Heves Megyei Hírlap, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)
2020-04-04 / 81. szám
-Sunni' helyőrség szerkesztoseai terepaszta GONDOLATOK A KÖLTÉSZET ELŐSZOBÁJÁDAN Ágoston Szász Katalin Mitől jó egy vers? - Az irodalom egyik legnehezebb kérdését tettük fel éppen. Pedagóguscsaládban nőttem fel, irodalomtanárok között. A házunkban szerteszét verseskönyvek hevertek, és én már elég fiatalon eligazodtam közöttük. Számomra a versek már akkor is szépséget, szabadságot, titkokat és játékos örömöt jelentettek. Persze akkor még nem fogalmaztam meg tudatosan a kérdést, hogy miért is jók ezek a jó versek, de azért feltűnt, hogy bizonyos köteteket sokkal gyakrabban emelünk le a polcról, sőt ezeknek a köteteknek a gerince bizonyos oldalaknál megtörik. Miért ölvasunk egyes verseket újra és újra? Azóta is folyamatosan foglalkoztat a kérdés: előbb diákként és olvasóként, kamaszéveim lelkes és kétségbeesett próbálkozásai által kismértékben (és igen csekély sikerrel) szerzőként, majd szerkesztőként és publicistaként kutattam és kutatom azóta is a választ fáradhatatlanul. Nem tudom, mitől jó egy vers, és bár továbbra is irodalommal szándékozom foglalkozni, valószínűleg még nyolcvanéves koromban sem fogom tudni. Kockáztatva, hogy megsértek néhány irodalomtudóst, szerintem senki sem tudhatja igazán. Szerencsére, nem is ez a fontos. Nem definíciókat kell keresnünk, hanem élményt, titkot, szépséget. Ehhez pedig sosem szabad abbahagynunk a versek olvasását, játékos fürkészését, örömteli szeretetét. Ezért most egy ilyen kisjátékra hívom önöket: nézzük meg együtt, hogyan lett két, mindannyiunk által ismert és szeretett magyar vers még különlegesebb. Csokonai Vitéz Mihály egyik legismertebb szerelmes költeménye a Tartózkodó kérelem: A hatalmas szerelemnek Megemésztő tüze bánt. Te lehetsz írja sebemnek, Gyönyörű kis tulipánt! Szemeid szép ragyogása Eleven hajnali tűz, Ajakid harmatozása Sok ezer gondot elűz. Teljesítsd angyali szókkal, Szeretőd amire kért: Ezer ambrózia csókkal Fizetek válaszodért. A szerelmi dal 1805-ben, a Lillának ajánlott versek között jelent meg, de első változatát Egy tulipánthoz címmel már 1793-ból ismerjük. Amikor Csokonai egybegyűjtötte a Lilla-dalokat, ezt a verset is közéjük emelte, és négy kisebb, de jelentőségteljes változtatást eszközölt rajta. A változtatások a költemény gyengéd játékosságának, rokokó jellegének kihangsúlyozására is irányultak: a Tartózkodó kérelem az udvarlás vershelyzetét jeleníti meg, mármár trubadúri lovagiassággal. A címváltoztatás is erre szolgál, az ódái Egy tulipánthoz megcáfolhatatlan bizonyosságát a kérés és ajánlás gesztusa váltja fel. A „Te lehetsz írja sebemnek” sor eredetileg „Te vagy orvosa sebemnek”, az „Eleven hajnali tűz” sor eredetileg „Lobogó hajnali tűz” és a „Fizetek válaszodért” .sor pedig „Fizetek csókjaidért” alakban szerepelt, és megfigyelhetjük, hogy mindhárom változtatás a feltételességet hozza be a versbe: az udvarló nem tudhatja, hogy szíve választottja vajon kedvezően felel-e felajánlkozására. Tartózkodása mégsem félénk vagy határozatlan, hanem sokkal inkább reményteli, odaadó és önzetlen. Ennél nagyobb mértékű változtatásokat figyelhetünk meg József Attila Harmatocskájában. A vers 1929-ben, a következőképpen jelent meg kötetben: Guggolva ringadoz a málnatő, meleg karján buggyos, zsíros papiros szendereg. Lágy a táj, gyöngy az est; tömött, fonott falomb. Hegyek párája rezg a halmokon s dalom. Hát dolgoztam híven, zümmögve, mint a rét. Milyen könnyű a menny! A műhely már sötét. Fáradt meg együgyű, vagy tán csak jó vagyok s reszketek, mint a fű és mint a csillagok. Kéziratos formában viszont ismerünk egy másik változatot is, amely feltehetően a fenti, kész vers előzménye lehet, és mindössze két szakaszból áll: „Lágy tájék, csendes est, / tömött, fonott falomb, / ködös hegy búja rezg / a gyenge halmokon. // A völgy aranypiros. / A málnatő meleg / karján bugygyos, zsíros / papiros szendereg.” Legszembetűnőbb ebben a változatban a két filozofikusabb hangvételű szakasz hiánya, illetve a két leíró versszak sorrendjének felcserélése. Továbbá az aranypiros völgy sokkal elnagyoltabb képnek bizonyul, mint a málnatő guggolva ringatózó mozgása, amelynek hangulatfestő értéke is jelentős. A köd párára való cseréje az értelmezési síkot bővíti ki: míg a köd képileg elég pontosan körülhatárolható jelenség, a pára többrétű vizuális megjelenítést biztosít. A rezgőmozgás eleve finomságot sugároz, ezért a halmok ’gyenge’ jelzője akár el is hanyagolható, a soráthajlások által biztosított muzikalitást pedig a dal verbális megjelenése is megerősíti. Személyes kedvencem a gyöngy képének beemelése, mely oly jellemző József Attila tiszta költészetére, akárcsak a bogár motívuma. A két utolsó (mondhatjuk, új) szakasza a rét, a menny, a fű és a csillagok szimbolikája által megnyitja az első két versszak természeti képét nemcsak a teljes világmindenségnek, de az egyén legszemélyesebb belső létezésének is, így megérintve a végtelenséget. A természeti dalból létösszegző költemény lesz. Sok-sok jó vers élményét kívánom önöknek a magyar költészet és az év minden napján! Ne feledjék: nem feltétlenül kell tudnunk, hogy mik az összetevői egy jó versnek, nem szükséges megneveznünk ezeket, amíg megbecsüljük és megünnepeljük a munkát, szorgalmat és önfeláldozást, amivel akár szerzőként, akár olvasóként mindig a jobbra és szebbre törekszünk. Ne féljünk együgyűnek lenni, amíg jók vagyunk! tarca KÖTELÉKEK Megmondta már Szidi néni ’85-ben, hogy a rokonoknak ott kint olyan mosógépük van, amelyik ki is tereget. Jolika és édesanyja cinkosan összemosolyogtak: szegény habókos öregasszony valamit megint félreérthetett. Arról ugyan hallottak, hogy az automata mosógépek mellett nincs szükség centrifugára, de teregetni csak ki kell! Szidi néni makacsul csörömpölt a kanalával a kávéscsészében, és előre irigyelte Jolikát, aki megérheti közülük ezt a luxust idehaza is. Hát itt van. Igaz, szárítógépnek hívják. És már őt sem Jolikának, hanem Joli mamának. Egyáltalán nem olyan, ahogy akkoriban elképzelte, miszerint egyszer csak kigurul a mosógép az udvarra, kivágódik belőle három pár robotkar, és ütemes mozdulatokkal a kötelekre csípteti a ruhákat. De a teregetést valóban megspórolja. Nem akart ilyet. Ő szeret bíbelődni a csipeszekkel, aztán nézni, ahogy lengenek a ruhák a szélben. Tiltakozott évek óta. A legutóbbi elesése után azonban nem tűrt ellentmondást a család: a kórházból hazatérve már itt várta ez a masina. Pedig nem a teregetés vágta földhöz, hanem az öregség. Mindegy. A gyerekek lelkét megnyugtatja, ha segíthetnek a mamán - hát higgyék csak így. A kartörés után villanytűzhelyt vettek neki, a szemműtét után egy hatalmas tévét, az első infarktus után mosogatógépet. Aztán ez is megérkezett. Most mégis kihozott az udvarra egy lavór ruhát: olyan szép akácnyitogató idő van, hadd száradjanak meg szabad levegőn. Régen öt szárogatókötél feszült itt. Az elsőt a legnagyobb unokája szakította le, még kisfiú korában, amikor cirkuszi akrobatának készült. Azóta is szeret a levegőben lenni, éppen ma repül valami furcsa nevű országba. Hogy megalapozza az életét. Ennyi idősen a nagyapja már majdnem be is fejezte az életet, de ezt inkább nem böki oda neki. Ő legalább minden hónapban meglátogatja. Legalábbis eddig így volt. A második drót az édesanyja halála után roppant meg a ránehezedő súlytól: nem bírta el a vastag, naftalinszagú kabátokat, amelyek több emberöltő óta lógtak a szekrényben. Joli még akkor sem akarta őket kidobni, csak megszellőztetni a ta-Sinkó Adrienn vaszi napfényben, de végül nem kerültek vissza a házba. A harmadik nem élte túl, amikor az utolsó bikát, a Jónást is eladta. Az volt a legkedvesebb. Nem is akart menni, sokat bajlódtak vele, mire kiterelték az udvarból, közben a szarva beleakadt a szárogatóba. Az észszerűség hozta a döntést, képtelenség lett volna egyedül tovább vinni a gazdaságot. De utána még napokig kijárt reggelente az üres istállóba. A negyediken szőnyeget akart porolni nemrég. A gyerekek persze megszidták, hiszen takarítógépet is kapott már, mi a csudát akar a porolóval. Hogyan magyarázza meg, hogy néha jólesik felidézni réges-régi mozdulatokat. Mintha visszajönnének velük az egykori hangok és képek is... A kötelek helyére sosem kerültek újak: a mosnivaló is egyre kevesebb lett, mindig elfértek annyin, amennyi maradt. Már csak az ötödik tartja magát büszkén. Erre teregeti a ruhákat. A köténnyel kezdi. Kirázogatja, komótosan ráhajtja a szélét, megcsípted. Kellemes, otthonos érzés tölti el. A lavórhoz hajol a következő darabért: egy önmagába gabalyodott harisnyanadrág. Türelmesen próbálja szétválasztani a két szárát. Egyszerre mintha Szidi néni hangját hallaná: Ideje indulni, Jolika. Körülnéz. Nem lát egyebet, csak egy apró, fénylő testű repülőt az égen. Biztosan érzi, hogy az unokája gépe. Ábrándosán integetni kezd, de az erős fény elvakítja a szemét, megtántorodik. Keze belekapaszkodik a drótba, aztán szép lassan elengedi a szorítást, és a harisnyával együtt a fűre hanyatlik. Napszítta, fakókék köténye integet helyette az elárvult kertben. awsni helyőrség Főszerkesztő: Szentmártoni János • Szerkesztőség Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, Oláh Jónos-ösztöndíjas), Farkas Wellmann Endre (vers) Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca) • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Nádai László • Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. IRODALMI-KULTURAUS MELLÉKLET E-mail: helyorseg.szerkesztosegngmail.com, postacím: Előretolt Helyőrség, 1364 Budapest PL 71. 2020. április Kapcsolatok III. (akril, vászon, 70 « 70 cm, 2019)
