Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-25 / 198. szám

2020. AUGUSZTUS 25., KEDD 12 INTERJÚ Elegendő tapasztalat - Egerben, színházi vezetőként folytatná Szőcs Artur „Szeretem a versenyt; sportot mégse űznék a művészetből” Szőcs Artur: Mindannyiunk pályája ilyen: állandóan tanulunk. Én e nyitottságra szeretném kérni a színészeket Egerben Fotó: Éder Vera További izgalmas hírekért látogasson el ide: lR>iifl E dD L ■ h u MISKOLC, EGER „Nekem min­dig kellett a teher, hogy jól tudjam csinálni” - ezt mond­ja az interjúban, amelyre az ad alkalmat, mert szintet lépni készül. Az egri Gárdo­nyi Géza Színház vezetésére pályázik Szőcs Artur. A pá­lyázat ismertetése nem volt a témája ennek a beszélge­tésnek. De az kiderült, hogy a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetésében ré­szes alkotó mindazt, amit már tud a színházról, ebben a feladatban szeretné össze­gezni. Bujdos Attila attila.bujdos@eszak.hu- Mi ébresztette rá az elhatá­rozásra, hogy színházigazgató­ként lépjen tovább a pályáján?- Amikor vígszínházi szí­nész voltam, és felvettek az egyetemre rendező szakra, az eléggé meglepett mindenkit. Vallai Péter a büfében azt kér­dezte tőlem: „És akkor ez ho­gyan van, hogy így egyik nap­ról a másikra rendező akarsz lenni?” És ez annyira érdekes volt, mert én azt hittem, min­denki számára egyértelmű: az ilyesmire az ember hosszan ké­szül. És nem mondjuk egy rosz­­szul sikerült próba után meg­születő hirtelen ötletről van szó. Legalább tíz esztendeje ar­ra is ugyanúgy készülök, hogy egyszer saját társulatom le­gyen. És velük megteremtem a saját iskolámat. Nagyon hosszú út vezetett idáig. Azt.gondolom, most értem oda, hogy megpró­báljam megméretni magam. Nem biztos, hogy sikerül nyer­nem, de kiderülhet, végig tu­dom-e csinálni ezt a pályázatot.- Most negyvenéves - ennek van szerepe a felismerésben? Összhangban mozog a kora és az életprogramja?- Nem gondolkodom rajta, hogy azért pályázom-e, mert éppen negyvenéves lettem, és ez jó kor lenne-e ehhez. Pont annyi mindenen vagyok túl, hogy már megpróbálhatom. Rendeztem itthon és külföl­dön egyaránt. Dolgoztam al­ternatív társulatban és kő­színházban. Minden műfaj­ban megmártóztam. Ascher Tamás felkérésére tanítot­tam a Színház- és Filmművé­szeti Egyetemen, hat évig vol­tam Kocsis Gergővel közösen osztályfőnök. Annyi és olyan színésszel ismerkedtem meg, hogy már elkezdhetünk a társulatépítésre gondolni ve­lük. Ez nem azt jelenti, ha si­keres lesz a pályázatom, fel akarnám számolni az egri tár­sulatot. Nem! Ez közös mun­ka. Éppen úgy, mint amikor 2012-ben Miskolcra jöttünk: megmaradt az itteni társulat, és mi hozzájuk csatlakoztunk.- Van terve rá, hogy ha nyer, hogyan jut el Egerbe? Gyalog vándorszínész módjára, mint annak idején Miskolcra az ide szerződöttekkel?- Pont tegnap beszélgettünk azzal a néhány színésszel, aki még itt van azok közül, akik­kel együtt gyalogoltunk Mis­kolcra: ha ne adj’ isten, egy­szer el kell mennünk innen, az út közben készült mérhe­tetlen mennyiségű felvétel­lel beülnénk a nézőtérre, és megnéznénk a kezdetek kez­detét. Miskolcra tartva négy napot töltöttünk Egerben és a környékén. Azt hiszem, sike­rült kicsit közelebbről megis­mernem az ottani embereket, mint ahogy később a miskol­ciakat is. Azért is merném ép­pen itt megpróbálni először a színházvezetést.- Maga a gesztus ismétel­hető? Átsétálni innen és be­köszönni: „Jó napot kívánok, megjöttem!"- Igen. Megismételhető a gesztus. Lenne időm közben sok mindent átgondolni.- Miért jó, ha van saját társu­lata? Mire használná?- Moliére a Don Jüanban ar­ról ír: a születő vonzalomnak van valami megmagyarázha­tatlan bája. Én ezt a megma­gyarázhatatlan bájt a szín­házban fedezem fel. Amikor új helyen, új nézőknek ren­dezek előadást, az pontosan olyan, mint amikor két ember találkozik. Vagy kialakul kö­zöttük valami, vagy nem. En­gem ez éltet. Szeretném azt hinni, hogy amit Miskolcon csinálunk, jó és működő is­kola. És ha Egerbe megyek, ebből valamit az ottani né­zőknek is megmutathatunk. Vagyis: hogy mire alkalmas a színház? Hogy mit lehet elér­ni vele. A színház értelméről sokféle gondolat ismert. Miskolcra tartva si­került közelebbről megismerni Egert, az egrieket- Csiszár Imre miskolci mű­vészeti vezetőként 1980-ban határozottan kiállt amellett, hogy a színháznak politikus­nak kell lenni, mert a néző tár­sadalmi lényként választ vár a kérdéseire. Ugyanitt a mai al­kotó közösség, amelynek ön is a része, azt vallja: a színháznak nem dolga válaszokat adnia, a megfelelő kérdések megtalá­lásában közreműködni is nagy segítség. Mire való lenne az ön színháza?- Én abban a színházban hiszek, amelyikben a fantá­ziám a színészekével együtt szárnyal, és rettentő sok le­hetőséget ad az asszociációra. Egyébként az előadás önma­gától is politizál, nem? Nem hiszem, hogy nekem rá kelle­ne tennem még egy lapáttal.- A miskolci Don Juan-rende­­zése szépen végigvezeti a né­zőit, hogy abban a történetben miért a lehetetlennel egyenér­tékű a szabadság választása, miközben a szabadság a ter­mészetes létezési forma len­ne. Mintha jobban lenne útja a képzettársításainak arrafelé, hogy az embernek mit kellene és mit lehet magával kezdenie.- Jobban elmondta, mint én elmondhattam volna.- Milyen színházat szeret­ne majd csinálni Egerben?- A sokszínűségben hiszek. Mondok példát: az abszurd egyik legjelentősebb képvi­selője Ionesco. De amikor a Marica grófnőben a bonviván arról énekel, hogy nem éne­kel, az ugyanolyan csodálato­san abszurd, mint ha Ionseco írta volna. Minden műfajhoz kellő fegyelemmel és tudás­sal kell nyúlni, és akkor a néző, aki fenntartással ült be az operettre, mert „ne már, ez csak egy operett!”, előadás után azt mondja: nem is gon­doltam, hogy ez ilyen is lehet. Minden műfajt ki kell próbál­ni, ahogy Miskolcon is tesz­­szük.- Nyertesként mekkora moz­gástere lenne a társulat formá­lásában?- Szeretnék végignézni minden előadást, beszélget­ni a színészekkel: mit akarok én, és mit ők. Tudjunk egy­másról. Lehetnek, akik nem akarnak részt venni a kö­zös munkában, és lehetnek, akik újszerűt és kalandot lát­nak abban, amilyen színhá­zat álmodom. Ez nagyon ideá­lis helyzet lenne az első közös évadra készüléshez.- Mire kíváncsi?- Nem hiszem, hogy szá­raz színháztechnikai tények­ről kellene beszélgetni a szí­nészekkel. A kíváncsiságnak meg kell lennie bennem, meg kell próbálnunk együtt dol­gozni. A közös munkában sok minden elválik. Az olvasópró­bát követő egy hét, az asztali elemzőpróbák idején nem ma­rad rejtve: melyik színésszel gondolunk hasonlót az általa formált karakterről vagy a da­rab egészéről. Nem kell feltét­lenül egyet gondolnunk, de jó, ha legalább hasonlót tudunk.- Gondolja, hogy a munka megtartható egy előadás kere­tei között? Nem kell, hogy túl­terjeszkedjen azon?- Önmagától túlterjeszke­dik. Évek alatt, ha kell. De ki­csivel kell kezdeni. És nagyon alapos elemzőmunkával, hogy megismerjük egymást, és hogy tudjuk, milyen színhá­zat akarunk. Természetesen találkoztam már olyannal is, amikor egy próbafolyamatot végigküszködtünk valakivel, úgy, hogy semmiben nem ér­tett velem egyet. De rá tudtam venni: adja meg az esélyét an­nak, hogy kiderüljön, műkö­dik-e majd az előadásban az, amiről a próbák alatt azt gon­dolta, nem működik. És meg­történt a csoda. Azóta az egyik kedvenc színészem. Volt any­­nyira karakán, és kimond­ta: megint tanultam valamit. Mindannyiunk pályája ilyen: állandóan tanulunk. Én erre a nyitottságra szeretném kér­ni a mostani színészeket Eger­ben. Akiket én hívnék, ró­luk tudom: egyet gondolunk, hiszen évek óta dolgozunk együtt. Ilyen döntési helyze­tekben értékelődik fel, ha tu­dod, például rendező szakos hallgatóként számíthattál va­lakire, a munkája és a család­ja mellett éjszakánként bejárt a próbáidra. Most én követke­zem. Hívhatom őket: gyertek velem, virágoztassuk ki a kö­zönségnek, amit az egyetemi próbatermekben és azóta ki­próbáltunk. Akiket hívnék, tu­dom: egyet gondo­lunk, évek óta dol­gozunk együtt- Rendezőként figyelmet ér­demlőt alkot: nagy utat jár be a korosztályos gondolkodás­tól az általánosan érthető, ér­vényes színházi előadásokig. Nem lenne-e nagy ár ezt oda­hagyni, ha nem jutna rá ideje egy gazdasági társasággá váló színház vezetése mellett?- Ha én ebből bármit is oda akarnék hagyni, ennél sokkal nagyobb színház vezetésére pályáznék. De azt éreztem: ez pont akkora méretű színház, ahol nem kell feladnom a ren­dezést.- Itt sem?- Eszembe sem jutott volna pályázni, hogy közben Mis­­kolctól búcsúzni kelljen. Tagja maradok a művészeti tanács­nak, és évente egy előadást rendeznék. Számomra ez a kö­zös műhely. Jól működik. Or­szágos híre van.- Miskolc az új Kaposvár, ahogy elemzésekben olvasni. És akkor Eger az új Miskolc?- Miskolc az új Miskolc. Eger legyen az új Éger. És az országban legyen még sok ilyen színház: új.- Kedvezőek az idők ehhez? .- Nem kedvezőek. De ne­kem mindig kellett a teher, hogy jól tudjam csinálni. Az egyetem elvégzése után az első rendezésem a Pécsi Nem­zeti Színházban Albert Ca­mus Caligulája volt. Amikor megérkeztem, igazgatóvál­tás készült. Már nem annyi­ra illettem a tervbe ezzel az előadással. Alig egy hete vol­tam ott, amikor bejött a büfé­be valaki, aki azt gondolta, jó­kora terhet rak a vállamra az­zal, hogy elmondja: „Azt tu­dod, ugye, hogy húsz évvel ez­előtt itt Paál István rendezett egy OLYAN Caligulát!” Akkor éreztem meg először, nekem bizony kell az, hogy ilyene­ket mondjanak. Nem ijedtem meg tőle. Szeretem a verseny­helyzetet, persze, sportot so­ha nem űznék a művészetből. Szóval: engem motivál, ha a legjobbat kell kihozni a rossz időkből is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents