Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-14 / 215. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2020. SZEPTEMBER 14., HÉTFŐ A korábbi négy helyett tizennyolc ev fegyhazra ítélték a vádlottat Tudta, hogy megöli a B. Roland (középen) emberölési ügye másodfokú eljárásának helyszíni tárgyalásán Fotó: MTI Elismerésre vágyva 85 beteget ölt meg az ápoló BERLIN Életfogytig tartó börtönbüntetést kapott Németországban egy ápoló 85 beteg megölése miatt, az ítélet pénteken emelkedett jogerőre. A szövetségi legfelsőbb bíróság elutasította a német kriminalisztika történetének egyik legnagyobb szabású sorozatgyilkossági ügyében 2019 júniusában hozott ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmeket. A 43 éves Niels H. 62 beteget az Alsó-Szászország tartományi Oldenburg kórházában, további 35-öt Delmenhorst kórházában ölt meg. Az intenzív osztályon dolgozott, áldozatainak különféle gyógyszerek túladagolásával a szívhalálát idézte elő, hogy bizonyítsa az újraélesztés területén szerzett tudását. A vészhelyzetekben igyekezett a középpontba kerülni, elismerésre vágyott. Az újraélesztés számos esetben riem sikerült. Meglehet, hogy még sokkal több ember haláláért felelős, mert számos holttestet elhamvasztottak, így nem lehetett elvégezni a gyógyszer-túladagolás nyomainak feltárására irányuló vizsgálatot. A férfi 2000 és 2005 között követte el a bűncselekményeket. 2005-ben bukott le, amikor a delmenhorsti klinika intenzív osztályán egy kollégája rajtakapta, hogy életveszélyt okozó injekciót ad be egy betegnek, és leállít egy életfontosságú gyógyszert adagoló berendezést. MW Tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni ítélőtábla másodfokon a borsodnádasdi gyilkost, B. Rolandot. A fiatal férfi három éve egy vízgyűjtő aknába dobta eszméletlen lányismerősét, aki emiatt vízbe fulladt. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BORSODNÁDASD Aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek az ítélőtábla a borsodnádasdi gyilkost. Felidézték: az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék márciusban a férfit gondatlanságból elkövetett emberölés miatt négy év fogházbüntetésre ítélte, de az ügyészség a gondatlan emberölés minősítésének megállapítása miatt és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett. A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott, B. Roland 2017 szeptemberében egy baráti összejövetelen vett részt a Borsodnádasd melletti tónál, ahol alkoholt fogyasztott és herbált szívott. A vele baráti viszonyban lévő sértettel este egy erdei ösvénynél találkozott, majd összevesztek és elváltak. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott később visszament a vita helyszínére, ahol már ájultan találta a lányt, és halottnak hitte. Levetkőztette, majd anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy él-e még, elvonszolta az ösvény vízelvezetőjének csatornájához, leemelte annak vasfedelét, és a lányt bedobta. A még életben lévő sértett halálát vízbe fulladás okozta. Az elsőfokú bíróság korábban nem látta bizonyíthatónak, hogy a férfi szándékosan meg akarhatta ölni a nőt. Ezzel szemben a másodfokú eljárás során - derül ki a csütörtöki közleményből - olyan új körülmények vetődtek fel, amelyek miatt a Debreceni ítélőtábla a tényállást jelentősen