Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-21 / 221. szám

2020. SZEPTEMBER 21., HÉTFŐ Néptáncosokból sem volt hiány, a színpadon az ő előadásukat is lehetett élvezni Fotó: Huszár Márk A Szépasszony­­völgyben jubilált az Eger Civil Ünnepe Kettő az egyben a múlt hét­végén, azaz ekkor rendez­ték a Szépasszony-völgyben a Szüret fesztivált és a 25. Eger Civil Ünnepét. Az ér­deklődőket szép idő és igazi színes forgatag várta. Molnár Helga helga.molnar@mediaworks.hu EGER Az Andante Kamarakórus könnyed műsorával indult el a Szüret, majd Mirkóczki Ádám polgármester hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt.- Rendkívül nehéz év ez, de büszkeséggel tölt el, hogy ez már a harmadik boros ese­mény, s még egy áll előttünk október első napjaiban. Példa­mutató a szervezők munkája, s azt gondolom, a koronavírus árnyékában meg kell becsülni ezeket a napokat, s eseménye­ket. Számos jó program, gaszt­ronómiai ínyencségek várnak itt. Reményeink szerint méltó lesz az idei szüret az egri bor­vidékhez, mely méltó borokat is hoz majd - fogalmazott kö­szöntőjében. Soltészné Tárnái Éva, a Szép­­asszonyvölgyi Vendégvárók Egyesületének elnöke csatla­kozott a polgármester szava­ihoz, hangsúlyozva, ebben a zaklatott esztendőben ünnep ez a nap. Tarsoly József eg­ri hegybíró a szüretről szólt. Mint mondta, nehezen indult a tavasz, s ugyan szép állapot­ban volt a szőlő s kevesebb kör­nyezeti szennyeződés érte, a le­hűlés és a sok csapadék az első fehér szőlőt kényesen érintette.- A kék szőlőből azonban várakozásink szerint szép bor lesz. Most a rozét gyűjtjük be, jövő héten pedig a kékfrankos következik - részletezte. A kö­szöntők után Csizmadi Ist­ván atya áldotta meg a szőlő­­koszorút. A Szépasszony-völgy ezút­tal otthonául szolgált a jubi­leumi, 25. Eger Civil Ünne­pének is. Az Egri Civil Ke­rékasztal elnöke, Kosa László úgy fogalmazott, Eger a civil társadalma nélkül nem lenne ugyanaz a hely, s az eseményt a közösségépítő munka ünne­pének nevezte. Gasztronómiai különlegességek is várták a közönséget Ezek után átadták a Pro Agria civil szakmai díjat, melyet ezúttal az Életfa Kör­nyezetvédő Szövetség kapta. Az elismerést Csathó Tibor el­nök vette át. A méltatásban el­hangzott, az egylet 1989-ben alakult, de más a 60-as évek óta tevékenykednek. Küldeté­sük, hogy természeti és társa­dalmi szinten is fenntartha­tó és élhető társadalmat épít­senek, oktatással, szemlélet­­formálással, aktív környezet­­védelemmel, az információk terjesztésével, a helyi közös­ségek, a civil szervezetek és a demokrácia fejlesztésével, há­lózati együttműködések segít­ségével. A hivatalos megnyitó után a sokaság megismerkedhetett a civil szervezetekkel, egész­ségügyi szűréseken is részt vehettek, vagy az ízek utcá­jában kóstolhattak finomabb­nál finomabb ételeket, s ihat­tak egri bort. Találkozni lehe­tett a Heves Megyei Népművé­szeti Egyesülettel is: az érdek­lődőknek Balatoni Tibor fa­faragó, Kovács Zsolt üvegfes­tő és Mucsonyi Zsolt kosárfo­nó tartott szakmai bemutatót. Aki veterán autókat szeretett volna látni, lehetősége volt rá, de az Agria Speciális Mentők­kel vagy a Heves megyei rend­őrökkel is találkozhattak a ki­látogatok. MEGYEI KÖRKÉP 3 Kisípol Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu Indul a nap. Felébredsz, kinyitod a szemet, rápillantasz a tele­fonra. Vajon történt-e valami éjszaka? Lemaradtál-e valami­ről, ami fontos lehet? Aztán jönnek a szokásos körök. Rutin­szerűen megcsörgetsz néhány embert, akik fontosak, de mesz­­s?e vannak tőled. Vagy felveszik, és azt mondják, minden oké, vagy nem. A nap, amikor ráébredsz, hogy az egyik szám már soha nem csörög ki, csak a hosszú sípolást hallod, sok mindennel szembe­sít. Megkérded magadtól, mi értelme újra nekivágni? Mi értelme a zuhany alá állni, fogat mosni, felöltözni, kilépni a kapun, s újra elindulni? Mi értelme, ha tudod, hogy egyszer a sok lázas igyekezet a semmibe vész, a dolgok, tárgyak, amik körbevesznek, elenyésznek. A sorsodba