Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-13 / 137. szám
3W7.' ni -helyőrség 5 Kolduskapu a Budai Várban (részlet) GereNóra Regős Mátyás Szatmári brigád % Bérházunkban üldögél a portán, életében beállt már a tél. Mostanában kezében pohár van. Jó ember, a szakmájának él. Ráköszönök, beindul a nóta, ősz hajába kap a szembeszél, hüvelykjével homlokát vakarja. Rám se néz, a pohárnak beszél, hogy pár nappal korábban meghalt a Misi. Kézfogása markomban maradt. Kőkemény melós, szatmári gyerek, nemrég tölthette a hatvanat. Pár nappal korábban meghalt a Misi. Mokány volt, úgy hetvenöt kiló, a felújítás brigádvezetője. Keveredett arcán mész és indigó. Meghalt a Misi, a liftajtón ez állt. Búcsúzik tehát a szatmári brigád. Elment a Misi és senki nem látta. Búcsúzott a szatmári brigád - mécsest, kevertet raktak ki a társak. Az építkezés csendben folyt tovább. Szegény Misi néhány napja elment. Nem volt nő, csak kétszer két gyerek. Istenem, csak ne felújításon, csendben mondom, hangom megremeg. Szegény Misi néhány napja elment, vérvonala meszel még tovább. Mostanában csak úgy, kérem szépen, kihalnak melós dinasztiák. Elment a Misi és senki nem látta, csendben mondom, hangom megremeg. Vizes kék volt szeme indigója, csak én emlékszem, mindegy, egyre megy. Meghalt a Misi, a liftajtón ez állt. Búcsúzik tehát a szatmári brigád. Megtudtam, hogy elhunyt ez a Mihály, újrakezdi most a jó öreg. Istenem, csak ne felújításon. Ezt jól ismerem már, tovább megyek. Szegény kutyám Szegény kutyámnak nincs szaga, nincs nagyon mit mutatnia. Kiemelték a méhét, együtt nézzük a tévét. Szegény kutyám a bolt előtt csöndes, akár a meggybefőtt, soha nincs neki pénze. Akkor meg minek nézze. Szegény kutyám az ágyamban, ne csináld, szívem, lázam van. Vacsorázik a tálból, mellkasa, arca lángol. Szegény siet a templomba, szélén ül, mint a lábgomba. Csirig-csörög a persely, ne aludj, babám, kelj fel. Szegény kutyámból dől a szó, futna, ha lenne futtató, üres szemekkel néz szét. Megkeresné a pénzét. Szegény pára, ha feladta, ballag a város alatta. Öregszagú a dolga, megcsap, akár a torma. Szegény kutyám, ha megnőne, három-négy kölyköt megszülne. Kiemelték a méhét, együtt nézzük a tévét. A Nagymama meghalt, haver Villámgyorsan az ágy alá bújtam, miután Patyik Fedőn megjelent, berontott a szobába és azt mondta erős hangján, Nagymama elment, kint sír a család a nappaliban, Anya pedig nincsen itthon, halottat fürdet. •ö a. i t ' Az ágy alatt volt idő bőven alaposan átgondolni mindent, tegyünk-e a koporsóba almás pitét, diós tetejűt, vagy például hová mehetett Nagymama, Patyik Fedőn szerint ebből a családból mindenki a mennyországban végzi, Apa legalábbis biztosan, mert reggelire mindig kefirt eszik, a menny pedig olyan lehet, sűrű darabokban áll, és teljesen fehér. Patyik Fedonnal azt beszéltük, a mennyország enyhén sós ízű, aki édesszájú, nagyot koppan a végén. Éjszakánként az ablakon kopognak, hallgassátok csak az éjszakát, kopogtatnak spaklikörmeikkel szatmári melós dinasztiák. Mikor Apa bejött kihalászni engem az ágy alól, üvöltve sírtam, csak azért, mert mégiscsak az anyukája volt, és nem szeretem őket szomorúnak látni. Patyik Fedőn este azzal vigasztalt, aludj el, haver, a halálnál sokkal rosszabb a szomorúság. Kolduskapu a Budai Várban (részlet) Fotó: Eberling András 2020. június Antropomorfizáció Toronyról toronyra lépdelek, kecsesen intek, mint Auróra: lángokban áll az Evropska utca fölött az ég. Most Nüx vagyok, egyenként hímzem sejtjeid ruhámra, az embereknek csillag, nekem térkép leszel, ezerszer befont és szétborzolt hajad megannyi utca. Talpam karcolják a háztetők, térdem remeg, de nemsokára enyém itt minden ablakpárkány és macskakő. Sajátom a város, magamba vezet. Zöld Érezni akarom a neuronjaid között rohanó jelet, mikor a zenével rezdülni látsz, orrodban a parfümöm emlékét, mit megőrzött a rám adott kabát. Ujjadat anyajegyeken vezetni végig, míg testem lesz zárt szemhéjad némafilmje, meztelenül állni a tükör elé, úgy nevetni egymás szemébe. De a csípőmet markoló kéz enyém - kisebb, nem hagy foltot a bőrön, és hiába nézek enyhén felfelé, tükör-tekinteted nem fúródik az enyémbe. Vudu Szobrokból és festményekből emeltél magad köré falat. Barbár, ki lerohan egy múzeumot - kordon mögül csodáltalak. Megjegyeztem egymástól elszakított formákat, textúrát, színeket. Majd ezeket összeöltve megalkottam torz ikredet. Hatalmam volt fölötte táncolt, ha úgy akartam. Kéjesen merültem el a por- és hullaszagban. Csillagok Sóhajod itt remeg a szobában, te: alszol. Figyelem magunk. E két test csak együtt érthető, összekapcsol pár anyajegyet az ujjam - a pont a bal csuklóm felett továbbvezet egész a sarkadig, a barna foltok halmaza térképpé összeáll -nem vagyunk többé magányos rendszerek. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
