Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-18 / 115. szám

2020. MÁJUS 18., HÉTFŐ SPORT 15 A pólósok pólósa-szavazás, újabb jelöltek: a Kemény-korszak sikercsapata Legendák vagytok, es tényleg Amikor a magyar vízilabdá­­zás nagy korszakairól olva­sunk egy ilyen sorozatot, egyvalamit üstöllésként tu­datosítsunk: kizárólag Ma­gyarországon íródhat egy­­egy hőseposz négy aranykor­szakról. (Úgy, hogy a 2013- os világbajnoki cím, meg a legutóbbi Eb-arany nem so­rolható egyikhez sem.) Mert­hogy mi vagyunk az egyet­len náció, amely egyaránt si­keres volt a második világhá­ború előtt, majd utána, aztán a hetvenes években is, és a modern korban. A pólósok pólósa-szavazás, 4. rész. m JULUbUI PÓLÓSA wm Büütül Map tant Csurka Gergely szerkesztoseg@mediaworks.hu VÍBLABDA A leginkább domi­náns szériát épp a Kemény­éra során produkálta a ma­gyar férfiválogatott. Amiben más volt ez a tucatnyi eszten­­jdő, mint az előző három szé­dület, azt két döntő téren le­het érzékeltetni: jóval élesebb volt a konkurencia, és arany­érmet kizárólag ki-ki meccse­ken lehetett nyerni. Az addigi hat olimpiai diadal egyaránt körmérkőzéses tornákon szü­letett, háromszor (1936, 1952, 1964) a jobb gólkülönbség dön­tött a javunkra például - min­denki pontosan tudja, teljesen más a lélektana annak, ami­kor két vagy három meccset kell úgy behúzni, hogy tudha­tó: nincs javítási lehetőség. Mindenesetre az Itáliából hazatérő Kemény Dénes lenyű­göző bátorsággal nyúlt az édes­apja, Ferenc keze alatt a junio­rok között világverővé vált - de az olimpia előtt a felnőttcsapat elleni kétkapukon is olykor di­adalmaskodó... - Kásás-Mol­­nár-Fodor-féle korosztály 20- 21 esztendős tagjaihoz. A fi­A Kemény-éra dominanciáját a három olimpiai arany fémjelzi Archív fotó: MTI A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: ] HEOL.hu atalos lendület pedig rögvest sikert hozott, 1997-ben, húsz év után Európa-bajnok lett.az együttes, és bár a ’98-as perthi vb-n néhány óriási győzelem után a döntőben kissé lefa­gyott a spanyolok ellen, 1999- től még az sem kottyant meg a csapatnak, hogy Benedek Ti­bort nyolc hónapra kivonatta a forgalomból a mediterrán maf­fia egy ellentmondásos dop­pingeset miatt. A Kemény-érában alapvető­en ez volt a képlet az első nyolc esztendőben: két év rákészü­­lés, majd a ciklus második felében négyből négy arany megszerzése, közte az olimpi­ai bajnoki címmel. A két év ér­­lelődés sem volt éppen küsz­ködés 1997-98-ban, eztán jött az egy hónapon belül mági­kus játékkal behúzott újabb Eb-arany, majd Vk-elsőség, míg 2000-ben a sydney-i dia­dalt sikerült megfejelni az Eu­rópai Nemzetek Kupája meg­nyerésével (kvázi a Világli­ga előde a tengerentúliak nél­kül). Utóbbi azért emelendő ki, mert míg a jugóknak már az olimpián visszavágtunk az elődöntőben a csoportkörbéli vereségért, a horvátoknak ez végül decemberben sikerült, igaz, akkor stílszerűen Zág­rábban, a saját közönségük előtt. A következő ciklusban az olimpiai győzelem utáni első esztendő akár zuhanásként is megélhető (az olyannyira várt pesti Eb-n csak bronzérem sikeredett, majd a fukuokai vb-n első ízben maradtunk le az elődöntőről), 2002 viszont már mutatta, hogy minden ad­diginál erősebb gárda formá­lódik. Elvégre olyat még soha nem csinált senki, hogy há­rom nap alatt kétszer veri meg a szerbeket Belgrádban (Világ­kupa-csoportmeccs és