Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-19 / 194. szám
EGY PERCBEN Államalapítás tanulságokkal GYÖNGYÖS Augusztus húszadika a magyar államalapítás ünnepe. I. Szent István királyunk keresztény államot alapított, ez az alapvető biztosítéka a ma már több mint ezer éves államiságunknak. Az ünnep okán a kereszténységgel, szeretettel, áldozatvállalással kapcsolatos gondolatairól kérdeztük Szabó József gyöngyösi ferences atyát. ► 12 Szíven szúrta élettársát SÍROK, EGER A konyháajtóban szúrta mellkason az élettársát egy fiatal nő Sírokban. A férfi életét csak az azonnali életmentő orvosi beavatkozás mentette meg. Az ügyben, a nyomozás és a vizsgálat befejezése után, a napokban emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség. ► 2 Kétszáz ünnepi kenyér sül Szent István napjára Fotó: Huszár Márk EGER Szent István napján elérkezett az új búzából készült kenyér megáldásának ideje is. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei szervezetétől nyolc éve kapta a megtisztelő felkérést a HESI Kft., hogy elkészítheti a szentelésre szánt mintegy kétszáz, egyenként három kilogrammos kerek kenyeret. Ezeket a megye több településére, a történelmi egyházakhoz juttatják el - tájékoztatott Nagy Lajos ügyvezető igazgató. A szemre is tetszetős kenyér a dagasztáson kívül teljesen kézzel készül, a társaság által kifejlesztett 72 órás, hosszú érésű híg kovász felhasználásával. A cég az elmúlt években a megye több pontjáról pozitív visszajelzéseket kapott olyanoktól, akik a templomi felszentelés után megszegték, s megkóstolták e terméket. ► 6 A HESI-nél nagy gonddal, zömében kézzel készítik e különleges termékeket További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL Rendezvények a megyében HEVES MEGYE A hosszú hétvégén megyénk számos településén szerveznek megemlékezéseket, illetve szórakoztató rendezvényeket. A megyeszékhelyen egész napos programmal készülnek, délelőtt 10-kor ünnepi szentmisét mutatnak be a Bazilikában. Az Egri Obsitos Fúvószenekar közreműködésével délután fél háromtól térzene lesz a Dobó téren, majd 15 órától kezdődik a városi díszünnepség. Itt többek közt átadják a pedagógus kitüntetéseket is. Este nyolc órától a Márai Látogatóközpontban Szimfonik Lájk koncért lesz. ► 3 Jó reggelt! Másfél kilométerre kóborolt el egy déli-sarkvidéki Humboldt-pingvin egy angol faluban, végül a rendőrök állították meg. Épp Broxtowe kerületben járőröztek, amikor vasárnap kora reggel meglátták a madarat, amelyik egy farm karámjából szökött meg, és sikerült több mint másfél kilométert végigtotyognia. A rendőrök meglepődtek, majd befogták, és visszaszállították a gazdájának. Gareth Philip rendőr elmondta, hogy a jószág a Po-Po becenévre hallgat, barátságos volt, és jól tűrte a közös fotózkodást is. Tavaly a helyi rendőrök egy pár lopott pingvint is megmentettek. Meglehet, hogy Po-Po is elindult a társai megkeresésére. Sz. K. Harcjárműveket gyártanak itthon Átadtak az állami kitüntetéseket FEJLESZTÉS A kormány több mint kétmilliárd eurós hadiipar-fejlesztési programot indít. A németekkel közösen a világ legmodernebb harcjárművét fogjuk gyártani. Lynx gyalogsági harcjárművek előállítására alapít vegyesvállalatot a Rheinmetall céggel a magyar állam a honvédség NATO-vállalásainak teljesítése érdekében. ► 7 Megváltozik a rend a kórházban EGER A Markhot kórház rendelőintézete augusztus 20- án, 21-én s 29-én zárva tart, közölte az intézmény. Csütörtöktől vasárnapig 14 és 16 óra közt lesz látogatás. HMH ELISMERÉS Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence parlamenti államtitkár a márciusi elhalasztott díjátadásokat pótolva Magyar Érdemrend lovagkeresztje és tisztikeresztje, Érdemes és Kiváló Művész, augusztus 20. alkalmából pedig többek közt Népművészet Mestere kitüntetéseket adott át. ► 7 Csakis a továbbjutás jöhet szóba LABDARÚGÁS A Ferencváros válogatott kapusa, Dibusz Dénes biztos benne, nem a klasszikus svéd futballt játssza majd a Djurgarden a Bajnokok Ligája mai selejtezőjében, és úgy érzi, az öltözőben mindenki tisztában van a párharc jelentőségével. A visszaszámlálás elkezdődött: szerda este 19 órától ismét a nemzetközi porondon kell helytállnia a Ferencvárosnak. A zöld-fehérek emlékeiben alighanem még élénken él az elmúlt idénybeli menetelés, a Bajnokok Ligájában sikerrel vett két selejtezőkor (Ludogorec, Valletta), majd az Európa-liga csoportkörében elért sikerek. ► 15 Művésztelep a Bükkben NAGYVISNYÓ Tizenharmadik alkalommal találkoztak Nagyvisnyón a Bükki Művésztelep tagjai augusztus elején, bár a járványveszély miatt néhányan távol maradtak. Az alkotóhét programja ha nehezen is, de most is megvalósult. A művészek nem sajnálták az energiát, bár idén több szervezőmunka előzte meg, hogy együtt lehessenek, s kibontakoztassák tehetségüket. Fotó: Tóth Balázs ► 4 Olcsóbb lett a baromfi és a krumpli ÁRESÉS A koronavírus kiváltotta gazdasági válság hatására a jövedelmek csökkentek, és ez is visszafogta a baromfitermékek iránti keresletet. Az idei madárinfluenza miatt pedig Európa-szerte csökkentek az árak. Az elmúlt hetekben például folyamatosan akciósán kínálták a csirkemellfilét a nagyobb kereskedelmi láncok idehaza, ez pedig a vágóhídi átadási árakra is visszahatott. A KSH adataiból pedig az olvasható ki, hogy a burgonya ára is csökkenőben van, mivel óriási túlkínálat alakult ki belőle Európa nyugati felén. S ennek hatása Magyarországra is begyűrűzni látszik. ► 7 20194 9 770865 910035 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 22 27 Ma északkeleten, keleten még több helyen Valószínű eső, zápor, zivatar. Máshol már napos, gomolyfelhős idő ígérkezik. Megszűnik a hőség. ► 13 tik dog névnapot Emília és Huba nevű olvasóinknak!