Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

2020-07-20 / 168. szám

fl MEGYEI KÖRKÉP Érdekes programok várják a fiatalokat 2020. JÚLIUS 20., HÉTFŐ HEVES MEGYE Harminchárom településen valósulnak meg nyáron könyvtári napközis gyermektáborok a Bródy Sán­dor Megyei és Városi Könyv­tár támogatásával - adta hí­rül Szabó Eszter könyvtáros. " Ismertette, a karantén alatt a könyvtári közösségi progra­mok sem valósulhatnak meg a megszokott módon. Ezért az intézmény fontosnak tart­ja, hogy támogassa a kistele­pülési önkormányzatok mun­káját, az ott élők életét segítse azzal, hogy biztonságos nyá­ri táborok által kulturális és szabadidős élményhez juttat­ja a fiatalokat.- Talán közhely, de a mai gyerekeket, főleg a tinédzser­kor előszobájában lévő lányo­kat nagyon nehéz megnyer­ni a programoknak. Igazi ka­maszok, így sokszor zsigerből tiltakoznak, embert próbáló feladat hosszabb időre leköt­ni a figyelmüket. Mérhetet­lenül kiéheztek ugyanakkor a figyelemre, s arra, hogy el­mondhassák saját történetei­ket, és meghallgassák a mie­inket. Kíváncsiak a mesékre, amik utat mutathatnak a mai kor zavaros, nyakatekert út­vesztőjében - összegezte ta­pasztalatait Gál Zsuzsanna aldebrői könyvtáros. A tizenévesek kiéheztek a figye­lemre s a mesékre Ezek az alkalmak megerő­sítik a közösségeket, s köz­ben barátság fonódnak. A te­lepüléshez való kötődést is elmélyítik, bővítik a helyis­meretet, s kulturális értéke­ket is közvetítenek. Emellett a személyiséget építő, formá­ló játékokkal is készülnek a szervezők. A táborozok be­iratkozhatnak a bibliotéká­ba, olvashatnak, kölcsönöz­hetnek. Az intézmények ezúttal is elfoglaltságokkal készül­tek augusztus végéig. Lesz­nek könyvtárhasználati játé­kok, kirándulások, sportprog­ramok és akadályversenyek. Többek közt papírmerítés, hangszersimogatás és hang­fürdők, kincskeresések, kéz­műves játszóházak tarkítják a programok kínálatát. Sz. K. Egyelőre sok a bizonytalanság a vírus terjedésével kapcsolatban HEVES MEGYE - A koronaví­­rus-járvány az elmúlt hó­napok tapasztalatai alapján nem mutatja a várt vagy is­mert járványterjedési szabá­lyokat. Ehelyett előre jelezhe­tetlen és megjósolhatatlan a terjedés mikéntje és dinami­kája - hívta fel a figyelmet a doktor.- Tartózkodnék attól, hogy jóslásba bocsátkozzam, mindennek az ellenkezője is igaz lehet. Nincs magyarázat arra, hogyan nem alakult ki a magyar kórházakban sok dél-európai ország kórházá­ban tapasztalt tömeges meg­betegedés és halálozás. Nem tudható, hogy mi okból nem ismétlődött meg eddig a szo­ciális otthonokban a fővárosi Pesti úti idősek otthonában történt tragédia. Csupán sej­téseink vannak. Friss a kór­kép, pár hónap tapasztala­tunk van, és az elmúlt idő­ben sorra cáfolódtak meg az elméletek a járvány kezdeté­vel, az Európában való meg­jelenésének időpontjával, a terjedési sebességével és módjával, a fertőzőképesség és immunitás paraméterei­vel kapcsolatban egyaránt - fogalmazott. Hozzátette, hogy gyakorla­tilag alig van egzakt ismere­tünk, így óva intene minden­kit, hogy alábecsülje a jár­ványt csak azért, mert eddig nem aratott úgy a halál, mint Spanyol- és Olaszországban vagy Angliában. Hangsúlyozta, fontos a maszkviselés és a távolságtar­tás, a szoros kontaktusok ke­Az országos szűrés egyik állomása volt az egri kórház is. Kérdés, jön-e a második hullám Fotó: Huszár Márk rülése, előnyös a kézhigiéné, és ez igazolt hatékonyságú a terjedés megfékezésében. Ne­héz a hosszú ideig tartó fegyel­mezettség után a nyár hátra­lévő részét találkozások, ren­dezvények, nyaralások nélkül tölteni. Érthető a lazítás, de sajnos látszik, hogy korai volt az öröm.- Lehetetlen, hogy ne legye­nek fertőzések. A nyitott óvo­dák, bölcsődék, templomok, szórakozóhelyek és strandok a járványterjedést biztosítják, lassan és észrevétlenül tör majd ki egy-egy lokális jár­ványgóc. Nem előzhető meg, de a valószínűsége jelentősen csökkenthető a szabályok be­tartásával - tudatta. Megjegyezte, nem hiszi, hogy elmúlik vagy nullára re­dukálódna a fertőzések szá­ma. A vírus alattomosan, lap­pangva jelen van, valószínű­leg hónapokkal a vélt tavaszi megjelenés előtt is így volt. Nincs mód a megállítására, a háziorvos lassú lakossági át­fertőződést gyanít inkább. Fo­lyamatosan, hullámzásszerű­­en várható a következő hóna­pokban a betegség fel-felbuk­kanása.- Idő kérdése, hogy ha­zánkban a betegek száma megegyezzen a környező országokéval. Hamarosan mindegy, hogy a horvát ten­gerparton vagy valamelyik magyar fürdőhelyen nyara­lunk-e a vírusfertőzés va­lószínűsége szempontjából. Nem tartom szerencsésnek, ha egy-egy magyar nyara­lóhely prioritást kap, hiszen az a cél, hogy ne egyszerre verődjön össze nagy tömeg egy helyen. Ha minden ten­gerparti nyaralását feladni kényszerülő család ugyan­azt a hazai üdülőhelyet vá­lasztja, a várható tumultus kialakítja az újabb és újabb járványgócokat. Annyi szép hely, látnivaló van itthon, hogy itt az ideje, hogy megis­merjük őket - tanácsolta dr. Darvai László. Sok kérdés még megválaszolatlan A hírek szerint a korábban megfertőződött úszók véré­ben a gyógyulásuk után nem találtak ellenanyagot. Ezért tudták használni gyógyításra a tőlük levett vért, sőt fenn­áll a lehetőség, hogy újból el­kapják a vírusos kórt. Darvai László doktor lapunk­nak elmondta, hogy épp ez az egyik legnagyobb gond, ami foglalkoztatja a szakem­bereket. Jelenlegi ismeretek szerint ugyanis az átfertőző­­dötteknek csak egy részében alakul ki tartósabb védeke­zés, immunitás. Sokak szervezetében pedig a képződött ellenanyagok mennyisége hamar lecsök­ken, így ők feltehetően ke­vésbé védettek, mint azok, akiknél továbbra is magas koncentrációban vannak je­len a védő hatást adó im­munglobulinok. Ennek ellenére nem érkez­nek megerősített informáci­ók arról, hogy a már megfer­­tőződöttek újra megbeteged­nének tömegesen. Igen sok a nyitott kérdés az­zal kapcsolatban is, hogy a súlyos vagy kevésbé súlyos alsó légúti fertőzést túléltek között milyen arányban ala­kul ki maradandó tüdőkáro­sodás, illetve hogy ez meg­­előzhető-e a jövőben. A háziorvos szerint tudomá­nyosan gondolkodók számá­ra is megfogalmazódnak bi­zonytalanságok a vírus mi­benlétével, illetve kialakulá­sával kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy csak a kérdé­sek maradnak a járvány ter­jedésének módját illetően is, ami történik ugyanis, az nem látszik igazolni az eddi­gi, ezzel kapcsolatos ismere­teinket. Lassan alakulhat majd ki néhány lokális járványgóc Egyre emelkedik a megyei fertőzöttek száma a régi­ónkban is, az események hatására pedig ismét láto­gatási tilalmat rendeltek el például a noszvaji és egri idősek otthonában. Darvai László ostorosi háziorvost kérdeztük az újabb fejlemé­nyekről. Szabó Katalin katalin.szabo@mediaworks.hu

Next

/
Thumbnails
Contents