Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-13 / 189. szám
4 HATVAN ÉS KÖRZETE 2020. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK HATVAN A Tourinform szervezésében újra elindul a hatvani belvárosi séta, amelyben a Kossuth tér barokk műemlékeit, szobrait is bemutatják az iroda szakavatott kalauzai. Az esemény augusztus 15-én, szombaton, délelőtt 9-kor kezdődik. Jelentkezni ma délutánig lehet személyesen, a Grassalkovich út 8. szám alatti irodában, vagy a 37/740-774-es telefonon. A séta az irodától indul. T. 0. Fotó: Albert Péter Négy évtizede, hogy nincsen gyorsabb nála A sportos díszpolgár Pál Ilona testnevelőként sem szakad el a futástól Fotó: Albert P. HÍREK Szerényebb városnap LŐRINCI A szokásosnál szerényebb városnapot tartanak 16-án, vasárnap a selypi kultúrház parkjában. A program 15 órakor sport-, tánc- és zumbabemutatóval kezdődik, majd fél öttől Szülék Andrea lép fel. A hivatalos ünnepségre 17 órától kerül sor, ekkor adják át az elismeréseket a vírus elleni védekezésben közreműködő önkénteseknek. Ezt követően Gájer Bálint szórakoztatja a közönséget. A szervezők kérik, hogy az ötszáz fős létszámkorlátozás miatt csak helybeliek vegyenek részt a programokon. T. 0. Népzene szól a múzeumban HATVAN A Hatvány Lajos Múzeumban legközelebb a Balog Edina és Barátai, rövidebben: a B. E. B. elnevezésű formáció népzenei koncertjén vehetnek részt a zenebarátok. Az Édes Gergelem című, ingyenesen látogatható előadás - amely szombaton délután öt órakor kezdődik - során moldvai, erdélyi és új, magyarországi dallamokat hallgathat meg a közönség. T. 0. Kosarazás a táborban RÓZSASZENTMÁRTON A jól sikerültjúliusi foglalkozásokat követően a Gyermekláncfű Kézműves, Oktatási és Környezetnevelési Egyesület ismét várja a fiatalokat. A következő kosárfonó táborozást augusztus 15-e és 18-a között tartják meg. Érdeklődni és jelentkezni a 06-20/968-5791-es telefonszámon lehet. Azokat is várják a kurzusra, akik még nem fontak vesszővel, de szeretnének megismerkedni ezzel a szép kézműves mesterséggel - tájékoztatott Tóth István, az egyesület elnöke. T. 0. Éppen négy évtizede futotta máig megdönthetetlennek bizonyult rekordját Pál Ilona. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu HATVAN Páldiné Pál Ilona Hatvan díszpolgára. Jó másfél évtizede, amikor megalapították ezt a címet, elsőnek vehette át az ezzel járó aranyláncot. Nem érdemtelenül, de nem ám! Olyat tett ő, amit azóta sem csinált nála jobban senki - nemcsak lakóhelyén, de széles e hazában sem, immáron negyven esztendeje. Emlékezetes országos csúcsokat állított fel, amelyek - úgy tűnik - igen sokáig megdönthetetlenek is maradnak. Az elsőt 1980 nyarán érte el, Moszkvában, az ötkarikás játékokon, mégpedig negyedmagával. A 4x400-as váltó legjobb embere, vagyis ő volt a befutó. Rajta kívül Forgács Judit, Orosz Irén és Tóth Éva alkotta akkor a magyar csapatot.- Hatvani szurkolók is voltak ott, hallottam a buzdításukat, elképesztően nagy erőt adott az akkor nekem - nyilatkozta. - Az olimpiának teljesen más a hangulata, mint a többi versenynek, leírhatatlan, amit akkor éreztem. Pedig nem jól kezdődött... Akkoriban sérült le, begyulladt a gerince, fájt a dereka. Majdnem ölben kellett levinni a pályáról, de Povazsán doktor csodát tett: akupunktúrás kezelése nyomán bő egy óra alatt meggyógyult. Országos csúcsot értek el az előfutamban és a középdöntőben is. Edzőjük, Oros Ferenc a döntő előtt a Tóth- Petrika váltással meglepő cserét húzott. Lépése bejött, hiszen harmadjára is országos csúcs született. A 3 perc 27,9 másodperc mindmáig rekordnak számít. Moszkva után mindössze egy héttel, augusztus 11-én rendezték meg itthon a Budapest Nagydíjat. Egyéniben magyar csúcsot ért el. Az óra 51,49 másodpercnél állt meg, de az eredményt 51,50 másodpercre korrigálták. Negyedszázadon át egyes-egyedül tartotta a 400 méteres síkfutás rekordját, mígnem 2004-ben Petra Barbara ugyanennyit futott, igaz, a mexikói magaslaton, ahol köztudottan jobbak az eredmények. Mindenesetre, a magyar országos csúcs mindmáig 51,50 másodperc.- Tét nélkül futottam, túl az olimpián, úgy éreztem, hogy nincs rajtam semmilyen nyomás. Amikor megláttam az órát, örömömben a magasba ugrottam, annyira boldog voltam. Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig sikerül tartani ezt a csúcsot - emlékezett. Teljesítményét számos alkalommal elismerték, egyebek mellett miniszteri oklevéllel és megyei kitüntetésekkel, valamint a már említett díszpolgári címmel. Sportszerűen úgy fogalmazott, drukkol a fiataloknak, hogy döntsék meg a rekordját. Am arról nem tehet, hogy ez idáig senkinek sem sikerült. Megkímélik az időseket a támogatás átvételekor PETŐFIBÁNYA A település képviselő-testületének döntése alapján a járványügyi helyzetre tekintettel idén az időskorúak támogatásának kiosztását úgy szervezi meg, hogy a jogosultak lehetőleg sorban állás nélkül vehessék át a nekik járó támogatást. Ezúttal a támogatást bankszámlára is lehet kérni, valamint a házipénztári kifizetést úgy szervezik meg, hogy egy időben a lehető legkevesebb ügyfél álljon sorban. A kérelmeket szeptember elseje és október 31-e között kell beadni, a határidő lejárta jogvesztő. Ha a petőfibányai állandó lakosok október elsejéig betöltik 65. életévüket, de nem kapnak levelet a jogosultságról, az illetékesek kérik, hogy az érintettek keressék fel a polgármesteri hivatal 4. számú irodáját. A kérelem leadásakor szükség van a tajkártyára, a személyi igazolványra és a lakcímkártyára. Aki utalással kéri a támogatást, annak nem kell sorban állnia. Aki nem tud bankszámlaszámot megadni, az a házipénztári kifizetésről a határozatból értesül. A további felmerülő kérdésekre a 37/387-303-as vagy a 06- 30/190-0022-es számokon válaszolnak. T. 0. Játszótér, hosszabb határidővel LŐRINCI Hétfőn 15 órakor a városháza tanácskozótermében ül össze az önkormányzat oktatási, kulturális és ifjúsági bizottsága, hogy kiválasszák, milyen eszközök kerüljenek majd a selypi játszótérre. A képviselő-testület nyolcmillió forintot szavazott meg a fejlesztésre. Az árajánlatok megérkeztek ugyan, de közben kiderült, hogy a szeptember 15-ei határidőt nem lehet tartani, mivel addig az időpontig egyetlen cég sem tudja szállítani a játékokat. Ezért a terminust november 15-éig meghosszabbították. T. 0. További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu Vandálókat fogott a polgárőrség, több helyen rongáltak Együttes erővel járőröztek LŐRINCI Megerősített ellenőrzést szervezett a helyi polgárőrség a város bel- és külterületén. A szolgálatban részt vett a házigazda egyesület két gépjárművel, szolgálati kutyával, rendszámfelismerő eszközzel, továbbá a Cibakháza Polgárőrség kutyás szolgálata, a budapesti Motorvéd négy motoros járőre, a nagykökényesi és a kerekharaszti szervezet, valamint a Hatvani Rendőrkapitányság is. A kezdeményezés célja a jogsértő cselekmények megakadályozása, a közrend és a közbiztonság fenntartása volt. Pásztor Richárd szolgá-Kutyás szolgálat a település főterén latvezető arról is tájékoztatott, hogy a rongálok kilétét azonosították az egység tagjai, s a gyanúsítottak adatait átadták az önkormányzat illetékeseinek. A vandálok a Szabadság téren készülő új játszótéren kerékpárral többször belehajtottak a friss betonba, majd néhány nap múlva a könyvtár melletti parkba ültetett fűmagot motorral szétkaparták. Az épülő labdarúgópályában pedig kerékpárral tettek kárt. A parkba kamerákat szereltek fel, amelyekkel fokozottan ellenőrzik a területet. T. 0. HATVAN Augusztus végéig pályázhatnak a civil szervezetek, alapítványok, sport- és egyéb egyesületek az önkormányzat civil alapjára. A legmagasabb pályázható összeg kétszázezer forint. Összesen kilencmillió forintot osztanak szét. Képünkön a harcosok hatvani éjszakája. T. 0. Archív fotó: Albert Péter