Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-08 / 185. szám
helyőrség 5 vers Nyári László Ima látod apám elhagytam bicskám, lábaim nyomát befedi a szél, a sár mögém a Nap bukik s a Hold fölém sóhajom csikk-parázs gondolj rám néha jó uram, kert végi árnyékszékeden szólj néha könnyű vattát vállaimra, engedd, hogy könnyű s jó legyen látod apám mennyi köd, mennyi köpködés követem kerék nyomát mögém a Nap bukik s a föld alám szemem csikk-parázs gondolj rám néha fehér ruhát, ott a kert végi árnyékszékeden szólj hajamra könnyű hamukat jó uram, engedd, hogy kicsit könnyebb legyen Fokról fokra • hosszú ujjakkal öreg már a fa előttünk ágai kotorásszák az ablakot olvasószemüveg kellene túl kicsik lettek a szemeid apróbbak de élesebbek a tüskék csáprágó mélyed az éjszakába fogatlan szél sír fordulnak a napraforgók lefelé hajolnak a korlátlan darálás röpke dalokat csinál pár elnyűtt csikorgásból a lépcsó'házban ülünk összekuporodva mindig lejjebb fokról fokra Gulácsy Lajos: A spiritualista (olaj, vászon, Forrás: Wikimedia Commons 41,7 « 31,5 cm, 1906, Petőfi Irodalmi Múzeum) Ezüstpityergés mit is kellene, hogyishívják, unplugged száműzetés, tivornya semmi felé vagy alá vetés, forgó mozgás rotor körül légy kedves és halk szavú, zúzmarás a marás fáj még picit és explicit ölelésbe fulladunk orrszarvú rendet kiált és farkast egyszarvú vagyok, a messzibe tékozló szolmizáld csak, tűrd el hajadba akadtak bogárlábak petéznek csillagok s ma fújódik egy buborék organikus, szublimát semmit nyihog fel magából Csontváry Kosztka Tivadar: Amelie Forrás: Wikimedia Commons (szén, papír, 1894, Csontváry Múzeum) kortársaim hörpöljünk nedűt, a vérhab meleg kísérleteket színezzünk egyre egyszerűbbé magunk vagyunk a tüske és körömágy abba szaladunk, csikorogva billenő felhajítógépbe fogva odaszíjazva ránk a pánt holmi zavar az erőben holmi elásított megromlás vagy éppen keresztbe tett lábak kezek fekve fejem felett tarkón érzett bizsergő hideg olyan pöttöm ezüstpityergés zselés szerelem pattogó tollmadár rétegelt lemezen árnyakká zsugorodunk az áztató fénytől arra mutatnak a jelek ebüt Farkas Kriszta agónia aranyozott ujjaid nyomot hagynak arcomon, a vonalnak nincs vége. hátamra szárnyakat rajzolsz gúnyból, miközben tudod: miattad többé szabad nem lehetek. füllentés kapcsolóm hónapok óta beragadt, azóta ég bennem valami, nem aludt ki még a villanykörte, de fényt már alig ad. a szerelő úton van. legalábbis ezt mondja minden nap, de tudom, hogy késni fog. továbbra is. létfontosságú beavatlak. az egem nem kék: a lila és a rózsaszín tükörtánca. nevem a felhőkön nem fontos, de a mennyország, miben elképzelem magunkat, amiben felnőttem, ami talán a végzetem: az foltos. megtükröződik a magányom saját magamban: ím, társas lény lettem, a volnék tovaszáll, de a vagyok megmarad. színvilágom én mindig figyeltem a tanórákon, ezért is mondhatom el: te vagy az érett pirosam a keserű zöldemhez; a derűs sárgám a virágzó lilámnak; a mosolygós narancsom a melankolikus kékemhez. kiegészít ő! betegtájékoztató én vagyok az egyetlened sokadjára is. talán ez a mellékhatásom, harmadik napja álmodok veled este, ma valóst akarok! maradhat belőled egy csipetnyi felhővel szélből font emlék, nem bánnám én. mert szerelembe esni nélküled nehéz. végtelenben finom, harmonikus vonalaidból már csak a görcsös egyenesek maradtak, párhuzam minden lépésed, de az irány valahogy mégsem direkt, hát akkor a végtelenben sem találkozunk? vízfestékes tükörkép a víz fest ékes gyöngyszemeket; színük akármilyen lehet, úgyis összeáll. belenéztél a tükörbe, majd meglepődtél mikor olyan arcot vágott egy alak, mint amilyet te vágtál. a víztükör úgy viszonyul hozzád, ahogy te viszonyulsz magadhoz. magadhoz viszonyulsz te. késésben vagy, ne rakj fel több sminket! tündökölj láthatatlanul, de vegyenek észre, így lehet élni egészen merészen. f, mint.... fénylő foszlányok futnak felém, földi faforgácsok földön feszülnek. fékezhetetlenné vált a folt is a lecsiszolt félületen, na meg a fájós fabábok futkosása fel-alá, fenn és lenn. mert farag a sors, fabábok leszünk, fárad és elfogy az, aki folyton füvön hever. fakít a fénysugár, fásul a lélek, fénylő foszlányok futnak felém. FARKAS KRISZTA 2002. november 8-án született Gyergyószentmiklóson, a Salamon Ernő Elméleti Líceum diákja. 2020. augusztus IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
