Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-05 / 208. szám
2 EGER ÉS KÖRNYÉKE 2020. SZEPTEMBER 5., SZOMBAT Elmarad a rendezvény EGER A kialakult járványügyi helyzet erősödése miatt a szeptember 5-re, szombatra tervezett Dósa Tibor Lecsó- és Macokfesztivál elmarad - tájékoztatott a szervező, a Felnémetért Lokálpatrióta Egyesület. Emellett a Hajdúhegyi pikniket sem a hagyományos módon rendezik, hanem online térben. Október 15-ig lehet nevezni a süteményversenyre házilag készített finomságokkal, illetve azok receptjeivel. M. H. Slágerekkel búcsúznak a nyártól MAKLÁR A településen im- , már hagyomány, hogy a nyár utolsó heteiben a Melódia Kamarakórus hangulatos koncerttel jelenkezik. Az egyfajta nyárbúcsúztatót idén is megtartják, ezúttal a Közösségi házban, szombaton este hét órától. Ezútta világslágerek csendülnek fel Melódia-stílusban. G. R. Javítás miatt lezárják az utat EGEF Szennyvízhálózati hibajavítás miatt Egerben, a Baktai utat szeptember 8-án, kedden lezárják - tájékoztatta portálunkat Nagy Róbert, a Heves Megyei Vízmű Zrt. Egri Üzemegységének ügyintézője. Közleményükben a lakosság türelmét és megértését köszöni, illetve kéri az ott lakók fokozott figyelmét. M. H. Nyertek a Magyar falu programban ANDORNAKTÁLYA Barczi Zsolt polgármester tudatta, hogy a Magyar falu programnak köszönhetően a település óvodájának udvarát fejlesztik új udvari tárolóhelyiség telepítésével. - Célunk, hogy egy többfunkciós tároló jöjjön létre a KRESZ-pálya eszközeinek (futóbiciklik, kis biciklik, rollerek, KRESZ-táblák és lámpák), a felnőttkerékpároknak és a hulladéktároló edények tárolására. M. H. Az éves összesítés így is alulmarad az előző évhez képest Júniustól újraindult az élet a völgyben is A Szüretindító Bortúrának nagyon nagy sikere volt Egerszalókon Fotó: Huszár Márk Ahogy az élet minden területét, a turizmust is negatívan érintette a koronavírus megjelenése. Farkasné Uzelman Szilviát, Gyógyvizek Völgye Tdm menedzserét kérdeztük milyen szezont futott a környék. Molnár Helga helga.molnar@mediaworks.hu EGERSZALÓK Egerszalók teljes vendégforgalma körülbelül tíz-tizenkét százaléka külföldi, a többit a belföldi vendégek adják.- Ebben az évben ez mindenképp szerencsének mondható, így a külföldi vendégek hiányát leginkább a júliusi és augusztusi forgalomban éreztük meg, de ez nem volt számottevő. A szolgáltatásokról szólva elmondható, a Turisztikai Információs Irodába betérők helyi termékek boltját, babakiállítást és persze rengeteg szóróanyagot, térképet találnak a helyi, valamint a környékbeli látnivalókról. A kínálat folyamatosan bővül jó minőségű, kistermelői árukkal, illetve kézműves termékekkel. A vendégek kerékpárt tudnak itt kölcsönözni, vagy felülhetnek a falunéző Tücsökbuszra. Évről évre egyre népszerűbb ez a fajta falunézés - részletezte a menedzser. Elkészült az Egerszalókot Egerrel összekötő kerékpárút, melynek segítségével már könynyedén elkerekezhetnek a vendégek akár a Bükkbe is. A falu nevezetessége a Sódomb mellett a Barlanglakások és Sáfránykert. A látogatószám folyamatosan emelkedik, idén sajnos március 15-e és május 18- a között zárva kellett tartani a bemutatóhelyet.- Ez idő alatt állagmegóvás, tisztasági festés, átrendezés, takarítás zajlott. Megújulva vártuk május közepétől a vendégeket. A 2019-es adatokkal összehasonlítva az év nagyon jól indult, a január és a február is magasabb látogatószámokat hozott. De a március, április, május sajnos már nagy visszaesést jelentett. Júniustól nagyjából újraindult az élet, a júliusi és augusztusi számok már szerencsére ismét jobbat mutattak a tavalyi adatoknál. Augusztusban például több mint négyezer látogató kereste fel a Barlanglakásokat. De nyilván az éves összesítés így is alulmarad az előző évhez képest - részletezte. Mint mondta, a külföldi forgalom szinte nullára esett vissza június hónapban. Ez év jól indult egyébként, mert a január és a február is magasabb számokat mutatott 2019 évhez képest mind a belföldi mind a külföldi vendégforgalomban. Összességében az első hat hónap 54 százalékon teljesített az előző évhez képest. Elmondta azt is, hogy az érdeklődési kör némileg változott az előző évekhez képest. A kerékpárutakat és a kerékpárbérlést jóval többen keresték az idei nyáron. Szívesen választották ezt az aktív kikapcsolódást a vendégek. A rendezvények helyett, inkább a látnivalókra, kirándulási lehetőségekre kérdeztek rá, s örömmel vettek minden szabadtéri lehetőséget. Sokan a szállodai foglalások helyett most az apartmanokat, önálló házakat választották.- 2020-ban 12 nagyobb rendezvényt terveztünk. Ebből a februári Boros-Torost tudtuk megrendezni, melynek a látogatottsági igen magas volt, sok visszajáró vendéggel és csoportokkal. A további rendezvények elmaradtak. A nyár folyamán kisebb zenés esték, koncertek zajlottak. Augusztus 29-én viszont megrendeztük a Szüretindító Bortúrát. Az év hátralévő részében még két turisztikai programunk lenne októberben és novemberben. Ezek megrendezése kérdéses - fogalmazott. Siralmas tavasz után nyári fellendülés Az év nagyon kedvező foglalási adatokkal indult Egerben, ennek fényében különösen szörnyű volt látni, ahogy lényegében teljesen megszűnt a turizmus tavasszal. Áprilisban alig több mint ezeregyszáz vendégéjszakát regisztráltak a városban. A kezdeti sokkhatás után rögtön elkezdtünk dolgozni az újrakezdésen, minden addigi tervünket újra kellett gondolni - tudtuk meg az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft.-től. A hagyományos városlátogatások háttérbe szorultak, emiatt Eger esetében is inkább a város fantasztikus természeti környezetét hangsúlyozták. A nyári hónapok végül valódi felüdülést jelentett vendégérkezések tekintetében. A helyzet tehát annyira nem lett rossz, mint még tavasszal tűnt, a tavalyi adatoktól azonban így is jelentősen elmaradtunk - írták. Idén érezhetően kevesebben érkeztek Egerbe Lengyelországból, Szlovákiából és Csehországból is. Ez a tendencia illeszkedik az országos viszonyokhoz, a belföldi turizmus azonban megerősödött. Korlátozzák az ügyfelek fogadását FELSŐTÁRKÁNY A koronavírus terjedésének csökkentése és megakadályozása érdekében átmenetileg korlátozzuk a személyes ügyfélfogadást, az önök és munkatársaink egészségének megóvása érdekében pedig prevenciós jelleggel kérjük, hogy elsősorban elektronikusan - e-mailen keresztül, az e-önkormányzati portálon -, postai úton vagy telefonon szíveskedjenek megkeresni intézményeinket és a közös önkormányzati hivatalt, a személyes megjelenést és ügyintézést lehetőség szerint szíveskedjenek kerülni - tájékoztatott Szántósi Rafael polgármester. Az indokolt, halasztást nem tűrő esetekben - ügyfélfogadási időben - előzetes