Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-17 / 218. szám
2020. SZEPTEMBER 17., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Egy estem a Török Fürdőben Jámbor Ildikó szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu M i, akik az egri Török Fürdő wellnessélményének bűvkörében élünk, tudjuk, hogy csakis este érdemes ellátogatni az arany kupolájú szentélybe. Semmivel nem összehasonlítható az a békés ellazulás, ami ilyenkor érheti az embert. Odakinn már minden, estébe hajlik, kigyulladtak az utcai lámpák, idebenn viszont most kezdődik az igazi találkozás a vízzel és önmagunkkal. Mert miközben a csillogó mozaikokból összeillesztett kupola alatt körözünk lassú, csak éppenhogy úszó, leginkább tempós lebegő mozdulatokkal, jut idő gondolatainkba elmélyedni, meghánynivetni a történéseket, töprengeni a jövőn. Ezen az estén, a koronavírus karantén feloldása utáni egyik estén a fürdő nyitva, de még nem annyira, hogy sokan értesüljenek róla. Csend honol a hat medencét egybefoglaló közös térben, békésen „füstölög” a gőzkamra, vár a szauna, és az aromakabin is megtalálta lakóját. Kik járnak ide? Este az ínyencek, az igazi megszállottak, a testkultúra gourmand-jai. Három fiatalemberrel osztozunk a központi kerek medencében. Ők azok, akik társasági életet élnek itt, beszélgetnek, visszafogottan vitatkoznak. Nem, inkább véleményt cserélnek, talán úgy, mint egykoron a fürdő létrehozói, a helytartó basák, török közhivatalnokok tették. Helybeliek ők, talán némelyikükben csörgedezik egy kis török vér is, hiszen 150 esztendő alatt megtörtént ez meg az a hódoltság székhelyein. Kedvenc szórakozásom beazonosítani keleti fejformájú honfitársaimat szeretett lakóhelyemen. A legforróbb medencében egy pesti család izzad. Kezdők még ők, csak épp lelátogattak Egerbe. Más helyzetben talán Barcelona műemlékeit vagy Firenze műalkotásait csodálják. Most hazai vizekre eveztek, kényszerűségből jöttek ide is, hogy kitöltsék a szabadság rendelt idejét. Az anyuka kicsit görbe hátú, fürdőruhája is alternatív, frizurája még inkább. A férj megfáradt, lefitymáló szájbiggyesztéssel ismeri el, hogy mégis csak élvezetes ez a hely. A két kamasz fiú - akik kényszerűségből még épp szüleikkel üdülnek -, bár magatartásukon azért látszik az idézőjeles távolságtartás, de az újra való nyitottsággal, engedelmesen üldögélnek a vízben. A család tagjai nem beszélnek: csak vannak. Maguk sem értik, hogy kerültek ide. Talán a tengerparti árnyékban szoktak így ellenni, de most: ez van. Akad még a fürdőben egy fiatal pár, más vidékről, talán az Alföldről. A nő reszket a vízben, pedig az legalább 32 fokos. A férfi pocakján már elkezdődött az ülőfoglalkozásúak alattomos gyarapodása, megpróbál mozdulatokat tenni a vízben: bátortalanul, de úgy látom, jó úton halad. Van még két hölgy, anya-lánya, ők kitartóan a középmeleg medencében jelölték ki helyüket ma estére, trónolnak, és néha váltanak néhány mondatot. Hiszen tudjuk, hogy itt napközben nagy élet van, vízitorna meg masszázs. Ismerjük a gyógytornászok teljes tematikáját: hogyan próbálják rávenni különféle eszközökkel a rehabilitációra beutaltakat, s a szerencsésebbek már a masszőrök élettörténeteit is ismerik, nem csak a kezük jótékony hatását. Most viszont este van, a hangokat megsokszorozza a víz, visszhangoznak a gesztusok. Besétálok a forró vízbe, a pesti család elriadva nézi, ahogy zuhogtatom magamra az égető vízsugarat. Nem, ők még nem tartanak itt! Az aromakamrának már van egy lakója, tehát belépek a szemközti gőzbe: melengető, körbe ölel, kitisztítja az elmét. Nem sokáig bírom. Jöhet utána a hideg gyógymedence semmihez sem fogható élménye, amikor a hátadra fekve érzed, hogy csiklandozzák gerincedet a forrásból feltörő radioaktív buborékok. Fenséges! És ekkor a kupola alól keleties mély zenei énekhangok szólalnak, előbb vízen dobolás, aztán egyre erősödő mély férfihang, majd kánon és háromszólamú összhangzó ének. Mindenkit felszabadít! Tudom is, hogy a kvaterkázó fiatalemberek, de egy közülük biztosan az egyik neves egri zenekar tagja aki, már kapott visszaigazolást arról, hogy elfogadott, s jó, amit művel. Most mindhárman igyekeznek a hely szelleméhez illő pentaton dallamokat idézni. Este háromnegyed kilenc, mindjárt zárnak. Zeng a kupola, zeng a fürdő, zeng a lelkünk. Cinema Agria - Eger 16.00 ÓRA: Az elfeledett herceg 16.00 ÉS 18.15 ÓRA: Hab 16.00 ÉS 18.15 ÓRA: Mulan 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Miután összecsaptunk 20.30 ÓRA: Az új mutánsok 20.30 ÓRA: Tenet Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.00 ÓRA: Tenet 17.45 ÓRA: Miután összecsaptunk 20.00 ÓRA: Hab Puskin Terem 15.45 ÉS 18.00 ÓRA: Mulan 20.30 ÓRA: Téboly SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 10.00 óra: Süsü, a sárkány (bérletszünet) Hab, az új magyar film Érdekeset látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23 E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. HIRDETÉS Hogy MINDIG CÉLBA ERJEN Segítünk Önneklf. kerje testre^zabott^jánlatunkat. \ kedvezm^v^eh^^(H<kel allunj i?nddk?:esiH: hrnhgyart^nujíc^^dK^u, *%, vaqS-3^36/5^63. \ - __ /Pályázati sajtóközleményekhez árajánlatok készítése, megjelentetése /Szórólap, egyéb nyomdai kiadványok terjesztése /Internetbanner megjelentetése /Cikkek, interjúk nyomtatott sajtóban történő elhelyezése .»