Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-09 / 133. szám
2020. JUNIUS 9., KEDD BELFÖLD-KÜLFÖLD “J Csökken a feketefoglalkoztatás a járvány hatására Kevés minimálbéres _ - * - .. .. «¥S»s-' .i. m A kötelező legkisebb fizetésre bejelentettek egy része zsebbe is kap pénzt Fotó: Shutterstock 68 országból igényelték az anyasági támogatást KINCS Több mint húszezer gyermek után igényelték a Köldökzsinór program keretében az anyasági támogatást és a fiatalok életkezdési támogatását, a babakötvényt - közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke tegnap az Ml televízióban. Fűrész Tünde emlékeztetett rá: a program 2018 januárjában indult, azzal a céllal, hogy két magyarországi családtámogatás a külhonban születő magyar gyermekek után is elérhető legyen ugyanazokkal a feltételekkel. A két támogatás együtt több mint százezer forintos segítséget ad a családoknak. Ismertette, a támogatásokat eddig 68 országból igényelték. A kérelmek kétharmada a Kárpát-medencéből érkezett (70 százaléka Erdélyből, 15 százaléka a Vajdaságból, 9 százaléka Kárpátaljáról, 6 százaléka a Felvidékről). Hangsúlyozta, hogy a támogatások igénylésével elindul a gyerekek magyar állampolgárságának vagy magyarigazolványának kérelmezése is. A program azt mutatja, hogy valóban összetartozunk, valóban minden magyar kisgyermek kincs a magyar államnak, függetlenül attól, hogy a világ melyik táján születik - fogalmazta meg a KINCS elnöke. MW Európával más országaival ellentétben Magyarországon kevésbé lesz jellemző az alacsony kereset a szakértők várakozásai szerint. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu KERESET A fizetésekre is meglepő hatással lehet a koronavírus-járvány, a minimálbér szerepe tovább halványulhat Magyarországon. Az Európában másutt tapasztaltakkal ellentétes folyamatnak az az oka, hogy hazánkban eddig sokakat az alkalmi dolgozók és a nem szabályosan foglalkoztatottak közül bocsátottak el. A zsebbe kapott pénz pedig a minimálbéresekre a legjellemzőbb. A Magyar Nemzet kérdésére több munkaerőpiaci szereplő rendkívülinek látja, hogy egy válsághelyzetben a minimálbérért dolgozó alkalmazottak száma csökken, Magyarország ebből a szempontból kivétel. A hivatalosan minimálbérre bejelentett 250 ezer munkavállaló a tapasztalatok szerint jövedelmének egy részét zsebbe kapja. A részben feketén foglalkoztatottakat korábban többnyire a turizmusból jelentették be, ám a járvány miatt gyakorlatilag leállt ez az ágazat. A járvány alatt más területekre is igaz, hogy többségében azok a munkahelyek szűntek meg, amelyek alkalmi vagy kölcsönzött munkavállalókat szívtak fel, mert közöttük van a legtöbb kötelező legkisebb keresetű alkalmazott. Elemzők szerint hosszabb távon sem várható a minimálbéresek számának drasztikus emelkedése. Sok munkakör ugyanis középfokú végzettséghez kötött, amire a minimálbérnél magasabb összegű garantált bérminimumot kell kifizetnie a munkaadónak. Az ennél nagyobb összegű fizetéseket sem szorítja le a válság, mivel az érintett munkakörökben nem következtek be leépítések, sőt valószínűleg egyre keresettebbek lesznek például a mérnöki és a digitális szaktudással rendelkező munkatársak. Európában arról is szól a munkaadók és a munkavállalók bevonásával folytatódó konzultáció, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság a keresetekre is kihat, és sok állásba csak minimálbérért vehetnek fel munkavállalókat. Az Európai Bizottság ezért a szociális partnerek véleményét kéri, hogy milyen iránymutatásokat, javaslatokat fogalmazzon meg, illetve hogyan segíthető elő, hogy a kötelező legkisebb bér is tisztességes megélhetést nyújtson. Az Európai Bizottság egyébként nem kötelezné a tagállamokat az összeg kialakítására vonatkozó szabályokra, és a magyar ellenzék állításaival szemben egységes európai minimálbér bevezetését sem szeretné. HÍREK Büntetés az OVB közvetítőcégnek MEGTÉVESZTÉS Mintegy 24 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB biztosításközvetítő többes ügynökre a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt - közölte tegnap a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank fagyasztói bejelentés alapján tartott célvizsgálatot az OVB Vermögensberatung Általános Biztosítási és Pénzügyi Szolgáltató Kft.-nél (OVB), és megállapította: az OVB a megbízott közvetítői által küldött ügyféltájékoztató levelekben valótlan, megtévesztő állításokkal próbálta ügyfeleit nyugdíjbiztosítás kötésére ösztönözni, majd elzárkózott a megbízottjaiért való felelősségtől. MW Ötödével kevesebb telefon fogyott PIAC Az idei első negyedévben 299 millió 138 ezer okostelefont értékesítettek világszerte, 20,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - írja a Gartner Strategy amerikai piackutató cég. Áprilisiga dél-koreai Samsung 55 millió 333 ezer készüléket értékesített, 22,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Ennek ellenére őrzi piacvezető helyét, a második helyen a kínai Huawei (42 millió), a harmadikon az amerikai Apple (40 millió) áll. MW Később vezetik be a drónszabályokat Eltávolítják a Notre-Dame sérült állványzatát Csúsztak a munkával Váltásokban végzik a veszélyes műveletet Fotó: Shutterstock HATÁRIDŐ 2020 végére halasztotta