrásban.- így figyelt fel önre a Rába ETO?- Talán emlékszik még a „Bácsi kérem, hol lehet itt fo­cizni?” nevű tehetségkutató­ra. Elmentem a győri kiválasz­tóra, ott másokkal együtt ki­szemelt magának az ETO, és a középiskolát már ott, Győrben kezdtem el. Nem ment rosz­­szul, de az első év a beillesz­kedésről szólt. Kicsit bántott, hogy többen is megelőztek, feljebb játszottak, az ifi egy­ben, és ezért meglepett, hogy az első csapat váratlanul ki­vitt Szlovákiába, ahol két ba­rátságos meccsen is játszhat­tam. Amikor Kovács Imre lett az edző, már ifiválogatott vol­tam, és negyedikes gimnazis­taként már rendszeresen az NB I.-ben futballozhattam.- A győri nagy öregek hogyan fogadták a kamasz szélsőt?- Ez inkább nekem volt ele­inte furcsa, hiszen akadt olyan a csapatban, aki az apám lehe­tett volna. Jól ment a játék, és ez mindent megoldott, hamar elfogadtak.- Hogyan került képbe a Fe­rencvárosnál?- Talán elég annyi, hogy az ifiválogatott edzőjét Rákosi Gyulának hívták... Tehát kép­ben voltam már, de a Győr so­káig nem engedett el, ’81-ben viszont már válogatott játékos voltam. Akkor is ment a huza­vona a nyáron, és végül nagy nehezen átigazolhattam. Egy­két edzésen még részt vettem az új edzővel, Verebes József­fel, aki azt mondta, edzőként senki sem tud nekem többet adni, mint ő, de utána már mentem a Fradiba, pedig a Győr minden téren többet kí­nált a maradásért.- Ráadásul többet is adhatott, hiszen a következő két bajnok­ságot megnyerte, a Ferencvá­ros pedig csak ezüstérmes lett. írták is önről, hogy eligazolt a bajnoki cím elől.- Ez így volt, de mindkét­szer az utolsó fordulóban dőlt el az aranyérem sorsa, máig emlékezetes meccseken, te­hát csak hajszálon múlott. Ez­zel együtt nem bántam meg a váltást. Az ország egyik leg­erősebb csapata hívott, és ak­kor a főváros számított a ma­gyar futball központjának. Le­het, nem nyertem bajnokságot a Fradival, de Győrből nagy valószínűséggel nem lehettem volna válogatott, nem játszot­tam és rúgtam volna gólokat világbajnokságon.- Hat év után miért hagyta el a Fradit az MTK kedvéért?- A Fradinál történt egy tö­rés. Nyilasi Tibi és Szokolai Laci külföldre szerződött, én keresztszalag-szakadás mi­att nem játszhattam, és hár­munkkal az előző idényhez képest ötvenegy gól esett ki a csapatból. Később pedig hí­vott Verebes József, és hosszú gondolkodás után igent mond­tam neki. Segített a döntés­ben, hogy a Ferencvárosnál Dalnoki Jenő nem szívelte a sérült játékosokat, márpedig akkoriban én bajlódtam né­­hánnyal.- A sors kegyetlensége, hogy az MTK-val is lemaradt a bajno­ki aranyról.- Ráadásul ott is kétszer az utolsó fordulóban dőlt el a cím sorsa. Az egyik alkalommal a klub elhozta az aranyérme­ket Vácra, ám mi kikaptunk, az Újpest 2-0-ra nyert, és jobb gólkülönbségével befutó lett, egyetlen góllal. A megrendelt bajnoki vacsora a siralomház­ra emlékeztetett. Egy évvel ké­sőbb a Honvéddal játszottunk: aki nyer, az a bajnok. Sajnos mi veszítettünk.- A svájci másodosztályú Delémontba mi vonzotta? Kipróbáltam maga­mat légiósként, és pénzt ke­restem. Nagyon szerettünk ott lenni. Egyszer eljutot­tunk az osztályozóig, ahol a Grasshoppersszel is játszot­tunk, amelynek az edzője Leo Beenhakker -volt, a csatára pedig a Bayern München ké­sőbbi brazil sztárja, Giovan­ni Elber. A meccs 1-1 lett, jó volt látni az eredményjelzőn a két gólszerző nevét: Elber, Pö­löskei. Két év után máshol kí­náltak szerződést, de Zsófi lá­nyom éppen akkor lett iskolás­korú, és úgy döntöttünk, egy év múlva ne kelljen váltania, ezért hazajöttünk.- Tudatosan készült az edzői pályára?- Igen. Volt kitől tanulnom, hiszen olyan edzőim voltak, mint Kovács Imre, Novák De­zső, Mezey György, Verebes József. Az MTK utánpótlásá­ban kezdtem el dolgozni, majd Egervári Sándor hívott pálya­edzőnek. Fölényesen meg­nyertük a bajnokságot, neki mégis mennie kellett. Duna­újvárosba került, ahol nekem is nagyon jó szerződést kínál­tak, de a család miatt nem vál­laltam az ingázást, és inkább maradtam.- Az NB I.