Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
2020-07-25 / 173. szám
2020. JULIUS 25., SZOMBAT SPORT 15 Kardvívásban a hagyományokhoz méltón szerepelnek versenyzőink Egy, kettő vagy három éremesély Tokióban? A négyesfogat: Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szilágyi Áron és Szatmári András Fotó: MTI Éremesélyekkel vágtak volna neki férfi kardozóink a tokiói olimpiának: normál körülmények között ma lenne esedékes az egyéni verseny, amelyen Szilágyi Áron és Szatmári András is odaérhetett volna a legjobbak közé. Kovács Erika/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu VÍVÁS Az egyik ült, éspedig hosszú órákon keresztül, és nem szólt egy szót sem, a másik közben asszóról asszóra menetelt előre - az egyik pályafutása legmélyebb pontjára jutott éppen, a másik pedig haladt a csúcs felé (végül nem ért oda: ezüstérmes lett). Aztán két nap múlva az egyik és a másik, no meg persze két társuk összekapaszkodott, és a 2019-es budapesti világbajnokság egyik legemlékezetesebb csatáját vívták meg az előző években a mezőnyből tulajdonképpen toronymagasan kiemelkedő dél-koreai csapattal. A vége 45:44 - oda. így az egyik egy, a másik két ezüsttel zárta a hazai rendezésű vb-t. Jöhetett a pihenő. Az egyiknek hónapokon keresztül, hiszen feledni akarta a budapesti versenyt, azt, hogy nagy esélyesként már a 32 között elszállt az egyéni küzdelmek során. A másik viszont hamar visszatért a terembe, hogy aztán november végén a műtőasztalra feküdjön... Hogy az egyik, vagyis Szilágyi Áron és a másik, mégpedig Szatmári András a jelenlegi férfi kardvívás két meghatározó klasszisa, ahhoz kétség sem fér, csakhogy van még rajtuk kívül legalább tíz ugyanilyen zseni, így aztán ebben a szakágban tulajdonképpen lehetetlen jósolni, és nem csak azért, mert a vívóknál a sikerhez kell ugye az a bizonyos „ihletett nap” is. Itt már sokszor tényleg nüanszokon múlik a siker, ráadásul a mezőny legtöbb tagja évek óta nyüstöli egymást - juniorkoruk óta együtt járnak versenyről versenyre, vagyis mindenki jól ismeri a másikat. Persze, azért az igazi tudás, a tehetség hosszú távon csak-csak kidomborodik, ezért is mondhatja magát Szilágyi Áron kétszeres ötkarikás győztesnek, Szatmári András meg világbajnoknak (és vb-ezüstérmesnek). De sikerek sokaságát tudja felmutatni a dél-koreai 0 Szang Uk, a német Max Hartung, az olasz Luca Curatoli - és akkor még nem beszéltünk az amerikai Elli Dershwitzről, a francia Bolady Apithyről, az orosz Venjamin Resetnyikovról, vagy éppen a páston sokszor nemcsak a vívótudását, hanem színészi képességeit is rendszeresen bemutató grúz Szandro Bazadzéról. És a sor még tovább is folytatható, vagyis nem túlzás azt kijelenteni, hogy ha a világranglista első 16 helyezettje közül győz valaki az olimpián, az nem számít meglepetésnek, mi több, az sem feltétlenül, ha a rangsorban lejjebb álló, merthogy ott is találunk egészen kiváló vívókat.- A felvetés igaz, ennek ellenére a ranglista elején vannak olyan vetélytársaim, akik ellen például szívesen vívnék Tokióban - mondta ennek kapcsán Szatmári András. - A mi lett volna, ha? kérdés a sportban nem megválaszolható, de a kardvívásban jósolni is elég nehéz. És még akkor is nehéz lett volna, ha nincs a koronavírus-járvány, ha normális körülmények között lezajlottak volna a Tokiót megelőző versenyek, hiszen egy olimpia teljesen más. Mondom ezt úgy, hogy még sohasem voltam olimpián... Nyolc évvel ezelőtt túl fiatal voltam, négy éve elrontottam a kvalifikációt, ráadásul a rotációnak »köszönhetően« a férfikardcsapat versenye nem is szerepelt a programban. Huszonnyolc évesen lehetek ott először olimpián - nem mondhatja senki sem, hogy nem küzdők meg a részvételért! Ha csak egy olimpia fér bele a pályafutásomba, de onnan két éremmel távozom, és az egyik arany, nem leszek elégedetlen, mi több, most aláírnám ezt a forgatókönyvet. Szatmári álma, célja egyáltalán nem tűnik merésznek. Hogy egyéniben odaérhet két klasszisunk is a dobogóra, nem vitás (milyen szép is lenne, ha a két magyar egymás ellen vívná az olimpiai döntőt...!), de (v)érmes reményei lehetnek a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összetételű csapatnak is, amelyik az elmúlt négy évben egyetlen világversenyről sem távozott medália nélkül. Bármelyik válogatottat képes megverni ez a kvartett, és a budapesti egytusos vereség ellenére ez már a dél-koreaiakra is igaz, hiszen a magyar az egyetlen olyan együttes, amely egyáltalán felveszi a kesztyűt az ázsiaiakkal szemben - azt meg ne feledjük, hogy a gárdát Decsi András személyében egy olyan mester vezényli, aki esztendőkön keresztül dolgozott Szingapúrban, Kínában és Hongkongban, ott pedig kiválóan megismerte az ázsiai vívást, s a tapasztalatait képes volt átadni a válogatott tagjainak. JEGYZET Kis rizikó Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu Kettőből egy jött be: Dzsudzsák Balázs nem ment vissza Debrecenbe, Korhűt Mihály viszont igen. Vissza, hiszen mindketten ott cseperedtek fel, ott lettek élvonalbeli labdarúgók, onnan indultak külföldre futballozni. * A hírre, hogy ez a két játékos újra a kiesett Debrecen labdarúgója lehet, nyilván sokaknak felszaladt a szemöldöke, elsősorban nem is a csapat, hanem az osztály miatt. Dzsudzsák Balázs 33 évesen túl van már pályafutása zenitjén, ahogy igaz ez a 31 esztendős Korhűt Mihályra is, ám különösen a válogatott csapatkapitánya esetében tényleg meghökkentő lenne, ha az NB II- be térne haza. Nem is tette meg. Korhűt Mihály viszont aláírt az őt felnevelő klubjához. Lássuk be, ez sem kis meglepetés, hiszen a hátvéd a görög bajnokság ötödik helyén végzett Arisz Szalonikit és az Euroliga-szereplés lehetőségét hagyta el úgy, hogy a csapatban alapembernek számított: másfél év alatt 52 meccsen lépett pályára, tehát nem a több játékperc reményében váltott. Ő azt mondja, a döntő érv a hazatérés mellett az volt, hogy segíthet a Lokinak, amit természetesen a helyén kell kezelni, nyilván latba esett más is, amikor a felek egymás kezébe csaptak. A történet csak annyiban egyedi, hogy egy válogatott futballista ereje teljében a másodosztályba jött haza, kockáztatva ezzel magát a válogatottságot is. Az utóbbi néhány évben sok magyar légiós tért vissza Magyarországra. Friss példa az ugyancsak válogatott Baráth Botond, aki a Kansas Cityt hagyta ott a Bp. Honvéd hívására. Lényegében ott tartunk, hogy csak annak éri meg a külföldi pályafutás, aki nagy klubhoz tud szerződni, gondolok például a Bundesliga három itthonról indult magyarjára, Szalai Ádámra, Sallai Rolandra és Gulácsi Péterre vagy az angol Championshipben szereplő Nagy Ádámra. Az európai szinten közepes bajnokságok középmezőnye ma már sem infrastruktúrában, sem anyagilag nem tud többet kínálni, mint egy magyar élcsapat, annyit biztosan nem, hogy érdemes lenne felvállalni az idegenbe szegődéssel járó kockázatokat és kellemetlenségeket. A gond csak az, hogy a magyar NB I-ben - és persze az NB Il-ben sem - mindez nem párosul elegendő szakmai kihívással, és a fiatalok jelentős részének az ambíciója feloldódik a hazai középszerben. Itthon kis rizikóval is jól el lehet boldogulni, és sajnos sokaknak ez elég. Szóval nem az a baj, hogy a rutinosok hazajönnek, hanem az, hogy a fiatalok zöme ki sem akarja próbálni magát ott, ahol jobb, akár sokkal jobb futballistává is válhatna. Szilágyi Áron: az olimpia a legnagyobb élmény- Pénteken kezdődött volna Tokióban az olimpia...- Sokszor eszembe jut a verseny, ráadásul néhány napja egyre többet olvasom azt, amit ön is felvetett - mondja Szilágyi Áron. - Egyébként mostanra békés gondolataim vannak ezzel, és a halasztással kapcsolatban. Jól érzem magam, képes voltam elrendezni magamban a történteket, úgyhogy a felkészülést nyugodt és pozitív érzésekkel várom - mi arra számítunk, hogy hasonló lesz a következő szezon, mint a korábbi volt, és persze arra is, hogy ugyanolyan jól leszünk képesek teljesíteni, mint korábban.- És ha egyáltalán nem lesz olimpia, vagyis jövőre sem tudják megrendezni a versenyt? Merthogy a hírek azért már erről is szólnak.- Én úgy készülök, hogy lesz olimpia jövőre Tokióban. Ha mégsem, változtatni fogunk. Módosítunk a terven, de addig nem - nem tudunk két tervet készíteni, és én is képtelen vagyok fél gőzzel csinálni egy felkészülést, abba vagy beleadja az ember az összes energiáját, vagy felesleges csinálnia.- Mit üzen a hasonló cipőben járó társainak, mivel bátorítja a nyári sportágakat űző sportolókat?- Az, hogy mit is jelent egy olimpia, minden sportoló érzi, aki már járt olimpián, aki pedig még nem, az nyilván sejti, hogy pályafutása csúcseseménye lehet a verseny. Az olimpia adja a legnagyobb élményt a versenyek közül, legalábbis a klasszikus sportágaknál a miliőt, a hangulatot és tulajdonképpen minden mást nem tud visszaadni semmilyen más világverseny. Ez kell, hogy erőt adjon mindenkinek, ha ezért további egy évet kell dolgozni, ám legyen! Címvédőnk úgy készül, hogy jövőre újra harcba száll az aranyért Fotó: MTI
