Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-02 / 205. szám
2020. SZEPTEMBER 2., SZERDA 12 INTERJÚ Kettős portré Hegyesi-Hudik Margitról es fiáról, Lukacs Mate Tiborról „Semmit nem szánunk ma a pillanat gyönyörének” EGER A város számos alkotóművészt tudhat magáénak. A helység természeti környezetének különlegessége, építészeti miliője, kulturális öröksége inspirálóan hat azokra, akik alkotóként élnek itt. Évtizedek óta ismerem Hegyesi- Hudik Margit énekművészt, az Eszterházy Károly Egyetem Ének-Zene Tanszékének oktatóját, s gyerekkorától fiát, Lukács Máté Tibort, aki észrevétlenül képzőművésszé vált. A tanévkezdés számukra tanárként, s még tanulóként ebben a koronavírusos, sajátos helyzetben különleges kihívásokat is tartogat. Ez alkalomból kérdeztük őket. Először Hegyesi-Hudik Margitot, akivel a régi ismeretség okán tegeződünk. Jámbor Ildikó szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu- Több mint két évtizede tanítasz az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola s az egyetem Ének -Zene Tanszékén. Közben nem maradtak el a dalestek, a fellépések, a fiadból sikeres képzőművészt neveltél. Mire vagy a legbüszkébb? HEGYESI-HUDIK MARGIT: - Szeptembertől a huszonnyolcadik tanévemet kezdem. Nagyon sok emberre és nagyon sok eseményre vagyok igazán büszke. Kezdem a fiammal, aki fantasztikus ember lesz, illetve már az. Talpraesett, érzékeny, empatikus, udvarias, vagány. Tudja a céljait, azok eléréséért mindent megtesz. Mindezt úgy, hogy ne tiporjon el másokat a környezetében. Büszke vagyok a tanítványaimra, akiket sikerült megtanítanom - a tehetségükhöz és szorgalmukhoz mérten - az éneklés szépségeire és a vokális zeneirodalom kincseire. Büszke vagyok a gyökereimre, hiszen a múltunk jelenti a jövőnket. Mindent, amit gyermekkorban tapasztalunk, amibe belenövünk, azt adjuk tovább az utódainknak. Sokat köszönhetek a szüleimnek, a kunhegyesi nagyszüleimnek, akik megtanítottak minőségi életet élni, dolgozni, szeretni és alázattal viselni minden szépséges és fájdalmas dolgot az életben. Nem utolsósorban, nagyon hálás vagyok a Jó Istennek, hogy még mindig tudok énekelni. Sajnos, az énekesek az idő előrehaladtával elveszítik hangi adottságaikat, hiszen a hangszalag elkopik, elfárad. Úgy érzem - remélem, nem hangzik nagyképűen hogy még jó állapotban van a hangom. Édesanya és fia. Mindketten a művészetek jeles képviselői. A fiú az alkotó-kifejező, a mamája interpretáló-előadó Fotó: MW- A magántanítványaid számos versenyen jól teljesítettek. Átvetted a fertálymesterek kórusát... H-H. M.: - Sajnos, az egyetemen a képzésünk profilja nem igazán teszi lehetővé, hogy versenyen induljanak a hallgatóink. A művészetközvetítő szakként működő ének-zene szak komplex képzést ad, amely nem feltétlenül tud versenyezni a zeneművészeti egyetemek képzési tematikájával. Mi tanárokat és zenében jártas fiatalokat képzünk. Nagyon sok emberre és sok eseményre vagyok igazán büszke A magántanítványok nagyon vegyes felkészültségű és korú emberek. Hál’ istennek Egerben sokan szeretnek énekelni és sokan áldoznak időt arra, hogy fejlődjenek. Van, aki gimnazistaként, van, aki felnőttként, van, aki profi színészként igényli a tanári kontrollt. Szeretem őket is tanítani, mert ők sokszor elszántabbak és kitartóbbak, mint a hallgatók. Még 2019 nyarán vettem át a Fertálymesteri Testület Férfikarát a kolléganőmtől. Nagyon nagy örömmel folytattam a megkezdett munkát és vetettem be a saját szakmai és emberi ötleteimet. Az urak egy harmadik kategóriát képviselnek a tanári pályámon, ők nagyon elszánt, bohém, érzékeny lelkű, közép- és idősebb korú férfiakból álló csapat, akik azért szeretnek a kórusba járni, mert még igénylik a társas összejöveteleket. Az elmúlt századok dalárdái az ilyen típusú amatőr énekesekből alakultak meg. Ezt a hagyományt szeretnénk tovább őrizni.