Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-02 / 102. szám
helyőrség ADY LORIHCNENEK DEBRECEN, 1898. NOVEMBER 24. Kedves jó Anyám! Idejét látom, hogy életem legutóbbi eseményeiről beszámoljak. Huszonegy éves vagyok, élni akarok, az életre terveimnek is kell lenni. Nem tudom, miért, már gyermekkoromban másképp ítéltem az emberekről, dolgokról, mint többi hasonló korú barátaim. Sohse elégített ki az a 12 remény, hogy mint jámbor törvényszéki bíró vagy főszolgabíró békés, nyugodt életet éljek, óh, nekem izgalom, hír, dicsőség kellett, amiket nálam most sem pótol semmi. Szerettem, szeretem most is édesanyámat, szeretem nagyon, és ezért a szeretetért léptem felsőbb, határozott pályára. Most már férfi vagyok, tudok, bírok gondolkozni. - Én teljesen az irodalomnak szentelem az életemet. Mellékesen azonban el akarom végezni a jogot. Hogy komolyan megkezdhessem terveimet, nemsokára egy fővárosi laphoz megyek újságírónak. - Talán majd a halálos ágyamon meg fogom ezt bánni, de addig nem, mert én akartam, hogy így legyen - komolyan és megfontolva. - Nagyon sokan tettek így. Grófok, bárók lemondtak mindenökről, csak lelkűk vágyát követhessék. Éheztek talán, de hírök volt, büszkeségük és nyugalmuk volt. - Édesanyám is - tudom - bele fog törődni. Talán egypár év, és büszke lesz a fiára. De ha nem úgy lenne, megvigasztalja a másik gyermeke, ki szerető, józan eszű, derék fiú. Én meg azért megőrzőm édesanyám iránt örökre gyermeki szeretetemet, amit talán rövid időn alkalmam és módom lesz bebizonyítani... Ezeket röviden el kellett mondani. Az én anyám, az én édes jó anyám okos asszony, s tudja jól, hogy Komócsy József több volt, mint K. Gy.; - Reviczky Gyulának gyönyörű szobrot emeltek, de Bölönyinek fejfája sem fog lenni, körülbelül sohasem. Azután elég az, hogy engem ez a tudat boldoggá tesz. Szilágysági lakos nem leszek, mit bánom én, mit beszélnek rólam, az intelligens, igazi művelt társadalom engem mindig meg fog becsülni. Elvégre mindenki azon az úton indul el, amelyen boldogságát feltalálni véli. A jogot azért mindenesetre elvégzem... Most térjünk a közönségesebb dolgokra. Én itt magamra voltam hagyva, belevittek azonfelül akaratomon kívül egy párbajba, mely sokba került, szóval adósságba vertem magam. - Ezeket nekem ki kell fizetnem. Azért kijelentem, hogy most utoljára kérem édesanyám segítségét. - Egy új élet kezdetén nem zsarolás ez. Annyival inkább, mert sohasem számítok többet semmire. Akarok a magam tehetsége és munkája után élni, s így talán jobban beválthatom azt az ígéretet, hogy édesanyám mellém jöhessen fel Pestre, mintha tíz-tizenöt évig nyomorult szolgabíró lennék. Éppen ezért komolyan lelkemből kérem édesanyámat, hogy most utoljára szerezzen nekem annyi pénzt, hogy a félév elmúltával az itteni viszonyokat rendezve Pestre felmehessek. Sohse kérek többé, s nem is lesz rá szükségem, mert olyan állást kapok, melyen mint hírlapíró és jogász haladhatni képes leszek. Még egyszer kérem ezt az életemben válságot megoldó kérésem teljesíteni s ezt a dolgot december közepéig elintézni. Akkor végleg Pestre megyek egy új, önálló szép életet kezdeni. Legyen nyugodt édes jó anyám, valaha áldani fogja, hogy így lett: de meg hát én akartam így. A dologról Lajost is tudatom. Egyszersmind kérem, hogy mint még egész életemben, névnapomra