Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-07 / 209. szám

FOTÓPÁLYÁZAT 2020 NAGYCSALÁDOSOK ORSZÁGOS EGYESÜLETE AUTÓSPORT Kettős Nógrád me­gyei siker született az Orszá­gos Rali Bajnokság második futamán, a Q8 Oils Eger ralin. A verseny első gyorsasági szakaszán Vincze Ferenc 6,7 másodperces előnyt szerzett Velenczei Ádámmal szemben, majd a további tíz szakaszon végig ment az adok-kapok a két fiatal között. Az utolsó kör előtt mindössze 2,5 másodperc választotta el őket egymástól, de a kritikus pillanatban Vinc­ze bizonyult a határozottabb­­nak, és az utolsó három záró gyorsasági szakaszt behúz­va 6,8 másodperces előnnyel megnyerte a versenyt. A tavalyi győzelmét meg­ismétlő Vincze hétszer, Velenczei háromszor, a harma­dik helyen végző Hadik And­rás pedig egyszer bizonyult a leggyorsabbnak. Korán ki­szállt a győzelemért folytatott harcból Túrán Frigyes, aki egy felhordáson megcsúszott és felborult. A sérült autót be tudta hozni a szervizparkba, a csapat pedig fél óra alatt rend­be hozta. Túrán a jelentős idő­­veszteség miatt csak az abszo­lút 16. helyen zárt. A verseny egyetlen kül­földi pilótája, a 19 éves Petr Semerád az abszolút negye­dik helyen ért célba, Albert von Thurn und Taxis herceg azonban az utolsó pillanatban visszavonta nevezését. S. G. A dobogósok 1. Vincze Ferenc, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) 1:02:37,4 2. Velenczei Ádánt, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +6,8 mp 3. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) +13,8 mp Gohér és Csoszanszki játékára is számít Berkes FUTSAL A férfi NB II. Keleti cso­portja 1. fordulója: CSENGER FUTSAL­­ENERGIA SC GYÖNGYÖS Csenger, hétfő, 19.00. V.: Sza­bó F., Forgács K. (Juhász D.) A csonka szezont a gyön­gyösiekhez hasonlóan az alsó­házban záró csengeriek jelen­tik az első bajnoki megméret­tetést az ESC számára.- A gárda összetételét ille­tően még akadnak kérdőjelek, de az szinte bizonyos, hogy az elmúlt évek csapatának mag­jára továbbra is számíthatok - osztotta meg a gyöngyösiek'já­tékos-edzője, Berkes László. - Igyekeztünk helyi és környék­beli együttesekből igazolni, ennek eredményeképp az ősz­szel nálunk szerepel a nagy­pályán a Gyöngyöshalászt erősítő Gódor Ádám és Patkós Ádám, továbbá a lőrinciek ka­pusa, Bódi Kristóf. A GYAK ve­zetőedzőjével, Simon Antallal kifejezetten jó a kapcsolat, aki Gohér Gergő, Tárnái Balázs és Bartha Balázs szerepelteté­sét is engedélyezte, amennyi­ben a programunk nem ütkö­zik az NB III.-as csapat mun­kájával. Csoszánszki Dávid szereplésére is van esély, aki immár a Tiszaújváros színei­ben futballozik. Az utánpótlá­sunkból Izsvák Ádám, Molnár Zoltán és Forgács Balázs lép­het feljebb, míg a távozók lis­táján egyedül Bencsik Gergő szerepel. S. K. Csere mögött Jenkei és Koszár ATLÉTIKA Csere Gáspár nyer­te a 35. Wizz Air Budapest Félmaratont, amely egy- 4 ben az országos bajnokság is volt. A BEAC sportolója 1:06.29 órás idővel ért cél­ba. A második helyen Jenkei Péter (Vasas SC), a harma­dikon pedig Koszár Zsolt (VEDAC) végzett. MTI Berecz Zsombor aranyérmes VITORLÁZÁS Berecz Zsombor 53 helyezési ponttal nyerte a Finndingi Európa-bajnoksá­­got, amely vasárnap ért vé­get a lengyelországi Gdyniá­­ban. A magyar sportoló az egy héttel ezelőtt kezdődött verseny utolsó előtti napján, szombaton állt az élre. Be­recz 2018-ban világbajnok volt Finndingiben, 2016-ban és 2019-ben pedig Európa­­bajnoki ezüstérmet szerzett. MTI 1. Portugália-Horvátország 4-11 2. Izland-Anglia 0-1 2 3. Azerbajdzsán-Luxemburg 1-2 2 4. Ciprus-Montenegró 0-2 2 5. Dánia-Belgium 0-2 2 6. Svédország-Franciaország 0-12 7. Wales-Bulgária 1-0 1 8. Írország-Finnország lapzárta után 9. Szlovénia-Moldova lapzárta után 10. Spanyolország-Ukrajna lapzárta után 11. Svájc-Németország lapzárta után 12. Szerbia-Törökország lapzárta után 13. Koszovó-Gőrögország lapzárta után Plusz egy mérkőzés: 14. Magyarország-Oroszország lapzárta után HIRDETÉS Mindössze 6,8 másodperc döntött a győzelemről Vinczéék az élen MAGYARORSZAG C Vincze Ferencet ismét nem lehetett legyőzni Egerben Képgaléria: HEOL.HU Fotó: Lénárt Márton Jelentkezési határidő: október 18. Fotó - Orbán Péter: Markó Károiy nyomában 16 SPORT HEVESiHÍRIAP 2020. SZEPTEMBER 7., HÉTFŐ EflSl HEOL.hu-> fotopalyazat.magyarorszag.hu HÍREK TOTO, 36/2. Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

Next

/
Thumbnails
Contents