-ben huszonnyolc meccset kapott az MTK-ban, majd évekkel később tizenha­tot a Honvédnál. Mi nem jött össze?- Az MTK-tól rengeteg alap­ember távozott, és Várszegi Gábor, a tulajdonos azt mond­ta, nincs nyomás, nem kötele­ző a bajnoki cím, aztán a haj­rában, amikor a harmadik he­lyen álltunk, mégis mennem kellett. Utána is kaptam meg­kereséseket, de a család miatt nem akartam vidékre menni. A Honvédőt ezért is vállaltam el, ám a tulajdonos, George F. Hemingway éppen had­ban állt a szurkolókkal, ami nem tett jót a csapatnak. Rá­adásul a magyar futball ab­ban az időszakban volt a leg­szennyezettebb; ha nem érte­né, a tippmixről beszélek. Rá­jöttem, akárhogyan dolgozom, hiába ölök’ a munkába renge­teg energiát, az eredményes­ség finoman szólva nem ezen múlik. Ez megviselt, és emiatt nem is akartam többé vezető­edző lenni. Az utánpótlásban végzett munka kielégít, a csa­ládom is rendben van, szóval így is boldog ember vagyok. 1982-ben (középen) Salvador ellen is gólt szerzett Fotó: MTI A Spanyolországban rende­zett világbajnokságon a ma­gyar válogatott egyik leg­jobbja volt, gólt szerzett Sal­vador és Argentína ellen is. Középiskolásként már az él­vonalban futballozott, majd a Ferencvárosban és az MTK-ban játszva is mindig hajszállal maradt le a baj­noki címekről. Pölöskei Gá­bor edzőként harmincnégy meccsen ült NB l.-es csa­pat kispadján, de boldogab­bá teszi a munka az után­pótlásban. Pajor-Gyulai László szerkesztoseg@mediaworks.hu JEGYZET Kár, mentés Szilágyi László jegyzet@medlaworks.hu Attól tartok, hogy a magyar futballban soha nem fog di­vatba jönni az őszinteség. Évtizedeken keresztül piron­kodtunk a sportágat amorti­záló amatőr, rossz beidegző­dések miatt, miközben pon­tosan tudtuk, hogy nem a pá­lyán van a legnagyobb kü­lönbség a magyar és a külföl­di csapatok között. Ismertem klubvezetőt, aki a nagy presztízsű mérkő­zés előtt szándékosan tért ki a protokollvacsorán va­ló részvétel elől, mert nem szeretett volna megégni a gyér nyelvtudása miatt. A kilencvenes években dolgo­zó klubmenedzser a csapat egyik szponzorának nevé­vel ellátott hatalmas méretű reklámszatyrot töltött meg értéktelen ajándéktárgyak­kal. A találkozó játékveze­tője elsőre azt hitte, hifitor­nyot kap, nem akarta elfo­gadni a szatyrot, de amint látta, hogy toll és kulcstar­tó lapul benne, meggondol­ta magát. Ennél valamivel jobb a helyzet 2020-ban, de nem sokkal. Őszintén nem értem, hogy a magyar csapatok mi­ért titkolóznak a játékosok fizetéséről és a szerződése­ik időtartamáról. Külföldön már rég nem ez a módi. Ami­kor a Real Madrid megállapo­dott Gareth Bale kölcsönszer­ződéséről a Tottenhammel, mindenki tudta, hogy a wale­si szélső mennyit keres, és hogy meddig érvényes a két klub megállapodása. Az NB L-es csapatok közül egyik sem hozza nyilvánosságra, mennyit költ az átigazolási piacon. A klubvezetők sze­rint ez méltányolható eljá­rás, sőt, tulajdonképpen kár­mentés. Hiszen amint hiva­talos a szerződés hossza, ott lebzselnek a haszonleső ügy­nökök, és ki akarják menekí­teni a klubból a játékosokat. Ők tudják... Van rosszabb: a vírus­kommunikáció. Hónapok óta tudjuk, hogy a topfut­­ballt sem kíméli a járvány, többek között az ötszörös aranylabdás, Cristiano Ro­naldo, a 39 évesen is zse­niális Zlatan Ibrahimovic, majd a szerdai Bajnokok Li­­gája-játéknap előtt a Bayern München szélsője, Serge Gnabry is megfertőződött. Az egyesületek, sőt, még a játékosok is alapvetésnek tekintették az erről szóló tá­jékoztatást. Itthon nem ez a divat: ná­lunk személyiségi jogok­ra hivatkozva szabotálja el a klub az adatszolgáltatást, vagy letudja azzal, hogy X. vagy Y. sérült. És lehet spe­kulálni, hogy miért maradt ki a csapatból a tavalyi házi gólkirály, és miért nem ját­szik idegenben a nyáron vá­sárolt szélső. Éppenséggel lenne rá észszerű és hiteles magyarázat. Megint ott tartunk, ahol nem kellene. Bosszantó, mert őszinteségben sokkal könnyebben felzárkózhat­nánk az élmezőnyhöz, mint bármi másban. De valahogy ez nem sikerül. Fontosabb a kármentés. Kár.

Next

/
Thumbnails
Contents