Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

2020-07-02 / 153. szám

12 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 2020. JÚLIUS 2., CSÜTÖRTÖK Fenyegetőzők, zaklatok ellen emeltek vádat Ebeit megmérgezi, földijét ledurrantja Valóságos átok a zaklató szomszéd Illusztráció: Shutterstock Évekre is büntethető a tettes kékhírek Magatehetetlen beteg mobilját csente el a tini EGE» Kifosztás bűntettének elkövetésével vádol az Egri Járási Ügyészség egy intézet­ben nevelt fiatalkorút. A vád­iratban foglaltak értelmében a tinédzser még két eszten­deje tavasszal az egyik na­pon azért ment be a megye­­székhelyen a kórház egyik kórtermébe, hogy valami­lyen értékes holmit szerez­zen magának lopással. Vé­gül addig settenkedett, míg­nem eltulajdonította egy transzfúzión átesett, látás- és hallássérült, tehát gyakor­latilag magatehetetlen idős ember mobiltelefonját. El­emelte még a hallókészülé­két is, amelyeket a páciens az ágya mellett álló asztalon tartott. A terhelt által okozott kár csak azt követően térült meg, hogy a személyét ki­tartó nyomozás eredménye­ként a bűnüldözőknek sike­rült azonosítani. A vádható­ság a ma már 19 esztendős fiatal felnőtt ellen felfüggesz­tett fogházbüntetés kisza­bását, emellett pártfogó fel­ügyelet elrendelését indítvá­nyozza a bíróságnak. Sz. Z. Gépkocsikat tört fel két településen is GYÖNGYÖS TÉRSÉGE Csalás és hétrendbeli lopás bűn­­cselekmények miatt foly­tatott büntetőeljárást egy 19 éves gyöngyösi lakossal szemben a Gyöngyösi Rend­őrkapitányság vizsgálati osz­tálya. L. Alexet azzal gyanú­sítják a rendőrök, hogy tavaly május 1. és július 28. között parkoló járműveket tört fel, hatot Gyöngyösön és egyet Halmajugrán. Egy alkalom­mal 21 éves gyöngyösi tár­sa is segített neki. A többsé­gében lezárt autókból pénz­tárcát, személyes iratokat, bankkártyákat és szerszá­mokat vitt el. Az utolsó bűn­tény után a lopott kártyákkal megpróbált fizetni is egy üz­letben, sikertelenül. A gya­núsítottak kihallgatásukon beismerő vallomást tettek. A nyomozó hatóság befe­jezte a vizsgálatot, s az eljá­rás során keletkezett irato­kat a napokban továbbította az ügyészségnek. Sz. Z. Megöllek, agyonütlek! - ordította az apjának a recs­ki férfi. Addig fenyegette a szülőjét, hogy az kénytelen volt rendőrt hívni. Zaklatási ügyekben emelt vádat az il­letékes ügyészség. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE Egyre gyako­ribb, amikor valakik kilá­tásba helyezik, hogy megve­rik, megölik a szomszédjukat, vagy éppen a hozzátartozóju­kat. Az efféle bűnügyekről tá­jékoztatta a Hírlapot a Heves Megyei Főügyészség sajtó­­szóvivője. Dr. Konkoly Thege László fellebbviteli főügyész­ségi ügyész elsőként annak a 37 éves recski férfinak az ese­téről beszélt, aki az édesapjá­val szemben bánt gorombán. Közös lakásukban vita közben tavaly június 25-én azzal rio­gatta a felmenőjét, hogy meg­öli, agyonüti. Ezt aznap még kétszer megismételte, ami mi­att a sértett végül rendőrért te­lefonált. Utána magánindít­ványt terjesztett elő, s bünte­tőeljárás indult.- A nyomozás befejezé­se után az ügyészség zakla­tás vétsége miatt vádat emelt az elkövetővel szemben. Az ügyészség szabadságelvo­nással járó elzárás büntetés kiszabására tett indítványt - tudatta a sajtószóvivő. Sokszor megesik, hogy há­zas- vagy élettársak civakod­nak, nemegyszer már szakí­tás után. Szintén Recsken egy 26 éves fiatalember hét évig élt együtt szíve választottjá­val, akivel azonban múlt év májusában véget ért a kapcso­lata. El is költözött a közös in­gatlanjukból, de nem törődött bele az elválásba. Két hóna­pon át naponta elment egykori A főügyészség szakembere arra is kitért, a Büntető tör­vénykönyv 222. szakasza úgy rendelkezik, hogy aki félelem­­keltés céljából mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját sze­mély elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bünteten­dő cselekmény elkövetésével megfenyegeti, az vétség mi­att két évig terjedő szabadság­­vesztéssel büntetendő. Ezt a bűncselekményt egyébként gyakran együtt lakó családta­gok is elkövetik, sokszor nem is számolva azzal, hogy amit tesznek, az büntetendő. Ez pe­dig - a sértett magánindítvá­nya esetén - meglehetősen súlyos következményeket von­hat maga után. A pétervásá­­rai vádlott a zaklatás vétségé­nek egy további alakzatát való­sította meg, amely szerint en­nek minősülhet az is, ha vala­ki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más ma­gánéletébe, illetve minden­napi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszere­sen vagy tartósan háborgatja. E tette miatt egy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki vele szemben. partneréhez, akit trágárul szi­dalmazott, s azzal rémisztge­tett, hogy megveri, akár meg is gyilkolja. A nő feljelentet­te volt kedvesét. Az Egri Járá­si Ügyészség zaklatás bűntet­te címén nyújtott be vádiratot a fenyegetőző ellen. Azt indít­ványozza, hogy a bíróság jóvá­tétel munkavégzést írjon elő a terheltnek, s egy évre rendelje el a pártfogó felügyeletét. Egy ötvenesztendős péter­­vásárai polgár 2018 január­jától egy éven át találkozása­ik alkalmával, s elektronikus üzenetekben napi rendszeres­séggel háborgatta egyik szom­szédját. Az illetőt egy interne­tes közösségi oldalon azzal is megfenyegette, hogy megmér­gezi a kutyáit, őt magát „ledur­rantja”, felrobbantja a házát. Fokozta az ijesztgetést, hiszen azt írta, az áldozatát leszúrja, mint egy böllér. A kerítésen át a vádlott gyakran átkiabált a szomszédba, s olyanokat mon­dott, hogy eltapossa, saját vé­rébe fojtja, vagy vascsővel ve­ri szét haragosa a fejét. Ennek az vétett véget, hogy a zakla­tásnak kitett ember a rendőr­őrsön feljelentést tett. Utóbb kiderült, hogy a vád­lott más személyeket is rend­szeresen zargatott. Tavaly márciusban arra vetemedett, hogy miután durva szavakat kiabált be egy házba az ott la­kó nőnek, a nadrágján keresz­tül még rázta is felé a nemi szervét, a másik kezével a fel­emelt középső ujját mutogatta.- A vádhatóság többrendbeli zaklatás vétségével, valamint szeméremsértés vétségével is vádolja az elkövetőt, akivel szemben felfüggesztett sza­badságvesztés-büntetés kisza­bására, valamint párfogó fel­ügyeletének elrendelésére tett indítványt a vádiratában - kö­zölte dr. Konkoly Thege László. A megelőzés érdekében ellenőriztek a rendőrök HEVES MEGYE A Heves és Nóg­­rád megyei rendőrök tartottak közlekedési ellenőrzést a Mát­rában és a Bükkbe vezető köz­úton. A Heves Megyei Rend­őr-főkapitányság is kiemelt fi­gyelmet fordít a nyári időszak­ban a motorkerékpárosokra. A balesetek elkerülése érdé­­kében június 27-én és 28-án a forgalom-ellenőrző alosztály, továbbá a Gyöngyösi és az Eg­ri Rendőrkapitányság mun­katársai a 24-es számú főút mátrai szakaszán, valamint a 2505-ös úton folytattak át­fogó vizsgálatot. Ehhez az ak­cióhoz az elmúlt héten vasár­nap a Nógrád megyei motoros rendőrök is csatlakoztak - tá­jékoztatta a Hírlapot a héten Kovács Nikoletta rendőr fő­hadnagy, megyei rendőrségi sajtóreferens. A szakember közölte, hogy két nap alatt két ittasan moto­rozó emberrel szemben kellett intézkedniük a közlekedés­rendészet embereinek. Mind­emellett több esetben tapasz­taltak jogsértést, s felhívták a járművezetők figyelmét a megfelelő profilmélységű gu­miabroncsok használatára. Több kétkerekű járgányon zajszintmérést is végeztek, melynek célja volt, hogy ki­szűrjék az átalakított, a meg­engedettnél hangosabb, eset­leg közlekedésre nem alkal­mas motorkerékpárokat. A cél nem a büntetés, hanem a jog­követő magatartásra való fi­gyelemfelhívás és a sérülés­sel járó közúti közlekedési bal­esetek megelőzése volt. M. H. Két ittas motoros ellen intézked­tek a rendőrök Fotó: HMRFK További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu Elmélyültek a közel négy évtizede kialakult emberi és szakmai kapcsolatok Új keretbe kerül az együttműködés SZILVÁSVÁRAD Csaknem négy évtizeddel ezelőtt alakult ki az a kapcsolat, amelyet most együttműködési megállapo­dással szentesítettek az Álla­mi Ménesgazdaság és az Egri Szent György Nyugdíjas Rend­őr Egyesület képviselői. Mint az esemény kapcsán Káló József nyugalmazott rendőr alezredes, egyesületi elnök felidézte, 1984-ben ren­dezték meg a településen az első lovasfesztivált, melynek a biztosításában számos olyan rendőr vett részt, akik ma a nyugdíjas közösséghez tar­toznak. Az akkor aktív tagja­ik ott voltak a 2000-ben rende­zett nemzeti lovastalálkozón, egy évvel később pedig a több mint tízezer érdeklődőt vonzó első lovas-világtalálkozón is. A közös munka során mélyült el az ismeretségük Dallos An­dorral, a ménesgazdaság ak­kori igazgatójával, aki évtize­dek múltán is ápolta a kiala­kult emberi és szakmai kap­csolatokat. Cseri Dávid, az igazgatói fel­adatokat ellátó állattenyész­tési ágazatvezető is eredmé­nyesnek ítélte a több évtizedes együttműködést, ami az idők folyamán átalakult. Ez indo­kolta, hogy új keretbe foglal­ják a közös munkát. Cseri Dávid (balra) és Káló József a kézjegyével látta el az együtt­működési megállapodást Fotó: HIVIRFK Ennek jegyében az egyesü­let tagjai egyebek között le­hetőséget kapnak arra, hogy a ménesgazdaság létesítmé­nyeiben rendezvényeket tart­sanak, s kedvezményesen lá­togathassák a programokat. A nyugdíjas rendőrök ugyan­akkor vállalják, hogy évente négy alkalommal bűnmegelő­zési előadást tartanak a gazda­ságban, továbbá szakmai taná­csokkal szolgálnak az esetle­ges bűncselekmények elkerü­lése érdekében. Az új tartalmú együttműkö­dési megállapodást Cseri Dá­vid és Káló József látta el kéz­jegyével. Sz. I. Újraindul a kémények seprése HEVES MEGYE Július elsején új­rakezdték a társasházi sor­munkát a kéményseprők. Az ország tizenhét megyéjét - köztük a Hevest is - átfogó el­látási területen minden olyan helyen, ahol az éves ellenőr­zést március 17-ig nem végez­ték el, a kéményseprők meg­kezdik értesíteni a lakosságot az ellenőrzés és a tisztítás idő­pontjáról. Arra kérnek mindenkit, hogy támogassák az évente kötelezően, a lakosság köré­ben ingyenesen végzett tűz­­megelőző munkát azzal, hogy a megadott napon biztosítják a szakemberek bejutását. M. H.

Next

/
Thumbnails
Contents