Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-09 / 108. szám
8 IT emuiban suit Doqacsa irrTiTHf' helyőrség A PUDING MEG A KRUMPLISALÁTA Juhász Kristóf Volt egyszer, hol nem volt, egy rendes, falusi konyhában élt-éldegélt a puding meg a krumplisaláta. Nem éltek éppen régóta, csak mióta a gazdasszony elkészítette őket, de hát a pudingoknak meg a krumplisalátáknak sokkal lassabban telik az idő. Ültek hát a hűtőszekrényben, és nagyon furcsa dolgokról beszélgettek.- Úgy érzem, mintha a világ minden bölcsessége ért volna össze bennem ebben a megnyugtató hidegben - szólt méltóságteljesen a krumplisaláta. - Rájöttem az élet értelmére, megfejtettem sorsunk minden rejtélyét, és elmém rávilágított a létezés titkára - sorolta tudós érdemeit a könnyű egytálétel.- Kinek vagy a titkára? - csudálkozott a puding, akit legédesebb álmából ébresztett a bölcselkedés.- Nem az én titkomra, hanem a létezésére - javította ki a krumplisaláta.- Az nem baj - mondta könnyedén a puding -, az mindenkinek van.- Micsoda van mindenkinek? - hökkent meg a krumplisaláta.- Hát létezése - felelt a puding.- Hohó! Az lehet, hogy van neki, de nem tudja a titkát! - fölényeskedett a krumplisaláta.- Miért, mi a titka? - kérdezte álmosan a puding, és már aludt is újból, mint a tej.- A létezés titka először is, hogy a gazdasszony már akkor tudja, ki vagyok én, mielőtt elkészülök. De nem elég a tudás, megfelelő hozzávalók is kellenek, úgy mint: hagyma, krumpli, só, ecet, tejföl, majonéz, mustár, citromlé. Aztán rengeteg szorgalom és idő kell az elkészülésemhez, melynek végső célja ebben a végtelen, megnyugtató hidegben az, hogy az élet értelmén tűnődjek, amire, ahogy az imént is mondtam már, rájöttem, épp úgy, ahogy sorsunk minden rejtélyére, illetve a létezés titkára. A puding erre nem mondott semmit.- Miért nem felelsz? - méltatlankodott a krumplisaláta - Gondolom, szóhoz sem jutsz a létezés titkának végső felismerésétől, melyet önzetlenül felfedtem előtted! De azért legnagyobb álmélkodásod közepette is válaszra méltathatnál, te semmirekellő! - emelte föl hangját a jóízű harapnivaló.- Mi kell már megint? - csudálkozott a puding, akit már megint legédesebb álmából ébresztett a méltatlankodás. A krumplisaláta egyre türelmetlenebbül magyarázott:- Arról van szó, hogy a gazdaszszony előre tudja, hogy elkészülök, hogy az élet értelméről töprengjek a végtelen hidegben, és ezért megfelelően válogatja össze a hozzávalókat, hogy én elkészüljek, és rendesen összeéljenek bennem az ízek, de ezt már mondtam. És amikor elkészülök, tudok töprengeni az élet értelméről a végtelen hidegben, és ez az. És akkor töprengek, és rájövök, hogy ehhez el kellett készülnöm, hogy töprenghessek, és így tovább. És ez azért jó, mert miközben készülök, még nincs lehetőségem mindarra, amire akkor van, amikor már kész vagyok. Mégis az az értelme az egésznek, hogy én ezt most el tudom mondani, mert erre jöttem rá, és ha nem jövök rá, akkor most nem lenne, aki elmondja. Mert te például nem tudnád elmondani, hiszen benned nincsen se hagyma, se krumpli, mintha nem is a gazdasszony készített volna tégedet, olyan szerencsétlen egy kocsonyaszerű állagod van itten... A puding a szép beszéd közben véletlenül megint elaludt, de mivel a végén a krumplisaláta ingerültségében ismét fölemelte a hangját, a puding fölriadt, és hirtelen ijedtségében így szólt:- Sziszifuszi Uroborosz Obelix! A krumplisaláta persze nem értette, hogyan kapcsolódik ez ahhoz, amit ő mondott, és ettől még idegesebb lett, és arra gondolt, hogy fellebbeznie kéne a gazdasszonyhoz, hogy hát micsoda világra készítette őt, e finom krumplisalátát, kinek lételméleti fejtegetéseire holmi pudingok vonogatják itten a vállukat, de mikor ezt gondolta, már tényleg nagyon finom volt, hisz kellőképpen összeértek benne az ízek. De bizony tudta ezt már a gazdasszony is, hiszen mindig tudta, Bürokrata (bronz, 50 cm, 2019) minek mikor jön el az ideje, így hát kivette a hűtőszekrényből a krumplisalátát meg a pudingot, föltálalta az urának meg a gyerekeknek, maga is megette a részét, ízlett nekik, el is fogyott mind, nyammnyamm. Hogy a krumplisaláta tovább bölcselkedett-e, miközben ették, és a puding is átaludta-e az egész procedúrát, arról nem szól a mese. Ha a mese arról is szólt volna, akkor bizony tovább tartott volna. Itt a mese, fuss el véle! un a lap alatt A MELLÉKSZEREPLŐK DICSŐSÉGE Kántor Mihály Minden történetnek megvannak a hősei, akik talán nem minden esetben érdemlik meg ezt a titulust, ám mégis ők a kulcsfigurák, akiken keresztül az író azonosulásra bírja az olvasót. Személyiségük fejlődése sokszor hangsúlyosabb motívum, mint maguk a cselekedeteik, ám jöjjenek is bárhonnan vagy bármilyen időből, mellékszereplők nélkül nem tudnának érvényesülni. Az ógörög drámáktól kezdve a modern történetmesélésig a főszereplő jellemfejlődésének ábrázolásához használt egyik legkézenfekvőbb eszköz a mellékszereplő. A köztük lévő kapcsolat, illetve a kapcsolat minőségének dinamikája mind apró építőkockák lehetnek a főhős karakterének megformálásában. Emellett persze a mellékszereplők elláthatnak statisztaszerepet is, amikor funkciójuk nem több, mint benépesíteni az adott sztori világát, ilyenkor jelenlétük egy-egy fél mondatra vagy épp szótlanságra korlátozódik. A videojátékokban mindig a játékosoké a főszerep, legyen szó egyetlen szereplőről, egy csapatról, egy hadseregről vagy akár egy egész birodalomról. A világokat itt is be kell népesíteni szereplőkkel, akikkel a játékos ilyen vagy olyan módon kölcsönhatásba kerülhet. Ezeket a szereplőket az angol az NPC (nonplayer character) összefoglaló névvel illeti, amit magyar játékokban gyakran NJK-ra, azaz nem játékos karakterre fordítanak. Ők alkotják a legyőzendő ellenségeket, az adott vagy jövőbeni szövetségeseket, a megmentendő szereplőket és persze a legkisebb statisztákat, a háttérben dolgozó földművestől kezdve a bolti eladóig. A játék természetétől, illetve a szerep jelentőségétől függően lehet az NJK sokszínű, mélyen kidolgozott figura vagy épp csak egyszerű díszlet. A videojátékok hajnalán, az ugrabugráló sprite figurák után nagyon gyorsan megjelentek a beszélő mellékszereplők, akikkel - igaz, eleinte csak szöveges formában - már dialógusokat is folytathattunk. Persze ezek a párbeszédek gyakran csak a megbízások, illetve a teljesítendő feladatok kiosztására, valamint az ezekért járó jutalmak átadására szorítkoztak. Ezek a kezdeti NJK-k általában egy-két frázis végtelenségig való ismételgetésére voltak képesek, így a beszélgetés hamar megfeneklett velük. Innen ered a mai játékos kultúrában az az inzultus, amikor valakit NPC-nek neveznek. Ezt általában hajlíthatatlan, önmagát ismétlő személyekre aggatják. Idővel aztán megjelentek azok a NJK-k is, akik döntések elé állítottak bennünket, melyek nemcsak a történet alakulását, de az adott szereplőhöz fűződő további viszonyunkat is meghatározták. Érdekes megoldások azok is, amikor egy-egy játék konkrét numerikus értékekkel méricskéli ezt a viszonyt. Ilyenkor általában módunkban áll különböző módszerekkel tetszés szerinti irányba terelgetni a köztük lévő köteléket, ám a valós emberi kapcsolatok efféle mesterséges modellezése néha nagyon szórakoztató eredményeket tud produkálni. A technika fejlődésével a mellékszereplők nemcsak hogy ismert színészek hangján szólalhattak meg, hanem egyre gyakrabban az ő arcukat is viselik. Az emberi arcmimika virtuális leképzése évről évre újabb határokat hódít meg. így születhetett meg a 2011-es L. A. Noire című nyomozós játék, ahol a kihallgatások során nemcsak a szereplők válaszait, hanem a hanglejtésüket, és bizony az arcmimikájukat, illetve a gesztusaikat is alaposan meg kellett figyelnünk, hogy képet alkothassunk vallomásuk igazságtartalmáról. A mellékszereplők sokszor egyhelyben tartózkodnak, vagy előre meghatározott útvonalakon mozognak, virtuális életüket pedig előre programozott mechanizmusok mentén élik. Éjjel hazamennek és nyugovóra térnek, napközben mászkálnak vagy a dolgukat végzik, hogy ezáltal látható élettel töltsék meg a világot. Az őket irányító intelligencia képes reagálni a környezetre, letérni az útról, felderíteni, támadni, védekezni vagy menekülni. Ezen jellemzőik kiváló humorforrások lehetnek, nemcsak magukban a játékokban, ahol önreflexióba foglalt iróniaként találkozhatunk vele, de akár a médiumon túl is. A 2017-es Jumanji: Vár a dzsungel című filmben a főhősök egy videojátékba kerülve szembesülnek a játékok absztrakt szabályaival, a mellékszereplők korlátozott szellemi képességeivel vagy épp feláldozhatóságával. Utóbbit jáija körül a 2020- as Free Guy című akcióvígjáték is, melynek hőse, a szürke banki alkalmazott Guy, egy nap rádöbben, hogy ő bizony egy mellékszereplő egy erőszakos, nyílt világú akciójátékban. Programozásuktól függően az NJK-k tehát lehetnek ostobák, bosszantók és talán a legrosszabb pillanatban hagyhatnak cserben bennünket, de még a legjobb játékok is fájóan üresek lennének nélkülük. Esszenciális építőelemei a játékok digitális világának, így ha a való világban valaki ezzel a kifejezéssel inzultálna bennünket, bátran gondoljunk erre. Aranytojás (olaj, vászon, 80 « 100 cm, 2020) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. május
