Heves Megyei Hírlap, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-25 / 97. szám

2020. ÁPRILIS 25., SZOMBAT SPORT 15 Gereben Lívia egy lépéssel közelebb került a visszatéréshez Mar a jatekra is gondolhat A Szekszárd újabb három évre szerződött a leukémiával megküzdő Gereben Líviával Fotó: Koncz György Újabb hároméves szerző­dést írt alá a Szekszárd 20 éves, egyre jobb egészség­nek örvendő válogatott ko­sárlabdázója, Gereben Lívia, aki leukémiája miatt tavaly még az életéért küzdött. Fazekas Zoltán/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Örülök, hogy újra olyan a hangja, mint a betegsége előtt.- Köszönöm, tényleg jól va­gyok - válaszolta Gereben Lí­via, az Atomerőmű KSC Szek­szárd bedobója, akinél tavaly leukémiát diagnosztizáltak, átesett több kemoterápiás ke­zelésen és egy őssejt-transz­plantáción, de hatalmas lelki­erőről téve tanúbizonyságot nemcsak túlélte a betegséget, már kosárra is dobott pár hete, és közel van a versenysúlyá­hoz. - Most pihengetek, túl va­gyok a délelőtti edzésen, szo­babicikliztem és erősítettem. Eljárok futni is, van egy sport­pálya a közelben, találtunk egy idősávot, amikor nincs ott senki. Ja, és jógázok is.- A jókedvének van esetleg va­lami különleges oka?- Igen, három évre aláírtam a Szekszárdhoz. Főleg emiatt vagyok boldog, nem is tudom elképzelni máshol a jövőmet. Motivált és elszánt vagyok, ez nem változott.- Volt másik ajánlata?- Nem, ennek oka elsősor­ban az, hogy számos orvosi vizsgálat vár még rám, mielőtt csapatedzésen vehetek részt. Sokan nem sejtik, mi a hely­zet velem és az egészségem­mel. Mindenképpen maradni szerettem volna, mert úgy ér­zem, ha letelik ez az idő, akkor­ra leszek esetleg kész játékos, és utána elmegyek egy sztár­csapathoz, ami a karrierem csúcsa lehet. Visszatérni is itt a legjobb, csak vége lenne már a koronavírus-járványnak!- A Szekszárd sokat segített önnek a betegsége után - volt esetleg önben olyan érzés: tar­tozik annyival, hogy marad?- Igen, és ha lett volna más ajánlat, akkor sem megyek el. Ez egyfajta viszonzása annak, amit értem tett a klub, a csa­pattársak, amiért hálás és mo­tiváltabb vagyok. Nagyon sze­retnék kiugró eredményt elér­ni velük, és ezzel viszonozni a szeretetet, kitartást, bizalmat.- Volt-e sarokpontja a szerző­désének?- Nehéz volt ez a feleknek, mert nem mindennapi a hely­zet, sok alternatíva létezik a jö­­vőmmel kapcsolatban, senki nem tudja pontosan, milyen já­tékosként térek vissza, mit bír a szervezetem. Megegyeztünk, minden eltelt év után leülünk, és az adott egészségügyi álla­potról, a szerepemről beszél­getünk. Az orvos szerint bár­milyen munkát elvégezhetek, csak jólessen. Hamarosan kar­diológiai vizsgálatot kell végez­ni, mert szeretnék szintet lépni a terhelést illetően.- És egyébként fizikailag hogy van?- Minden hétfőn Budapest­re megyek kontrollra, jók az eredményeim. A vérképem már majdnem olyan, mint egy teljesen egészséges emberé. Nincs nyoma a betegségnek, az immunértékek még alacso­nyabbak, de közelítek a teljes felépüléshez. Néha erősebb­nek érzem magam, mint a be­tegség előtt. Ennek oka, hogy sokat törődöm a testemmel, az étkezésekre is jobban fi­gyelek. A szívemmel gond volt a kezelések során, ezt kont­rollálnom kell, pedig vinne a lendület. Reményeim szerint a következő szezon kezdete után pár hónappal már játsz­hatok.- Az ön mindennapjaira hogyan hatottak a koronavírus-járvány miatti szigorítások?