Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-19 / 220. szám

Bóta József, alias Stefa él-hal a futballért Fotó: Sike Károly A tárkányi edző lábának újabb részét veszítette tak, akik az élet más terüle­téről érkezőként nyújtottak segítő kezet.- Örvendetes módon jó né­­hányan jelezték, hogy hajlan­dók pénzzel vagy egyéb mó­don is támaszt találni bajba jutott barátunknak - folytat­ta Énekes Zsolt. - Boros Ger­gőn kívül ugyancsak az Egye­sült Államokban élő, másik egykori felsőtárkányi játékos is utalt pénz, miközben a he­lyiek is megmozdultak, akik az egyik tárkányi boltnál el­helyezett adománygyűjtőbe helyezhetik el felajánlásai­kat. Összefogtak a tárkányi öregfiúk, és máshonnan is hallottam, hogy gyűjtést szerveznek, amiért enged­jék meg, hogy ezúton is kife­jezzem nagyra becsülésemet. Noha egyelőre még messze a hazatérés ideje, már azon tör­jük a fejünket, miként lehet majd az egyedül élő Stefa ellá­tásáról gondoskodni. Sajnos félő, hogy baj az amputálás­sal nem szűnik meg, és újabb operációra lesz szükség. Mi azonban nem tehetünk mást, csak annyit, hogy próbálunk előre gondolkodni és majd a gondoskodásban segíteni, ha már az élet így hozta. B. Cs. LABDARÚGÁS A rossz hír: Bó­ta József nemcsak jobb lábá­nak ujjat veszítette el a beteg­ség miatt bekövetkező műté­tet követően, hanem térdéig a testrészét. A 66 éves edző­ről legutóbb augusztus végén írtunk, amikor Énekes Zsolt jelentkezett kezdeményezés­sel. A korábbi felsőtárkányi futballista a volt világváloga­tott labdarúgó, később szak­vezetőként Felsőtárkányban is megfordult Détári Lajos ál­tal dedikált nemzeti címeres mezét bocsátotta árverésre.- Stefa barátunk javára for­­dítjukalicitenbefolytösszeget - mondta akkor Énekes Zsolt. A felajánló 10 ezer forintban határozta meg a nyitóössze­get, az árverés most zárult. Százötvenezer forin­tért kelt el a trikó - közöl­te a szervező. - A felnémeti származású, Felsőtárkány­ban Stefa által is edzett Bo­ros Gergő ajánlotta a leg­több pénz a mezért, így ne­ki juttatjuk el az ereklyét. A licitáláson kívül számta­lan magánszemély jelezte, hogy hozzájárul Bóta József gyógykezelésének támogatá­sához. A futball világából jöt­tek többen, de sokan akad-HIRDETÉS RECEPTEK SZERETETTEL! KERESSE AZ ÜZLETEKBEN. VAGY FIZESSEN ELŐ ONLINE A WWW.LAPCENTRUM.HU/FANNYKONYHA OLDALON! A Lőrinci meccse elmarad a Nyíregyháza ellen Hatvanban a Paks t ::!;y Tavaly szeptemberben NB l.-es gárdaként az Újpest FC volt hatvani vendég Fotó: Albert Péter További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu Hatvanban NB l.-es ellen­felet fogadnak az NB lll.-as házigazdák a Magyar Kupa 6. fordulójában, Lőrinciben azonban tegnap eldőlt, hogy nem lesz mai vendég az NB ll.-es Nyíregyháza Sparta­cus csapata. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu LŐRINCI VSC-NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC A járványhelyzet miatt a kupában is egészségvédelmi óvintézkedések léptek élet­be, így például a főtáblán sze­replő összes alacsonyabb osz­tályú csapatnál is kötelező a tesztelés a mérkőzések előtt. Ezek során kiderült, hogy a koronavírus-járvány sajnos a kupaforduló műsorát is átír­ja, emiatt kellett elhalasztani Lőrinci-Nyíregyháza Sparta­cus mérkőzést is, mivel a ha­zaiak keretében akadt egy po­zitív eset. Ugyancsak később rendezik a Tiszafüred-Put­­nok és az Iváncsa-Újpest ösz­­szecsapást. SZOMBAT, 15.00: SAJÓBÁBONY VSE­­EGERSE Sajóbábony, Borostyán Mi­hály Spt. V.: Tóth Tamás (Mol­nár L., Vilmányi). Az NB III. Keleti csoportjá­ban ellenfél bábonyiaknál au­gusztus 26-án volt vendég az Eger SE. A borsodi vendégjá­ték során 1-0-s ESE-győzelem született, és vélhetően ezzel az eredménnyel most is kiegyez­ne a látogatók edzője, Sütő Szabolcs. A legutóbbi három bajnoki meccsén egyaránt döntetlent elért egriektől fel­tétlenül hatékonyabb támadó­játékra lesz szükség a tovább­jutás érdekében. MÓRAHALOM VSE­­GYÖNGYÖSI AK­­MÁTRA-BETON Mórahalom. V.: Tóth Róbert (Váczi, Tasnádi). A 2015/16-os bajnoki évben találkozott egymással a két csapat, méghozzá az NB III.­­ba jutásért kiírt osztályozós párharcban. A GYAK az első meccsen házigazdaként 2-0- ra nyert, ám a visszavágón 5-1-es vereséget szenvedett, így nem léphetett a magasabb szintre, ami nagyon fájó pon­tot jelentett a mátraljaiaknak. Ezúttal egy összecsapás dönt, és a vendégek alaposan kicse­rélődött kerettel utaznak a délvidékre, ahol folytathatják azt a menetelést, ami a bajno­ki idény során most négy ve­retlen meccset számlál. A hazaiak a Csongrád-Csa­­nád megyei I. osztályban négy fordulót követően a 5. helyen állnak két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereség­gel a mérlegen. VASÁRNAP, 15.00: FC HATVAN-PAKSI FC Hatvan, Népkerti Spt. V.: Szőts Gergely (Kovács G., Ko­vács B.).- Személy szerint örültem, hogy NB L-es csapatot kap­tunk ellenfélül - mondta a klub honlapjának a hatvaniak edzője, Gulyás Gábor. - Sze­rintem a játékosoknak is él­mény lesz újra első osztályú csapat ellen játszani. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a mér­kőzés esélyesei, de szeretnénk megnehezíteni az ellenfelük helyzetét. Szeretném, hogy felszabadult játékot játsszunk és a lehető legjobbat hozzuk ki a 90 percből. A hatvaniak közül a sé­rült Fellner, Purzsa Bárkányi, Mundi, Ács és Tajti játékára nem számíthat a szakember. GYÖNGYÖSHALÁSZ SE­­FC NAGYKANIZSA Gyöngyöshalász. V.: Németh Gergely (Szabó D., Nagy V.).- A Nagykanizsa játéká­ról érdeklődtem a komáromi­ak edzőjétől, Bozsik Pétertől, aki hasznos információkkal látott el - mondta a Hírlapnak a halásziak edzője, Majzik Zol­tán. - Persze jól tudjuk, két NB III.-as gárda összecsapása más, mint amikor megyei l.­­es ellenféllel szemben játszik a magasabb osztályú gárda. Tisztában vagyunk vele, hogy a feladat nem egyszerű, de ezt kell megoldani, és próbálunk majd sikerélményt gyűjteni, amiből lehet táplálkozni a jö­vőt illetően. nyeremények 1 db borhétvége a Merops'-Mészáros Borhotelben 2 főrészére. 2 éjszakára. eavszeri borkóstolóval Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg a www.lapcentrum.hu oldalon! Részletek a TOP íoo Magyar Bor kiadványban, valamint a Játékszabályzatban, a https://mediaworks.hu/jatekszabalyzat/ oldalon. Kiadványok LABDARÚGÁS Legutóbbi ülésén két esetben változtatta meg a pályán elért eredményt az MLSZ Heves Megyei Verseny­­bizottsága. A Bélkő SE által megóvott Bélkő SE-Mikófalva- MSE-Egercsehi megyei III. osztályú mérkőzés pályán el­ért eredményét (1-4) azért tö­rölték, és a találkozó három pontját 3-0-s gól­­különbséggel azért kapta a Bélkő SE­­Mikófalva gárdája, mert a csehieknél pályára lépett négy olyan labdarúgó, akik korábban az MSE-Mátraballa csapatában szin­tén szerepeltek bajnoki mér­kőzésen. Az indoklás szerint a Heves megyei III. osztályú bajnok­ság versenykiírása alapján „a tartalék csapatban szezo­nonként a 2001-ben vagy előt­te született labdarúgók közül három labdarúgó szerepeltet­hető a sportszervezet első csa­patából. Ez a három labdarú­gó a versenyszabályzat előírá­sainak figyelembevételével az érintett szezon folyamán vé­gig szerepeltethető a tartalék­csapatban, de ezen három já­tékoson kívül más 2001-ben vagy előtte született játékos a szezon folyamán már nem szerepeltethető a tartalékcsa­patban.” Az Eger SE II. csapata is jogosu­latlan játék miatt nyújtott be óvást, amelyet a verseny­­bizottság megvizs­gált, majd elfoga­dott. A megyeszék­helyiek a Gyön­gyöshalász SE el­leni megyei I. osztályú bajno­ki mérkőzést követően fordul­tak beadvánnyal az igazgató­sághoz. Mivel a halásziak „a labdarúgók kötelező szerepel­tetésére” vonatkozó - fiatal - szabályt megsértették, a pá­lyán elért eredményt (1-1) tö­rölték, és a mérkőzés három pontját 3-0-s gólkülönbséggel az egriek javára írták. B. Cs. A halásziak az úgyneve­zett fiatal­szabályt nem tartották be Eger II., Mikófalva: óvás utáni pontok

Next

/
Thumbnails
Contents