időpontegyeztetésre van lehetőség, a személyes megjelenésre szóló idézés esetén ez továbbra is kötelező. A személyes részvétel során az orrot és a szájat eltakaró maszk hordása kötelező, valamint ügyelni kell a távolságtartásra és a kihelyezett kézfertőtlenítők rendszeres használatára. M. H. Újra itt a Felsőváros Ünnepe EGER Jelenlegi információk szerint idén is megrendezik a Felsőváros Ünnepét. A szeptember 12-ei esemény 10 órakor kezdődik egészség- s családi programokkal, 14 órától Add a kezem szemléletformáló program indul, és 17 órától pedig a Felsőváros Csillaga gálaműsorral zárul. A legkisebbekre is gondolnak, hiszen a Galagonya Bábszínház Kecskegidák és farkas című játékát láthatják. Lesz kézműves játszóház, tűzoltó-, rendőrautó- s motorkerékpár-bemutató, illetve az egészségmegőrzésre irányuló szűrőprogramok. Szakorvosok, életmód-tanácsadók, egészségügyi civil szervezetek közreműködésével vércukor-, véroxigén-, WIWE- szívdiagnosztikai, prosztatas vérnyomásmérésre is adnak lehetőséget. A nap délutánján átadják a Felsőváros Csillaga díjat. M. H. Látványos programmal készültek az egri mazsorettesek a kétnapos zenés parádéra Nem tudni, mire ment az adomány EGER Kétnapos nagyrendezvénnyel örvendeztette meg az érdeklődőket a napokban az Egri Majorette Egyesület - tájékoztatta lapunkat a művészeti vezető. Kovácsné Bretus Éva elmondta, a nyitónapon az összes csoport és a Szihalmi Fúvósok látványos belvárosi hangulatkeltő felvonulást tartottak, majd este négy csoport és a zenekar világító botos menetére és Dobó téri show-műsorára nagyon sokan voltak kíváncsiak, nagyon látványos műsort láthattak az érdeklődők. A második napon a Márai színpadán került sor a XXII. Zenés Parádé show-műsorára, mely minősítő gála is volt egyben: az egyesület kilenc csoportja harminc koreográfiával állt színpadra. Ebből a felnőttcsoport hat koreográfiáját a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség szakmai zsűrije értékelte és minősítette.- Fantasztikus közönség, hatalmas szurkolás, szuper hangulat jellemezte az estét - mondta. A minősítő számokhoz az élő zenei kíséretet a Szihalmi Fúvósok biztosították Kovács Henrik vezetésével, akikkel kiváló kapcsolatot ápol az egylet. M. H. Színes, érdekes műsort élvezhettek a kilátogatok Fotó: MW (Folytatás az 1. oldalról) EGER - Az önkormányzatoknak lehetőségük van olyan számlák létrehozására, amik adományok fogadására alkalmasak, Egernek is volt ilyen számlája - fogalmazott Mártonná Adler Ildikó. Elmondta, azért aggályos, hogy az egyesület számlájára várták az adományokat, mert az önkormányzat ilyen számláiba be lehet tekinteni, egy egyesületébe pedig nem.- Máig nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyi pénz gyűlt össze, és hogyan használták fel - hangsúlyozta. Oroján Sándor, a Fidesz-KDNP-frakcióvezetője megemlítette a polgármestert ábrázoló óriásplakátokat, TV-s és rádiós reklámokat, ami a városvezető szerint 470 ezer forintba kerültek. Kéri, hogy a városvezetés hozza nyilvánosságra, mekkora öszszeget fordítottak ezekre, s az adománygyűjtésnek mi lett az eredménye. A következő közgyűlésen kezdeményezi egy önkormányzati adományszámla létrehozását is. iyiirkóczki Ádám ezzel kapcsolatban elmondta, a tervek szerint a következő közgyűlésen tételesen beszámolnak arról, hogy mennyi pénz érkezett a számlára és mire költötték. G. Zs.