Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-20 / 117. szám
2020. MÁJUS 20., SZERDA GAZDASÁG Y Hő- és porálló személyvagonok Egyiptomnak Nem fékez az üzlet Az idei harmadik negyedévben már forgalomba állhatnak az első vasúti kocsik Fotó: Teknős Miklós Hiteleseknek érdemes fixálniuk a kamatokat TÖRLESZTŐ Nem emelkedik a fix kamatozású hitelek törlesztőrészlete a fizetési moratórium miatt. Azonban kitolódik a hitel futamideje, ám előfordulhat, hogy ezt az ügyfél nem szeretné. Ekkor kezdeményezheti majd a banknál, hogy megkeressék a megoldást, akár úgy, hogy önkéntesen mégis vállalja a magasabb havi törlesztőrészletet a rövidebb futamidő érdekében. Binder István, az MNB szóvivője az Ml csatornán példaként elmondta, egy nyolcmillió forintos tőketartozással, még tíz év futamidővel rendelkező hitel futamideje a 9 hónap moratóriumon felül, a kamatok miatt még körülbelül 3-4 hónappal hosszabbodhat meg. A szóvivő felhívta a figyelmet, hogy a változó kamatozású hitelek törlesztőrészlete változhat, de nem a hiteltörlesztési moratórium, hanem az eredeti szerződéses feltételek - változó kamatozás - miatt. Ennek elkerüléséért az ilyen hitellel rendelkezőknek azt javasolja, fixálják a kamatot. Banai Ádám, az MNB igazgatója szerint a koronavírus hatására növekednek a hitelezési kockázatok Magyarországon, a hitelkártya- és folyószámla-hitelkeretek lehívása növekedhet, az új hitelkihelyezések pedig mérséklődhetnek idén - írta a Portfolio. MW Ezerháromszáz sivatagálló személyvagont gyártunk Egyiptomnak. A fékrendszereket a német Knorr- Bremse állítja elő, méghozzá Magyarországon. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu KOOPERÁCIÓ A Knorr-Bremse szállíthatja a pneumatikus fékrendszereket annak az 1300 vasúti személykocsinak, amelyeket a Transmashholding International épít az Egyiptomi Nemzeti Vasutaknak - jelentette be a németországi központú vállalat. A különféle komfortfokozatú, óránként legfeljebb 140 kilométeres sebességre képes vagonok közül az elsők, amelyeket 2018 szeptemberében rendeltek meg, a tervek szerint az év harmadik negyedévében állnak forgalomba Egyiptomban - olvasható az angol nyelvű Railwaygazette.com vasúti újság oldalán. A szerződés érinti a Knorr-Bremse telephelyeit többek közt Budapesten, Münchenben, Moszkvában és Mödlingben, a szállítások várhatóan 2022 végére fejeződnek be. A Knorr-Bremse magyarországi leányvállalata jelentős helyet foglal el a hazai vasútijár mű-gyártásban, beszállítója a MÁV IC+ programjának, valamint a j^ÉCSÉliHÉ'mM ■ " Stadler FLIRT és KISS motorvonatainak is. Az afrikai éghajlat különös kihívás a gyártóknak, hiszen a járműveknek olyan nehézséggel is meg kell küzdeniük, mint a hőség és a sivatagi viharok által felkavart finom por. Emiatt a vagonokat különös gonddal tervezik például a szellőzőrendszerek tekintetében. A Knorr-Bremse pedig speciális festékréteggel látja el a féknyergeket, hogy megvédje őket a mostoha időjárással szemben. A Transmashholding vezérigazgatója, Kirill Lipa azt mondta, a vasútikocsi-szállítási szerződés több ország együttműködését feltételezi, a főbb szereplők Egyiptom, Oroszország és Magyarország, csatlakozik hozzájuk Dél-Afrika, valamint a járműgyártó cégek globális ellátási lánca, amelynek most része lett a Knorr-Bremse is. HÍREK Nagyon pörög a Diákhitel Plusz FELSŐOKTATÁS Kevesebb mint három hét alatt csaknem tízezren igényelték a legtöbb félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt. A múlt héten megkezdték a folyósítást, ezen a héten pedig már ezerszámra utalják az igénylőknek a pénzt. A hitelt egy év türelmi idő után, öt éven belül kell visszafizetni. Érvényes rá az állami családtámogatás, vagyis a második gyermek születésekor az édesanya diákhitelének a felét, a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes tartozást elengedi a Diákhitel Központ. MW Segít a kamara a tagdíjfizetésben NAK A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) őszre halasztotta a 2020-as, az alapszabály szerint a nyári hónapokban esedékes tagdíjbevallást és -fizetést. A tapasztalatok alapján az őstermelő kamarai tagok jelentős része a fizetendőtagdíjat készpénzátutalási megbízással (csekken) teljesíti, a köztestület ezért ezzel a döntéssel is szeretné mérsékelni a postahivataloknál a személyes találkozásokat. Emellett az elnökség ezzel a lépéssel a kamara további tagjainak is segíteni kíván a gazdasági nehézségek leküzdésében. Az új, pontos határidőkről a NAK időben tájékoztatja tagjait. MW Mentőcsomag a német vasútnak Több millió euró vesztesége keletkezett a német szövetségi vasútnak, a Deutsche Bahnnak a vírushelyzet miatt - tette közzé a Die Zeit hetilap. A DPA német hírügynökség értesülése szerint a berlini kormány készen áll arra, hogy átvállalja ennek az összegnek a nyolcvan százalékát. A vasút utasszáma a járvány okozta válság miatt Németországban is bezuhant. A járatok nagy részét ugyanis fenntartották azért, hogy továbbra is biztosítsák a közlekedést. Rendeződhetnek a birtokviszonyok Minden érintett elfogadta a tejtanács kódexét Dömpingárak ellen A tehéntej felvásárlási és fogyasztói átlagára 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 300 TÖRVÉNY Jelenleg az Országgyűlés jóváhagyására vár az osztatlan közös földtulajdon felszámolására vonatkozó törvény. Ha elfogadják, akkor januártól nagy számban indulhatnak el a területek megosztásának felszámolását célzó eljárások a földhivataloknál - írja a Magyar Nemzet. Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára a lapnak elmondta: jelenleg negyvenezer körüli megosztott ingatlant tartanak számon. A részaránytulajdon ma csaknem három és fél millió tulajdonost és mintegy 2,4 millió hektárt érint. Az osztatlan közös tulajdon megszüntetését célzó eljárás 2014- 2015 óta zajlik az országban, és mintegy 55 ezer helyrajzi számot érintő ingyenes állami kimérést takar. A tárca a program tapasztalatait is felhasználva alkotta meg az új szabályozást, amely stabil jogi alapot teremt ahhoz, hogy az állam kezében lévő osztatlan közös tulajdonú földeken fennálló tulajdoni hányadok földkiadásokkor keletkezett, több évtizedes problémájától végleg megszabaduljon a magyar agrárium. A tervek szerint ősszel készülnek el a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek. Míg korábban az osztatlan közös területek megosztásához a tulajdonostársak százszázalékos egyezségére volt szükség, a jövőben elég lesz az ötvenszázalékos tulajdoni hányad plusz egy fő beleegyezése. A spekulánsok kiszűréséért azonban ehhez legalább három éve tulajdonnal kell rendelkezni az adott táblában. MW Zöld jelzést kapott a PDF-számla NAV Hivatalosan elektronikus számlának minősül az elektronikus számlázási módszerrel készült PDF-számla, ami jelentős segítség a cégeknek a járványhelyzetben az adóhivatal útmutatása alapján - mondta az InfoRádiónak Szeőcs Kornél, a