szőtt emberekből por és hamu lesz, csakúgy, mint belőled is egy napon. Aztán mégis csak mész, lé­pésről lépésre haladsz. Behunyt szemmel is ismered az utakat, amelyeken évek óta közlekedsz. Ha rád köszönnek, visszakö­szönsz, ha megállítanak, udvariasan válaszolsz. Néha hasznos az ember életében a robotüzemmód. Nem kell gondolkozni, csak a rutinra támaszkodni. Menni, beszélni, mo­solyogni, kérdezni, és automatikusan tenni a dolgod. Ebédet főz­ni, takarítani, dolgozni, gondoskodni azokról, akiknek szüksé­ge van rád. Fura dolog az élet és a vele járó elmúlás. Előbbinek csak ak­kor van értelme, ha valakinek fontos vagy még, és segítséget re­mél tőled. Utóbbinak csak akkor, ha az első dolgot teljesítetted. Fura dolog az élet és a velejáró elmúlás A pisztráng uniós oltalom alatt SZILVÁSVÁRAD Az Európai Bi­zottság jóváhagyta, hogy a szilvásváradi pisztráng meg­nevezés felkerüljön az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) listájára - közölte a bi­zottság pénteken. A szilvás­váradi pisztráng elnevezés a döntéssel bekerült az Euró­pai Unióban nyilvántartásba vett és oltalom alatt álló ter­mékek földrajzi jelzéseit (GI) rögzítő eAmbrosia nevű adat­bázisba, amelyben jelenleg 1480 eredetmegjelölés van. A szilvásváradi pisztráng úgynevezett sebes pisztráng, amely a lazacfélék családjába tartozik. Mind ízét, mind ró­zsaszín húsának textúráját te­kintve különbözik a többi ha­sonló halfajtól. Tenyésztése a szaporítástól a lehalászásig tel­jes egészében Észak-Magyar­­országon, a Bükk hegység­ben fekvő Szalajka-völgyben megy végbe. A Szilvásvára­don található sebespisztráng­­tenyészállomány ugyanaz, mint valaha volt, genetikailag tiszta. A pisztrángtelepekre és a Szalajka-patakba soha sem­milyen, a lazacfélék családjá­hoz tartozói idegen' tenyészet­ből, vagy vízterületről szárma­­zó élőhalat nem telepítettek. A hegyi források vizének kivá­ló minősége és a helyben ren­delkezésre álló szaktudás és ta­pasztalat együttesen biztosítja, hogy a szilvásváradi pisztráng megőrizze egyedi jellegzetes­ségeit. A Szalajka-patak­ba soha nem tele­pítettek idegen te­rületről halat Az OEM azoknak a termé­keknek a nevét védi, melyek egy konkrét régióból származ­nak, illetve amelyeket egyedül­álló, hagyományos módszerrel állítanak elő. Az OEM-ként be­jegyzett nevek a legszorosab­ban kapcsolódnak a termék előállítási helyéhez. MTI Termelői piac EGER Újra Slow Market piac volt Gál Tibor Fúziójában szombaton. A ki­látogatok helyi termelők sajtjait, lekvárjait, csilis finomságait, grillkolbá­­szait, sonkáit vagy borait kóstolhatták meg. A gasztronómiai finomsá­gok, ínyencségek mellett egyedi kézműves termékekből vásárolhattak, de a legkisebbeknek is kínáltak játékokat, babákat. Fotó: Nemes R Újabb egyeddel bővült a Ráckapu téri Vincellér park Kutatóra emlékezik az idei fa EGER Az Egri Borbarát Höl­gyek Egyesülete hagyo­mányaihoz híven idén is emlékfaültetéssel tisztelgett egy, a szőlészet, borászat terü­letén kimagaslót alkotó mun­kássága előtt. Vasné Ignácz Katalin egyesületi elnök la­punknak elmondta, dr. Kap­­tás Tiborra esett a választá­suk, aki az Egri borvidéken végzett szőlőkórtan-kutatás­­ban és növényvédelmi szak­­tanácsadásban végzett hatal­mas munkát, ezért ültettek fát szombaton a Vincellér park­ban az emlékére.- 2008 óta tart a hagyo­mány, már Gál Tibor borász, A Vincellér parkban ezúttal dr. Kaptás Tiborra emlékeztek Fotó: N. R. Bereznai László és dr. Csiz­­mazia Darab József szőlőne­­mesítők, Gröber Jenő borász, az egri Vincellériskola néhai szőlész-borász tanárai s Baró­­csi Dezső emlékére ültettünk eddig emlékfát. Dr. Kaptás Ti­bor vezetésével a Heves Me­gyei Növényvédő Állomás Bi­ológiai Laboratóriuma a szőlő növényvédelem technológiá­jának kidolgozásában végzett fejlesztőmunkát, az elsők kö­zött kezdett rezisztenciavizs­gálatokba. Kötelességének érezte, hogy a szőlővédelem­ben szerzett ismereteit minél szélesebb körben átadja a sző­lészeknek - mondta. M. H. 1

Next

/
Thumbnails
Contents