módosította. A táblabíróság szerint a vádlott és a sértett között „ismeretlen eredetű konfliktus alakult ki”, ami a fiatal férfi tettlegességéhez vezetett. A vádlott bántalmazta a lányt, aki emiatt vesztette el az eszméletét. A férfi a másodlányt fokú bíróság szerint tisztában volt azzal, hogy a lány eszméletlen, és hogy ha még élve dobja a vízzel teli aknába, akkor azzal a fulladásos halálát okozza. A vádlott nemcsak belenyugodott a lány halálába, hanem kívánta is azt - szól a ténymegállapítás. Az ítélőtábla súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott alkoholt ivott és herbálozott, valamint azt is, hogy a cselekménye megzavarta a település nyugalmát. Mivel a 17 éves Csenge gyilkosát első fokon mindöszsze négy év börtönre ítélte a bíróság, a lány édesanyja néhány hónapja teljesen összetört. A gyilkosnak akkor nem is kellett visszamennie a börtönbe, a bíróság ugyanis úgy döntött, hogy mivel korábban letartóztatásban volt, az ítéletig szabadon maradhat. Az anya képtelen volt elfogadni az elsőfokú döntést, térden állva, sírva könyörgött a bírónőnek, hogy változtassa meg az ítéletet. Végül a bíróság folyosóján elájult, a mentők kórházba vitték.- A mai ítélet megnyugtató, legalábbis valamennyire. Nem igazságos, mert nincs olyan ítélet, ami a lányomat visszaadná, de a családnak, meg nekem valamennyire éz megnyugvást jelent - ezt már néhány perccel azután mondta az anya az Origónak, hogy jogerősen 18 évre ítélték a lánya gyilkosát. Vajon megbánta a bűnét B. Roland? A család jogi képviselője, Lichy József elmondta, ha a férfi továbbra is jó magaviseletű lesz a börtönben, akkor akár kilenc és fél év múlva szabadulhat, ugyanis két és fél évet már eltöltött letartóztatásban, a büntetés egyharmadát pedig elengedhetik. Kártérítési pert' is indítanak a most elítélt férfi ellen. - Nagyon megdöbbentem azon, hogy a gyilkosságért elítélt férfi még az utolsó szó jogán is minden érzelem nélkül az arcán, a bíróra bámulva mindössze annyit mondott: „Sajnálom.” Az azonban egyáltalán nem látszott rajta, hogy ezt valóban őszintén gondolja - tette hozzá a jogi képviselő. TELEVÍZIÓ-MŰSOR " 2020. SZEPTEMBER 14., HÉTFŐ te O (A 4.50 5.15 6.00 9.05 10.05 12.00 12.35 14.45 15.55 17.05 18.00 18.50 20.10 22.25 23.10 23.45 0.20 z Teleshop Barátok közt ® 10039-10040. Reggeli © Asztro Klub Teleshop Anyák gyöngye© Amerikai vígjátéksorozat, IV. 4.: Egy kis zsarolás A Konyhafőnök © Elif- A szeretet útján© Török filmsorozat,, III. 251. Egy csodálatos asszony © Török filmsorozat, I.29. Barátok közt © 10041-10042. RTL Híradó - Esti kiadás Fókusz © A Konyhafönök © Barátok közt © 10041-10042. XXI. század - a legendák delünkéinek© Örkény István: Macskajáték RTL Híradó - Késő esti kiadás CSI. Miami helyszínelők © VI. 12.: A titkos Miami 14.45 Elif te o (A o s Óránként Híradó és Időjárás-jelentés 5.55 Ma reggel. 6 órától óránként. Híradó, Időjárás-jelentés, Egy Perc Híradó 8.53-12.55 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 13.20-17.50 Ma délután 14.35 Itthon vagy! 15.35 Kék bolygó 16.35 Magyar gazda 17.35 Esély 17.50-21.50 Ma este 19.05 Világ 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50-0.15 Ma éjjel 6.55 MOKKA© 6.40 8.45 MOKKACINO® 6.45 9.35 TELESHOP 7.15 10.50 Csapdába csalva © 7.50 I. 6. 8.45 11.20 Jóban Rosszban © 9.35 3927. 10.25 12.00 Tények Délben 12.00 12.30 Walker, a Texas-i ; 12.00 kopó© 12.35 II. 30-31.: A 12.50 szivárványharcos; A fekete öböl titkai 13.20 14.35 Vészhelyzet Mexikóban ® 14.20 Mexikói filmsorozat, 22. 15.10 15.40 Kegyetlen város ® 16.00 Török filmsorozat, 62. 17.05 16.45 Remények földje© 18.00 Török romantikus 18.25 filmsorozat, 177. 18.45 18.00 Tények 19.35 18.45 Tények Plusz 20.30 19.45 Mintaapák© 21.30 Magyar fikciós sorozat, 22.25 113. 22.35 20.40 Bezár a bazár! © 23.40 game-show 0.40 22.10 Love Bistro® gasztro-reality műsor 1.35 0.30 Magánnyomozók © 2.20 1.45 Bűnös Chicago © 2.50 20.40 Bezár a bazár! HÍR TV'l Minden fél órában hírekkel, híradóval 7.00 Híradó 7.30 Plusz mínusz 8.30 Magyaro. élőben 9.30 Paletta 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.05 Vetítő © 12.30 Plusz mínusz 13.05 Magyaro. élőben 13.30 Paletta 14.05 Újranyitott akták © 15.30 Informátor 16.05 Panaszkönyv 17.30 Plusz mínusz 18.10 Bayer show 19.30 Magyaro. élőben 20.05 Főhős 21.05 Sajtóklub 22.30 Magyaro. élőben Kenő© Roma magazin Domovina Ridikül © Mámoros szerelem © Mámoros szerelem © Család-barát Déli harangszó HÍRADÓ Nemzeti Sporthíradó Raymond Blanc - Titkok a konyhából Tökéletes társak a természetben © Sorsok útvesztője © Rex felügyelő © Don Matteo © Ridikül© HÍRADÓ Nemzeti Sporthíradó Fogd a kezem! © Rex felügyelő® Kékfény © McMaf ia © Kenó© Ne ölj! II.® Don Matteo © 4 összeesküvő és 1 temetés ® Új idők, új dalai Rúzs és selyem © Fülszöveg 13.20 Tökéletes társak a... ATV 5.55 ATV START 8.30 START plusz 8.55 ATV Híradó 9.15 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Égyenes beszéd 20.30 CSATT 21.30 ATV Híradó 22.00 A nap híre 22.50 ATV Híradó 23.15 Világhíradó 23.35 Hazahúzó 0.30 Világhíradó 0.45 Hit és élet 5.55 6.20 6.40 7.10 8.20 8.50 9.20 10.20 10.40 11.10 11.30 12.50 13.00 13.15 13.45 14.20 15.55 16.25 16.55 17.30 18.05 18.40 19.15 19.50 21.00 21.25 21.35 22.30 Ót kontinens Summa Család’20 EtnoKlub Élő népzene Élő népzene Jó ebédhez szól a nóta Az utódok reménysége Önkéntesek A sokszínű vallás Az utolsó dal © V4 Híradó Híradó Roma magazin Domovina Család-barát Divat & dizájn © Magyar Krónika Öt kontinens ízőrzők ízőrzök Borbás Marcsi szakácskönyve Jó ebédhez szól a nóta Akusztik © Híradó V4 Híradó Ridikül © Dokuzóna 18.40 Borbás Marcsi... 7.30 NCIS: Los Angeles © 8.25 Don Matteo © 9.40 Robbie, a fóka © 10.40 A hegyi doktor újra rendel ® 11.40 A klinika © 12.40 A vidéki doktor® 13.45 Don Matteo © 15.00 Charty, majom a családban © 16.00 Charly, majom a családban © 17.00 A hegyi doktor újra rendel © 18.00 A hegyi doktor újra rendel © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 Hawaii Five-0 © 21.00 Dr. Csont ® 7.05 MMA-portrék© 7.55 Vers mindenkinek 8.05 Szólalj meg! - angolul 8.20 Szólalj meg! - németül 8.40 Mindenki Akadémiája 9.10 Alascaux-i barlangrajzok megmentése © 10.10 Attenborough - 60 éve a vadonban © 11.10 Századfordító magyarok © 12.10 Felsős 12.45 Multiverzum 13.10 Vers mindenkinek 13.15 Peru, Chile 13.50 Fényaredőnymögött® 15.20 Kincsesládánk© 15.50 Magyar Történelmi Arcképcsarnok © 16.05 Világ Kikötő© 16.55 Koronás sas© 17.20 Vers mindenkinek 17.30 Gutenberg-A nyomtatás születése © 18.30 Ön is tudja? 19.00 Librettó 20.00 Ez itt a kérdés... © 21.00 Templomsorsok© 21.50 Vers mindenkinek 22.00 MüpArt 23.40 Librettó 13.50 Fény a redőny mögött 6.20 TELESHOP 8.45 Rumlis vakáció © 10.45 Ütközéspont © 12.45 Csillagkapu © 15.10 A múmia visszatér © 17.45 Transformers: A kihalás kora © 21.00 Argó 2. © 23.00 Bérgyilkosék ® íigörgetve .......... zadás© 6.00 Jóbarátok© 6.30 Jóbarátok© 7.00 Jóbarátok® 7.30 Jóbarátok© 7.55 Jóbarátok© 8.25 Jóbarátok® 8.55 Agymenők© 9.25 Agymenők© 9.50 Szívek szállodája© 10.50 Szívek szállodája © 11.45 Doktor House© 12.40 Doktor House© 13.35 Castle© 14.30 Castle® 15.30 Doktor House© 16.20 Doktor House© 17.20 Castle© 18.15 Castle© 19.05 A mentalista® 20.00 A mentalista© 21.00 Sakáltanya© Amerikai vígjáték (2000) Fsz: Adam Garcia, Piper Perabo.John Goodman 23.00 Minden végzet nehéz® Amerikai romantikus vígjáték (2003) Fsz.: Jack Nicholson,Diane Keaton, Keanu Reeves, Amanda Peet 1.45 Doktor House© 2.25 A mentalista© 5.00 Tűzrengés© Kanadai-amerikai sci-fi akciófilm (2014) 6.40 Az alvilág harcosa© Mexikói akciófilm (2016) 8.30 A louisianai befutó © Amerikai filmdráma (2015) 10.15 A bátrak háborúja © Amerikai háborús filmdráma (2016) 12.45 Elhárítok © Amerikai-angol-mexikói akciófilm (2016) 14.40 Élesítve© Amerikai-angol-csehsvájci-francia film (2017) 16.30 Aeon Flux® Amerikai-német-brazilolasz akciófilm (2005) 18.20 Wonder Woman® Amerikai-kínai-hongkongi akciófilm (2017) 21.00 Eredet© Amerikai-angol akcióthriller (2010) 23.55 Csúcshatás© Amerikai akcióthriller (2011) 1.55 A657-esjárat® Amerikai akcióthriller (2015) 3.40 Élesítve© Amerikai-angol-csehsvájci-francia film (2017) 6.45 Hal a tortán © 7.45 Tények Reggel © 8.20 Több mint Testőr © 8.35 Csapdába csalva © 9.05 Magánnyomozók ® 10.10 Családi Titkok © 12.20 Jóban Roszszban © 13.00 Jóban Rosszban © 13.40 Mintaapák © 14.35 Love Bistro ® 17.00 Tények © 17.30 Mintaapák © 19.35 Magánnyomozók © 20.40 Jóban Rosszban © 21.20 Jóban Rosszban © 22.00 Tények Este® 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Szepesivel... 8.00 Labdarúgás: Német Kupa 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Ökölvívás 13.15 Kézilabda Bajnokok Ligája 15.00 Kézilabda Bajnokok Ligája 17.00 Mai helyzet 17.15 A Bundesliga csapatai 17.30 Germánia 18.30 Labdarúgás: Német Kupa 20.30 Labdarúgás: Német Kupa 23.00 Kosárlabda - NBA 2.00 Esport WTCR 3.30 Esport WTCR 5.00 Erős emberek 6.00 Múlt és Jelen 6.30 Sporthíradó 7.00 Sporthíradó 7.25 Szabadidő 8.00 Labdarúgás, BFC Siófok-Vasas SC 10.00 Sporthíradó 10.25 Jövünk! 11.00 Labdarúgás, MTKBudpest-ZTEFC 13.00 Sporthíradó 13.25 Forma-2, Mugello-2.futam 14.30 Bringasport 14.50 Forma-1, Toszkán Nagydíj Futam 17.00 Sporthíradó 17.15 Boxutca 17.45 Kézilabda magazin 18.45 GÓÓÓII2 19.45 Felvezető műsor 20.00 Jégkorong, Erste Liga: FTC-Telekom- MAC-HKB Újbuda 22.05 Értékelő műsor 22.30 Sporthíradó 22.50 Labdarúgás, Újpest FC-Kisvárda Mastergood 0.50 Forma-3, Toszkán-2. futam 1.45 Skipper Reggeltől gasztro műsorok 16.30 Álomtorták © 17.00 Sütimester © 18.15 Jó szatócs, roszsz szakács ® 18.45 így, etesd a családodat! ® 19.00 Kerti konyha © 19.30 Véletlenül vega - a világ legfinomabb zöldséges ételei © 20.00 Jamie 30 perces kajái © 21.00 Sütimester © 22.00 Silvia Colloca: Olasz módra'© 22.30 Olasz városok, olasz ízek® 23.00 River Cottage Ausztrália © A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja!