Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
2020-07-23 / 171. szám
16 SPORT HEVESÍHÍR1AP 2020. JÚLIUS 23., CSÜTÖRTÖK Biros maradt az elnökség tagja VÍZILABDA Az Egri Vízilabda Klub szakmai igazgatója, Biros Péter továbbra is tagja a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökségének. A szervezetet további négy évig Vári Attila vezeti, aki a szerdai tisztújító közgyűlésen egyhangú szavazással kapott ismét bizalmat. Az MVLSZ társelnöke a továbbiakban is Beck György, társadalmi elnöke pedig Hegedűs Éva lesz. Alelnöknek Madaras Norbertét és Molnár Tamást választották, míg az elnökségébe Biros Péter mellett, Boros Tamás, Dala Tamás, Faragó Tamás, Gergely István, Hoffmann Tamás, Kovács István, Lukács Gergely, Magyar József, Nyíri Zoltán, Székely Bulcsú és Tóth Sándor került. S. K. Korhűt és Sós a DVSC-hez igazolt LABDAfí 5 Az NB ll.-ben szereplő Debreceni VSC sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a gárdánál folytatja a pályafutását Korhűt Mihály és Sós Bence. A 31 esztendős, 22-szeres magyar válogatott védő, Korhűt Mihály legutóbb a görög Arisz Szalonokinél játszott. A másik szerzemény a 26 éves Sós Bence az előző idényben a Puskás Akadémia játékosaként szerepelt az élvonalban. S. K. TOTÓTIPPEK, 30/2. 1. Genoa-lnternazionale 2 2. Napoli-Sassuolo 1 3. Roma-Fiorentina 1,X 4. Cagliari-Udinese 1, X, 2 5. Hellas Verona-Lazio 2 6. Juventus-Sampdoria 1 7. Arsenal-Watford 1 8. Chelsea-Wolverhampton LX 9. Crystal Palace-Tottenham 2, X 10. Manchester City-Norwich 1 11. Newcastle-Liverpool 2 12. Southampton-Sheffield Utd. X, 2 13. Everton-Bournemouth Plusz egy mérkőzés: 1 14. Leicester-Manchester Utd. HIRDETÉS X Hatvanban új lehetőségek nyílhatnak meg a férficsapat előtt Közelítenek az élvonalhoz Bárány Zsolt elszántsága reményei szerint a csapatra is átragad Fotó: Lénárt Márton Az új szezonban a dobogót célozza meg a Hatvani KSzSE NB l/B-s férficsapata, amely öt új játékossal a soraiban hétfőn kezdte a közös felkészülést a tervek szerint szeptember 13-án rajtoló új pontvadászatra. Sike Károly karoly.sike@gmail.com KÉZILABDA - Szeretnénk közelíteni az NB I.-es szinthez - osztotta meg várakozásit az új szezon kapcsán Bárány Zsolt. A Hatvani KSzSE NB I/B-s férficsapatának edzője hozzátette: a klub életében mérföldkő lehet a 2020/2021-es szezon.- Nagy várakozásokkal tekintünk az új idény kihívásai elé - fogalmazott Bárány Zsolt. - Annak ellenére is bizakodó vagyok, hogy jelenleg több nehezítő körülmény is fennáll. Egyrészt a koronavírus jelentette veszély kapcsán mindannyiunknak rendkívül felelősen kell dolgozni és élni a mindennapokban, másrészt noha a sportcsarnok használata kapcsán a napokban előremutató tárgyalások kezdődtek, még mindig nem tudjuk igénybe venni az áprilisban elkészült létesítményt. Amennyiben a sportcsarnok tulajdonjoga körüli viták rendeződnek a helyi önkormányzattal, új távlatok nyílhatnak meg az egyesület előtt. A Zagyva-parti gárda tagjai hétfőn a Kodály iskola csarnokban kezdték a közös munkát. Az első találkozást megelőző egy hétben már a vezetőedző által előírt egyéni edzésmunkát végezték Vad Zsigmondék, ami döntőrészt futásból és súlyzós edésekből állt.- Öt új játékos csatlakozott a csapathoz, közülük akad, aki NB I/B-s és olyan is aki NB I.es csapattól érkezett - folytatta a vezetőedző. - A bajnoki osztályok elvárásaihoz alkalmazkodva eltérő edzésmunkát végeztek, így az egyik legfontosabb feladat, hogy egy szintre hozzuk őket. A Mátraházára tervezett egyhetes edzőtáborunk anyagi okok miatt elmarad, azt munkát hasonló ütemben Hatvanban végezzük majd el. Bízom benne, hogy az újak beilleszkedése zökkenőmentes lesz, s mielőbb igazi csapattá érünk. A Zagyva-partiakhoz utolsóként a 20 éves korosztályos válogatott jobbátlövő, Papp Bence csatlakozott, aki a HEDO B. Braun Gyöngyös NB I.es csapatának tagjaként kettős játékengedéllyel szerepelhet majd a hatvaniaknál. A rutinos jobbszélső, Pintér Zoltánnal tartalékként számolnak, aki a klub egyik utánpótlásedzőjeként továbbra is Buday Dánielékkel edz, s ha az élet úgy hozza, játékosként is rendelkezésre áll.- Az elmúlt szezon tapasztalatai alapján, feszesebbre veszszük a munkát - tekintett előre Bárány Zsolt. - A tavalyi si-Papp Bence az ötödik érkező A H KSZSE 2020/21-es kerete. Kapusok: Hudák Henrik, Szabó Péter (Balassagyarmati Kábel SE), Kométh Márk Jobbszélsők: Kovács Péter, Répási Norbert, Pintér Zoltán (tartalék) Jobbátlövők: Padla József, Papp Bence (HE-DO B. Braun Gyöngyös - kettős játékengedéllyel) Irányítók: Sándor Roland, Veres Balázs, Buday Dániel Beállók: Szabó Bence (Dabas KC VSE), Molnár Kristóf, Vad Zsigmond Balátlövők: Sipeki Levente (HE-DO B. Braun Gyöngyös), Báli Richárd, Szarvas Ádám Balszélsők: Herczeg János (ÓAM-Ózdi KC), Nagy Balázs kereinket jórészt a rutinos játékosaink alkotta elő sorunknak köszönhetjük, amely a kellő tapasztalat birtokában taktikusan megoldotta a feladatokat. A stabil védekezésünket megőrizve, a folytatásban szeretnénk dinamikusabb játékkal előrukkolni, az agresszív labdaszerzésekből gyors ellentámadásokat vezetni. Az előrelépés egyik kulcsát az jelentheti, hogy menynyire tudjuk növelni a sebességet. Ettől a csapattól joggal várható el, hogy érmes pozícióban zárja az NB I/B Keleti csoportja 2020/2021-es küzdelmeit. További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu Vízilabdázót vízilabdázó válthat a társaságban Faragót választanák SPORTKITÜNTETÉS Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót javasolják a nemzet sportolói társaságuk új tagjának. A 67 éves sportoló olimpián háromszor állhatott dobogóra, 1976-os aranyérme mellett 1972-ben ezüst-, 1980-ban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatottal, amelylyel 1973-ban vb-t, 1974-ben és 1977-ben pedig Eb-t nyert. A Nemzet Sportolói exkluzív társaságban a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György június 17-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből. A törvény szerint a nemzet sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt. A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben. A nemzet sportolója jelenleg Balczó András, Hammeri László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János. MTI Veterán autók érkeznek Párádra TECHNIKAI SPORT Az eredeti időponthoz képest egy héttel később, augusztus első hétvégéjén rendezik az enduró országos bajnokság parádfürdői szezonnyitó futamát. A MAMSZ versenynaptárát azért kellett módosítani, mert július 26-án az 5. Parádi Veterán Hegyi Felfutó Menetpróba mezőnye érkezik a településre, amely a Gulf kupáért száll harcba. Á MAVAMSZ-védnökségű rendezvénysorozat harmadik fordulójának résztvevői Parádfürdőről rajtolnak, majd 2,4 kilométer megtétele után Bodonyban érnek célba. A rendezvényen 30 évnél régebbi gyártmányú járművek - autó és motorkerékpár kategóriában, illetve korlátozott számban youngtimer (25 évnél idősebb) járművek kategóriájában - vehetnek részt az eseményen. S. K. A hungaror'mgifutam három ésf(i.. , ***** . a Formula-l-bent ■ BEST OF MAGYAR NAGYDÍJ - f 35 SZTORI A HUNGARORINGRŐL ■ HUNGARORING KIRÁLYAI - ÍGY LÁTTÁK A GYŐZTESEK ■ EGY KIS TÖRTÉNELEM -3.5 ÉVTIZED AZ F1 NAPTÁRÁBAN KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!