Heves Megyei Hírlap, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-27 / 98. szám

2020. ÁPRILIS 27., HÉTFŐ INTERJÚ y Szijjártó: A járványból fakadó gazdasági helyzetet új lehetőségnek tekintjük Nehéz időszakban kell erősíteni Aki bátor, és meghúzza az innovatív lépéseket, abszo­lút előnybe kerül - mond­ta lapunknak adott inter­jújában Szijjártó Péter kül­gazdasági és külügyminisz­ter. A tárcavezető úgy fogal­mazott: ahogyan 2010-től kezdve, úgy a járványhelyzet után is a gazdaság fejlesz­tésére, a munkahelyterem­tésre koncentrálnak majd, és ellenállnak a liberális mainstream nyomásának. Mediaworks-összeállítás szerkes2toseg@mediaworks.hu- A legtöbb szomszédos ország külügyminiszterével megálla­podott arról, hogy a határokon lehetővé teszik az ingázást, így a határ mentén élők munkába járhatnak, illetve megművelhe­tik a túloldalon lévő birtokai­kat. Zavartalan és biztonságos ez a folyamat?- Azért dolgozunk, hogy a szomszédos országokkal a le­hető legszorosabb legyen az együttműködésünk, és ez szolgálja a határ menti közös­ségeinket is. Érvényes ez eb­ben a szokatlan helyzetben is, hiszen ne felejtsük el, itt em­berek megélhetéséről van szó, kinek a munkahelye, másnak a földbirtoka van a határ má­sik oldalán. Az pedig nem le­het, hogy miközben egy fon­tos cél, az egészségügyi vé­dekezés miatt korlátozásokat vezetünk be, addig ellehetet­lenítsük az itt élők minden­napi életét. Ezért is állapod­tunk meg például horvát kol­légámmal arról, hogy mind a hét átkelőn engedjük az ingá­zást, Baranyában, Somogybán és Zalában is. Hét szomszé­dunk közül egyébként hattal már megegyeztünk hasonló­ról, egyedül Ukrajna a kivétel.- Megtalálható az érzékeny egyensúly az egészségügyi biz­tonság és helyi gazdasági ér­dekek között?- A tapasztalatok jók, az emberek örülnek, hiszen visz­­szakapták a megélhetésüket, másrészt viszont a könnyíté­sek miatt nem nőtt a fertőzé­sek száma egy-egy térségben, ami szintén fontos szempont.- A járvány és az emiatt kiala­kult nemzetközi gazdasági vál­ság hogyan befolyásolhatja a magyar gazdaság egyik tar­tópillérét, a járműipart? Mi­vel tudja ösztönözni az anya­­vállalatokat, például az Opelt, az Audit, a Mercedest és a Su­zukit, valamint a hozzájuk kap­csolódó, innovatív hazai kkv­­kat a kormányzat a munkahe­lyek megtartására, a termelés mielőbbi újraindítására, továb­bi beruházásokra?- Válságban kínálja magát az a csábító megoldás, hogy korlátozzuk a gazdasági te­vékenységet, mi viszont pont ellenkezőképpen gondolko­dunk, s a világjárványból fa­kadó gazdasági helyzetet új lehetőségnek tekintjük. Ellen­tétben azzal, amit sokan su­galmaznak, hogy mivel visz­­szaesés várható, ezért visz­­sza kell fogni az autóipart, mi azt gondoljuk, sokkal inkább most kell a gázpedálra lépni, a szó szoros és átvitt értelmé­’ IlMMlllil Szijjártó Péter: Célunk, hogy továbbra is Magyarország legyen a legvonzóbb beruházási célpont Közép-Európában Fotó: Kurucz Árpád ben egyaránt. Ezért több nagy autóipari vállalattal és beszál­lítóval is tárgyalunk beruhá­zásokról, amelyek Magyaror­szágot a járványhelyzet utáni új versenyben is előkelő pozí­cióba helyezik. Nem véletlen, hogy speciális gazdasági öve­zetet hozunk létre Göd kör­nyékén, mert ott olyan autó­ipari beszállítói beruházásról egyeztetünk, amelyhez fog­ható már nagyon régen volt a magyar gazdaság történe­tében. Nekünk arra kell kon­centrálnunk, hogy a modern­kori autóiparban a lehető leg­versenyképesebbek legyünk. Az elmúlt időszakban Európa egyik fellegvárává váltunk, és hasonló szerepre törekszünk az elektromobilitás és az ön­magukat vezető autók korsza­kában is. Ahogyan a válság­­helyzetekre általában, a mos­tani világjárványra is egyfajta technológiai előremenekülés­sel válaszolnak a vállalatok, és azok az országok kerülnek majd jobb helyzetbe, amelyek a megfelelő feltételeket bizto­sítani tudják mindehhez. Ma­gyarországon ezek adottak.- A járványhelyzetben kide­rült, ahogyan békeidőben, úgy a bajban is az erős, de együtt­működő nemzetállamok lehet­nek sikeresek, eredményesek. Sikerült az elmúlt időszakban e gondolat mellé másokat is fel­sorakoztatni a visegrádi orszá­gokon kívül?- Az általunk képviselt ál­láspont mindenképpen erő­sebbé és érvényesebbé válik, hiszen ha valaki hideg fejjel, a tényekre alapozva, politi­kai ideológiáktól és hisztiktől mentesen végignézi az elmúlt hetekben adott európai vála­szokat a koronavírus-járvány­­ra, akkor azt láthatja, az intéz­kedések mind-mind kizárólag nemzeti alapon születtek, és a brüsszeli koordináció szere­pe gyakorlatilag marginális­sá, minimális jelentőségűvé vált. Az más kérdés, hogy ezt ki hajlandó belátni, mert azo­kat, akik eddig is az Európai Egyesült Államok koncepció­ját képviselték, egy ilyen hely­zet sem tántorít el.- Ebben pedig a fake news, vagyis az álhír a globalista po­litikai erők egyik fegyvere lett, ékes példa erre a közelmúlt­ban a CNN sztárriporterének adott interjúja is. Christiane Amanpourt gyakorlatilag nem érdekelte, hogy minden állí­tását cáfolta: az volt a dolga, hogy ismételgesse a Magyar­­országot elítélő, valótlan állítá­sokat. Persze, nem az újságíró­kat kell meggyőzni, ugyanak­kor erős a liberális sajtó nem­zetközi befolyása. Ebben az el­lenszélben hitelesen megjele­níthető a magyar álláspont?- Nézze, a liberális main­stream, amióta mi kormány­zunk, tehát tíz éve, folyamato­san támadja Magyarországot. Nem tudják megemészteni, hogy egy országban nemze­ti alapon álló, a saját nemzeti érdekeit előtérbe helyező és a nemzetközi liberális nyomás­­gyakorlásnak engedni nem akaró kormány van, amely ráadásul az emberek bizal­mát is bírja. Mindig keresnek valamit, amibe belekötnek, és teljesen hazug propagan­dát terjesztenek rólunk. Ilyen volt például a médiatörvény, a migrációs válság és most a ko­ronavírus. Nekünk az a dol­gunk, hogy minél több helyen elmondjuk az igazat és a va­lódit, ugyanakkor egy dolgot nem szabad szem elől tévesz­teni: kinél van az iránytű, s az mit mutat. Számunkra a ma­gyar emberek akarata a mérv­adó, és nem az, hogy megfe­leljünk a liberális sajtó elvá­rásainak. Ezt a mainstream nem tudja megemészteni, így azzal kell számolnunk, hogy amíg mi kormányzunk és ezt a patrióta politikát folytat­juk, addig ezek a támadások ismétlődnek, de ezzel együtt kell élnünk. Megszoktuk már, és nem is nagyon érdekel min­ket, inkább a munkánkra kon­centrálunk és arra, hogy az emberek mire hatalmaztak fel minket.- Ebben a negatív politikai klí­mában az elmúlt időszakban mégis nagyot ment a külgaz­daság, jöttek a nemzetközi be­fektetők, a már itt lévők pedig sorra fejlesztettek. A világjár­vány után továbbvihető ez a fo­lyamat?- Ebben a helyzetben sem szabad feladni, sőt erősíte­ni kell azt a célkitűzésün­ket, hogy továbbra is mi le­gyünk a legvonzóbb beru­házási célpont Közép-Euró­­pában és az egyik legvon­zóbb az európai kontinensen. Ezért döntöttünk úgy, hogy ebben a nehéz gazdasági idő­szakban tovább csökkentjük az adókat és bevezetünk egy új ösztönzőrendszert, amely­­lyel a beruházott érték felét nemzeti költségvetési forrás­ból, támogatásként adjuk az ide érkező vállalatoknak. A magyar kis- és közepes vál­lalkozások pedig az éven be­lüli forgóeszközhiteit 0,1 szá­zalékos kamatra kapják, an­nak érdekében, hogy benn maradhassanak az export ér­tékláncokban, megfelelően el­láthassák a Magyarországon termelő nagyobb vállalatokat, s így fenntarthassuk az ex­port szintjét. A nehéz idősza­kokban kell erősíteni, ezért is döntöttünk az adócsökken­tés, a beruházástámogatás és a kedvezményes hitelek mel­lett, mert ezekkel tudjuk a magyar gazdaságot az új rajt­rácson az élre helyezni.- Megint lesznek, akiknek ez nem tetszik, máris jönnek a kritikák.- A politika tapasztalati műfaj. Emlékezzünk vissza: 2010-ben a nemzetközi liberá­lis mainstream próbálta ránk kényszeríteni a megszorító po­litika folytatását. Mi erre azt mondtuk, nem, és a gazdasá­gi-pénzügyi válság közepette elindítottunk egy rendkívül határozott, az adócsökkentés­re és a munkahelyteremtésre épülő stratégiát. Ezt minden­ki ellenjavallta, köztük .sok „bölcs” közgazdász is, akik most is véleményt formálnak. Ám ne felejtsük el, 2010-ben mi voltunk, a probléma Euró­pában, 2019-re pedig a meg­oldás része lettünk. Ezért is mondom: az elmúlt tíz év ma­gyar gazdaságtörténete azt mutatja, aki ilyenkor bátor és meghúzza az innovatív lépése­ket, abszolút előnybe kerül.- Ez a Péter sohasem alszik? - kérdezte egyik kollégám, ami­kor a minap már sokadik kora reggeli Facebook-bejegyzését olvastuk a járvány elleni véde­kezéshez szükséges eszközök beszerzéséről, érkezéséről. Ho­gyan állunk most e téren, Ma­gyarország védelmi képessége teljes lesz, amikorra a járvány hazai csúcspontja várható?- Ezeknek a speciális védő­eszközöknek a piacán a keres­let békeidőben egy egységnyi, most meg ezer egységnyi, más dimenzióban vagyunk. És mi­vel a gyártókapacitások korlá­tosak - magyarul: szinte min­den Kínában van -, ezért aztán őrült verseny indult a maszko­kért, védőruhákért, tesztekért és lélegeztetőgépekért. Keres­ni kell a jó és megbízható kap­csolatokat, ügynököket, keres­kedőket, disztribútorokat. Ed­dig már több mint 81 millió maszkot, 35 millió védőruhá­zati elemet, 700 lélegeztető gé­pet és 1,5 millió tesztet impor­táltunk. Ez mindennap meg­feszített munkát igényel, mert itt most nem a normál piacgaz­dasági körülmények működ­nek, de a Kína és Magyaror­szág közötti légi híd jól műkö­dik, és ezt kell fenntartanunk még jó sokáig, mivel hosszú távú védekezésre kell beren­dezkednünk.- Akkor a fürkészek változatla­nul aktívak...- Hogyne, nagyon sokat dolgozunk, mert a megkötött szerződések sem jelentenek minden esetben garanciát, ez most nehezebb, összetettebb feladat.- Most, ugye, szinte minden Kí­nából érkezik, ám a vírus - ez, vagy más, kevésbé veszélyes, szinte mindegy - sokak szerint hosszú ideig velünk maradhat. Erre készülve kiépíthető Ma­gyarország önellátása a szük­séges eszközökből?- Az biztos, hogy a véde­kezéshez fogható jelentőségű lesz a járvány következménye­inek tanulmányozása, illetve a következtetések levonása is. Nemcsak magyar, hanem eu­rópai szinten bebizonyosodott, ha egy stratégiai ágazatban nincsenek megfelelő kapaci­tások, akkor nagyon könnyen kiszolgáltatottá válhat akár több százmillió ember. Most ez a helyzet Európában. Nyil­vánvalóan nekünk is meg kell majd néznünk, milyen gyár­tási kapacitások hozhatók lét­re, és ezen a téren erősítenünk kell a hazai lehetőségeket.- A minap volt egy kitapsolt el­lenzéki hozzászólás az Ország­­gyűlésben. A párbeszédes kép­viselő azt kifogásolta, hogy Magyarország a járványhely­zetben segíti az elszakítottság­­ban élő nemzetrészeket. Meny­nyi időre lehet még szükség ah­hoz, hogy a magyar-magyar kérdést illetően létrejöjjön egy­fajta nemzeti minimum?- Sajnálatos, hogy még min­dig vannak olyan pártok a magyar parlamentben, ame­lyek a határon túli magyarok­kal szemben szítják a hangu­latot. Az persze nem meglepe­tés, hogy melyek ezek. Ponto­san ugyanazok a politikusok ágálnak, akik a kettős állam­­polgárság vagy a határon túli magyarok szavazati joga ellen is érveltek. Most azt mondják, ne segítsünk nekik az egész­ségügyi védekezésben. Apró nóvum, hogy ezúttal a Jobbik képviselői is kritizálták a hatá­ron túli magyaroknak adott tá­mogatást, ami egy önleleplező • mozzanat volt. Ugyanakkor mi azt valljuk, minden magyar felelős minden magyarért, éppen ezért, amikor a hatá­ron túliaknak segítségre van szüksége, akkor a mindenkori anyaországi kormánynak ku­tyakötelessége ezt megadni. Most ez történt, és számíthat­nak ránk a jövőben is.

Next

/
Thumbnails
Contents