az Európai Bizottság (EB) a pilóta nélküli légi járművekkel, vagyis drónokkal végzett műveletekre vonatkozó szabályokról és eljárásokról szóló végrehajtási rendelet végső bevezetési határidejét - hívta fel rá a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Eredetileg idén júliustól léptek volna életbe az új szabályok. Az EB indoklása szerint a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések nagymértékben akadályozzák a végrehajtási rendeletek alkalmazását. Az európai drónpiac éves potenciálja 2035-re meghaladhatja a 10 milliárd eurót, és 2050-re közel 15 milliárd euróra növekedhet, aminek közvetlen munkahelyteremtő hatása százezrekben mérhető lehet Európában. A drónalapú szolgáltatásoknak értékteremtő, gazdaságélénkítő hatásuk is van, és a szaktárca szerint ennek kedvező hatásai érezhetők lesznek a többi között a mezőgazdasági terüle-' tek hatékonyabb fenntartásában és a kutatás-mentés javuló eredményességében is. Magyarország legalább régiós szinten vezető szerepet kívánbetölteni a dróntechnológia elterjesztésében és a hozzá kapcsolódó innovációban, ám ahhoz, hogy az ország bevonzza a fejlesztési és a gyártókapacitások kiépítését, támogató jogszabályi környezet is szükséges. Az ITM ennek kapcsán jelezte, hogy a készülő hazai rendelkezések a biztonságos, szabályos, felhasználóbarát üzemelést célozzák meg a rugalmas és innovatív keretek megteremtésével. MW Ingatlanpiaci fellendülést hoz a Hajrá! HITEL Az ingatlanpiac újbóli fellendülését is segítheti a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett NHP Hajrá! program, amelynek keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások ingatlanok vásárlására is fordíthatják a hitelösszeget. Ezzel összhangban az Indotek Group számos, elsősorban irodai és logisztikai ingatlan értékesítésébe kezd, amelyeket a programban részt vevők a kedvezményes feltételeket érvényesítve vásárolhatnak meg. Az NHP Hajrá! program keretében az MNB összesen 1500 milliárd forintnyi forrást bocsát a vállalkozások rendelkezésére, kéthetes hitelbírálati folyamattal. Széles körű felhasználhatóságából adódóan az NHP Hajrá! az ingatlanpiacon is tapasztalható gazdasági viszszaesés kiegyenlítésére is hatékony eszköz lehet: a vállalkozások akár ingatlanok vásárlására is fordíthatják a felvett hitelösszeget, ezzel átlépve a bérlői státuszból tulajdonosiba, hiteltörlesztéssé konvertálva a bérleti díjat. A jegybanki hitelkonstrukció relatíve alacsony, fix kamatozásából és hosszú lejáratából adódóan növekedhet a hitelfelvevő pénzügyi stabilitása, tulajdonosként pedig megszűnik a bérbeadóval szembeni kitettsége. A kereslet növekedésével az értékesítésre kínált ingatlanok száma is ugrásszerűen megnőhet - mutat rá az Indotek Group. MW STABILIZÁLÁS Nekiláttak bontani a Notre-Dame-székesegyház huszártornya körüli állványzatot tegnap, a torony a tavaly áprilisi tűzben omlott le. A katedrális felújítását végző állami szervezet vasárnapi közleményében emlékeztetett arra, hogy a huszártorony felújítás alatt állt, amikor 2019. április 15-én az állványzaton tűz ütött ki. A 200 tonnás, több mint 40 ezer darabból álló építmény egy része 40 méter magasságban van. A tűzvészben nem omlott össze, de a hő miatt súlyosan megrongálódott. Először megerősítették, majd három szinten fémrudakkal fogták körbe, hogy ne omoljon öszsze. Tegnaptól ötfős alpinistacsoportok egymást váltva próbálják megközelíteni az állványzat megégett részeit és rezgőfűrésszel kivágni az egymásra olvadt fémhengereket. Ezeket egy 80 méter magas daruval szállítják el a helyszínről. Az egész világot megrázó tűzvész után több mint 900 millió eurónyi felajánlás érkezett mecénásoktól, nagyvállalatoktól,. szervezetektől és a hívektől a világ minden tájáról a Notre-Dame helyreállítására. Az épület stabilizálását már másnap elkezdték, júliusban azonban a munkásokat fenyegető ólommérgezés veszélye miatt három hétre leállították. Őszszel és télen a viharok nehezítették a munkát, márciusban pedig a koronavírus-járvány miatt állították le több mint egy hónapra. A székesegyház előtti teret azonban május 31-én megnyitották a nagyközönség előtt. Jean-Louis Georgelin kormánybiztos a többszöri leállás ellenére úgy véli, hogy idén stabilizálják a boltozatot, és a helyreállítás jövőre megkezdődhet. A katasztrófa után Emmanuel Macron elnök bejelentette, hogy öt év alatt szeretné helyreállíttatni a székesegyházat. Jóllehet a határidőt sokan szorosnak találják, a kormánybiztos szerint továbbra is az a cél, hogy a kormányfő által kért öt esztendő alatt befejeződjön a munka. Az azonban még mindig nem dőlt el, hogy milyen formában állítják helyre a gótika emblematikus épületét. A leomlott huszártorony 1860-ban épült Eugene Viollet-le-Duc tervei alapján, miután az eredetileg 1250-ben épített szerkezetet 1786-1792 között lebontották. Az újjáépítők két táborra szakadtak: az ortodoxok azt követelik, hogy a 19. században helyreállított műemlék azonos mása épüljön fel, közéjük tartozik a székesegyház főépítésze is. A modernisták viszont, Macronnal együtt, újító kézzel nyúlnának az épülethez, rajta hagyva a 21. század többé-kevésbé merész lenyomatát. MW Felhasználóbarátak lesznek a hazai előírások Fotó: Shutterstock