Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
2020-07-03 / 154. szám
2020. JÚLIUS 3., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP g Kétszer fél órát parkolhatnak hétfőtől ingyen az egriek Elfogadták a Start Egert, módosítással Több hónapos kihagyás után csütörtökön ismét ülésezett a megyeszékhely közgyűlése. Amint várható volt, több vitás kérdést is megtárgyaltak a városi képviselők a több mint hatórásra nyúlt rendkívüli tanácskozáson. Gidai Zsanett zsanett.gidai@mediaworks.hu EGER A napirendi pontok megvitatása előtt Mirkóczki Ádám polgármester díszpolgári címet adományozott lovag, vitéz Dömötör Zoltán rehabilitált századosnak, az 1956- os Nemzetőrség országos parancsnokának. A nemrégiben elhunyt dr. Ringelhann György egykori polgármesterről is megemlékeztek a jelenlévők egyperces néma főhajtással. Mirkóczki Ádám bejelentette, hogy a Gröber temetőben díszurnahelyet adományoznak a kiválóság hamvainak elhelyezésére. Váratlan bejelentéssel indult a közgyűlés, Komlósi Csaba ugyanis lemondott az Egységben a Városért Egyesület frakcióvezetői tisztségéről. Több téma is hosszúra nyúlt, az egyik ilyen volt az egyórás ingyenparkolás bevezetése. A rendelet értelmében az Eger Kártyával rendelkezők július 6-tól hétköznapokon 8 órától 8 óra 30 percig, illetve 16 óra 30 perctől 17 óráig, szombaton szintén a reggeli időpontban, illetve 12 óra 30 perctől 13 óráig ingyen használhatják a fizetős parkolóhelyeket. Többen kritikát fogalmaztak meg a kétszer félórás lehetőséggel szemben, Oroján Sándor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője kijelentette, a polgármester nem ezt ígérte a választási kampányában. A városvezető úgy reagált, hogy mivel a parkolóórák nagy része elavult, egyelőre másképp nem tudják megadni ezt a kedvezményt az egrieknek, ez ideiglenes megoldás. A grémium a továbbiakban megszavazta, hogy az önkormányzat közutak és hidak felújítására nyújt be pályázatot, így nagyjából két kilométer szakasz újulhat meg, melyek kiválasztásához a körzetek képviselőit kérdezték meg. A pályázatot októberben bírálja el a Belügyminisztérium. A kivitelezés becsült értéke majdnem 77 millió forint, melyből csaknem 27 milliót A közgyűlés Mirkóczki Adám beszámolójával zárult. A veszélyhelyzet alatt hozott intézkedéseit ismertette, melyekről lapunk is rendszeresen írt. Azonban a Fidesz- KDNP-frakció részéről több bírálat is érte az elmúlt három hónap alatt meghozott polgármesteri döntéseket. Kovács Cs. Tamás például megemlítette Rátkai Attila volt főépítész elbocsátását is. Erre reagálva a megyeszékhely első emaz önkormányzatnak kell előteremtenie. A Senator-ház eladásának visszavonásáról szóló előterjesztés parázs vitát váltott ki. Oroján Sándor véleménye szerint, mivel a polgármester egyszemélyes döntése értelmében az EVAT Zrt.-re bízta az ingatlan értékesítését, így a pályáztatás nem lesz átlátható. Felmerült az is, mi garantálja, hogy továbbra is vendéglátó tevékenység folyik majd az épületben. Mirkóczki 'Ádám bere elmondta, hogy a városnak július elsejétől új főépítésze van Kacsó János személyében. A személycserékről megemlítette Mirkóczki Zita volt alpolgármester leváltását is. De szó volt a település több pontján kihelyezett, Mirkóczki Ádámot ábrázoló plakátokról, imázsfilmről és rádiós reklámról is. Erről a polgármester azt mondta, hogy ez köszönetnyilvánítás az egrieknek, és 470 ezer forintba került. válaszában kitért arra, hogy olyan szerződést írnak alá a vevővel, melyben meghatározzák, csak a jelenlegi funkciójában működhet a jövőben is. Biztosított mindenkit, hogy a pályáztatás átlátható lesz. Juhász Ádám (Fidesz-KDNP) azt kérdezte, miért nem lehetett ezzel a fontos döntéssel megvárni a közgyűlés összehívását. A polgármester kijelentette, hogy a három hónap alatt olyan döntéseket kellett meghoznia, melyek szükségesek voltak a város működéséhez. Hozzátette, kétmilliárdos kieséssel kell idén számolnia az önkormányzatnak, a Senatorház árából pedig további épületeket újítanak fel. Június elején mutatták be a Start Eger! elnevezésű programot, amelyben a gazdaság és a turizmus újraindítását célozta meg a Fidesz-KDNP. Az előterjesztéshez tegnap a polgármester módosító javaslatot tett, melynek értelmében csak azokat az ötleteket valósítják meg, melyekre fedezet van. Ezzel a módosítással elfogadták a javaslatot. Kiderült, hogy ki az új főépítész Macera Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu Egy feladatot ezerféleképp lehet megoldani. Van az egyszerű út. Gyors, hatékony, s máris ott a pipa. S van a másik. Az időt, energiát igénylő, fárasztó, pepecselős, macerás meló. Rajtunk múlik, melyiket választjuk. Egyszerű példával élve, a sajtos pogácsát elkészíthetem negyven perc alatt, vagy két órát rászánva is. A receptúrától függ. Hive vagyok a gyors megoldásoknak, de néha úgy döntök, adok időt a hosszabb procedúrának is. A pogácsahasonlatnál maradva, ha vendéget várok, vagy valakit nagyon szeretek, biztos a macerásabb verziót választom. Ebbe a tésztába belekerülnek a legjobb alapanyagok, keleszteni kell, háromszor újra nyújtani, sokat pihentetni, míg a sütőbe kerül. A gyors és a macerás sütemény között a különbség - frissen, melegen fogyasztva - látszólag semmi. ízletes, omlós mindkettő. A pogácsa igazán akkor vizsgázik, amikor a vándor tarisznyájába teszem, és egy hét múlva is előveheti. Az előbbibe könnyen beletörik a foga, ám az utóbbi napok múltán is élvezhető és tápláló marad. Az idegen szavak szótára szerint a macera szó a magyar jelentésben jellemzően negatív előjelű. Olyan dolog, ami nyűg, nem akarunk vele foglalkozni, mert hosszú ideig tart, tele van aprólékos munkával. Ami egyáltalán nem kalandos. De még annyira se, hogy hosszan meséljünk róla asztaltársaságban. A macerán nincs mit mesélni, mégis fontos. Köze van a lélekhez. Tart a vita a csarnok tulajdonjogáról HATVAN Első fokon elutasították a Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület (HKSZSE) beadványait az általuk indított jogi eljárásokban. A városi hírportál információja szerint a verdikt kimondja, az önkormányzat nem korlátozta az egyesületet, hogy az megközelítse a sportcsarnokot, a létesítmény tulajdonjogának vitájáról szóló helyhatósági beszámolók sem tartalmaznak valótlanságokat. A városvezetés álláspontja szerint a HKSZSE vezetősége nem hajlandó adatokat közölni a sportszervezet működéséről - jelentette ki a portálnak Lestyán Balázs alpolgármester. Az előzményekről lapunk is beszámolt. E szerint az önkormányzat és az egyesület nem tudott megállapodni az új sportcsarnok tulajdonjogáról. Az önkormányzat arra hivatkozik, hogy ,a megegyezés szerint hetven százalékban a kézilabdások, harmincban az önkormányzat rendelkezhetne a létesítményről. Ám az egyesület a saját tulajdonában akarja tudni azt. Kérdés, hogy a jogvita miként oldódik meg, de egyelőre a HKSZSE által indított eljárások a városvezetés szerint indokolat-A városvezetés ismét tárgyalóasztalhoz ülne az egyesülettel lanok. A HKSZSE birtokvédelmi eljárást is kezdeményezett az önkormányzat ellen, mert szerintük korlátozták őket a sportcsarnok megközelítésében. Az ügy a lőrinci jegyzőhöz került, aki elutasította a kérelmet. Lestyán Balázs kiemelte: szeretnének újra tárgyalóasztalhoz ülni a HKSZSE vezetőségével, hogy a sportcsarnok a hatvaniakat szolgálva működhessen. T. 0. Megkaphatja Eger az elvesztett pénzt A jármű elzárta a forgalom elől az egész utat Kamionra esett a faág A minaret körüli teret neveznék át (Folytatás az 1. oldalról) EGER A polgármesteri mulasztás után nem lehetett jogszerűen megtartania a városnak az összeget, azt kénytelen volt visszautalni az államkasszába. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, honatya az Eger Híreknek nyilatkozva elmondta, az ügyben megkereste Gulyás Gergely minisztert.- Biztatott, hamarosan megszülethet a döntés, amely lehetővé teszi, hogy a megyeszékhely visszakapja azt a pénzt, amit másik soron elbukott. Fontos, hogy Eger ne szenvedjen hátrányt csak azért, mert a polgármestere nincs a helyzet magaslatán, amikor szakmai munkáról van szó - fogalmazott Nyitrai Zsolt. Az ügyben korábban megkerestük a Miniszterelnökséget is. Válaszukból kiderült, hogy a polgármester levelében kérte a déli iparterület infrastrukturális fejlesztése elnevezésű projekt határidő-módosítását 2019. december 31-ről 2020. december 31-re, arra hivatkozva, hogy a támogatói okiratban szereplő öt projektelem közül kettő időben befejeződött. Három elkészítése külső körülmények miatt csúszott, illetve nem valósult meg. A kérését elutasították. HMH MÁTRAFÜRED Kamion fülkéjére szakadt egy tíz méter hosszú faág a városrészben, az Üdülősor utcában szerdán - tájékoztatott csütörtökön a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Nagy Csaba tűzoltó főhadnagy. Közlése szerint a jármű nem tudott tovább haladni, teljesen elzárta az utat a forgalom elől.- A gyöngyösi hivatásos tűzoltókat riasztották az esethez, akik motoros láncfűrésszel, ágvágóval a letörött ágakat eltávolították. A műszaki mentés során szerencsére senki sem sérült meg - tudatta Nagy Csaba. M. H. Nem sérült meg senki a balesetben Fotó: Gyöngyösi HTP EGER Ahogy azt korábban megírtuk, az önkormányzat megőrizné az elmúlt héten elhunyt dr. Ringelhann György az emlékét. Az Egri Fertálymesteri Testület felvetéséről Várkonyi György Olivér főkapitány tájékoztatott. Mint elmondta, a Frank Tivadar utca uszodák előtti szakasza viselhetné a jövőben dr. Ringelhann György nevét. Ezt a javaslatot azonban visszavonják. A család kifejezett kérése ugyanis az, hogy a minaret körüli tér viselje az egykori polgármester nevét, aki gyermekorvosként is kiemelkedőt alkotott. M. H. Díszpolgári címet kapott Dömötör Zoltán rehabilitált százados a polgármestertől Fotó: Huszár Márk A macerán nincs mit mesélni, mégis fontos