Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-19 / 194. szám

fl BÉLAPÁTFALVA ÉS KÖRZETE 2020. AUGUSZTUS 19., SZERDA HÍREK Napközis tábort tartottak Grafika, festészet és land art a Bükki Művésztelepen K ís é rle te z é s re, s o ro z a to k fo ly ta tá s á ra is ju to tt id ő Palásti Kovács András ezúttal is land art stílusban alkotta áglényeit: anya borjával Fotó: T. B. További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu MÓNOSBÉL A községi ön­­kormányzat ebben az év­ben is szervezett napközis gyermektábort a helyi isko­lások, óvodások számára. A mónosbéli kicsiket kirán­dulni vitték, valamint hely­ben is szerveztek nekik prog­ramokat, például aszfaltrajz­versenyt vagy mézeskalács­sütést, illetve játékokat. T. B. Minden este két koncert SZILVÁSVÁRAD Zenés nyári esték a Ménesgazdaság­ban címmel augusztus 19. és 22. között koncertsoroza­tot tartanak a stadion előt­ti téren. Mindegyik napon este nyolc órától két fellépő előadását hallgathatja a kö­zönség. Szerdán László Atti­la és zenekara, valamint Mé­száros Edina, Báder Ernő és Gonda László hangverse­nyezik, csütörtökön a Buda­pest Bár után Farkas Gábor Gábriel és Jazz Triója, pén­teken Nédó Olga, illetve a Blahalouisiana ad műsort. Szombaton pedig Szolnoki Ti­bor és Zsadon Andrea ope­rett gáláját, illetve Boros Dé­nes és cigányzenekara be­mutatóját élvezheti a publi­kum. T. B. Fásítás: két térségi nyertes HIVES MEGYE Az Agrármi­nisztérium településfásítási programjában tizenhat He­ves megyei település, köz­tük a bélapátfalvi térségből Mikófalva és Szilvásvárad nyert belterületen telepít­hető fákat, amelyeket idén ősszel, illetve jövő tavasz­­szal ültethetnek el. A többi nyertes helység a megyéből a következő: Aldebrő, Átány, Bodony, Bükkszék, Füzes­abony, Gyöngyöspata, Mak­iár, Mátraballa, Ostoros, Poroszló, Sirok, Tárnámé­ra, Tarnaszentmiklós és Za­­ránk. T. B. A nehézségek ellenére meg tudták tartani a Bükki Mű­vésztelepet, ahol őslények, robotok és új művészek is felbukkantak. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu NAGYVISNYÓ Tizenharmadik alkalommal találkoztak Nagy­­visnyón a Bükki Művésztelep tagjai. A koronavírus-járvány az augusztus 3-9. közötti kö­zös alkotást is befolyásolta, hi­szen a két német művész nem tudott eljönni. Rajtuk kívül két állandó tag sem tudott je­len lenni, helyettük Papp Ildi­kó és Varga Bertalan csatlako­zott a csapathoz. Ildikó főként installációkat készít, de Nagyvisnyón fes­tett, képeinek témái a fecskék voltak.- Érdekel a környezetvéde­lem, ez a korábbi munkáim­ban is megjelent. Évek óta ke­vés fecske van Magyarorszá­gon, él még az a kép bennem, amikor nagyszüleimnél vol­tam és sok falon fecskefész­kek voltak. Erre szeretném fel­hívni a figyelmet, hogy óvják a fecskéket - mutatta be képe­it Papp Ildikó. Mint mondta, jó közösséget talált, a résztvevők közül többekkel eddig szemé­lyesen nem találkozott, csak a munkáikat látta. Varga Bertalan budapesti művész, ő is első alkalommal kapott meghívót, s örült, hogy itt lehetett. Az ő festményei nagyrészt geometrikus, non­figuratív formákat ábrázol­nak, nem volt kivétel a Nagy­visnyón készült Szövedék cí­mű alkotása sem. Mint kifej­tette, ez egyfajta festmény­röntgen, hiszen több réteget vitt föl a rostlemezlapra, eze­ket visszacsiszolta, amellyel egy transzparens rácsszer­kezet jött létre, s az egymás­ba átváltozó színeket mutatja. A kép a komplementaritáson alapul, a művész pedig min­dig szigorú színrend szerint dolgozik. Palásti Kovács András ez­úttal is térben és land art stí­lusban alkotott, a Nagyvisnyó inspirálta fosszilikus áglénye­ihez - anya borjával - egy na­pig gyűjtötte a fát a környék­beli erdőben, de később pót gyűjtésre is szükség volt.- A dinamikus őserőt pró­báltam ábrázolni abból, amit a fa adott, s körülbelül szarva­sok jöttek ki. Három nap alatt álltak össze az állatok, volt, hogy órákig kellett keresni a megfelelő darabot - magya­rázta a grafikusművész. Szintén Visnyóhoz kötőd­nek Mihályfi Iván grafikái, aki az elmúlt tizenhárom év legjobb fotóiból válogatott, így olyan épületek, tárgyak is fel­tűnnek a képein, amelyek az­óta már eltűntek. Egy hat da­rabból álló sorozatot készített, amelyeket szeretne majd kiál­lításon is bemutatni. A képe­ket rácsokra bontotta, ezeket szkenneli, átalakítja és szí­nezi majd, ahol kell, puhítja a rácsszerkezeteket. A művész­telep végére már mindent rá­csokban látott. Ő is örült, hogy végül nem online tartották meg az eseményt, hanem iga­ziból összejöhetett a csapat. Kovács Mária Fikusz a kí­sérletezésre használta föl az egy hetet, új anyagokat pró­bálgatott a vásznon. Képein eddig is kilépett a síkból, most más variációval lépett a há­rom dimenziós ábrázolás felé. Témája továbbra is az univer­zum egyéni szemszögből va­ló láttatása maradt, a felüle­tek játékával. A képzelet min­denkinek hozzátesz valamit a képhez, mindenkinek mást. Gesztelyi Nagy Zsuzsa is új dolgot próbált ki, mint mond­ta, ő mindig fest, de csábí­tó volt, hogy a művésztele­pen ő is kipróbálja a grafikai nyomtatási módszereket. A te­lep előtt tíz napig otthon linót metszett, a flamand arany­kor egyik festőjének, Pieter de Hoochnak Az épület előszobá­jában a férfi levelet nyújt át a hölgynek című alkotását vit­te linóra, s óriási élmény volt számára, hogy az apró részle­teket is sikeresen oldotta meg. Ebből a visnyói grafikus para­dicsomban nyomatokat készí­tett, több alá színekkel aláfes­tett. Ezenkívül folytatta A so­ha el nem múló múlt című so­rozatát, amelyben gyerekkorá­val foglalkozik, s immár ráta­lált a módszerre, hogyan lehet figurát belevinni a képekbe. Halmi-Horváth István há­rom képpel folytatta Átjárók című sorozatát. Más arányo­kat, más kompozíciókat áb­rázol, hol pedig a felület vál­tozik, így mindig új felveté­sek születnek. Mint mond­ta, tudatosan építkezik mű­veiben, mindennek van előz­ménye, a tajóá^ztálatokból ta­nul az ember. () is örült an­nak, hogy több időt tölthettek együtt Nagyvisnyón, hiszen a járványhelyzet ideje alatt nem találkoztak egymással, az al­kotótársakkal. A bükki erdők alatt nem is kell félni a vírus­tól, mint a budapesti metrón utazva. Korolovszky Anna grafikus két sorozatát bővítette Nagy­visnyón. A linómetszet a bo­ros közmondásokhoz kapcso­lódott, a papírnyomat pedig az emberi test leegyszerűsí­tésével, a zenével, a tánccal, a zongorával és a szerelemmel foglalkozott, ezzel kísérlete­zett, három-négy kompozíci­ót is kipróbált, színeket direkt nem használt. Örült, hogy új­ra együtt vannak, ilyen alkal­makkor a más művészeti te­rületen mozgó alkotók megvi­tatják egymás problémáit, és sokszor megoldást is találnak. Nehezebb volt ebben az esztendőben a szervezőmunka Tizedes Erika, a Bükki Művész­­telep vezetője elárulta, a jár­vány miatt idén nehezen jött létre az alkotóhét, de az, hogy elmaradjon, senkinek nem for­dult meg a fejében. Támoga­tást nem sokat tudtak szerez­ni, de önerőből folytatták a so­rozatot. Az elmúlt hónapokban online tartották a kapcsolatot egymással, ő és családja pedig Nagyvisnyón is élt a művészte­lepet megelőzően. A legfonto­sabbnak azt tartotta, hogy itt voltak a művészek, barátok és mindannyian jól voltak. Gál Krisztián kevesebbet tu­dott dolgozni, aktívabban részt vett a szervezésben, ke­vesebb elvárással, tervvel. Idén is papírnyomatokat ké­szített, amelyek a robotiká­­hoz kapcsolódnak, szétbon­totta a gépi formára emlékez­tető formákat, gesztusokat. Megemlítette, a telep előtt ké­szített egy ember léptékű ro­botot autóalkatrészekből, egy nagyvisnyói autószerelővel régóta tervezgették a kidobott alkatrészek hasznosítását, most volt alkalom összeépíte­ni őket. Korábban kerékpáral­katrészekből, számítógép-al­katrészből, háztartási gépek­ből is épített már szobrot. Nagyboldogasszony napját ünnepelték Búcsú volt a városban Kutya kiáll ításokat tartanak Szilvásváradon Európai ebek bírálata BÉLAPÁTFALVA Nagyboldogasz­­szony búcsút tartottak vasár­nap az apátsági templomban. Az idei esemény főcelebránsa dr. Csizmadia István egri főesperes volt, de részt vett a szentmisén Ferjentsik Ferenc volt balatoni plébános és Ko­vács László bélapátfalvi cím­zetes apát is. Az orgonánál Kisbenedek Attila működött közre. Tartottak körmenetet is, két­százan járták körül énekelve a felújítás előtt álló templomot és az egykori monostor romja­it. A városban a gyerekek szá­mára is rendeztek búcsút mu­tatványosokkal. T. B. A körmenet a búcsú jellegzetes eseménye SZILVÁSVÁRAD Augusztus 20- 24. között CACIB nemzetkö­zi kutya-, illetve klubkiállítá­sokat tartanak Szilvásvára­don. Az Ebtenyésztők Heves Megyei Egyesülete jubileu­mi, tizedik alkalommal szer­vezi meg a rendezvénysoroza­tot, amelynek helyszíne a lo­vas stadion füves pályája lesz. Korózs Gábor főszervező el­mondta, a bemutatókat erede­tileg húsvétra tervezték, de a koronavírus-járvány miatt ké­sőbbre halasztották.- Nagy a nemzetközi vára­kozás, hiszen elsősorban a né­met nyelvű területekről nagy a szakmai érdeklődés, sok a bírálatra váró kutya. A piros országokból nem tudunk ven­dégeket fogadni és a sárga ál­lamokból is kicsivel keveseb­ben jönnek. Idén a tengeren­túli tenyésztők is elmaradoz­nak, így főként európai orszá­gokból jönnek az ebek, Finn­országból például nagy dele­gáció érkezik. A bírók is job­bára magyar szakemberek, de számos külföldi ítészünk is lesz. Mindenki végzett koro­­navírus-teszteket, bárhonnan is érkezett - közölte Korózs Gábor. A főszervező elmondta, min­den nap tíz órakor kezdődnek a programok, az első három napon három nemzetközi ku­tyakiállítást tartanak, ame­lyeken az összes fajta bemu­tatkozik. Vasárnap tíz klub éves kiállítását rendezik meg, valamint délelőtt megtartják a Magyar Fajták Agility Orszá­gos Bajnokságát, amely igen látványosnak ígérkezik. A dél­után három-négy óráig tartó események része lesz az Álla­mi Ménesgazdaság Szilvásvá­rad lovas bemutatója. A kutyakiállítást a ménes­gazdaság támogatásával, s an­nak területén rendezik meg. A kiállítás győztese idén is li­picai lovat ábrázoló kristály­szobrot kap. T. B.

Next

/
Thumbnails
Contents