Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
2020-07-25 / 173. szám
IRODALMI-KULTURALIS MELLEKLET n 2020. július 25. IV. évfolyam 30. szám Fehér Csenge zL Szilágyi Diána ^ Elindult ■■ novellái 1 J az érzékenyítő / a felvidéki mesekönyvekről Előretolt Helyőrség málna, méz és áfonya a legszebb vers egy őzsuta n Változat II. (papír, vegyes technika, 40 » 40 cm, 1992] szempont Regéc, a jó példa vezervers Vári Fábián László Egy vérből Babitsra hangolva Hercegnő, lásd, lassan itt a tavasz, s nem mozdul drága Vénuszod vére. Ki pezsdíthetné, most csupa panasz: a szerelem angyalát baleset érte. Szárnya romokban, kék szeme zárva, zúzott tüdeje vért hörög folyton, mellére kiül, borong a lélek, nem érzi magát a tört testben otthon. Esküszöm, mindent megteszek érte! Megjönnek mindjárt a mentő drónok, s éhező öled kincses kagylóját nyitogathatják majd zsongító csókok. E reménynek beint a diagnózis: néhány hét, hónap... míg ember lesz újra. de mi legyen már a szép szerelemmel? Pendítetlen nem maradhat húrja. Kerülget, simogat egy délceg szellő, melled bimbaja szinte szétcsattan, de zöldről tilosra vált a szemed, s a gavallér odébb áll máris riadtan. A nap is cirógat, becézi bőröd, ám egy lomb féltőn ernyőjét bontja. Szépséged láttán csak sírni lehet: a májusi felhő rád könnyeit ontja. A tisztáson át egy őzbak iramlik, de szagodra kapva megtorpan menten. Álomszép sutája te leszel, írisz, csak ne iszonyodj, ó, drága szép szentem. Alkalmazkodj inkább. Állj négykézlábra, szemeid zárd be, s hadd essék bármi. Szerelem s csoda - egy vérből valók, s az őz - tán az elátkozott királyfi. A várrekonstrukciókról szólva kétféle emberrel találkoztam: az egyik ujjong, hogy épül-szépül az ország, a másik dohog, hogy művi és hazug a romok helyén emelt vár. Nehéz igazságot tenni, mert mindkét csoport tud érveket sorakoztatni. Egyszeri látogatóként viszont lehet lelkesedni, hogy itt, e csodás tájban pompás vár magasodik, bent pedig valóságos időutazás vár - aztán néha alábbhagy az emelkedett hangulat, ha már a kisiskolás is fanyalogva jegyzi meg, hogy ez nem is régi kő, hogy ebben a várban is ugyanaz van, mint máshol: sok-sok szöveg a vártörténetről, alaprajzok, térképek, archív fotók a felújításról, néhány esetlen próbálkozás arra, hogy bemutassák az egykori lakók életét, ilyenkor bukkannak fel egy-egy teremben a „halott színű emberek” - ahogy az egyik mellettünk elhaladó gyerek figyelmeztetett a panoptikum viaszbábuinak otrombaságára. Persze jó példák is vannak, biztatjuk magunkat, miközben az itteni ajándékboltban bogarásznak a gyerekek ugyanolyan fajátékok között, amilyeneket tavaly egy másik várban már zsákmányoltak. De épp az ilyen felemás élmények miatt lesz emlékezetes, ha egy újabb várlátogatás nemcsak a szép kilátás élményével kecsegtet, hanem jó kiállítások, érdekesen tálalt tartalom és nem regénynyi szöveget tartalmazó pannórengeteg fogadja az érdeklődőket. Mert ilyenkor látszik igazán, mekkora tétje van a várak megújulásának, hogy valóban kedvelt turisztikai célponttá válhat egy-egy felújított építmény. A regéci vár - befejezetlensége ellenére - egyike a jó példáknak: az első ütemben elkészültek a digitális rekonstrukciók, a faluban látogatóközpont épült, a vár mellett fogadóépület, részlegesen rekonstruálták és konzerválták a felső vár épületeit, és újraépítették a tornyát, ahol most interaktív paneleken és animációk segítségével hadtörténeti érdekességeket tudhat meg a látogató, de a tárlókban korabeli fegyvereket, lövedékeket is láthatunk. Akit a hadtörténet érdekel, bogarászhatja a pannókon olvasható szakszerű összefoglalókat a tüzérség szerepéről a 17. századi ostromtechnikában, a lövegek fejlődéstörténetéről vagy a bástyás várépítési rendszerek jellemzőiről. De akit Bonczidai Éva inkább a várbeli élet érdekel, a 17. századi udvari rendtartásról is tájékozódhat, például megtudhatjuk, hogy nemcsak a szakács érdeme egy-egy lakoma sikere, hanem sok múlik az asztalnok, az ételfogók, a pohárnok és az inniadó rátermettségén is. A vár irányítása a várnagyon, udvarbírón, a kulcsáron és a számtartón múlt, a főúr közvetlen környezetét jelentő udvari emberek elöljárója pedig az Udvarmester volt, de a női udvartartást (ide tartoztak a szolgálók, varróleányok és az udvarban nevelkedő kisasszonyok) a vénasszony vezette. folytatás 0 3. oldalon |
