Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-09 / 108. szám
2 helyőrség szerkesztőséül terepaszta HOGY KENYERETEK BARNA... Bonczidai Éva Marikámnak ez az otthon ülés is olyan jól megy. Most, hogy nem kell a laptopot nézni reggeltől estig, elkezdett horgolni. A Facebookon láttam, hogy nagyestélyit csinált ekrüből. Gyönyörű, na. Persze, tudom, hogy az egy szín, ne izélj már. Régen én is horgoltam. És képzeld, most sző. Saját mintát dolgozott ki> amíg megkelt a kenyér. Mert tudod, most otthon süt. Nem hizlalja a péket. Az ő kenyere sokkal jobb. Megtanult kovászolni, már tanítja a többi internetezőt is. Fotózza, videózza nekik, mit hogy kell csinálni, oszt’ azok otthon utánozzák, sütik a jobbnál jobb cipókat. Sokan követik. Persze hogy vigyáz magára! Ez nem olyan, hogy mennek utána, hanem figyelik az interneten. Hogy megtanulják a horgolást, meg a szövést, meg a dagasztást. Mert annak a sok hosszú körmű városi csitrinek az anyja is ilyen hosszú körmű dáma - nem volt, aki megtanítsa nekik, hogy csináljanak nagyestélyit, szőnyeget meg jó, tömött kenyeret. Gondolhatod, hogy az ilyen bagettek meg kroászonnak hívott kiflik után milyen jólesik nekik valami rendes étel. Na szóval nagyon kellenek az ilyenek, mint Marikám, akik meg tudják mondani a többinek, mit hogy csináljanak. Azt beszélik, ennek már neve is van. Influenszer - azt mondja Marikám, így hívják. Biztos azért, mert ez a koronás influenza kellett ahhoz, hogy a fiatalok is elkezdjenek dolgozni. Divat lett a rendes munka. * Ne mondjad nekem, hogy ne posztoljam a megégett kenyeret, hanem töltsék le egy rendes fotót az internetről, mert direkt tettem ki, hogy nekem nem sikerült. Mert akkor bátor nő vagyok. Aki harcol a látszattökéletesség ellen. Akit hősként tisztel a többi pár ezer nő, akinek szar lett a kenyere. Mert undorító, hogy mindenki csak henceg, dicsekszik, mutogatja, hogy bezzeg az ő süteménye, az ő gyereke, az ő csodálatos élete. Lájkolják persze” azt is, de valójában mindenki utálja őket. Engem viszont szeretnek. Mert elszenesedett a kenyerem. (Sütöttem jót is, de azzal nem akartam dicsekedni.) Szívecskét küldenek, meg ölelést. Napi ötszáz üzenetet kapok, gratulálnak, hogy meg mertem mutatni. „Itthon sokkal jobb ízű énnekem / A fekete, mint máshol a fehér” - azt mondják, zseniális a humorom. A múltkor kiborogattam a játékokat, bekentem nutellával a gyermekeket, még a falra is húztam egy csíkot, és szóltam a kölyköknek, hogy ma ugrálhatnak az ágyon. Lefotóztam: „Óh, én nem igy képzeltem el a rendet!” - hatszáznyolcan írtak, hogy nagyon jó anya vagyok. Amikor hazaértünk a pilisi túráról, csak annyit írtam ki egy szürke háttérre, hogy „minden lakás olyan, akár a ketrec”. Kétszázhárom síró emotikont kaptam, nyolcszázötvennégy szívecskét és ezer bátorító hozzászólást. A #maradj_otthon után három héttel lefotóztam a lábamat is: „nő a köröm még és szisszenve a szőr”. Még Rihanna is megosztotta a képet és azt írta két nagy piros szív közé, hogy Hungarian poetry... tare a EBREDES Beszűkültek a pupillái, amint szemébe sütött a reggeli nap. Az éjjeliszekrényen csörgött az ébresztőórája. A hasán feküdt, és az órára meredt. Tekintete szüntelenül követte a másodpercmutatót, miközben tovább hevert. Nem kapcsolta ki, ettől úgy érezte, , nincs egyedül. Komótosan felkelt, fogat mosott, majd feltett egy kávét, és azzal együtt kotyogott éberre. Hideg zuhannyal kimosta