Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-29 / 202. szám
szerkesztőséül terepasztal helyőrség ELVISZ EZ A NYÁR Nagy Koppány Zsolt Kovács Géza rosszul viselte 2020 nyarát. Addig is nehezen volt meg otthon, de a tavaszi karantén alaposan betett neki: eleinte nagyon féltek fiával és feleségével, és bár korábban egyik túráról a másikra ment, éppen csak megaludva otthon, most hétszámra benn ültek és nézték egymást. Már jó pár éve gyűjtögetett pénzt, maga sem tudta, mire. Nem sokat, persze, csak amennyit a tanári fizetésből félre tudott tenni. Homályos képzetek kavarogtak benne: majd vesz egy új használt autót, lehetőleg a felesége születésnapja körül, hadd örüljön (de aztán összevesztek, és bosszúsan úgy döntött, azért sem), vagy a fia tandíjára teszi félre, jól jön majd, ha ki kell fizetni az orvosit (fia azonban a legrosszabb kamaszkorban volt, éjszakánként szerette volna baltával agyonverni apját, és ezt el is mondta neki - így aztán Kovács Géza azt mondta, francokat fizetem a tanulmányaidat, öcsi, majd megoldod, vagy dögölj meg). Mondom, a karantén még eltelt valahogy, de mikor beköszöntött a nyár, és az undorító bennüléshez még ragacsos meleg is társult, Kovács Géza depressziós lett. Nem mintha addig nem lett volna az, de most már ő maga is mondogatni kezdte magáról. Elkeseredettebb pillanataiban egyenesen arról beszélt, hogy úgy érzi - ez az utolsó nyara.- Meglássátok - mondta, és füle mögé simította hosszú, lassan deresedé haját -, ez lesz az utolsó nyaram. Nem érem meg az őszt. Elvisz ez a kurva nyár. Felesége fáradtan legyintett, fia arcán undor suhant át, és gyorsan a szobájába menekült. (Hogy mit csinálhat ott naphosszat, Kovács Géza csak találgatni merte. Vagy inkább találgatni sem.) Mint a dolgok általában, ez az állapot is egyre csak rosszabb lett. Felesége is aggódni kezdett: egyszer már azon volt, hogy felhív valakit, hogy mondjon valamit, vagy valami vagy bármi, de aztán lusta volt a telefonját megkeresni a lassan háborús hadszíntérhez hasonlító, szemetes és rendetlen nappaliban. Elég sokat veszekedtek. Régen is mindig veszekedtek, de mostanában tényleg sokat. Csakhogy Kovács Géza nem ordított, mint ahogy eddig szokta, hanem legyintve csak ennyit mondott:- Mindegy, fiam. Nekem úgyis ez az utolsó nyaram. Nem érem meg az őszt. Elvisz ez a kurva nyár, tudom. Felesége szomorúan nézte a depresszió hullámai közé süllyedő férfit, és egyszer még a barátnőjével is megbeszélték az esetet, ami nagy szó, mert Kovács Géza mint téma ritkán érte el ezeknek a beszélgetéseknek az ingerküszöbét. Egy nap aztán mosolyogva jött haza a családfő.- Úgy döntöttem, hogy a spórolt pénzemen nyaralni megyünk - kezdte, és várta a hatást, de mivel az elmaradt (felesége a tokáját vakarta, fia a telefonján játszott), folytatta: - Már be is fizettem egy olasz, egy horvát és egy balatoni útra. Ha már ez az utolsó nyaram, ugye... hehe - tette hozzá göcögve, de/mert maga sem hitte már ezt a hülyeséget. Nemsokára elindultak. Olaszországban kihaltak voltak az utcák és a partok, Horvátországban szintén, a Balaton viszont tele volt: tulajdonképpen egymás mellett álltak a fürdőzők a vízben, és nem fürdőztek, hanem álltak, és nézték, ahogy a vízbe olvad testükről a naptej. Kovácsék azért amit lehetett, kifacsartak ebből a nyaralásból: ettek kagylót és rákot, polipot meg lángost, hogy csak úgy csöpögött a zsírja. Megnézték a tájakat is, és jól nevelten hüledeztek minden alkalommal, hogy milyen szép. Kovács Géza egyszer megpróbálta meghágni a feleségét, de tényleg nem rajta múlt, hogy nem lett semmi a dologból, és egyik este, mikor megivott két pohár fehérbort és két otthonról hozott dobozos Kőbányait, a fiával is hosszan elbeszélgetett az élet értelméről meg egyéb férfias témákról. Elment a három hét, elment a pénz is. Semmi nem lett más, vagyis hát persze igen, mert a pénz ugye elfogyott s nem volt. Kovács Géza szinte megnyugodott, már csak alig néha érezte, hogy ez a nyár elviszi. Hazaérkezésük után pár nappal rosszul lett - az ügyeletén megállapították, hogy elkapta az új vírust. A kontaktkutatás nem tudta felderíteni, hol történhetett, csak anynyi volt bizonyos, hogy valamelyik nyaralóhelyen ragadt rá. (Olaszországra gyanakodtak, mert ott már tavasszal tényleg kemény menet volt.) Kovács Géza meghalt. Felesége fáradt mozdulattal dobott virágot a koporsójára, fia pedig valami érthetetlen ellágyulásában azt íratta a sírkövére: Elvisz ez a nyár.- Na, ebből sem lesz orvos - mondogatták az ismerősök, már az a kevés, aki megmaradt. tarca RATATOUILLE NOIR Csikár Norbert Adrián Múlt éjjel ismét lecsóval álmodtam. Éreztem a nyelvemen málló petyhüdt paprikát, az orromba kúszó, végtelenül unalmas aromát. A torkom gyűszűnyire szorult. Percek szivárogtak szürkén. Minden irányból fojtogatott a hitchcocki tér. Majd egy pillanat kellett csak, a nyomorult falat hirtelen semmivé foszlott a számban. A megváltás másodperce azonban tova is illant. Egy langyos, sárgás érzetű buborék tört fel a torkomon át az orrüregemig, ahonnan egy megtört szisszenéssel oldódott fel a félhomályban. A paprika bűze volt. Ő tért vissza a gyomrom bóvli poklából. Néhány órával később találtak rám. Ezüstösen játszó, lidérces árnyú holdfény csillant volna az arcomat beborító alig emésztett paprikacafatokon, mert a holdfény alapvetően ilyen, de fekete-fehérben nehéz visszaadni ezt, pedig muszáj lenne, bár metamodern interpretációs álom lévén ez talán mellékes. Az egész néhány hónappal korábban kezdődött, mikor Budapestre költöztem. Az európai civilizáció leghaloványabban pislákoló gyepűin, Szibériában, Finnországban és New Yorkban eltöltött évek durván megviseltek. Évek óta nem ettem ételt, így állatias vággyal és naivitással vetettem bele magam a pezsgő gourmetpoliszba. Az infernális felismerés azonban nem sokat váratott magára. Lecsó. Például lecsós szendvics. Ami persze... szóval legyünk büszkék a hagyományokra, nincs ezzel gond. Meg jött a lecsós pizza. Szintén nem a világ vége. A pizza műfaja az amerikai interpretáció óta gyakorlatilag bármit megenged. Mi ez a csokishoz képest? Ez egy ilyen játék. Ezek azonban árnyak voltak még csak. Baljósak például. Mint egy langyos előzményfilm egy rossz űroperához. Gondoltam, kezembe veszem a dolgot, vagyis a konyhakést, ha már úgyis sok időm lett a mellékesen tomboló pestisnek hála. A mosogatógép homályba burkolódzva zakatolt a pult alatt. Felütöttem az internetet. Tudtam, hogy mit akarok. Székelykáposztát! Naná! Menza óta nem ettem már, fel sem merülhetett más. El is kezdtem írni a bevásárlólistát, de egyetlen görgetéssel örökre megváltozott az életem. Megláttam. Két nagy tv-paprika. Tessék? Kérdeztem bizonytalanul, skizofréniát szimulálva. Nem, nem, az nem lehet. A székelykáposzta csak egy pörkölt savanyú káposztával, a pirospaprika igen, de a tv-nek annyi köze van hozzá, mint tévének a tv-paprikához. Nem, egyszerűen csak nem. Végül úgy döntöttem, ignorálom a dolgot és emberi ízlés szerint tálaltam. A következő találkozót azonban már nem úszhattam meg ennyivel. Keddi nap volt. Sietnem kellett, ezért csak beszaladtam a boltba és vettem egy kész bolognai szószt. Akciósán, olcsó márkát. Remek vételnek tűnt. Boldogan vittem vissza a zsákmányt hetedik kerületi odúmba. A sercegve piruló húsra borítva azonban a megtestesült groteszk buggyant elő. Egy egész fejnyi paprika, darabokra cincálva, mint valami emberi test egy igénytelen kanibál nyári konyhájában. Émelygés fogott el. Valaki üzenni akart nekem valamit. De miért? Milyen őrjöngő vadember tenne paprikát egy bolognai szószba? Az émelygésem katatón remegésbe váltott, míg végül ájultan borultam a földre. A lakótársam talált rám a konyha padlóján. Időrendben először amúgy, kivéve, ha az első bekezdés tényleg álom volt csupán, de ezen nem gondolkodnék túl sokat.- Na... Nagyházi úr! Pa... paprika volt a bolognai szószban - hullott ki a szó a fogaim közül.- Micsoda? Hát ez elfogadhatatlan! Ilyen jakobinus marhaságot!- Ugye? Nem értem. Miért? És ki? Egyáltalán hogyan?- Nyugodj meg! Kell a vércukor, csinálok neked szendvicset. Semmi gond nem lesz, meglátod. Gondolatok tucatjai cikáztak a fejemben. Kinek állna ez érdekében? Keresztbe tettem valakinek? Miért nincsenek pókok Izlandon? Hogy nem tűnt fel senkinek, hogy a Boney M énekese tátog? Minden■ - ré MJr ' ■ • 9 1 m t -4 lm ÉMik . Nemes-Lampérth József: Csendélet zöldségekkel (olaj, vászon, 40 * 60 cm, 1910 körül) ki be volt állva egy évtizedig? Válaszokat akartam. Válaszokat kellett találnom.- Tessék, edd csak meg - szakította félbe gondolataimat Nagyházi úr. - Hidd el, hogy jót fog tenni!- Köszönöm! Bocsánat, csak elbambultam kissé. A Boney M énekese amúgy...- az állkapcsom a másodperc töredéke alatt állt görcsbe ennél a levegővételnél és nüansznyit remegni kezdett. Megint látványos vágás következett volna, ha film, míg végre a falat kifordult a számból és visszaszereztem a kontrollt. A szemem sarkából közben már láttam a kezében megcsillanó narancsos színű tubust.- Paprikakrém! - mondtam, majd ripacsosan folytattam. - Et tu, Brute?- Ugyan kérem, ez a kis semmiség? De hát ez csak krém, és a szendvicsbe illik is!- Nem! - kiáltottam, és a cipőmet kezembe kapva kirontottam a konzisztensen és szinesztetikusan szürke pesti éjszakába. A következő napok rajzszögek és egy gombolyag fonal beszerzésével, majd applikálásával teltek. Ki áll a lecsómaffia mögött? A Michelin? A Moszad? Forrás: Wikimedia Commons A CIA! A kapcsolat napnál is világosabb: A C-vitamint paprikából vonta ki Szent-Györgyi, aki férfi volt, tehát nem lehetett Györgyi, legfeljebb György, az I tehát egy rejtett kód, az A pedig az Albertre utal, vagy az Apatosaurusra, de ez már részletkérdés. C. I. A. Egyértelmű. Ugyanezzel a módszerrel vették be az amerikai gettókat is, csak épp crackkel. Változnak az eszközök. Bementem az őrsre is, hogy értesítsem a hatóságokat a felfedezésemről, de azonnal lefújtak... igen, paprikaspray-vel. Már a látszatra sem adtak. Nem sok időm maradt. A város paprikaporrá őröl minden naiv igazságosztót, egy szilárd falat nélkül a gyomromban pedig óráról órára párolgott el az ép elmém. Utolsó elkeseredésemben egy cukrászdában próbáltam meg némi tápanyaghoz jutni végül, de a Rákóczi-túrós habja alól ismét a gyűlöletes növény sandított rám. Paprikás palacsinta. Paprikás guba, paprikalé, paprikás krumpli, paprika, paprika, paprika. Ébredjetek már fel! Ha ti még... 3 mrw helyőrség Főszerkesztő: Szentmártoni János • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, Oláh János-ösztöndíjas), Farkas Welimann Endre (vers) Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca) • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Nádai László • Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Helyőrség.ma, e-mail: helyorseg.szerkesztosegwgmail.com, postacím: Petőfi Irodalmi Ügynökség, 1394 Budapest 62. Pf. 394. 2020. augusztus 4
