Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-12 / 214. szám
IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2020. szeptemberi. IV. évfolyam 37. szám és látna téged az idő szép gyermekkora 4 Kis Pál István novellája 5 Jóna Dávid, Főcze Kornélia és Baricz Dezső versei 7 Válogatás a Karantének díjazott müveiből elsuhanni Ami közös, ami nem (Átmenet vándorokkal) (olaj, vászon, 110 * 165 cm, 2019) vezervers Czóbel Minka Száz szál gyertyát! Esik eső sűrű cseppje, sötét felhők alatt, Szomorúan verdesi a ragyás csárda falat. Tört ablakon süvít a szél, benn egy csonka lámpa, Meg-meg inog hosszú drótján, füstös már a lángja. Vendég ide, hogy is jönne, ily cudar időbe’, A vén csaplárné is alszik, ott a kármentőbe’. Hej! mert olyan jómadarak, most már nem is járnak, Mind elpusztult, régen vége a betyárvilágnak. Ámde mégis ajtó nyílik, lassan belép rajta Őszült ember, meglátszik, hogy régi betyár fajta. A csaplárné meg nagyot néz, hogy még egyszer hallja: Száz szál gyertyát, száz itce bort ide az asztalra! A vén betyár egyre ordít, fokosát forgatja: Kocsmárosné! Száz szál gyertyát, Száz itce bort ide az asztalra! A Kondorosi csárda titkairól Bonczidai Éva „Kondorosi csárda mellett / Gulya, ménes ott delelget: / Csárdabeli szép asszonynál / Bort iszik az öreg-bojtár - írja Arany János A betyár című versében. Nemrég egy családi utazás során betértünk mi is a Kondorosi csárdába. Bár hallottunk már arról, hogy a nyolc út találkozásánál fekvő csárda igen nevezetes hely, méltán verselte meg Arany János, a legendárium szerint Erkel Ferenc is muzsikált itt a betyároknak, és Rózsa Sándor nevére a mai napig felkapja mindenki a fejét, mégsem számítottunk többre, mint egy kellemes ebédre. Valóban méltó a dicséretre a csárda szakácsa és sürgő-forgó személyzete, de nem ez sarkallt most írásra. A rafinált étlap átböngészése után figyeltem fel arra, hogy az épületben múzeum is működik. Bevallom, kiállítás gyanánt csupán néhány népművészeti tárgyra és archív fotóra számítottám, de igen nagy meglepetés volt, amikor a bejáratnál látható körözvényről maga Rózsa Sándor szólított meg. Ilyen invitálásra elmosolyodik a gyanútlan látogató, és azonnal belép nemcsak a kiállítótérbe, hanem a játékba is. Ugyanis itt tényleg minden adott az igényes és szórakoztató ismeretterjesztéshez: enynyire izgalmas helyen talán nem nehéz érdekes helytörténeti kiállítást rendezni, ez most mégis jóval több annál - az a fajta tárlat ez és az a muzeológiai igényesség, amely példaértékű lehet. Már az első lépésnél azt érzi a látogató, hogy itt számítanak rá - ez a kiállítás valószínűleg nem úgy készült, hogy összegyűjtötték, mi mindent lehet tudni a Kondorosi csárdáról, majd tárgyakat rendeltek az ismeretanyag mellé, és egyszerűen elosztották ezeket a rendelkezésre álló terekben, hanem már az elején a látogató szemével tekintettek erre a feladatra. A kiállításba eleve kódolva van, hogy több korosztály érkezik ide egyszerre, ezért különböző nehézségi fokozatú játékot kínálnak a bejáratnál. Más tétje volt a gyerekek által követett kiállításvezető feladványoknak, és más a mi feladatlapunknak: a gyerekek fegyvert és lövedéket kaptak, nyeregből lőhettek célba, ha sikeresen megfejtették a rejtvényt, mi pedig magától Rózsa Sándortól tanultunk meg valamit. Egy titkot osztott meg velünk, de persze a gyerekek is füleltek, és a nyaralás alatt időnként jókedvükből elkurjantották a betyártól tanult szentenciát. A tárlat szöveges része épp elegendő információt foglal össze ahhoz, hogy az ember mégiscsak bennfentesként távozzon, és épp elegendő támpontot kínál, ha valamely témáról többet szeretne megtudni a látogató - pluszinformációkat a QR-kódok által is kaphat az ember, de nincs hiányérzete a látogatónak akkor sem, ha teljesen kütyümentesen járja végig a termeket. Remek alkalom a játszva tanulásra - egyaránt szó esik az 1848-49-es szabadságharcról, régi mértékegységekről, de a művészetekben vagy a popkultúrában megjelenő betyáralakokról is. Jól megfér egymás mellett az érintőképernyő és a népi hangszer, dallamokat hallgathatunk, körözvényt szerkeszthetünk a saját adatainkkal, kuncogva, álmélkodva fedezzük fel a sok apró rafinériát, amelyet egy-egy sarok, egy-egy tábla, egy-egy lehetőség rejt. Ismeretteijesztő szándékkal csak néhány fontos témát emelek most ki, ígérem, bőven marad felfedeznivalója annak is, aki végigolvassa a cikket. „Hírmondónak való betyárt sem találtak benne” Nincs is ideálisabb hely egy csárdának, mint nyolc út találkozásánál - annyi a jövő-menő ember, hogy mindig van kit megvendégelni. A csonka kontyos oromzatú, nádfedeles, alápincézett, földszintes, ívpillérsoros tornácos épület a 18. században épült, de már kedvelt találkozóhely volt itt korábban is. A hatóságok szemközt építették fel a zsandárlaktanyát, de innen nemcsak a betyárokat tartották szemmel, hanem a Batthyány-kastélyban időnként összegyűlő, ellenzéki érzelmű nemeseket is. A legenda szerint a Kondorosi csárdából alagutakon is ki lehetett jutni: az egyik egy vizenyős nádasba vezetett, a másik 8-10 kilométer hosszú volt, és a Hármas-Körös partja melletti füzesbe vitt ki. Ez utóbbi alagút egyik szakaszán egy hatalmas terem is volt, ahol a föld alatt 18-20 lovat, is kényelmesen el lehetett rejteni. A háromméteres fallal körülvett csárdának hivatalosan csak egy kijárata volt - a nagykaput figyelték is a rend őrei -, de sokan úgy tartották, hogy a betyárok ezeken az alagutakon menekülnek el a pandúrok elől. A Csendőrségi Lapok 1930. január l-jei számában Beöthy Kálmán egykori csendőr ezredes ismertette a Kondorosi csárda titkos kijáratait és rejtekhelyeit. Ugyanis egyszerű magyarázata volt annak, miért nem lehetett itt betyárt fogni. A Békés 1892. április 3-i száma tudósított arról, hogy rejtett kéményt tártak fel a Kondorosi csárdában: „Az épületnek feltűnően massiv, nagy és széles kéménye volt, melyről csak most tudódott ki, mikor megbontották, hogy az korán sem volt végig kémény, sőt nagyon is kis mértékben volt az, hanem nagyobb részben egy tágas szoba, ahol kényelmesen megfért hat ember, olyannyira kényelmesen, hogy annyi borozó hely volt számukra asztal mellett berendezve. folytatás a 3. oldalon | Y V 4