- Az Egri Érseki Fiúkórus sikereinél is bábáskodtál. Most legutóbb éppenséggel min dolgoztál? H-H. M.: - Az Egri Érseki Fiúkórus számomra fantasztikus csoda. Kezdjük azzal, hogy a vezetőjük, megalapítójuk, Schmiedmeiszter Szilvia nálunk végzett még a főiskolán, akivel szeretetteljes tanár-diák vagy anya-lánya kapcsolat alakult ki rövid idő alatt. Ez megmaradt utána is, illetve átalakult egy szakmai és baráti kapcsolattá. Szilvia, amikor megkeresett, hogy szeretne egy fiúkórust, nagy örömmel támogattam az elhatározásában. A kezdetektől részt vettem a munkájukban. A felvételin, a repertoár kiválasztásánál, a koncertek szervezésénél, s a szakmai javaslataimmal. Jelenleg állandó szólistája vagyok a kórusnak, illetve helyettesítem a próbákon a karvezetőt, amikor például- mint az elmúlt években kétszer is - anyai örömök elé néz. Nekem folyamatosan jönnek a tennivalók. És ez nem panasz. Sőt! Kpncertekre készülök, azokat szervezem, új műveket tanulok, próbálok, anyagokat keresek a tanítványaim számára, a hangi adottságaikat, a fejlődési folyamataikat figyelembe véve. Segítek a fiamnak a festményeit, vásznait szállítani az autóval. A folyamatos munka éltet. Örülök, hogy a művészet ennyire jelen van az életünkben.- Hogyan kezdesz a tanévhez? H-H. M.: - Nagyon várom. Mert szeretek tanítani. Várom az új lehetőségeket, kihívásokat. Mert minden énekes más. A meglévő hangi adottságból kell kihozni a legjobbat. Ez a tanár felelőssége is. Visszaemlékszem az én tanáraimra, arra, hogy mennyire inspiráló egy jó szakember, egy empatikus személyiség. A jókra nagy szeretettel emlékezem, az embertelenebbek példáján megtanultam, hogy mit nem szabad tenni egy bizonytalan, tanulni vágyó énekes palántával. Alapelvem, mindent meg kell tenni azért, hogy az illető megtanulja az éneklés technikáját és művészetét, szeresse, ismerje és magas fokon művelje a zenét. * Lukács Máté Tibornak tavaly is volt csoportos tárlata Egerben, Debrecenben, a , Hajdúságban, ahová szülei, Hegyesi-Hudik Margit és tanár édesapja, Lukács János is elkísérték. Az elmúlt szemeszterben a kolozsvári egyetem Erasmus-os hallgatója volt.- Debrecenben végzett képzőművészeti középiskolát. Milyen inspirációkat kapott onnan? Kik voltak a mesterei? L. m. t.: - A debreceni iskolámban mozgókép- és animációtervezést tanultam. Először nem érdekelt a festészet, de később az iskolai programok miatt elkezdtem kiállításokra járni és megszerettem a festészetet úgy, mint külső betekintő. Voltak rajzóráink, ahol rendszeresen festettünk és így minimálisan el tudtam sajátítani az alapokat, de inkább otthon magamnak és a barátaimnak alkottam, az ő visszajelzéseik motiváltak elsősorban. Az ottani mestereim: Kohári Tibor, Deák Anita és Takács Gergely.- Már túl van egy-két csoportos és egyéni kiállításon. Milyen volt ezek visszhangja? L. M. T.: - A kiállításoknak eddig pozitív visszhangja volt, gratuláltak a barátaim, ismeretlenek is, remélem, ez a jövőben' is megmarad! Természetesen törekszem továbbra is a technikai fejlődésre, illetve a témáim mélységének kibontakozására.