- Nekem éppen akkor lehe­tett volna lazítani a dolgokon. Szekszárdra költöztem vol­na, találkozhattam volna já­tékostársakkal - persze csak maszkban és kesztyűben -, szóval a legrosszabbkor jött. Sajnos egy-két hetente van pár nap, amikor kicsit depressziós vagyok, de mivel mindig pozi­tív volt a hozzáállásom az élet­hez, tudom, ettől még jobban megerősödöm. Keseregni nem akarok, igyekszem a haszno­sat meglátni a dolgokban. Csuhay József 35 éve lőtte nemzetközi kupadöntőbe a Videotont Egy hangrobbanást okozó gól története LABDARÚGÁS Sok-sok évvel ez­előtt, 1985. április 24-én az egyik budai utca csendjét ké­ső este felejthetetlen diadalor­dítás verte fel. A Margit híd bu­dai hídfőjénél is visszhangzott az üvöltés, a nyitott ablakokon át úgy hallatszott, az egész Frankel Leó utca ünnepelt. * Sőt, az egész ország tombolt! Csuhay József gólt lőtt, ez­zel pedig a Videoton (a Mól Fe­hérvár FC évtizedekig ezen a néven szerepelt) bejutott az UEFA-kupa döntőjébe. A leg­jobb négy között a jugoszláv (ma boszniai) Zseljeznicsar volt a fehérváriak ellenfe­le: a Sóstói Stadionban 3-1- re nyertek a legendás mester­edző, a 2018. május 30-án el­hunyt Kovács Ferenc tanítvá­nyai - Burcsa Győző, Disztl László és Vadász Imre góljá­ra Haris Skoro tudott csak vá­laszolni -, a szarajevói vissza­vágón dőlt el a továbbjutás. A házigazda 2-0-ra vezetett, ide­genben szerzett góllal tovább­jutásra állt, amikor a 88. perc­ben az előrehúzódó Csuhay Jó­zsef a hálóba lőtt - így a Vidi készülhetett a Real Madrid el­leni fináléra.- Pedig azon a meccsen nem is voltunk annyira egységesek, mint előtte - mondta az első összecsapáson gólt szerző Va­dász Imre, akit a nevezetes nap évfordulóján értünk el, s fuva­rozóként ma is dolgozik. - Fan­tasztikus emlék az a menete­lés, de azt sem felejtem el, az a bizonyos szarajevói visszavágó nem tartozik a legjobb mérkő­zéseink közé. Sokat tettünk a döntőért, nagy szó, hogy sike­rült, de már a lefújás után ar­ról beszéltünk, mértékkel örül­jünk, mert azt a mérkőzést a Zseljo szúrta el, a kezükben volt a továbbjutás. Az előny tu­datában könnyelművé váltak, elszórakozták a nagy helyze­teiket, ugyanakkor az is igaz, hogy mi élni tudtunk azzal az eséllyel, amelyet adtak ne­künk. Még akkor is igaz lehet ez, ha a felvételek tanúsága szerint a második jugoszláv gólt szerző Edin Csurics jókora lesen áll­va lőtt a hálóba. A legtöbb za­vart a 15-szörös válogatott Ha­ris Skoro okozta a fehérváriak­nak, a karmester később a zág­rábi Dinamo, az olasz Torino és a svájci Zürich játékosa is volt. A szurkolók emlékezhetnek az ellenfél edzőjére is: Ivica Ősim később nyolc éven át a Sturm Graz és ott Korsós György, illet­ve Szabics Imre edzője is volt.- Amire tisztán emlékszem, hogy a hazai szurkolók elké­pesztő hangzavart keltettek - folytatta Vadász Imre. - Ré­gi, fából készült lelátókon zsú­folódtak össze az emberek, do­bogtak, zörögtek, kiabáltak, hihetetlen légkörben zajlott a meccs. Félelmetes volt! Akar­tunk, hajtottunk, de nem ját­szottunk jól. Mégis elcsendesítette a Vi­di az arénát - és okozott hang­­robbanást itthon. A fehérvári hívek fejből so­rolják: 1984 őszén a csehszlo­vák Dukla ellen (1-0 itthon, 0-0 Prágában) kezdődött a nagy menetelés, aztán a fran­cia PSG következett: nagysze­rű, 4-2-es diadal Párizsban, a visszavágón a köd miatt fél­beszakadt meccsen 2-0-ra ve­zettek a hazaiak, a másna­pi újrajátszáson 1-0-ra győz­tek, a Partizán ellen 5-0, Belg­­rádban 0-2, 1985 tavaszán 0- 1 az Old Traffordon a Man­chester United vendégeként, 1- 0 itthon, és továbbjutás 11-esekkel - majd következett a Zseljeznicsar elleni elődöntő.- Azt hiszem, már mindent elmeséltem azzal a góllal kap­csolatban - mondta nevetve Csuhay József, a kulcsfontos­ságú gól szerzője. - Nemzet­közi kupadöntőbe jutást ért az a lövésem, talán az volt pálya­futásom legemlékezetesebb pillanata, bár szerencsére sok nagy meccsen részt vehettem. Egyetértek Imivel: a második hazai gól után a Zseljo pontot tehetett volna a meccs végére, de játékosai nem használták ki a helyzeteiket, kiengedték a kezükből a továbbjutást, pe­dig nagyon jó futballisták sze­repeltek abban a csapatban. A labdarúgó korábban szo­ciális munkásként dolgozott egy egri hajléktalanszállón, de a futballtól sem szakadt el: egy egri klubban vállalt szere­pet, három éve Erdélyben dol­gozik, a Székelyföld Labdarú­gó Akadémia munkatársa, a Maros megyei alközpont inst­ruktora. A kétmérkőzéses döntő után az UEFA-kupa a Real Madri­dé lett, de a Videoton minden ellenfelét legalább egyszer le­győzte: a finálé első felvoná­sán kikapott 3-0-ra Székes­­fehérváron, de 1-0-ra győ­zött Madridban - a Bernabéu­­stadion közönsége vastapssal jutalmazta az ezüstérmes ma­gyar csapat tagjait. Megváltozott a világ. Néha nehéz elképzelni, hogy egy vi­déki magyar klubcsapat gól­ja olyan eufóriát okozzon a fő­városban (és ahogy később so­kan mesélték, mindenhol az országban), mint azt a bizo­nyos Csuhay József-találat. Somogyi Zsolt/NS JEGYZET Az utolsó tánc Ch. Gáli András jegyzet@mediaworks.hu Nézem az ESPN megindí­tó sorozatát a Chicago Bulls 1997-1998-as bajnoki mene­teléséről. The Last Dance a cí­me, Az utolsó tánc. Michael Jordan - ki más? - ragasztot­ta rá a jelzős szerkezetet a Bi­kák hatodik NBA-bajnoki cí­mét hozó szezonjára, mert tudta, hogy ez lesz az utolsó nekirugaszkodás, 35 évesen vissza fog vonulni, akármi is lesz az idény végén. (Vissza is vonult, hogy aztán vissza­­téijen két feledhető idényre a Washington Bulletsszel.) Nézem a filmet - eddig két húszperces rész ment le, vasárnap jön a harmadik és a negyedik, alig várom -, és rám zúdulnak az emlé­kek. 1997 októbere, Párizs, a McDonald’s Championship, amelyen a Bulls képviselte az NBA-t. Jordan araszol a Bercy sportcsarnok bejára­ta felé a rajongók sorfala kö­zött, egy nagyokos francia ri­porter a sztár orra alá dugja a mikrofont, és tört angolság­gal felteszi az egymillió dol­láros kérdést: „Michael, mit szólsz az Eiffel-toronyhoz?” Jordan néz, mint borjú az új kapura, gondolom, az jár a fejében, ébren vagyok vagy álmodom? Elmosolyodik, és szó nélkül megy tovább. Persze vannak már beját­szások a bajnoki döntőről is, 1998. június 14., Salt Lake City, Delta Center. Öt másod­perc van hátra, egy ponttal vezet a Jazz, Jordan egy csel­lel elküldi gyufáért Bryon Russellt, majd hat méterről felemelkedik a kosártörté­nelem leghíresebb dobására. The Shot! És a labda csont nélkül a gyűrűbe hullik, ha­todszor is bajnok a Bulls. Én meg ott őrjöngök a sajtótri­bünön - persze nem rám fó­kuszál a kamera, nem is ér­tem... -, ahogy június hatodi­kén megszületett az első lá­nyom, azonnal gépre ültem, és meg sem álltam Salt Lake Cityig, nem hagyhattam ki Jordan utolsó táncát. A fele­ségem a mai napig a fejemre olvassa, hogy magára hagy­tam az újszülött Annával, de hát hógy lehet ezt nem ér­teni?! Ha NBA-döntő, ráadá­sul Jordannel, akkor men­ni kell! Azokban az években Jordan és a Bulls népszerű­sége még mifelénk is az eget verdeste, az egyik haverom Scottie-nak nevezte el a tör­pe schnauzerjét, naná, hogy PippenróT. Hát igen, az utolsó tánc... Most meg itt verem a billen­tyűzetet, és az emlékeimből, az emlékeimnek élek, mert ez a nyavalyás koronavírus szétbombázta a (sport)vilá­­got. Nincs NBA, nincs Bajno­kok Ligája, mit nem adnék még egy Kaposvár-ZTE ki­esési rangadóért is! Na, mindegy, mindjárt itt a vasárnap, jön a harmadik és a negyedik rész, ha nem is élőben nézhetem, de rögvest elérhető lesz az interneten. Pótcselekvés? Tulajdonkép­pen igen. De legalább pattog a labda! Még ha csak archív felvé­telen is... A fehérvári játékosok ünnepük a Zseljeznicsar elleni, UEFA-kupa-finálét érő továbbjutást Fotó: MTI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents