Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-15 / 191. szám
szerkesztősem tereoasztal-jjRronr helyőrség „AKKOR VAGY, HA HIÁNYZOL1- szerelmem, a mágikus realizmus -Harminckét fokos nyár van Budapesten. A tűző nap elől sehova sem lehet elbújni, az aszfalt még árnyékban is égeti a talpunkat, és a legrégibb, legvastagabb kőből épített falakon is átsugároz a forróság. Éjjelente szellő sem lebben, a hőmérséklet nem kúszik húsz fok alá. Miről is lehessen ilyenkor olvasni, mint nyirkos, mohás erdőkről, ködbe vesző fenyvesekről, völgyek mélyéből áradó patakzubogásról, jeges szélről, kietlen tájról? A Sinistra körzet épp az a világ, ahová az augusztusi Budapestről kívánkozhatunk. De váljunk csak, tényleg vágyik az ember egy mágikus realista regénybe? Én biztosan igen! Ff Tizenhat-tizenhét éves lehettem, amikor legkedvesebb ismerősöm kezembe adta Darvasi László Vándorló sírok című novelláskötetét (melyből jelen írásom címét kölcsönöztem). Már az első ciklusnál tudtam, hogy kész, végem van, szerelembe estem, megtaláltam, rátaláltam arra az irodalmi stílusra, ami a leginkább elvarázsol, leginkább rabul ejt, és amit életem végéig megszakítás nélkül olvasni szeretnék. Ismertem már azelőtt Gábriel García Márquez műveit, olvastam is egy-két kötetét, melyek ugyancsak elkápráztattak, de még nem fogalmazódott meg bennem, hogy miért is tetszett annyira. Viszont Darvasit megismerve keresni, kutatni kezdtem a hasonló stílusú elbeszéléseket, regényeket, és feltárult előttem Márquez, Borges, Cortázar, illetve a teljes mágikus realista irodalom csodálatos világa. így jutottam el Bodor Ádámhoz is. Arról, hogy mi is igazából az a mágikus realizmus, és hogy létezik-e egyáltalán, máig vitatkoznak az irodalomtudósok, szerzők és recenzorok. Bár épp nem áll rendelkezésemre az adott kötet, egy internetes összefoglaló cikk szerint az oxfordi irodalmi kifejezések lexikonénak harmadik kiadása így ír a fogalomról: „A mágikus realizmus egy modern fikció, amelyben csodás és fantasztikus tényezők tűnnek fel. Ezektől eltekintve az elbeszélés megtartja észszerű hangvételét, ugyanakkor elrugaszkodik a realizmustól, hogy erőt merítsen a fabulák, a népi hiedelmek és a mítoszok összességéből, mégis megtartva a kortárs társadalmi helyzet realitását. Az ilyen jellegű történetekben a szereplők fantasztikus tulajdonságokkal is rendelkezhetnek - például a repülés képessége, telepátia vagy tárgyak gondolati úton való mozgatása -, így ellensúlyozva a XX. század politikai valóságát.” Persze, ez a definíció teljesen rendben van, helyénvaló információkat közöl, mégis mintha valahogy kifelejtené az esszenciát. Miért szeretem én ennyire a mágikus realizmust? Mi az a titkos össze-Ágoston Szász Katalin tevő, ami ilyen erőteljes hatással van rám? Ennek megválaszolására pedig épp annyi esélyem van, mint azt megfejteni, hogy miért esünk szerelembe... Vagy mégsem. Ha kicsit elgondolkodom, igazából könnyen rájövök, hogy a fabulák, népi hiedelmek és mítoszok intertextualizálását emelném ki leginkább a mágikus realizmus legfontosabb stílusjegyeként. Nem csoda, hogy vonzódunk .hozzájuk, hisz emberi érző-megértő létezésünk alapja ez az egyetemes bölcsesség, mégis eléggé elfordultunk tőle mostanság. Hogy tényleg létezik-e mágikus realizmus? Hogyne létezne! Hisz minden pillanatban hiányzik. tarca TALÁLKOZÁS HUNYADY SÁNDORRAL Borbély László „Fekete szárú cseresznye, / Rabod lettem szép menyecske. / Ne bánj vélem, mint raboddal, / Hanem úgy, mint galamboddal. / Magas a torony teteje, /Juhaimnák nincs mezeje. / Juhaimnak zöld mező kell, / Magamnak szép szerető kell. / Akkor gyere, mikor mondom, / Csizmád sarka ne kopogjon. / Réz sarkantyúd se peregjen, / Hogy az anyám fel ne keljen.” Már régen magam mögött hagytam a színház ezerszínű, csodálatos varázsvilágát, ám a darabban oly szépen elénekelt magyar nóta még mindig visszhangzik bennem. Hunyady Sándor író világa az én világom. Otthonosan mozgok benne, talán azért, mert mindig törekszem arra, hogy egészen sajátos viszonyom legyen a hírlapírással. Olyasféle, amilyen lelki mesteremnek lehetett. „Az újságíró életében legalább van egy kevés romantika. Néha szeretheti azt, amit csinál, büszke lehet rá, ha használhat, jót tehet rajta keresztül, ha tisztán és hősiesen fogja föl kötelességét. Végre ez is valami. Hasonlít kissé ahhoz a helyzethez, amikor valaki egy nagyon szép, nagyon önző, de nagyon szegény nőbe szerelmes.” Ezt a gondolatát például egy életre felírtam magamnak, és azokban a hálátlan napokban, amikor robotnak érzem és nem szeretem a munkám, valamiféle szellemi menedékre lelek benne. Az utóbbi években legfeljebb amiatt panaszkodhattam, hogy egyre kevesebbet kerestem írásaimmal. így viszont nem fenyeget az a vád, hogy eladtam volna magam vagy a toliam. Nem váltam be megmondóembernek, önjáró, csökönyös tollforgató módjára szemlélődöm, s ha írni való témára találok, szenvedélyesen szállók alá a valóság mélyrétegeibe, szellemi elődeim példáját követve. Elsősorban életformának tekintem a hírlapírást, nem hétköznapi munkának. Hunyady Sándor írásai kezdettől a kedvenceim közé tartoznak, vonz az anekdotáktól gazdag múltbéli világ, minden szereplőjével, díszletével és balsorsával együtt. Gyakran fog el az érzés, hogy lemaradtam valamiről, megkésve jöttem a világra ötven évvel ezelőtt. Ma már mindenki ódivatúnak tekinti a hírlapírást. Valamiféle rátarti különcséget sejtenek mögötte. A két különböző természetű, de kivételes tehetségű ember, Bródy Sándor író és Hunyady Margit színésznő szerelméből született Hunyady Sándor nevének hallatán pedig csak legyintenek. Ugyan már, azok az idők elmúltak, a korszellem nem emberi sorsokra érzékeny hírlapírókat kíván, hanem panelszerű termékeny írókezeket. Odahaza megkeresem a polcon Hunyady Sándor Géza és Dusán című regényét, amely előzménye volt a Fekete szárú cseresznye című színdarabnak. Arra gondolok, hogy aki csak a drámát ismeri, annak fogalma sem lehet, milyen szépen és emberien oldja fel a regényváltozatban Hunyady a borszagú, duhaj, bácskai estén kibomló tragikus fordulatokkal teli, féltékenységtől túlfűtött szerelmi háromszöget. Hunyadyt kamaszkorától kezdve drámai alkattá tették életének sorsfordulatai: tízéves koráig színésznő édesanyja nevelte, addig nem találkozott lobbanékony természetű író édesapjával, Bródy Sándorral; tizenhét esztendősen öngyilkosságot kísérelt meg, melynek emlékét, egy revolvergolyót élete végéig a tüdejében hordta; apja Kolozsvárra küldte, hogy fejezze be tanulmányait, ahol első este elkártyázta minden pénzét a kávéházban, majd beállt az Újság című laphoz hírlapírónak. Korán kikezdett tehát a halállal, amelyről Az öngyilkosság technikája című írásában így vallott: „Éjszaka, amikor hazamentem, és a csöndes, homályos szobában fölfutott az árnyékom, elfogott valami mélységes vágy, hogy visszaadjam magam a természet olvasztótégelyének, csináljon velem valamit, ahogy egy rozoga Fordból friss acélt csinált a gyár.” Együtt élt a halál gondolatával, megszólította, szelídítette, felháborította, kekeckedett vele. Életmódja, kevés alvás, sok izgalom, temérdek munka, állandó szivarfüst korai búcsúra kárhoztatta. Ilyen gondolatok után nem meglepő, hogy álmomban Hunyady Sándornál járok, a Royal Szállóban a harmincas években. Tizenkettő óra után érkezem, megmondták, hogy hamarabb ne is próbálkozzam, mert úgysem tudom álmából felkelteni az írót. Azelőtt sohase jártam nála, mindig valamelyik kávéházban vagy színházban kértem tőle nyilatkozatot, melyet tintaceruzával lejegyeztem a noteszbe, majd rögvest telefonon bediktáltam a szerkesztőség gépírókisasszonyának, hogy a másnap Hunyady Sándor 1935-ben megjelenő lapban olvasható legyen a népszerű író véleménye új darabjának premierjéről. A portás egy ötösért megmondta, hogy hányas szobában találom a harmadik emeleten. Azt beszélték, saját lakása sohasem volt, ahogyan felesége sem. Mindig szállodákban élt vagy vendégségben lakott. Az ismerősei „Sándorkának” hívták. Márpedig neki szegről-végről mindenki ismerőse lett, amerre életében megfordult. Mint afféle ősbohémnek, sokan keresték a társaságát. Kedvesen bánt vele a szállodai személyzet, a borbély, a fürdős, a trafikos, a telefonos. De ugyanez volt a helyzet a vendéglőkben és a kiskocsmákban, a lóversenytéren vagy a vöröslámpás házakban. Mindenütt vendégnek tekintették. Mindenkihez kötődött, de valójában senkihez sem.- Megtisztelő, hogy engem választanál mesterednek - mondja derűsen Hunyady -, de hidd el, nem én vagyok az. - Beszélgetéseink során megkedveltelek és megszerettelek, talán mondhatnám úgy is: eljött a fiú, akire vártam, hiszen nekem folytatás nélkül múlik el az életem, nincs Forrás: Wikimedia Commons utódom, aki viselje egyéni jegyem; nincsen senki, akinek a tekintetén keresztül tovább szemlélődhetnék az emberek között. Rokon lélek vagy velem, az szent igaz, de én annál nem tehetek többet, mint hogy megszólítom a benned nyugvó mestered hangját. Ha írtam, cselekedtem, mondtam, gondoltam olyasmit, ami megérint téged, akkor az azért lehetett, mert felébresztettem benned valakit. Aki eddig is benned lakott, csak nem tudtál róla. Az én érdemem legfeljebb annyi, hogy kézen fogtalak, de önmagad lámpását saját magad gyújtottad meg. Nem szabad utánam jönnöd, egyéni önfénytől ragyogó utad van. Benned már eléggé erős szomjúság van az igazságra, tűzként lobog benned a sorsoddal való szembesülésed, megérettél a mesteri szóra. Ha mégis úgy érzed, hallgat benned, az azért van, mert nincs bátorságod elég szélesre tárni magadban az ablakot, hiába ragyog odakint a nap. Ha behunyom a szemem, újra látom, ahogyan derűsen bearanyozza a délelőttöt és búcsúzásképpen azt kéri:- Szépen írd meg, fiam! Hírlapíróhoz méltón, és most ég veled! SfjfiSFll' helyőrség Főszerkesztő: Szentmártoni János • Szerkesztőség: Ágoston Szász Kotalin (gyerekirodaiom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, Oláh János-ösztöndijas), Farkas Wellmann Endre (vers) Nagy Koppány Zsolt (novella, tárco) • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence • Olvasószerkesztés, korrektúra: Forkas Orsolya, Nádai László • Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. IRODALMI-KULTURAUS MELLÉKLET Helyorseg.ma, e-mail: helyorseg.szerkesztosegogmail.com, postacím: Petőfi Irodalmi Ügynökség, 1394 Budapest 62. Pf. 394. 2020. augusztus j