- Nagy méretű portréi hangsúlyos színekkel és egyéni modorban készülnek. Hogyan talált rá erre a saját hangra? L. M. .T.: - Érdekjjtek az utcai művészetekben fellelhető nagy felületek, a graffitikben való változatos színhasználat. Próbálom a karaktereimben azokat a részleteket hangsúlyozni, amik a legjobban megfognak, ami úgy dög, ahogy van.- Hogyan kezd a tanévhez? L. M. T.: - A tanévhez pozitívan állok, diploma év. Remélhetőleg nem fog sok nehézséget okozni a vírus által kialakult helyzet. Budapesten szeretném folytatni a későbbiekben a tanulmányaimat MA- képzésben egy olyan szakon, ahol a művészek menedzselésének módját lehet elsajátítani.- Egyszerre kérdezem az édesanyát és a flát: fel se merült, hogy Máté a zenei pályára menjen? L. M. T.: - Zongoristának készültem általános iskolás koromban, nagyon közel állt hozzám a zenélés szeretete, de ez hat év gyakorlás után kiégett bennem és a fotózás kezdett el jobban érdekelni. Ezért is fordultam inkább abba az irányba középiskolában. A zene szeretete viszont örök marad számomra, a festészet mellett ez az a csatorna, ami a legjobban át tudja adni az érzelmeket nekem. H.-H. m.: - Természetesen felmerült a zenei pálya lehetősége. Én nagyon szerettem volna, mert tehetséges volt és rendkívül muzikális. De végig követtem anyaként és zenészként a zeneiskolai hat évet, amit a zongora, az orgona és a szolfézs tanulásával kellett töltenie. Sokáig nagy örömöt okozott Máténak a zene, de egyre inkább be kellett látnom, hogy ez nem az ő útja. Miért is? Alig várta, hogy felállhasson a hangszer mellől és bármi mással foglalatoskodhasson. Nem ásta bele magát a zeneszerzők életébe, a zenei műfajok megismerésébe. Sírtam egy hétig, de eldöntöttem, hogy nem erőltetem. Na, de akkor milyen irányba induljunk? Kisebb korában építészmérnök akart lenni, nagyon jó volt'a kézügyessége, jó volt a műszaki érzéke, és a mentalitása művészi. Ezek mentén indultunk el a képzőművészet felé. Jól döntöttünk, mert egyértelmű, hogy a képzőművészet az ő területe. Ebben az idők végtelenségéig el tud mélyülni, kísérletezni, alkotni. Az önkifejezés fantasztikus adottság és lehetőség az ember életében- Miről szól a világ ma? L. m. t.: - Szerintem a világ ma arról szól, hogy csinálunk valamit, ami már a múltnak szól, mivel olyan tempóban rohanunk, hogy semmit nem szánunk a pillanatok gyönyörének. Szerintem ezért is van fontos feladata a művészetnek. Mint dohányzónak a cigaretta, hogy az csak az ő öt perce, úgy a művészet átélése is visszafogja azt a tempót, amit egyébként a mai világ diktál. H-H. m.: - Az önkifejezés fantasztikus adottság és lehetőség az ember életében. Ebben kicsit különbözünk Mátéval. Ő az alkotó-kifejező, én az interpretáló-előadó vagyok. Ő megőrül a gondolattól, ha más művét kell megalkotnia. Én viszont nem tudok önállóan alkotni művészi szinten. Én pont azt szeretem, ha minden le van írva, minden értelmezhető a kottában, s ahhoz a száraz anyaghoz hozzátehetem az én elképzeléseimet és a lelkem rezgéseit. A világ ma alapvetően nem jó irányba megy. Sajnos. De úgy gondolom, nekünk művészeknek a világ pici porszemeként minden erőnkkel képviselnünk kell a szépséget, a hitet, az értéket, alázattal átadni mindazt a jót, ami a birtokunkban van. További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu
