Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-04 / 129. szám
12 TÖRTÉNELEM 2020. JÚNIUS 4., CSÜTÖRTÖK Száz évvel ezelőtt írták alá a hazánk területét felszabdaló békediktátumot Trianon traumája ma is velünk él A 2016-ban átadott bátaszéki Trianon-emlékmű is a felszabdalt Magyarországra emlékeztet ÜS8» Fotó: MW Máig nem gyógyultak be azok a sebek, amelyeket a világtörténelem talán legsúlyosabb békeszerződése okozott Magyarországnak 1920. június 4-én. Száz évvel ezelőtt elvették hazánk területének több mint kétharmadát, ezáltal jogfosztott kisebbségi létbe került több millió magyar honfitársunk is. Sajnos ilyen hosszú idő távlatából is kijelenthető, hogy Trianon hatása ma is élesen érződik a Kárpátmedencei mindennapokban Balázs D. Attila attila.d.balazs@mediaworks.hu SORSTRAGÉDIA A magyarságra kényszerített békediktátumot a versailles-i Nagy Trianon-palotában, 1920. június 4-én, 16 óra 30 perckor írta alá két súlytalan magyar miniszter. Ezzel lezártuk az első világháborút, de az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult, hiszen a nemzetközi diplomácia legsötétebb napján megkíséreltek kivégezni egy ezeréves országot, amelynek európai gyökerei még ennél is régebbi időkre nyúlnak viszsza. Az antanthatalmak „projektje” viszont nem lett teljes mértékben sikeres: megmaradtunk, és Kárpát-medencei létünk is hirdeti, hogy nincs okunk a meghátrálásra száz év múltán sem. A veszteségek A világ legigazságtalanabb „békéje” óriási területveszteséggel járt, ha csak a 93 030 négyzetkilométeres mai Magyarországra tekintünk. A Szent Korona országai Magyarország és Horvát-Szlavónországgal együtt 324 411 négyzetkilométert tettek ki, azaz a mai kis állam területe a réginek mindössze a 28,6 százalékát vetíti a térképre. Románia, Csehszlovákia, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság kapta a legtöbbet, de Olaszország és a baráti Lengyelország is szerzett területet, sőt korábbi szövetségesünk, Ausztria is megszerezte az Alpokalját, újabb nevén az Őrvidéket, amit eredetileg szláv korridornak szántak, hogy végképp elszigeteljenek bennünket a Nyugattól. A területvesztés eredményeként a közel 21 milliós lakosságból több mint 13 millióan kerültek valamelyik új államképződmény fennhatósága alá. A gazdasági veszteségek drámaiak voltak: nyersanyagkészletek, természeti kincsek, ipari és mezőgazdasági létesítmények, meg persze települések ezrei hullottak a megszállók ölébe mindenestül. Gyönyörű természetes határunk, a Kárpátok 1500 kilométer hoszszú félköríves koszorúja is elvesztette rendeltetését. Féktelen étvágy A kisantant területi igénye annál is jóval nagyobb volt, mint amit végül megkaparintottak. A románok a Tiszáig szerették volna kitolni hatalmasra hizlalt államuk nyugati határát. Debrecen, Karcag, Makó, Gyula ma mind román város lenne, ha nem tartják valamelyest kordában Bukarest étvágyát. A románok amúgy össze is akaszkodtak a Bánságért, országunk éléskamrájáért a szerbekkel, akik a Balaton déli partjáig fogalmazták meg területi követelésüket. Ha pedig a csehek számítása is teljes mértékben bejön, a „Frankensteinként öszszefércelt” Csehszlovákia határa Budapestig nyúlt volna. Féktelen volt az étvágya mindegyik lator államnak, és ha beválnak a terveik, Magyarország egy aprócska folt lenne ma Európa térképén, még kisebb, mint a mostani. Jöttek a lobbisták... Hogy miért Magyarországra sújtottak le a legkeményebben? Van olyan megközelítés, hogy a győztes nagyhatalmak Európa közepén nem akartak többet erős középhatalmat látni. Ez viszont csak részben igaz, hiszen Magyarország már hosszú ideje útjában állt a környező népek expanziós tevékenységének, amelyek kihasználva a helyzetet a világtörténelemben példa nélküli rablásba kezdtek. Az első világháború kitöréséért az Osztrák-Magyar Monarchiát és Németországot tették felelőssé, ezért a párizsi békeszerződések idején háborús bűnösként kezeltek minket is. A háttérben viszont különféle érdekcsoportok titkos szövetségeket kötve próbálták érvényesíteni hatalmi és pénzügyi érdekeiket úgy, hogy a közvéleményt alapjában formáló európai sajtó túlnyomórészt az ő kezükben volt. De vannak dokumentumok arról is, hogy Edvard Benes, Csehszlovákia későbbi elnöke „végigturnézta” Amerikát, hogy megdolgozza az ottani közvéleményt a cseh ügy érdekében. A románok pedig 1919-ben királynőjüket, Máriát is bevetették, hogy Párizsban kilobbizza a lehető legnagyobb falatot a Monarchiából. Ne feledjük, ők nem sokkal Trianon előtt már megszerezték az Erdéllyel határos Bukovinát is. Az 1919. január 18-án Párizsban megnyíló béketárgyalásokon a rablóállamok hamisított népességi adatokkal verték át a nagyhatalmakat, amelyek között a franciák voltak a döntőbírók, élükön a békekonferencián csak Tigrisként emlegetett Georges Clemanceau-val, az „antant diktátorával”, aki a francia radikális szocialista párthoz tartozott. Hiába érveltünk, hiába kértünk népszavazási lehetőségeket, pusztába kiáltott szó volt minden erőfeszítésünk. A gróf Apponyi Albert vezette békeküldöttség állandó falakba ütközött. ...és a szabadkőművesek És nemcsak a külső, hanem a belső ellenség is közrejátszott abban, hogy Trianonig jutott az ország. Ma már nem kérdés, a világot átszövő szabadkőművesség is szerepet játszott abban, hogy Magyarország gyenge immunrendszerrel lépjen be a háborúba, s hogy abból kikecmeregve egy újabb tragédiát éljen meg 1920-ban. Nem akarták szétbomlasztani az országot a radikális szabadkőművesek: meg akarták szerezni - nyilatkozta korábban a Magyar Nemzetnek Raffay Ernő történész, az Antall-kormány honvédelmi államtitkára, aki szerint maga a liberalizmus okozta Trianont. A radikális balliberális páholyok, vagyis a mai ellenzék előfutárai ugyanis az 1910-es évekre tudatosan meggyengítették az államhatalmat, ez pedig egyenes út rvolt a területvesztéshez. A beépített páholytagok épp akkor akarták brutális módon „átnevelni” az országot, amikor az első világégés küszöbén álltunk. Ma már tudjuk, hogy Károlyi Mihály és még Ady Endre is kegyeltje volt a titkos szervezetnek, és gróf Tisza István miniszterelnök gyilkosa is páholytag volt. Tisza volt az, aki már korábban felismerte, hogy a látszólag baráti Romániának Erdélyre fáj a foga, ahogy azzal is tisztában volt, hogy a szomszédos országok mögötti nagyhatalmi erők is - így a szerbek mögött az orosz cárizmus - életveszélyesek lehetnek a magyar hazára nézve. Mindennapjaink része A máig tartó trianoni sokkot eddig csak Horthy Miklós kormányzása idején sikerült néhány évre feloldani, amikor 1938-41 között visszatért több erdélyi, felvidéki és délvidéki terület, sőt a mai értelemben vett teljes Kárpátalja. Ám az 1947-es párizsi béke visszaállította a trianoni határokat, sőt Pozsony térségében ismét elvesztettünk néhány falut. A területrablás nem a múlt, nem történelem, hanem mindennapjaink része, akármennyire is hihetetlennek tűnik ez a külföld és a hazai baloldal szemében. Trianon nem• csak időbeli közelsége miatt nem tudott történelemmé válni, hanem azért sem, mert az elcsatolt területek magyar lakossága száz év óta másod-, vagy harmadrangú állampolgárként él. Az első világháborúból győztesként kikecmergett szomszédaink ugyanis már jóval Trianon előtt velünk szemben fogalmazták meg nemzeti önazonosságukat, és ez máig mit sem változott. Felsorolni is nehéz lenne a száz év alatt nemzettársainkkal szemben elkövetett atrocitásokat: sortüzek, vérengzések, bebörtönzések, kivégzések, kilakoltatások, vagyonelkobzások, jogfosztottság, folyamatos, napi szintű megfélemlítés, megaláztatás, elnyomás. A trianoni folyamat hatása, hogy még ma is ítélnek el embereket a Benesdekrétumok alapján, hogy a környező államokban mindennaposak a történelemhamisítások, és álnok módon ugyanazt a hazugságot szajkózzák, mint száz éve, vagyis hogy elnyomtuk az országon belüli nemzetiségeket. A Trianon-szindrómákhoz tartozik az is, hogy magyar városok arculatát megpróbálják átformálni, hogy magyar temetőket gyaláznak Erdélyben, arról nem is beszélve, hogy Bukarest néhány hete állami ünneppé nyilvánította a mai napot, vagyis a diktátum aláírásának a napját. Életbe vágó különbségek A 21. századi Románia ugyanis perverz módon a magyarságtól is elvárja, hogy megünnepelje Erdély elszakítását. A Trianon-törvénnyel ráadásul mostantól egy évben kétszer aláznák meg az erdélyi magyarságot, hiszen 1918. december 1., a románság gyulafehérvári nagygyűlése is román nemzeti ünnepnap, ami persze szintén Erdély elrablásáról szól. Lucian Boia olasz származású román történész már több évvel ezelőtt kijelentette, nem lehet arra kötelezni a magyarokat, hogy örvendjenek a trianoni döntésnek. A mítoszromboló könyveiről híres szakember szerint Magyarország sokat veszített, többet, mint amenynyit abban az esetben veszített volna, ha megegyezéses alapon lehetett volna megrajzolni az új határokat. Mindemellett úgy véli, a románok és a magyarok „nézetkülönbsége” nehezebben rendezhető, mint korábban a németeké és a franciáké, mert míg a németek és a franciák történelmi, kulturális és civilizációs szempontból egyenrangúaknak érezték magukat, a románok és magyarok viszonylatában ez nem áll fenn. A tabudöngető Boia szerint ráadásul a román történetírásnak le kellene mondania arról, hogy az ország mai állapotát visszavetíti a múltba, és az ókori dákok, vagy az 16. és 17. század fordulóján uralkodó, rövid időre Moldvát és Erdélyt is hatalma alá hajtó Mihály havasalföldi vajda példájával próbálja igazolni Erdély birtoklásának a jogosságát. A román történész érveit olvasva Boia magyar kollégáira hatalmas felelősség hárul, hiszen Szlovákiával, Ukrajnával és Szerbiával is történelmi, illetve őstörténeti vitákból ered számos konfliktusunk. Az ősiségben gyökerező magyarellenesség vitorlájából pedig csak leletekkel, oklevelekkel, megcáfolhatatlan, nemzetközileg elismert történeti kutatással lehet kifogni a szelet. Hiszen, gondoljunk bele, néhány évvel ezelőtt már DNS- mintákkal igazolták, hogy az első román királyok mind kun származásúak voltak! Küzdelem az igazunkért Horthy Miklós megpróbálkozott a határok kiigazításával, olasz és német segédlettel, egyes, túlnyomórészt magyarok lakta területek vissza is kerültek a harmincas évek végén és a második világháború idején. A revízió azonban a vesztes háború miatt kérészéletűnek bizonyult, a győztes szövetségesek azt teljes mértékben elutasították. Azóta a különféle autonómiaformákért folytatott szélmalomharc csak „békefenntartáshoz” elegendő. Azzal kell együtt élni - sok példa van rá -, hogy a környező államok nemzetpolitikája, más-más intenzitással, de a magyar nemzettest egyegy részének a létét, alapvető jogait veszélyezteti, még az európai uniós tagállami normák ellenére is. Magyarországot a trianoni döntés meghozatala előtt nem kérdezték meg, róla nélküle döntöttek. Raffay Ernő írja Magyar tragédia című könyvében, hogy az akkori magyar kormány bízott az igazságtalanságok orvoslásában és kényszerhelyzetben írta alá az elébe tett papírt. Az a tény pedig, hogy nem vonták bele a tárgyalásokba, s róla nélküle döntöttek, erkölcsi értelemben fölmenti a magyarságot a békediktátum hosszú távú elfogadása alól, s följogosítja az igazságtalan döntés elleni küzdelemre. Mert mindenkinek lehetett igénye Trianonban, csak nekünk nem. Sopron környéke, Balassagyarmat és Kercaszomor példája viszont felkiáltójelként mutatja, hogy csak határozott és erős fellépéssel lehetett már akkor is bármit elérni a megszállókkal szemben.