PwC Magyarország vezető menedzsere. Korábban azt tapasztalták a társaságok, hogy külföldről sok esetben kapnak PDF- formátumban elektronikus számlát, amely nem e-számlázási rendszerben készült, nem elektronikus aláírással vagy időbélyegzővel van ellátva. „Nem nagyon tudták, hogy az egyszerű e-mailben kapott PDF-számlával mit lehet kezdeni” - tette hozzá a szakértő. Most a NAV tájékoztatójából kiderült, ha például egyszerűen egy PDF-et hozunk létre a saját rendszerünkben, és azt e-mailen elküldjük a másik félnek, az is megfelelő elektronikus számlázási módszer - magyarázta el Szeőcs Kornél. Figyelembe vették, hogy egyre többen szeretnék bevezetni az elektronikus számlázást a járvány időszakában. A cégeknek nagyon fontos, hogy minél hamarabb kifizessék a számláikat, ne legyenek fennakadások a postai szolgáltatásokban, illetve hogy a számlát minél hamarabb fel tudják dolgozni egymás között. Ezért a legtöbb cégnél megjelent az az igény, hogy minél gyorsabban át lehessen térni e-számlázásra. MW PIACVÉDELEM Stabil a tejpiaci helyzet a koronavírus-járvány okozta gazdasági, társadalmi problémák ellenére - közölte a Világgazdasággal Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója, hozzátéve: a tejtermelés, a feldolgozás és a késztermék értékesítése zavartalanul működik. Eközben a nagykereskedői körnél megjelentek az importált dömpingáras, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt (UHT-) tejek és félkemény sajtok. A szervezet szerint a dömpingár hátterében kifejezetten piacromboló szándék állhat. A magyarországi tejtermelési és termék-előállítási körülmények nem térnek el olyan mértékben a környékbeli országok és az unió piacán tapasztalhatótól. A forintgyengülés miatt persze növekedtek a költségek, ami az áremelés irányába hat - mondta Harcz Zoltán. A terméktanács szerint a hazai piac stabilitását mutatja, hogy egy hónap alatt csak egy százalékkal csökkent az országos átlagár. A terméktanács szerint fontos, hogy a veszélyhelyzet alatt a tisztességesen eljáró tejterMW-grafika, forrás: KSH melők a szervezettől támogatást kapjanak a piaci versenyben. A szereplőkkel folytatott egyeztetés eredményeként ezért egy etikus piaci magatartásról szóló ajánlást fogadtak el. Mégpedig tartózkodás és ellenszavazat nélkül, ami azért is jelentős, mert a termelők mellett a feldolgozó és kiskereskedő elnökségi tagok is egyöntetűen támogatták a javaslatot. Az ajánlás szerint etikátlan az indokolatlan kötbérezés, valamint az elégséges hazai kínálat mellett az agreszszív áruházi akciózás az olcsó importtermékekkel. Ide tartozik a növényi alapú tejtermék megtévesztő kihelyezése és a máshol felesleggé vált, itthon eladni kívánt dömpingáras termékek értékesítése. A terméktanács szerint ez azt jelenti, hogy az adott termék ára azonos időben több mint 5 százalékkal eltér a földrajzi eredete szerinti piaci árától. El kell kerülnünk, hogy a magyar tejpiac mások tejfelesleg-lerakója legyen - jelentette ki az ügyvezető igazgató. Etikus magatartásnak számít, ha a piaci szereplők egy-egy elkerülhetetlen árcsökkentést fokozatosan érvényesítenek. MW A földhivataloknak készülniük kell a nagy forgalomra Fotó: MTI Támogatás magántárolásra Az Európai Bizottság döntése mogatására. Emellett Magyaralapján május 7-étől nyújtha- ország kérelmet nyújtott be, tó be kérelem a vaj, sajt és so- hogy a támogatást az UHT- vány tejpor magántárolási tá- tejre is kiterjesszék.