<* On PÁLYÁZIK, A NYILVÁNOSSÁG A Ml DOLGUNK! TV « HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ || ÜGYELETES PATIKA TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a szerdai adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó - időjárás-jelentés 18.20 Minden napra egy mese 18.30 A mi történetünk - magazinműsor, 1. rész 19.00 Rövid hírek - időjárás-jelentés 19.05 A mi történetünk - magazinműsor, 2. rész 20.00 HirAdás - egri híradó - időjárás-jelentés 20.20 Sport + Egri Sportcentrum SE- Tarnamente SSZE megyei III. osztályú labdarúgó-mérkőzés 21.50 HírAdás - egri híradó- időjárás-jelentés I II N II Ilii— ■ 0. 00 Képújság 9.00 A szerdai adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Aktuális- hírek röviden 9.02 Hit világa - vallási műsor 9.13 Vidróczki gála 2019 - Mátra Kicsik - Sárközi verbunk és ugrás 9.18 Reklám 9.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 9.36 Sport7, 1. rész - sportmagazin 10.02 Reklám 10.04 Sport7, 2. rész - sportmagazin 10.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 10.46 Azori, Sao Miguel, Pico, Faial - dokumentumfilm 11.12 Reklám 11.14 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Luther Márton élete, 7. - A lelkiösmeret szava - rajzfilmsorozat 18.15 Márkus Liza - Ha legközelebb látlak 18.18 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.36 Nappali, 1. rész - életmódmagazin 19.02 Reklám 19.04 Nappali, 2. rész - életmódmagazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.46 A könyv testvér dicsérete - Ferencesek Gyöngyösön - dokumentumfilm 20.12 Reklám 20.14 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 10.00 A pénteki adás ismétlése 10.00 #hajraegrilanyok - az Eszterházy SC klubmagazinja 10.30 Pódiumbeszélgetés Pintér Bélával - beszélgetőtársai: Kollár Zsuzsanna és Onder Csaba (ism.) 11.20 Szemző Tibor: Koponya alapi törés - performance (Egri Kamaraopera Fesztivál), ism. 11.50 Vanádium - A hét eleme sorozat 12.00 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 Eszterházy sport - az EKE sportcsapatainak magazinműsora 14.25 Az Eszterházy Károly Egyetem online tanévnyitó és oklevélátadó ünnepsége 15.20 Csoportkép - dokumentumfilm 16.00 Képújság 18.00 A pénteki adás ismétlése 20.00 Válogatás a Szt. István Televízió műsorából (ism.) 21.00 LTV Anno - válogatás a Líceum Televízió archívumából 23.00 Képújság Hill Ml II — — 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Híröszszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory 5.00 Napköszöntő - Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítése az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek: Bellarminoi Szt. Róbert 8.15 Kötetlenül 9.05 Segíthetünk? 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 A lélek szava 11.05 Mustármag (ism.) 11.30 Vatikáni rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Hallgassuk együtt 14.05 Kávéház (ism.) 15.05 Tanúságtétel (ism.) 15.15 Csúcs és forrás (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Mit tegyek (ism.) 16.30 Közelkép 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.40 Regionális sport hírek 18.00 Rózsafüzér imádság 18.35 Közelkép (ism.) 19.15 Könyvtári barangolás 19.15 Könyvtári barangolás 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Katedrálís 21.05 Feltámadt Krisztus, Boldogságunk! 21.30 Megmaradni 22.10 Andante! (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) Eger: SZEPTEMBER 17.20.00-7.30: Agria Gyógyszertár, Eger, Hadnagy u. 32., 36/789-129. Gyöngyös: SZEPTEMBER 20-IG: Szarvas Gyógyszertár, Gyöngyös, Koháry u. 16. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér 8. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Egyedényes csirkés tészta baconnel HOZZÁVALÓK: 4 szelet bacon, 4 db csirkemellfiié, 1 fej hagyma, 25 dkg gomba, 2 ek. liszt, 2 bögre húsalapié, 1 bögre víz, 40 dkg tészta, 20 dkg natúr krémsajt. ELKÉSZÍTÉS: a bacont csíkokra vágjuk és serpenyőben ropogósra pirítjuk, majd félretesszük. A zsiradékon a csirkemellek mindkét oldalát pirosra sütjük, s azt is félreteszszük. Az apróra vágott hagymát a serpenyőben kevés zsiradékon megpirítjuk. Ráteszszük a megtisztított és szeletelt gombát, együtt pirítjuk. Hozzákeverjük a lisztet, felöntjük alaplével és vízzel, összeforraljuk. A tésztát beletesszük a serpenyőbe, úgy, hogy a folyadék ellepje, majd a tetejére helyezzük a csirkemelleket, és 8-10 percig közepes lángon pároljuk. Amikor átpuhult a csirkemell és a tészta is megfőtt, hozzákeverjük a krémsajtot, összeforraljuk és megszórjuk a pirított baconnel. Egy edényben készül 1l*UUM—1M4I IIIIIMIBlllUIUIUMllJUliüJH'J, «■■■■■■■■■■ Sokan rácsodálkoznak a meseszép egri fürdőre Fotó: Huszár Márk