Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-13 / 189. szám

Korszakos személyiség, a sportág nagy alakja alkotott Egerben maradandót Az egri szurkolok isteni edzője rengeteget hagyott itt magából Hajdani klubigazgató, já­tékos és drukker idézi fel a hosszan tartó, súlyos be­tegség után, 75 éves korá­ban elhunyt Kasziba István személyiségét. Összeállítá­sunkkal az egri röplabda­sport kimagasló szakembe­rének állítunk emléket, au­gusztus 25-én 18 órától a Kemény Ferenc Sportcsar­nok előtt pedig gyertyagyúj­tással lehet végső búcsút venni tőle. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu RÖPLABDA Kasziba István 1945. december 7-én szüle­tett Jánoshalmán. Röplabdázni 1960-ban kezdett Baján, majd 1967-ben költözött a fővárosba, előbb a Bp. Spartacus csapatá­ba került, majd két évvel ké­sőbb a Bp. Honvédhoz igazolt. A magyar válogatottban 1969 és 1974 között 28 mérkőzésen lépett pályára. Legnagyobb sikereit női csapatok edzője­ként érte el. Először a Vasassal lett bajnok 1989-ben, majd az Egerrel négy (1991,1994,1995, 1996), a tatabányai Vértes Vo­lánnal egy (1999), a BSE-vel pedig két (2004, 2006) arany­érmet nyert. A Magyar Kupát az Eger háromszor (1994,1995, 1996), a Vértes Volán egyszer (1999) nyerte meg az irányítá­sával. Az egri csapattal 1995- ben és egy évvel később az Interligában is az élen végez­tek, 1996-ban pedig a hetedik helyet szerezték meg a BEK- ben. A magyar női válogatot­tat 1985 és 1988 között irányí­totta, az 1987-es belgiumi Eu­­rópa-bajnokságon a csapat a tizedik lett - írja az MTI. Barát is távozott dr. síké József, aki klub­­igazgatóként nyolc évig irá­nyította az egri klubot: - Pis­ta bácsi mesés katari szerző­dés után érkezett hozzánk, és a hatodik helyen lévő csapa­tot átvéve fellegvárat épített. Amellett, hogy az egri röplab­da sportág meghatározó edző­jének számított, elmondha­tom, hogy nagyon jó baráti vi­szonyt ápoltam vele. Rengeteg élmény fűz hozzá, sokat tanul­tam tőle általános edzői hitval­lásból. Elhunyta óriási veszte­ség, mert nagyszerű ember tá­Keblemre, aranylány! A munka mindenekelőtt Nem csak célzott, be is talált Tavaly visszatért a megyeszékhelyre, ahol remek hangulatban nosztalgiázott Fotó: Lénárt Márton Az egri női csapat edzőjeként négyszer szerzett magyar bajnoki címet Archív fotó: Majoros Tamás További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu vozott közülünk, „nem csak” egy edző. A lányok is sokat át­vehettek tőle, köztük a fegyel­met és az életre történő neve­lést. Jómagam ma is kamatoz­tatom a tőle ellesett tudnivaló­kat a fegyelmezés és a csapat­­építés területén. Pótapa is volt kalotay rózsa, korábbi já­tékos: - Pista bá’ nekem „pót­apa” volt. Nyolcéves korom­ban egy helyen nyaraltunk, ám akkor még nem tudtam, ki is ő. Azt a nyaralást az utolsó találkozásunkkor is említette. Nagyon szép és tartalmas éve­ket tudhattam vele. Edzőként keménység és következetes­ség jellemezte, emberileg vaj­szíve volt. Irányításával négy bajnoki címet, három Magyar Kupát és két Interligát nyer­tünk. Sokat segített nekem a magánéletben is, főleg amikor egyszerre született a nagyob­bik lányom, Napsugár és a fia, Peti. Az idei év nem a legjobb, mert nemrég elveszítettem apukámat, most meg Pista bá­csit, így ők most már együtt tárgyalják ki a napi dolgokat. A rosszban jó, hogy édesapám küldött egy kis babócát, így Sugi lányomnak karácsony­kor megszületik az első gyer­meke. Beteljesült álom PAPIZSANSZKAJA NATALIA, ko­rábbi játékos: - Magyarorszá­gi pályafutásom egyik megha­tározó edzője volt Kasziba Ist­ván. Négy közös bajnoki cím, három kupagyőzelem és két Interliga-győzelem fűződik a nevéhez az emlékeimben. A legjobban annak örülök a vele töltött időszakból, hogy utolsó nagy edzői álmának, vagyis hogy bajnokcsapat edzőjeként vonulhasson visz­­sza, a részese lehettem. Távo­zása nagy veszteség a magyar röplabda-társadalom számá­ra. Nyugodj békében, Pista! Kárpótlás a szenvedésért tímár edit, korábbi játé­kos: - Tizenhét évesen lettem a felnőttkeret tagja, ahol év közben edzőváltás után Pis­ta bá’ lett a vezetőedző, és fél év kemény munkával a sze­zon végén megnyertük a baj­nokságot. Onnan indult éle­tem egyik legszebb időszaka, ami nem volt mindig köny­­nyű. Nagyon sokat és rendkí­vül keményen kellett dolgoz­ni, de az a sok siker, győze­lem és felejthetetlen pillanat, amit a csapat Pista bá’-val és a szurkolókkal átélt, minden szenvedésért kárpótolt. Az ő keze alatt lettem játékos és az ő irányítása alatt értem el a legnagyobb sikereket pálya­futásom alatt. A pályán kívül jó kedélyű, állandóan szto­rikat mesélő ember volt, aki nagyon szerette a jó ételeket. A család nagyon fontos volt számára, Petikéről mindig hallgattuk a vicces története­ket. Bár rég tudtuk, hogy be­teg, ennek ellenére megrendí­tett a halála. Őszinte részvé­tem a családnak! Óriási veszteség somos Péter szurkoló, a hajdani Agria Angels tagja: - Pista bá’ az Isten! További sza­vakkal nem lehet kifejezni, mit jelentett nekem, nekünk Kasziba István. Halála felfog­hatatlan. Óriási veszteség an­nak, aki tisztelte és ismerte őt. Nagyon szomorú vagyok. Dr. Ringelhann György polgármesterrel, aki ugyancsak elhunyt már A drukkerekkel ápolt kiváló kapcsolat egy életre szólt Jöttek a dicsőségek és folyt a pezsgő. Több mint dicső időszak volt

Next

/
Thumbnails
Contents