Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

2020-07-25 / 173. szám

2020. JULIUS 25., SZOMBAT SPORT 15 Kardvívásban a hagyományokhoz méltón szerepelnek versenyzőink Egy, kettő vagy három éremesély Tokióban? A négyesfogat: Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szilágyi Áron és Szatmári András Fotó: MTI Éremesélyekkel vágtak vol­na neki férfi kardozóink a to­kiói olimpiának: normál kö­rülmények között ma lenne esedékes az egyéni verseny, amelyen Szilágyi Áron és Szatmári András is odaérhe­tett volna a legjobbak közé. Kovács Erika/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu VÍVÁS Az egyik ült, éspedig hosszú órákon keresztül, és nem szólt egy szót sem, a má­sik közben asszóról asszóra menetelt előre - az egyik pá­lyafutása legmélyebb pontjá­ra jutott éppen, a másik pe­dig haladt a csúcs felé (végül nem ért oda: ezüstérmes lett). Aztán két nap múlva az egyik és a másik, no meg persze két társuk összekapaszkodott, és a 2019-es budapesti világbaj­nokság egyik legemlékezete­sebb csatáját vívták meg az előző években a mezőnyből tu­lajdonképpen toronymagasan kiemelkedő dél-koreai csapat­tal. A vége 45:44 - oda. így az egyik egy, a másik két ezüsttel zárta a hazai rendezésű vb-t. Jöhetett a pihenő. Az egyik­nek hónapokon keresztül, hi­szen feledni akarta a buda­pesti versenyt, azt, hogy nagy esélyesként már a 32 között elszállt az egyéni küzdelmek során. A másik viszont hamar visszatért a terembe, hogy az­tán november végén a műtő­asztalra feküdjön... Hogy az egyik, vagyis Szilágyi Áron és a másik, mégpedig Szat­mári András a jelenlegi fér­fi kardvívás két meghatározó klasszisa, ahhoz kétség sem fér, csakhogy van még raj­tuk kívül legalább tíz ugyan­ilyen zseni, így aztán ebben a szakágban tulajdonképpen le­hetetlen jósolni, és nem csak azért, mert a vívóknál a siker­hez kell ugye az a bizonyos „ihletett nap” is. Itt már sokszor tényleg nüanszokon múlik a siker, rá­adásul a mezőny legtöbb tag­ja évek óta nyüstöli egymást - juniorkoruk óta együtt járnak versenyről versenyre, vagyis mindenki jól ismeri a másikat. Persze, azért az igazi tu­dás, a tehetség hosszú tá­von csak-csak kidomborodik, ezért is mondhatja magát Szi­lágyi Áron kétszeres ötka­rikás győztesnek, Szatmári András meg világbajnoknak (és vb-ezüstérmesnek). De sikerek sokaságát tudja felmutatni a dél-koreai 0 Szang Uk, a német Max Hartung, az olasz Luca Curatoli - és akkor még nem beszéltünk az ame­rikai Elli Dershwitzről, a fran­cia Bolady Apithyről, az orosz Venjamin Resetnyikovról, vagy éppen a páston sokszor nemcsak a vívótudását, ha­nem színészi képességeit is rendszeresen bemutató grúz Szandro Bazadzéról. És a sor még tovább is folytatható, vagyis nem túlzás azt kijelen­teni, hogy ha a világranglista első 16 helyezettje közül győz valaki az olimpián, az nem számít meglepetésnek, mi több, az sem feltétlenül, ha a rangsorban lejjebb álló, mert­hogy ott is találunk egészen kiváló vívókat.- A felvetés igaz, ennek el­lenére a ranglista elején van­nak olyan vetélytársaim, akik ellen például szívesen vív­nék Tokióban - mondta ennek kapcsán Szatmári András. - A mi lett volna, ha? kérdés a sportban nem megválaszolha­tó, de a kardvívásban jósolni is elég nehéz. És még akkor is nehéz lett volna, ha nincs a ko­­ronavírus-járvány, ha normá­lis körülmények között lezaj­lottak volna a Tokiót megelőző versenyek, hiszen egy olimpia teljesen más. Mondom ezt úgy, hogy még sohasem voltam olimpián... Nyolc évvel ezelőtt túl fiatal voltam, négy éve el­rontottam a kvalifikációt, rá­adásul a rotációnak »köszön­hetően« a férfikardcsapat ver­senye nem is szerepelt a prog­ramban. Huszonnyolc évesen lehetek ott először olimpián - nem mondhatja senki sem, hogy nem küzdők meg a rész­vételért! Ha csak egy olimpia fér bele a pályafutásomba, de onnan két éremmel távozom, és az egyik arany, nem leszek elégedetlen, mi több, most alá­írnám ezt a forgatókönyvet. Szatmári álma, célja egy­általán nem tűnik merész­nek. Hogy egyéniben odaér­het két klasszisunk is a dobo­góra, nem vitás (milyen szép is lenne, ha a két magyar egy­más ellen vívná az olimpiai döntőt...!), de (v)érmes remé­nyei lehetnek a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron össze­tételű csapatnak is, amelyik az elmúlt négy évben egyetlen világversenyről sem távozott medália nélkül. Bármelyik vá­logatottat képes megverni ez a kvartett, és a budapesti egytu­­sos vereség ellenére ez már a dél-koreaiakra is igaz, hiszen a magyar az egyetlen olyan együttes, amely egyáltalán fel­veszi a kesztyűt az ázsiaiakkal szemben - azt meg ne feled­jük, hogy a gárdát Decsi And­rás személyében egy olyan mester vezényli, aki esztendő­kön keresztül dolgozott Szin­gapúrban, Kínában és Hong­kongban, ott pedig kiválóan megismerte az ázsiai vívást, s a tapasztalatait képes volt át­adni a válogatott tagjainak. JEGYZET Kis rizikó Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu Kettőből egy jött be: Dzsudzsák Balázs nem ment vissza Debrecenbe, Korhűt Mihály viszont igen. Vissza, hiszen mindketten ott cseperedtek fel, ott lettek élvonalbeli labdarúgók, on­nan indultak külföldre fut­ballozni. * A hírre, hogy ez a két játé­kos újra a kiesett Debrecen labdarúgója lehet, nyilván sokaknak felszaladt a szem­öldöke, elsősorban nem is a csapat, hanem az osztály miatt. Dzsudzsák Balázs 33 évesen túl van már pályafu­tása zenitjén, ahogy igaz ez a 31 esztendős Korhűt Mi­­hályra is, ám különösen a válogatott csapatkapitánya esetében tényleg meghök­kentő lenne, ha az NB II- be térne haza. Nem is tette meg. Korhűt Mihály viszont alá­írt az őt felnevelő klubjához. Lássuk be, ez sem kis megle­petés, hiszen a hátvéd a gö­rög bajnokság ötödik helyén végzett Arisz Szalonikit és az Euroliga-szereplés lehe­tőségét hagyta el úgy, hogy a csapatban alapembernek számított: másfél év alatt 52 meccsen lépett pályára, tehát nem a több játékperc reményében váltott. Ő azt mondja, a döntő érv a haza­térés mellett az volt, hogy segíthet a Lokinak, amit ter­mészetesen a helyén kell kezelni, nyilván latba esett más is, amikor a felek egy­más kezébe csaptak. A történet csak annyiban egyedi, hogy egy válogatott futballista ereje teljében a másodosztályba jött haza, kockáztatva ezzel magát a válogatottságot is. Az utób­bi néhány évben sok ma­gyar légiós tért vissza Ma­gyarországra. Friss példa az ugyancsak válogatott Baráth Botond, aki a Kansas Cityt hagyta ott a Bp. Honvéd hí­vására. Lényegében ott tar­tunk, hogy csak annak éri meg a külföldi pályafutás, aki nagy klubhoz tud szer­ződni, gondolok például a Bundesliga három itthonról indult magyarjára, Szalai Ádámra, Sallai Rolandra és Gulácsi Péterre vagy az an­gol Championshipben sze­replő Nagy Ádámra. Az eu­rópai szinten közepes baj­nokságok középmezőnye ma már sem infrastruktúrá­ban, sem anyagilag nem tud többet kínálni, mint egy ma­gyar élcsapat, annyit bizto­san nem, hogy érdemes len­ne felvállalni az idegenbe szegődéssel járó kockázato­kat és kellemetlenségeket. A gond csak az, hogy a magyar NB I-ben - és persze az NB Il-ben sem - mindez nem párosul elegendő szak­mai kihívással, és a fiatalok jelentős részének az ambíci­ója feloldódik a hazai közép­szerben. Itthon kis rizikó­val is jól el lehet boldogulni, és sajnos sokaknak ez elég. Szóval nem az a baj, hogy a rutinosok hazajönnek, ha­nem az, hogy a fiatalok zö­me ki sem akarja próbálni magát ott, ahol jobb, akár sokkal jobb futballistává is válhatna. Szilágyi Áron: az olimpia a legnagyobb élmény- Pénteken kezdődött volna Tokióban az olimpia...- Sokszor eszembe jut a verseny, rá­adásul néhány napja egyre többet ol­vasom azt, amit ön is felvetett - mond­ja Szilágyi Áron. - Egyébként mostan­ra békés gondolataim vannak ezzel, és a halasztással kapcsolatban. Jól érzem magam, képes voltam elrendezni ma­gamban a történteket, úgyhogy a fel­készülést nyugodt és pozitív érzések­kel várom - mi arra számítunk, hogy hasonló lesz a következő szezon, mint a korábbi volt, és persze arra is, hogy ugyanolyan jól leszünk képesek telje­síteni, mint korábban.- És ha egyáltalán nem lesz olimpia, vagyis jövőre sem tudják megrendez­ni a versenyt? Merthogy a hírek azért már erről is szólnak.- Én úgy készülök, hogy lesz olim­pia jövőre Tokióban. Ha mégsem, vál­toztatni fogunk. Módosítunk a terven, de addig nem - nem tudunk két tervet készíteni, és én is képtelen vagyok fél gőzzel csinálni egy felkészülést, ab­ba vagy beleadja az ember az összes energiáját, vagy felesleges csinálnia.- Mit üzen a hasonló cipőben járó tár­sainak, mivel bátorítja a nyári sport­ágakat űző sportolókat?- Az, hogy mit is jelent egy olimpia, minden sportoló érzi, aki már járt olimpián, aki pedig még nem, az nyil­ván sejti, hogy pályafutása csúcsese­ménye lehet a verseny. Az olimpia ad­ja a legnagyobb élményt a versenyek közül, legalábbis a klasszikus sport­ágaknál a miliőt, a hangulatot és tu­lajdonképpen minden mást nem tud visszaadni semmilyen más világver­seny. Ez kell, hogy erőt adjon minden­kinek, ha ezért további egy évet kell dolgozni, ám legyen! Címvédőnk úgy készül, hogy jövőre újra harcba száll az aranyért Fotó: MTI

Next

/
Thumbnails
Contents