magából a rémálmokat, és friss illatot húzva öltözködni kezdett. Miközben leszedte fekete öltönyét a vállfáról, gyorsan elmormolt egy miatyánkot, majd felakasztotta nyakába az aranyláncon lógó keresztet. Lakáskulcs, pénztárca, iratok. Mindent sorra vett, begyömöszölte a dolgokat az aktatáskába, és szokás szerint még megnézte magát az előszobái tükörben. Tekintetével beutazta a ráncait, hátralapította őszülő haját, majd halványan elmosolyodott, és kilépett az ajtón. Jobb és bal láb át a küszöb felett, a lábtörlőn állva még egy nagy levegővétel: és hirtelen megállt. Rutinszerűen lépni akart előre, de valami megállította.- Ma lehet, sikerülne - mondta magának. Visszament a lakásba, ledobta a kulcsát, a táskáját, aztán mindent feldúlva keresett egy darab papírt, hozzá egy tollat, és csupán ezekkel indult el. Már a buszmegállóban várakozott görnyedt háttal, idegesen és fázva állt egyik lábáról a másikra. Sorra hagyta elmenni a buszokat, miközben feszülten babrálta a tollat. Ezután befordult a sarkon a következő busz, rázkódva lassított, aztán a sofőr kinyitotta az ajtókat. A férfi egy darabig tétovázott, majd felszállt. Lassan végigtekintett az utasokon, beszívta a közös fáradtság és az aluljáró fornettiszagát, majd szerény mosollyal az arcán odalépett az első utashoz.- Elnézést, hogy megzavarom, de önt esetleg érdekelné a...- Nem, kora reggel van, ember, nincs időm ilyenekre - szakította azonnal félbe a férfit, aki lenyelte a mondat második felét, és továbbment. A következő' utas barátságosabbnak tűnt, mosolygott és az elmosódó utcák szmogját kémlelte.- Bocsi, ne haragudj! - lépett oda hozzá a férfi. - Csak érdeklődnék, hogy téged érdekel-e?- Nem haragszom, de most nem. A férfi húzott két strigulát a „nem” oszlopba, majd, ahogy továbblépett, megbotlott és véletlenül rátaposott egy idős hölgy lábára. Amikor már stabilan állt, sűrűn elnézést kért, és megkérdezte:- Önt érdekli esetleg...? - mutatott könyörgő szemekkel a papírjára.- Dehogy érdekel, takarodjon innen. Maga bolond? - kérdezte megbotránkozva a hölgy, miután elolvasta a papíron álló kérdést. A férfi még négy megállót utazott, aztán amikor leszállt, összeszámolta a válaszokat. Harminchárom nem, nulla igen. Karikás szeme könnyes lett a boldog meghatottságtól.- Ezt Isten is így akarja, jók az eredmények - nyugtázta magában, majd úgy döntött, folytatja a kérdezősködést. Odalépett egy kapucnis fiatalhoz a buszmegállóban, aki éppen cigarettázott.- Bocsi, esetleg van egy perced? - és már a tolla magabiztosan remegett a nem fölött.- Ja persze, mondjad. A férfi először kissé meglepődött a válaszon, de aztán tovább puhatolózott.- Biztos van időd? Nem akarlak zavarni - visszakozott, és továbbra sem mutatta meg a papírt a fiúnak.- Mondom, hogy igen. Miről lenne szó? A férfi, látva az őszinte érdeklődést, megfutamodott, és lassan a járdaszegély széle felé lépkedett. Amikor odaért, lehunyta a szemét, vett egy mély lélegzetet, és már teljesen átszellemült, amikor megzavarták- Na, komolyan, engem érdekel, öreg.- A srác utánament, a férfi válla fölött átnyúlva kivette a lapot a kezéből, és elolvasta a kérdést: Érdekel, ha ma meghalok? Aztán felnézett, és látta, ahogy a férfi kilép a busz elé. A fiú lélegzetét visszafojtva nézte a lassított felvételt, ahogy a busz dudálva, satufékkel centikre áll meg a férfi előtt, aki kinyitotta csalódott szemét.- Nincs Isten - mondta, és letépte a keresztet a nyakából. VASÁRNAPI HÚSLEVES- Nem igaz, bassza meg, hogy ezt sem bírod rendesen csinálni. Esküszöm, megyek és felakasztom magam - mondta idegesen a felső szomszédom vasárnap délben. A panelban az a jó, hogy mindenki életét hallani lehet, és minden vasárnapot idegenekből összetákolt családként töltünk együtt. Nem akartam ilyen családot, most sem akarok, sőt soha nem is akarnék.- Elsóztad azt a kurva levest, fiam. Figyelsz? Majd figyelsz, ha lógni fogok. Rám se hederít ebben a rohadt családban senki!- kiabált tovább. Az is jó még a panelban, hogy mindig van zenei aláfestés. Tőlem jobbra a szomszéd azon a vasárnapon Eddát hallgatott, abból is a koncertfelvételt. Kör közepén állok, és Ajlik Csenge hangos tapsvihar töltötte meg a kopott lépcsőházat és a kopott családok életét. Ebben az érdekes zajban épp a hűtőben kutattam a tegnapi húsleves után. Megtaláltam az edényt, letettem a pultra, majd becsuktam a hűtőajtót.- Ülj már le az asztalhoz, gyere már! A jó Isten áldjon meg! - mondta a felső.- ...körbevesznek jó barátok, rosszak - hallatszott jobbról. A levest közben áttöltöttem egy lábosba, a csavarásra szisszenő hanggal indult meg a gáz a tűzhelyen, és felraktam egy kis adagot melegíteni. Ekkor hatalmas csattanás hallatszott. Hazaértek a tőlem balra élő szomszédok. Egy középkorú pár töltötte meg azt a zugot élettel, hangos szerelemmel és a reggeli renoválások, fúrások szimfóniájával.- Ebéd előtt nincs kedved beülni a kádba? - kérdezte a férfi a feleségétől.- Hogyne lenne... - válaszolta kéjes hangon a felesége. És ahogy elkezdték szeretni egymást, csobogott a kád vize. Az én levesem meg már teljesen átforrósodott. A fiókból kivettem egy kanalat, odacsoszogtam az üres étkezőasztalhoz, leültem. Egy darabig néztem a felfelé igyekvő gőzcsíkokat, aztán összetettem a két kezem, és magamban elkezdtem az asztali áldást: Édes Jézus, légy vendégünk. Majd hangos kopogás ütötte meg a fülem. Összeráncolt szemöldökkel az ajtóhoz sétáltam, kissé gyanakodva kinyitottam, de legnagyobb meglepetésemre nem állt ott senki. Az egyetlen dolog, ami beszökött, a vasárnapi sütésekből maradt olajszag volt. Becsuktam az ajtót, és viszszaültem a helyemre: Áldd meg, amit adtál nékünk. Újabb kopogás. Kezdtem azt gondolni, hogy a gondolataim belemosódtak a hangzavarba, és kopogni kezdtek az elmémben, de amint ez átfutott az agyamon, rájöttem: az alsó szomszéd kopogott a partvisnyéllel.- Igen? - ordítottam le, mintha igazi panelharcosnak születtem volna.- Ne imádkozz már ilyen hangosan, rohadtul nagy a hangzavar! Ezután zavart tekintettel bámultam tovább a levesem, miközben fentről hallatszott egy elcsattanó pofon. És ott a panelkor közepén belekanalaztam a meleg levesbe, lassan csobogott le a torkomon. Aztán nem bírtam tovább, és mosolyra húztam a szám. De nem túl hangosan, nehogy kihívják rám a rendőröket. Körbe, körbe (vegyes technika, papír, 50 * 70 cm, 2019] 3 M75PK' helyőrség Főszerkesztő: Szentmártoni János • Szerkesztőség Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, Oláh János-ösztöndíjas), Farkas Wellmann Endre (vers) Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca) • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Nádai László • Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET E mail: helyorseg.szerkesztosegngmail.com, postacím: Petőfi irodalmi Ügynökség, 1394 Budapest 62. Pf. 394. 2020. május
