Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

2020-07-24 / 172. szám

2020. JÚLIUS 24., PÉNTEK BELFÖLD-KÜLFÖLD Q A jogállamisági alku miatt megy a harc az Európai Parlamentben EU-csúcs: második félidő Az EP-nek is meg kell szavaznia a keddi csúcson elfogadott büdzsét és mentőalapot Fotó: AFP A maratoni EU-csúcs után tegnap elkezdődött a vita az elfogadott hétéves büdzsé­ről az Európai Parlament­ben. A bizottság elnöke a költségvetési kompromisz­­szum mellett érvelt. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BRÜSSZEL Megkezdődött teg­nap az uniós keretköltségve­tésről és mentőalapról szóló vita az Európai Parlamentben, ahol Charles Michel tanácsi és Ursula von der Leyen bizottsá­gi elnök is a képviselők meg­nyerésére tett kísérletet. Az Európai Parlament zöld jelzé­sére is szükség van ugyanis az uniós állam és kormányfők által kedden elfogadott, hét év­re szóló, 1074 milliárdos eurós büdzséhez, illetve a 750 milli­árd eurós mentőalaphoz. Lapzártánkig nem született meg az EP végső állásfogla­lása, hiszen több körben sza­vaztak a módosításokról, majd a szövegről. A voksolás előt-A magyar polgárok hatalmas győzelmeként és a hazai balol­dali, liberális politikusok súlyos vereségeként értékelte a Fidesz európai parlamenti delegációve­zetője az EU-csúcson született ti vita azonban rámutatott ar­ra, amiről David Sassoli, az Európai Parlament elnöke ko­rábban már beszélt: sokan ki­fogásolják a végső alku azon részét, ahol elvettek pénzt az egészségügytől, a kutatás-fej­lesztéstől, az Erasmus prog­ramtól. Ellentétes álláspontok költségvetési döntést. Deutsch Tamás szerint sikerült visszaver­ni a magyarországi ellenzék ál­tal képviselt azon törekvéseket, hogy csökkenjenek a Magyaror­szágnak nyújtandó támogatá­vannak a kifizetésekhez kö­tődő jogállamisági kritérium kérdésében is. Más egyebek mellett ez az a pont, amely ma­gyar kérésre módosult a csú­cson véglegesített szövegben. Ursula von der Leyen, a bi­zottság elnöke tegnap az elfo­gadott költségvetési kompro­sok, sőt a miniszterelnök még jelentős bővülésüket is elérte. A politikus hangsúlyozta: a döntés értelmében szétvált a jogállami­ság és az unió pénzügyi értékei­nek védelme. misszum elfogadása mellett érvelt: el kell fogadni a tagor­szágok vezetőinek megállapo­dását, így a benne foglalt for­ráscsökkentéseket is. Ez utób­bi keserű pirula, amelyet le kell nyelnünk - jelentette ki a politikus. A 750 milliárd eu­rós helyreállítási alapról el­mondta, hogy az a tagállami beruházásokat és reformo­kat segíti majd elő, amelyek végrehajtásában az EU-nak is kulcsszerepe lesz. A forrá­sok odaítélésének teljes átlát­hatóságára van szükség, hogy a pénz oda kerüljön, ahol a legnagyobb szükség van rá - mondta. Elozzátette, a jogálla­miság nemcsak közös, hanem kötelező érték, így a bizottság védeni fogja az unió pénzügyi érdekeivel együtt. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kijelentette: az EU-n belüli kölcsönös biza­lom és szilárd összetartás je­le, hogy a tagországi vezetők megállapodásra jutottak. Sze­rinte a megállapodás tisztes­séges, kiegyensúlyozott, segíti a gazdaságok ellenálló képes­ségét és csökkenti a koronaví­­rus-járvány negatív hatásait. Szájer József, a Fidesz EP- képviselője felhívta a figyel­met a jogállamiság kapcsán Magyarországgal szemben al­kalmazott kettős mércére. „Eb­ben a házban sokat beszélnek a jogállamiságról olyanok is, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy az mit jelent” - mond­ta az ülésen. Azt hangoztatta, hogy a jogállam a szabadságot, a nemzeti függetlenséget és a demokráciát jelenti, helyette sokan kiüresítik és politikai céloknak rendelik alá. Mára a jogállamiság fogal­ma teljes mértékben elérték­telenedett - emelte ki tegnap Lomnlci Zoltán, a Századvég jogi szakértője a Kossuth rá­dióban. Szerinte talán ezért dönthettek úgy a tagállamok vezetői az uniós csúcson, hogy nem kötik a költségvetést, az uniós támogatásokat jogálla­mi követelményekhez. Deutsch Tamás: Az ellenzék súlyos vereséget szenvedett HÍREK Eltávolítják a szobrokat WASHINGTON Az amerikai képviselőház szerda este el­söprő többséggel, 305:113 arányban megszavazta a konföderációs szobrok eltá­volítását a kongresszus dísz­csarnokából. A szavazáskor 72 republikánus törvényho­zó a demokratákkal együtt voksolt, az összes nemleges szavazatot republikánusok adták le. A szerda este elfo­gadott törvény értelmében 11 konföderációs személyi­ség - köztük Robert Lee tá­bornok, a konföderációs se­regek vezetője és Rogert Taney, az alkotmánybíróság egykori elnöke - szobrát tá­­volítják el. MW Lefoglalták a migránshajót RÓMA Az olasz hatóságok szabálytalanságok miatt ha­tározatlan időre lefoglalták a migránsokat szállító Ocean Viking hajót a szicíliai Porto Empedocle kikötőjében - kö­zölte tegnap a hajót üzemel­tető SOS Méditerranée civil szervezet. Az Ocean Vikinget tizenegy órán át tartó ellen­őrzést követően foglalták le. A parti őrség a legénység és az utasok biztonságát veszé­lyeztető technikai és működ­tetési szabálytalanságokkal indokolta a döntést. Legfőbb kifogása az volt, hogy a hajó a megengedettnél több em­bert szállított. A migránsokat szállító segélyszervezet jogta­lannak nevezte a lépést. MW Álinterjút közöltek a miniszterelnökkel Tombol a koronavírus Amerikában Felmérés: érezteti hatását a sikeres védekezés Orbán ötéves csúcson A kormánypárti politikusok népszerűbbek, mint az ellenzékiek Kérem, mondja meg, hogy mennyire szeretné őket fontos politikai pozícióban látni! Kérem, azt is mondja meg, ha nem ismeri az adott politikust! Orbán Viktor Szijjártó Péter Varga Mihály Gulyás Gergely Karácsony Gergely Hadházy Ákos Márki-Zay Péter Dobrev Klára Jakab Péter Fekete-Győr András Gyurcsány Ferenc Inkább szeretné fontos _ Inkább nem szeretné fontos politikai pozícióban látni * politikai pozícióban látni f A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2020. július 14. és 16. között 1000 fő megkérdezésével készült. A minta nem-reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék. MW-grafika, forrás: Nézőpont MEGTÉVESZTÉS A Hírklikk ál­­hírportálon megjelent egyér­telmű hírhamisítás és a kamu­interjú miatt - amely azt a lát­szatot kelti, mintha a minisz­terelnök interjút adott volna a kamuoldalnak - a Minisz­terelnöki Kabinetiroda vizs­gálja a lehetséges jogi lépése­ket, és felszólította a portált, hogy azonnali hatállyal távo­lítsa el a kamucikket - vála­szolta a Miniszterelnöki Kabi­netiroda az Origó megkeresé­sére, hozzátéve, a büntető fel­jelentés sem kizárt. Megdöb­benve állunk a baloldali ál hír­gyárak egyre durvább és gát­lástalanabb módszerei előtt - hangsúlyozza a kabinetiroda. A baloldali Hírklikk egy gát­lástalan álhírportál, amely többek között aktív szerepet játszott az álmentőssel ké­szült és a baloldal által ter­jesztett kamuvideó terjeszté­sében, majd itt jelent meg az álmentős ikertestvérével ké­szített kamuinterjú a korona­­vírus-tesztelő csodamasináról - olvasható a kabinetiroda vá­laszában. A Hírklikk tegnap egy olyan álinterjút közölt, amely­ben Orbán Viktor bocsánatot kér a magyar emberektől. A cikk kvázidramaturgiája az, hogy az „újságíró” a minisz­terelnöknek kedveskedő kér­déseket tesz fel, a válaszok­ban viszont a miniszterelnök önmagát szidja, és tulajdon­képpen elismeri a baloldal összes abszurd vádját, min­den rágalmat, amit a három­szor is kétharmaddal meg­nyert választás után is, pon­tosabban tíz év óta egyvégté­­ben szajkóznak baloldali poli­tikusok és a médiumaik. MW NAGYVILÁG Újabb 14 embernél mutatták ki az új koronavírus­fertőzést, velük 4380-ra nőtt a Magyarországon azonosított esetek száma. Nincs újabb el­hunyt, számuk változatlanul 596. Az aktív fertőzöttek szá­ma 484, kórházban 76 bete­get ápolnak, négyen vannak lélegeztetőgépen, 3300-an már meggyógyultak, adta hí­rül a Koronavírus információs portál egyúttal emlékeztetve arra, hogy továbbra is viselni kell a maszkot az üzletekben, a tömegközlekedésben és to­vábbra sem tartható 500 fő fe­letti zenés-táncos rendezvény. A világszerte zajló vakcina­kísérletek mellett egy nemzet­közi kutatócsoport genetikai vizsgálatokkal igyekszik kide­ríteni, mi az oka annak, hogy a koronavírusok hordozójának tekintett denevérek, bár meg­fertőződnek, nem betegednek meg. Úgy vélik, a denevérek immunválaszának megértése és lemásolása segítheti a víru­sok, köztük a SARS-CoV-2 el­leni harcot és a hatékony keze­lések kidolgozását. Szerbiában újabb járvány­hullámra készülnek, decem­berig két új kórházat építenek, Bulgáriában pedig 330 esettel ismét rekordot döntött az új esetek száma. A járvány jelen­leg leginkább az Egyesült Ál­lamokat sújtja, ahol már közel négymillió fertőzöttről tud­nak és több mint 143 ezren el­hunytak. Több tagállamban tegnap az utcán is kötelezővé tették a szájmaszkot. MW A kormány­­oldalhoz tartozó politikusok népszerűbbek az ellenzéki­eknél - közölte tegnap a Né­zőpont Intézet a legfrissebb 1 ezer ember megkérdezésé­vel készült - közvélemény-ku­tatása eredményét ismertet­ve. Ebből az is kiderült, hogy az ellenzéki politikusok kö­zött egy olyan sincs, akit töb­ben szeretnének fontos politi­kai pozícióban látni, mint ahá­­nyan elutasítják a politikai szerepvállalását. A közlemény szerint Orbán Viktor minisz­terelnök elfogadottsága az el­múlt öt évben egyszer sem volt olyan magas, mint most. Jelenleg a lakosság 57 százalé­ka szeretné őt továbbra is fon­tos politikai pozícióban látni. Hozzáteszi az intézet: nem­csak a miniszterelnök, hanem több kormánytag is „profitált politikailag” a koronavírus elleni hatékony fellépésből. 2019 decemberéhez képest Gulyás Gergelyt, a Minisz­terelnökséget vezető minisz­tert 14, Szijjártó Péter külgaz­dasági és külügyminisztert 10, Varga Mihály pénzügy­­minisztert pedig 9 százalék­­ponttal többen szeretnék fon­tos politikai pozícióban látni - ismertette a Nézőpont. A július 14-16. között vég­zett közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a lakos­ság 36 százaléka ugyan fon­tos politikai pozícióban sze­retné látni Karácsony Gergely főpolgármestert, amivel ő a legkedveltebb ellenzéki politi­kus, minden második válasz­adó viszont elutasítja - közöl­te a Nézőpont. Az intézet szerint Fekete- Győr András, a Momentum el­nökének ismertsége alacsony: tízből csupán négyen tudják, kiről van szó, ráadásul eluta­sítottsága még az őt ismerők körében is kétszerese a támo­gatottságának. A Nézőpont szerint a lakosság továbbra is Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének politikai szerepvál­lalását utasítja el a leginkább. A válaszadók 78 százaléka nem szeretné fontos pozíci­óban látni. Az Orbán Viktor munkájával elégedetlenek aránya jelenleg a szavazóko­­rúak egyharmadát teszi ki. A Nézőpont szerint az ered­mények nem meglepőek az európai uniós tárgyalások és a koronavírus-járvány hatásai ellen hozott, világviszonylat­ban is kifejezetten hatékony­nak mondható intézkedések sikere láttán. A járvánnyal kapcsolatos sikeres kormány­zati védekezés ezzel párhuza­mosan kényszerpályára állí­totta az ellenzéki politikuso­kat, amelyről azóta sem tud­nak letérni - állapította meg az intézet. MW Vizsgálják a lehetséges jogi lépéseket a hírhamisítás miatt Fotó: MW 4

Next

/
Thumbnails
Contents