egy kis csomagot méltóztassék küldeni, de úgy, hogy vasárnapra itt legyen. A legfontosabb, első kérésem kérem életem, jövőm érdekében december 10-15-ig elintézni, s addig is nyugodt reménnyel s ezer csókkal maradtam igazán szerető fia Ady Endre Ady Endre Az anyám és én Sötét haja szikrákat szórt, Dió-szeme lángban égett, Csípője ringott, a büszke Kreol-arca vakított. Szeme, vágya, eper-ajka, Szíve, csókja mindig könnyes. Ilyen volt a legszebb asszony, Az én fiatal anyám. Csak azért volt ő olyan szép, Hogy ő engem megteremjen, Hogy ő engem megfoganjon S aztán jöjjön a pokol. Bizarr kontyán ült az átok. Ez az asszony csak azért jött, Hogy szülje a legbizarabb, A legszomorubb fiút. Ő szülje az átok salját Erre a bús, magyar földre, Az új hangú tehetetlent, Pacsirta-álcás sirályt. Fénye sincs ma a szemének, Feketéje a hajának, Töpörödött, béna asszony Az én édes jó anyám. Én kergettem a vénségbe: Nem jár tőle olyan távol Senki, mint torz-életével Az ő szomorú fia. Az én két asszonyom És meghalok és semmi, semmi. Körülbelül két asszony fogja Észrevenni. Az egyik az édesanyám lesz, A másik meg egy másik asszony, Ki sirasson. Be szép lesz: egy idegen sírra Két asszony hordja a virágot És az átkot. Apámtól, anyámtól jővén Anyám hangjában szomorúság, Apám hangjában vad feledés. Jaj, be kicsiny az élet, Be kevés, be kevés. Pénz, számonkérem tőled Az életet, a terveket, A hazámat, az anyámat, Az Istent s a gondolatot Éá a szeretőmet. Más volnék, de elöntött Ez a koldusság - Nílus, Amely engem megcsúfolt, Hamisított, kicserélt És ledöntött. Hiszen ők cselekvők, hogy élek, Hogy sokat és nagyot akarok. Hallgatnak s én rettegve Érzem, hogy ki vagyok. Be csoda, hogy vagyok és élek, Hogy nem unom meg s újra merek. Verset írok és holnap, Már holnap megyek. » • Áldott, falusi köd Beteg vagyok, egy kis faluból Leskődöm vissza a világba Hidegrázós emlékezéssel: Hátha üldöznek, hátha, hátha. Félek a sugaras napokon, Minden kicsi látástól félek S ha ablakomból messzelátok, Reszket és nyög bennem a lélek. Minden aggaszt, minden fáj nekem, Ami a múltam visszahozza: Derült horizon, üzenet, fény, Sejtett sóhajtás, hírlap, posta. Mindentől félek nyugtalanul, Már nincs se alvásom, se álmom. Én istenem, hogyan is függök Ezen a zord életpárkányon? De néha reggel késik a fény S ülök büszkén, dölyfös örömben: Köd a falun és én érzem jól, Hogy biztos vagyok e szent ködben. Mind ottvesztek, Ahol te elmaradtál, Ahol magamra hagytál És ma más volna mindenem És ma több volna mindenem. Átkozott koldusság - Nílus, Mely mindent elöntöttél, Mely életemre jöttél S kicserélted az életem S szívem eliszapoltad. Többje volnék a jövőnek, Az életnek, a terveknek, A hazámnak, az anyámnak, Istennek és gondolatnak És a szeretőmnek. Nem vagyok; aki vagyok, Enyéimnek olyanja, Mint törvényes gyermekek Derűs, bölcs, szülő anyja, Nem vagyok a magamé. Most jobban, mint akárha, Pénz, te átkos távoli, Pörölök, sírván, veled, Mert miattad vagyok én Magam tagadó mása. Mindent másképp szeretnék, Isten volnék sokakért, Ha nem fogna az iszap S ha önmagam: önmagam Lehetnék. Vaszary János: Anya gyermekével (akvarell, papír, 49,5 * 43,5 cm, 1926) 2020. május IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET „Ides" és Ady Endre (Székely Aladár felvétele, 1917] Mindent másképpen szeretnék