elődön­tő) - függetlenül attól, hogy ki­fejezetten balszerencsés végjá­tékban az oroszok elhappolták előlünk az aranyat. A folyta­tás viszont ugyanaz lett, mint „eggyel” korábban: az utolsó négy nagy tornán a magyar Himnuszt játszották. Csapa­tunk brutális erejét mutat­ta, hogy a 2003-as barcelonai vb-n mind a görögök elleni elő­döntőt, mind az olaszok elleni döntőt hosszabbításban nyer­tük meg (nem sokkal később a Világligát már lazán), majd jött 2004, melynek során hét hiva­talos meccsből hatszor ütöt­tük meg a szerb-montenegrói­­akat; az utolsó három így fes­tett: Világliga-döntő, olimpiai csoportmeccs, és a mindörök­ké feledhetetlen athéni finálé. Ami miatt kimondható, hogy a 2004-es együttest tart­hatjuk minden idők legerő­sebb magyar válogatottjának, az egyfelől az, hogy hétből hét mérkőzést nyerve lett olimpiai bajnok, másfelől az, hogy min­den idők legbrutálisabb ötka­rikás csoportjában lett száz­százalékosan első, továbbá a sportág történetében először ugyanazon a tornán egyaránt kétszer diadalmaskodott a majdani ezüst- és bronzér­mes ellen. Azaz mind az oro­szokat, mind a jugókat legyőz­tük előbb a csoportkörben, az­tán előbbieket az elődöntőben, nagy riválisunkat pedig a fi­náléban. És persze: a szerbek ellen 3-0-ás utolsó negyeddel fordítani - erre egyetlen csa­pat volt képes. Ráadásul az a magyar válogatott ezt kétszer is megtette két hét alatt, hi­szen mindkét mérkőzést így húzta be, miután vesztésre állt három negyedet követően. Igazából a 2005-2008-as pe­riódus is sikerülhetett volna fényesebben, ám a montreali vb-döntőn nem törtük meg a szerb-montenegróiakat a kel­lő pillanatban, egy évvel ké­sőbb, a belgrádi Eb-fináléban pedig a játékvezetők érezhe­tően megrogytak a Tasmajdan poklában, ahol mi reménytele­nül próbáltunk vízilabdázni a kiállításözönben. A 2007-es vb-n majdnem sikerült ugyan­azt előadni, mint 2003-ban, azaz kéthosszabbításos par­tin megszerezni az aranyat - más kérdés, hogy a horvátok elleni finálét simán le kellett volna rendezni kétgólos veze­tés után a zárónegyedben. Az­az adva volt, hogy ugyanúgy „átve­gyük a hatalmat” féltávnál, mint ad­dig, ám ez nem si­került, és a leszál­­lóág-hangulatot csak erősítette az akkor még az olim­pia előtt másfél hó­nappal megrendezett maiagai Eb-n látott kissé hektikus pro­dukció (bronz lett a vége). Ehhez képest mégiscsak di­adalmenetté változott a pekin­gi olimpia. Tény, a szerbekkel nem futottunk össze, ennek azonban épp a fantasztikus athéni fordítással ágyaztunk meg: a most, vagy soha alap­vetés, az ötkarika látványa ál­tal kiváltott feszkó, és az ebből adódó küszködés robbanásig hevítette nagy riválisunknál a hangulatot, ami az amerikai­ak elleni katasztrofális elődön­tőbe és egy azt követő éjsza­kai, házon belüli fizikai leszá­molásba torkollott. Ez minket kevésbé érdekelt, nekünk má­sodszor is meg kellett küzdeni a szerbekről két évvel koráb­ban levált, friss Európa-baj­­nokként érkező montenegrói­­akkal a fináléba jutásért. Egé­szen fantasztikus meccs volt, amelyen Kemény doktor már rutinosan húzta meg azt a ka­puscserét, ami a sydney-i elő­­döntőben még forradalminak számított, és ami ismét kellett a győzelemhez (Gergely István jött be Szécsi Zoltán helyett, és ötméterest is védett). Hogy az­tán a sokáig kiegyenlített fi­náléban 9-9-nél Szécsit hoz­za be, aki oroszlánrészt vállalt a meccset hamarosan lezáró 5-0-ás rohamban. A Kemény-éra dominanci­áját a három olimpiai arany fémjelzi, de igazándiból az a statisztika támasztja alá, hogy a tizenkét év alatt 25 nagy tor­nán 23-szor jutott a négy kö­zé a válogatott. Amelyben több korszakos zseni játszott, kö­zülük hatan léphettek a legin­kább exkluzív pantheonba há­rom brit, valamint Gyarmati Dezső és Kárpáti György mellé háromszoros olimpiai bajnok­ként: Benedek Tibor, Biros Pé­ter, Kásás Tamás, Kiss Gergő, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán. S bár utóbbi kivételével a többi­eknél egy rakat örökkön emlé­kezetes gólt idéz­hetnénk fel, ők épp azért számítanak a legnagyobbaknak, és a csapat azért volt annyira sike­res, mert elképesz­tően magas színvo­nalú védőmunká­val alapozták meg a támadásaik látványosságát. Persze Kásás Tamástól azon­nal idézzük a sevillai Eb-döntő mesterhármasát, vagy az athé­ni finálé utolsó negyedében a két gólt és a döntő találat előtti asszisztot Kiss Gergőnek - ám ha Sydneyben mínusz egynél nem szed le egy keresztpasszt a harmadik negyed végén egy jugó lefordulásnál, akkor ta­lán nincs az első arany, majd Athénban nem blokkol három­szor emberhátrányban csak az utolsó negyedben (közte egy kettős hátránynál), akkor nincs meg a második (sem). És még sorolhatnánk ezer­nyi nüanszot (persze minden olyan tornáról is, ahol picivel lemaradtunk a végső győze­lemről...) - de a lényeget még­iscsak a szerbeket azóta végül Rióban aranyig kormányzó mester, Dejan Szavics mond­ta ki a pekingi eredményhir­detés előtt, amikor (akkor még csapatkapitányként) odalépett a mieinkhez, majd a bevonu­lásra várakozó összes érmes és tisztviselő előtt kimondta: „Legendák vagytok.” Tizenkét év alatt 25 nagy tornán 23-szor jutottak a négy közé Tíz év múltán az első alkalom, hogy halasztásra kényszerülnek A kapusok egri tábora tolódik LABDARÚGÁS - A 2020-as év­re sorozatban 11. alkalommal tervezett Egri Nemzetközi Ka­pustábor a koronavírus-hely­­zetre való tekintettel elmarad - közölte a Hírlappal a főszer­vező, ifj. Gömöri Ottó. - Szo­morúak vagyunk, ugyanis lo­­gisztikailag semmi akadálya nem lett volna a sorozat folyta­tásának, azonban a március­ban megjelenő koronavírus­­járvány keresztül húzta szá­mításainkat. Bár a végsőkig kivártunk, hátha zöld jelzést kapunk a rendezésre, sajnos szomorú, de felelősségteljes döntést kellett hoznunk, ez pedig a tábor idei elmaradása. A résztevők bánatára idén elmarad a képzés Fotó: Lénárt Márton Gömöriék tisztában vannak vele, hogy az egészség a leg­fontosabb, és ennek védelme érdekében mindent meg kell tenniük. Az Egri Kapusaka­démia bentlakásos tábora 50 fős, külföldről is érkező részt­vevői létszám mellett 10 fős edzői stábbal hatalmas egész­ségügyi kockázatot jelentene.- Bízunk benne, hogy mi­hamarabb túl leszünk ezen a nehéz, embert próbáló idősza­kon, és 2021 nyarán újra vár­hatjuk a fejlődni és tanulni vágyó kapusokat az elmúlt tíz évhez hasonlóan, a megszo­kottak szerint - tekintett elő­re ifj. Gömöri Ottó. B. Cs. Végre újra vízben! VÍZILABDA Két hónap után ismét vízben edzhettek a Lillafüredi Ásványvíz-ZF-Eger OB l.-es női csapatának játékosai. Igaz, a me­gyeszékhelyi pólósoknak ehhez el kellett hagyni Egert, ám csupán Demjénig kellett utazni, ahol edzőként Szilágyi Péter és Rüll Csaba tartott foglalkozást a megjelenteknek. Beküldött fotó

Next

/
Thumbnails
Contents