Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-13 / 189. szám
2020. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG y Orosz vakcina: kevesebb mint két hónapig tartott a tesztelése Itt a járvány ellenszere? Az igazi kérdés: mennyire lesz hatékony a vakcina? Megrendeltek belőle egymilliárd darabot Fotó: AFP Az oroszok bejelentették a koronavírus elleni első vakcina bejegyzését, az Egyesült Királyságban pedig rövidesen elérhetővé válik egy gyógyszer. De mire jók ezek? Ennek jártunk utána. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu PANDÉMIA Világszerte a koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a 20 milliót, és több mint 740 ezren haltak meg a járványban. Nyugat-Európából is egyre aggasztóbb hírek érkeznek, a növekvő' fertőzésre utaló adatok szerint Spanyolország után Franciaországban, Németországban és Hollandiában is a pandémia második hulláma fenyeget. Az Egyesült Államokban, Mexikóban, Brazíliában, Indiában továbbra is napi több tízezer új fertőzöttről számolnak be. Éppen ezért felkapta a fejét a nemzetközi közvélemény, amikor Vlagyimir Putyin, orosz elnök kedden bejelentette a SARS-CoV-2 (koronavírus) elleni első vakcina hivatalos bejegyzését. Elmondása szerint az oltóanyag hatékony és tartós immunitást alakít ki az emberi szervezetben. Közölte, hogy egyik lánya is megkapta a Szputnyik-V nevű védőoltást. Az embereken végzett klinikai tesztek kevesebb mint két hónapig tartottak. Sok szakértő a hatékonyságát igazoló kísérletek részletes leírását hiányolva kételkedve fogadta az orosz vakcinát, de húsznál több ország máris megrendelt belőle öszszesen egymilliárd darabot. Első adagjait két héten belül le fogják gyártani, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára - jelentette ki tegnap az orosz egészségügyi miniszter. Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő kutatóintézet vezetője pedig elmondta, súlyos krónikus beteg és allergiáktól szenvedő embereknek nem javasolt a Szputnyik-V. Az ellenjavallottak közé tartoznak a súlyos autoimmun betegségek, az artritisz (ízületi gyulladás), az artrózis (ízületi porckopás), az akut stádiumok, a pollinózis (szénanátha) és az élelmiszer-allergia - sorolta Gincburg. Az orosz oltóanyag egy vektorvakcina, amely egy olyan adenovírus-DNS- en alapul, amelybe beépítették a koronavírus egyik génjét. Az adenovírust az eljárás során arra használják, hogy a koronavírusgént a sejthez szállítsa, ott beindítsa a burka fehérjeszintézisét, és így megismerteti az immunrendszert a potenciális ellenséggel. így, amikor a szervezet fertőzéssel találkozik, már felkészült a vírus legyűrésére. Közben az Európai Bizottság és egy gyógyszergyártó cég megállapodása nyomán a következő hónapokban az EU-ban és az Egyesült Királyságban hozzáférhetővé válik egy új, remdesivir hatóanyagú gyógyszer, amely a vírus szaporodását gátolja a sejten belül. Ennek a terápiás kezelésben van jelentősége, csak akkor, amikor már fertőzött valaki - ismertette Jakab Ferenc virológus, a koronavírus-kutató akciócsoport vezetője. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) tanára szerint a remdesivir a betegség bármely szakában használható lehet. A PTE-n is tesztelték, de csak laboratóriumi vizsgálatokon. A szakember klinikai vizsgálatokról nem tud, de elképzelhetőnek tartja, hogy hamarosan ez is megkezdődik. Jakab Ferenc biztos benne, belátható időn belül több vakcina is a piacon lesz, és nem az lesz a kérdés, hogy egy védőoltás hatékony-e, hanem az, hogy mennyire hatékony, a gyorsan változó Sars-CoV-2 elleni teljes védettségre ugyanis kevés az esély. Oltással kialakulhat a nyájimmunitás Egy felmérés szerint a magyar lakosság 55 százaléka adatna be magának egy koronavírus-oltást, amit Jakab Ferenc virológus örömteli hírnek tart. Ugyanis 60 százalékos átoltottságnál alakulhat ki a nyájimmunitás, aminek nyomán a járvány terjedése jelentősen csökkenhet vagy le is állhat. HÍREK Péntektől drágul a tankolás ÜZEMANYAG Pénteken literenként várhatóan bruttó 4 forinttal emelik a benzin árát, a gázolajé nem változik. A 95-ös átlagára 370 forintra nő, a gázolajé 378 forint marad. MW Éledezett az ipari termelés júniusban KSH Az ipari termelés 7,8 százalékkal maradt el júniusban az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 12,2 százalékos a csökkenés - erősítette meg a KSH. A koronavírus hatása júniusban is érezhető volt. Az előző hónaphoz képest ugyanakkor szezonálisan és a munkanaphatással kiigazítva már 17,1 százalékkal nőtt a kibocsátás, ez a havi összevetések közül az idei legmagasabb érték. MW Bevásároltak a zöld kötvényből KÖTVÉNY Több mint 33,8 millió euró értékben vásárolt zöld vállalati kötvényt a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB), ezzel jelentősen növeli magyarországi portfolióját. Hangsúlyozzák, a NBB az egyik legnagyobb befektetője lett a magyar kötvénypiacon kibocsátott első zöld vállalati kötvénynek. A Magyar Nemzeti Bank mellett a vezető magyar kereskedelmi bankok, biztosítótársaságok és befektetési alapok is a befektetők között voltak. MW Körbeszámlázással sem kerülhető majd meg Zárul a katás kiskapu Elégedettek a hírközlési hálózatokkal Még három hétig él a bértámogatás ADÓZÁS Jövő januártól minden számlaadat beérkezik a kockázatelemzőkhöz, így körbeszámlázással sem tudják majd kikerülni a januártól érvényes 40 százalékos pluszadót azok a magyarországi munkaadók, akik egy éven belül 3 millió forintnál többet fizetnek ki egy kata (kisadózó vállalkozók tételes adója) szerint adózó kisvállalkozónak. Erről Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára beszélt, rámutatva: a változtatásra azért volt szükség, mert az elmúlt időszakban kifejezetten káros folyamatok indultak el, több száz vagy akár ezernél is több embert foglalkoztató cégek is a katával spórolnak a közterheken, ami a tisztességes piaci szereplőket és az államkasszát ért káron kívül azzal is járt, hogy a munkavállalók munkaügyi védelme megszűnt.- Míg 450 ezer forintos havi nettó keresetnél a katát viszszaélésszerűen alkalmazó cég költsége 500 ezer forint, addig a tisztességes vállalkozásnak ma több mint 800 ezer forintjába kerül. Nem lehet az a cél, hogy a kormány a kedvezményes adófajtával a néhány cégnek több millió forintot meghaladó összegű szolgáltatást nyújtó vállalkozásokat támogassa, mint ahogy az sem, hogy a katát a nagy cégek a munkaviszony alternatívájaként használják - szögezte le a Világgazdaságnak az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy Legalább 300 ezer kisvállalkozót érint Fotó: Shutterstock az új szabály egyáltalán nem érinti a katások jelentős többségét, több mint 300 ezer, számos ügyféllel kapcsolatban lévő kisvállalkozást. Izer Norbert emlékeztetett rá,hogyakatát2013-banazért vezette be a kormány, hogy a jellemzően a lakosságot ellátó mikrovállalkozásokat, a többi között a fodrászokat, kozmetikusokat, taxisokat segítse. Korábban ezek a kisvállalkozók még a fekete- vagy a szürkegazdaságban tevékenykedtek, és a kata volt az az adónem, amely miatt megérte legálissá tenniük a vállalkozásukat. A kata egyre jobban terjedő, munkaviszonyt helyettesítő, visszaélésszerű alkalmazása miatt azonban új, speciális szabályokra volt szükség, ezt teremtette meg az Országgyűlés által megszavazott változtatás. így januártól az évi hárommillió forintot meghaladó szerződésekre a 3 millió forint fölötti rész után 40 százalékos adót kell fizetnie a belföldi kifizetőnek. Ha a katás vállalkozó külföldi céggel szerződve lépi át ezt a határt, akkor neki kell fizetnie a 40 százalékos különadót. Nem változik viszont a katások havi tételes adója, a főállásúaknál a kötelező 50 ezer, illetve a választható 75 ezer forint, továbbá a mellékfoglalkozású vállalkozónak minősülöknél a 25 ezer forint. MW PIACKUTATÁS Összességében elégedettek a fogyasztók a hazai hírközlési hálózatokkal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavaly év végén végzett piackutatása szerint. A hatóság közölte: egy 100 pontos skálán mindegyik internetes és televíziós szolgáltatás legalább 80 pontot ért el. A háztartásokban az elégedettségi rangsor elején olyan tényezők állnak, mint a számítógépes mobilinternet sebessége (84 pont) és hibamentes működése (83 pont), a tévészolgáltatás csatornaválasztéka (84 pont) és folyamatos működése (84 pont). A legkevésbé a tévézés és a vezetékes internet havidíjával (80 és 79 pont), valamint a vezetékes internet sebességével (81 pont) vannak megelégedve az emberek. A községek lakói és a Dél- Alföldön élők a legkritikusabbak ezekkel a szolgáltatásokkal, a legelégedettebbek pedig az észak-alföldiek. A kutatásból kiderült az is, hogy a legalább 14 évesek 63 százaléka használt mobilinternetet a telefonján. A felhasználók leginkább a szolgáltatás folyamatos, hibamentes működésével (85 pont) és a mobilnet sebességével (84 pont) elégedettek, de egy kicsit drágának és kevésnek tartják a mobilnetüket. Erre főként általában a budapestiek és az Észak-Magyarországon élők panaszkodnak, míg a diplomás fővárosiak, az Észak-Alföldön és a Dél-Dunántúlon élők a legelégedettebbek. MW GAZDASÁGVÉDELEM Már csaknem 15 ezer vállalkozást segített a koronavírus-válság enyhítését célzó gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett munkahelyvédelmi bértámogatás és kutatás-fejlesztésinnovációs (K+F+I) bértámogatás abban, hogy megtartsák a munkavállalókat. Mostanáig 225 ezer munkavállaló után több mint 50 milliárd forint értékben igényelték ezeket a támogatásokat a cégek. Mindkét bértámogatási forma esetében még közel három hétig, augusztus 31-éig lehet benyújtani az igényeket - hívta fel rá a figyelmet Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A munkahelyvédelmi bértámogatási programban 14 ezer vállalkozás nyújtott be kérelmet 203 ezer munkavállalóra, és eddig 192 ezer munkavállaló esetében született támogató döntés, az igények elbírálása folyamatosan zajlik. A kérelmek 49,25 százalékát feldolgozóipari cégek, 16,3 százalékát a kereskedelem és a gépjárműjavítás, 9,4 százalékát a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás, 5 százalékát pedig az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységek területén működő vállalkozások adták be. A K+F+I-bértámogatásra eddig több mint 22 ezer munkahelyre nyújtottak be pályázatot, csaknem 17 milliárd forint értékben. Az államtitkár kiemelte: bár a koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozta a magyar gazdaságot, a káros hatásokat a kormány komplex intézkedési csomaggal mérsékeli, az adó- és járulékkedvezményeken, a hatékonyságnövelő és versenyképesség-javító támogatásokon túl munkaerőpiaci intézkedésekkel is védi az elmúlt tíz év eredményeit. MW Eddig több mint 220 ezer munkavállalónak segítettek Fotó: MTI