Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-17 / 218. szám
Az igazgatók saját hatáskörükben léphetnek 2020. SZEPTEMBER 17„ CSÜTÖRTÖK______________________________________________________________ U] jarvanyszabalyok az intézményekben (Folytatás az 1. oldalról) HEVES MEGYE-Az állami szervek előírásai alapján a tanuló osztályát és tanárait, digitális munkarendbe helyeztük. Diákjainknak előírtuk és ellenőrizzük az arcot takaró maszk szabályos viselését az intézmény közösségi tereiben. A tanórák után az iskola helységeinek és eszközeinek állami protokoll szerinti fertőtlenítését végezzük. Az oktatónevelő munka az iskolában és az online térben is folyamatos - áll a közleményben. Több helyről is érkezett jelzés szerkesztőségünkbe, hogy a vírus egyre több iskolában van jelen, épp ezért kedden délután az ezzel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük az Egri, illetve a Hatvani Tankerületi Központ igazgatóinak. Az Egri Tankerületi Központból Ballagó Zoltán igazgatótól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a fenntartásukban működő harminchat köznevelési intézmény közül Covid-19 vírusfertőzöttséggel nyolc érintett. Kettőben egy-egy pedagógus esetében igazolódott a fertőzöttség. A tanulók esetében egy intézmény érintett, ahol a tankötelezettségüket egyéb, nem állami fenntartású intézményben teljesítő két diáknál igazolódott a fertőzés. Ők az Egri Tankerületi Központ egyik alapfokú művészeti iskolájában is folytatnak tanulmányokat. Hatósági karanténban az igazolt fertőzötteken kívül további öt intézmény tizennégy tanulója, illetve két intézményből egy-egy pedagógus van. A tantermen kívüli digitális munkarendet eddig egyetlen intézményükben sem vezették be. A Hatvani Tankerületi Központ igazgatója, Horváth Márta lapunk érdeklődésére úgy válaszolt, hogy a fenntartásukban álló negyvenkét köznevelési intézmény közül eddig egy intézményből jeleztek egy igazoltan koronavírussal fertőzött tanulót, és egy másik intézményből pedig egy pedagógust. A Nemzeti Népegészségügyi Központ koronavírus-gyanú miatt négy intézményben négy pedagógust, hét intézményben pedig összesen negyvenkilenc gyermeket helyezett karanténba. Az intézkedés öt intézményben mindössze egy-egy személyt érint, kettőben pedig egy-egy osztályt. Ők tantermen kívüli, digitális munkarend szerint tanulnak. Mindeközben az iskolák sorra hozzák az intézkedéseket a gyermekek és a pedagógusok védelmében. Pétervásárán a Tamási Áron Általános Iskola honlapján az áll, hogy egyeztettek a helyi gyermekorvossal, és a következő egyezségre jutottak. A bejáratnál a 38 fokos vagy a feletti lázas gyermeket elkülönítik az orvosi szobában. Ha a gyermeken betegség figyelhető meg az iskolában, körültekintően járnak el. Kikérdezik a diákot, hogy van-e allergiája valamire. Amennyiben igen, szólnak a szülőnek, hogy szedje a gyógyszerét. Ezeket a gyerekeket nem küldik haza. Ha a gyermeken légúti betegség tüneteit észlelik a szülők, egyeztetnek a gyermekorvossal. Kerecsenden a Berekerdő óvoda honlapján arról tájékoztatnak, szeptember 9-től az intézménybe szülők nem léphetnek be, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, kézfertőtlenítés, testhőmérséklet-mérés és maszkhasználat után. A bejárati kaputól minden szülőnek maszkot kell viselni! Tilos otthonról játékok bevinni. Befogadáskor az óvodakezdés első napján a szülő saját felelősségére az óvodapedagógusnál nyilatkozik, hogy gyermeke egészséges, nem szenved fertőző betegségben. Barta Katalin Csak egészségesen mehet közösségbe Az Emmi intézkedési terve alapján az a gyermek, tanuló vagy pedagógus, aki bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, a kezelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra intézménybe. Hatósági házi karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, a járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni. A szülő, a napközben megbetegedő gyermek óvodából, iskolából való távozásáról, az értesítéstől számított fél órán belül köteles gondoskodni. Betegség után csak gyógyultságról szóló orvosi igazolással fogadnak gyermeket. A nevelési intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek látogathatja. Amenynyiben a szülő koronavírusra utaló tüneteket észlel gyermekén: - láz, fáradtság, száraz köhögés, egyes betegeknél izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj, valamint íz- és szaglásérzékelés zavara - telefonon értesítse a háziorvost, gyermekorvost - és ne engedje közösségbe. MEGYEI KORKÉP Stressz Szabó István istvan2.szabo@mediaworks.hu A zt olvasom egy kertészeti lapban, hogy aki szeretne gyümölcsfát ültetni a kertjében, legjobban teszi, ha most cselekszik, az ősznél jobb időszakot keresve sem találni erre. Mint minden más növény, a fák is elszenvednek bizonyos fokú stresszt ültetés közben, a szeptemberi vagy októberi ültetéssel terheljük őket a legkevésbé. Egyegészségpszichológiaiszakpszichológusminapielőadásán hallottam, hogy stressz mindig érte az embereket. Az ősi időkben, teszem azt, ha lesből, váratlanul a vadászó ember elé ugrott egy kardfogú tigris, az is stressz volt a javából. Emberünk még nem tudta, hogy fokozott adrenalintermelődés indult be a szervezetében, ettől erősebbé vált, nagyobb teljesítményre lett képes, és/ vagy fel tudta venni a harcot a fenevaddal, vagy megkísérelhette a menekülést. Ha túlélte a kalandot, szervezete újra nyugalmi állapotba került. Ma az a baj, hogy modern világunkban a stressz már nem pillanatnyi, múló állapot, hanem mindnyájunkat folyamatosan érő agresszív hatás. A szervezet szinte soha nem kerül nyugalmi állapotba. Idővel már nem vesszük észre a jó dolgokat, aztán csak elviselhetetlen feszültséget érzünk, és a racionális gondolkodás elvesztése után jön az önpusztító fázis az ivástól kezdve az agresszivitáson át az öngyilkosságig. Térjünk vissza gyökerekhez. Jó alkalom erre fát ültetni. A fát múló stressz éri sérülő gyökerei miatt, és a fizikai munkától mi is megnyugszunk. Aki fát ültet, az bízik a jövőben. Mert élni kell! Kerti fáink árnyékában hűsölni igazi megnyugvás Heten pályáztak a színház élére EGER Hét pályázat érkezett a Gárdonyi Géza Színház meghirdetett igazgatói posztjára határidőig az egri önkormányzat tájékoztatása szerint. Ezek alapján a város közgyűlése egy szakmai bizottsági ülését követően dönt majd az új igazgató kilétéről. Lapunk utánajárt annak, hogy ki állhat a hét pályázat mögött. Megkeresésünkre az érintettek megerősítették, hogy Blaskó Balázs, a jelenlegi vezető, Kelemen Csaba és Nagy András, a társulat jelenlegi tagjai, Sziki Károly, a színház társulatának korábbi tagja, Szőcs Artur, a Miskolci Nemzeti Színház rendezője, továbbá Gulyás Hermann Sándor színész jelentkezett az egri színház vezetésére. Információink szerint a hetedik Venczel Valentin, aki korábban az egri társulatban játszott, s jelenleg az Újvidéki Színház igazgatója. Őt szintén kerestünk, ám lapzártánkig sajnos nem értük utol. Szalay Andrea, az önkormányzat sajtóreferense lapunkat arról tájékoztatta, hogy a következő lépés a szakmai bizottság ülése lesz, melyre október elején kerül sor. A Városimázs Bizottság és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a szakmai bizottságba delegáltakon keresztül tudatja majd véleményét az egri közgyűléssel, amely a pályázatok véleményezésére kér fel egy kilenctagú szakmai bizottságot. Ebbe egy képviselőt a miniszter, négyet a minisztérium színházművészeti bizottsága, egy képviselőt a teátrum közalkalmazotti tanácsa küld, a színház szakszervezetét pedig szintén egy ember képviseli. Az augusztus 30-i közgyűlési határozat alapján további két személyt a fenntartó delegál. A bizottság véleményét az október 29-i közgyűlés elé viszik majd. Itt születik majd meg a végleges döntés. Sz. M. L. HIRDETÉS Hűtőtáska HEOLHU GYÚJTSD A SZAVAZATOKAT, ÉS NYERJ! Keressük 2020 szeptemberének legszebb, legnagyobb vagy eppen legritkább h. fogásait és a hozzájuk tartozó horgásztörténeteket. Töltsd fel az oldalunkra a nagy fogásod, és szállj ringbe a nyereményekért! liffjf® Feltöltés: 2020.09.30. 12:00 Szavazas: 2020.10.07. 12:00 j§T Képfelíöltés és szavazás: W www.heol.hu /ahonapfogasa LEGYEN TIED A HÓNAP FOGÁSA! Az iskolákban is ott a vírus. Körültekintően járnak el MTI-fotó/Kosztiscsák Szilárd