Heves Megyei Hírlap, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)
2020-04-22 / 94. szám
2020. ÁPRILIS 22., SZERDA SPORT 15 Újra Csányi Sándort választották meg az MLSZ elnökének Június 13-a a kulcsdátum ■mZj f'ETSÉG HUNGARIAN FOOTBALL FEI #csakegyutt MAGYAR LABDARÚGÓ 5ZÖVÍTSÉG Csányi Sándor szerint gazdasági szempontból eredményes tíz év áll a labdarúgásunk mögött Fotó: MTI Rendkívüli tisztújító közgyűlést tartott tegnap a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ). A rendkívüli jelző most a közgyűlés módjára vonatkozik, ugyanis a koronavírus-járvány miatt a küldöttek távolról, a technika segítségével vettek részt rajta. A legfontosabb napirend a tisztújítás volt, és a küldöttek 2010 és 2015 után harmadszor is Csányi Sándort választották meg elnöknek. Pajor-Gyulai László szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Történelmi tettet hajtott végre az MLSZ. Ezt Jozef Klement, az UEFA tisztségviselője árulta el, aki a szervezet nyoni központjából üdvözölte az' MLSZ közgyűlésének a résztvevőit: a magyar szövetség az első a futball történetében, amely a videotechnika segítségével tartotta meg az alapszabálya szerint soros közgyűlését. Csányi Sándor elnök a bevezetőjében elmondta, hogy a sportág közege zömmel megértéssel és egyetértéssel fogadta március 16-án az összes bajnokság felfüggesztését. Azt ma nem lehet megmondani, hogy Magyarországon mikor rendezhetnek újra mérkőzéseket, az MLSZ az egészségügyi és a kormányzati szervek ajánlásait figyelembe véve dönt majd. Amikor lehetőség nyílik a folytatásra, a szövetség egyeztet a klubokkal és a játékosokkal, azután alakítja ki az új menetrendet, de a legrosszabb esetben az is előfordulhat, hogy nem lehet befejezni az éppen szünetelő bajnokságokat. Ez akkor következhet be, ha a mérkőzések legkésőbb június 13- áig nem folytatódhatnak, azaz ez a nap a kulcsdátum. Csányi Sándor kiemelte, hogy gazdasági szempontból eredményes tíz év áll a magyar labdarúgás mögött, a jelentős forrásokat sikerült hatékonyan felhasználni. A legfontosabb az infrastruktúra ötvenéves lemaradásának a felszámolása volt. Ebben az időszakban a grundoktól és az iskolai pályáktól a modern stadionokon keresztül rengeteg új létesítmény segíti a sportágat, és most ott tartunk, hogy a következő években ezen a területen nagy fejlesztésekre már nem lesz szükség. Közben nagymértékben nőtt a játékosok, a csapatok, a játékvezetők létszáma is; igaz, a futsalban és a női labdarúgásban még bőven van hova fejlődni. Sok munkát igényel az utánpótlás- és az edzőképzés is. Ma még nem minden gyerek mellett dolgozik olyan edző, aki szakmailag is felkészült és nevelésre is alkalmas, ezen a téren az MLSZ komoly változtatásokat tervez. A részletekre az elnök nem tért ki, beszélt viszont arról, hogy a járvány okozta válság alkalmat ad a kluboknak a játékospolitika és a gazdálkodás átgondolására. Az átlagkeresetek az élvonalban olykor ötszörös különbséget is mutatnak, ami egyáltalán nem tükröződik a pályán, ezért véget kell érnie az irreális fizetések és az észszerűden létszámú keretek időszakának. Továbbra is fontos követelmény lenne a magyar fiatalok beépítése a csapatokba, ez szolgálná a labdarúgásunk megújulását és a szurkolók érdeklődésének a növelését. Csányi Sándor azt remélte, a közgyűlésen beszámolhat arról is, hogy a magyar válogatott 2016 után kijutott a 2020- as Európa-bajnokságra is, ám a járvány miatt a pótselejtezőkre nem kerülhet sor. Ma még nem tudni, mikor pótolhatják őket, a tervek október-novemberről szólnak, de ha a koronavírus az ősszel második hullámban is támad, akkor ezek a tervek is füstbe mehetnek. A napirendnek megfelelően ezután zajlott le az MLSZ tisztújítása, amelyet az alapszabály ötévente ír elő. Meglepetés nem történt, ellenjelöltek híján Csányi Sándor folytathatja a munkát elnökként, és maradtak az eddigi elnökségi tagok is: Balogh Gabriella, Bánki Erik, Berzi Sándor, Anthony Radev, Török Gábor, Nyilasi Tibor, Garancsi István és Dankó Béla. Balogh Norbertnek meg kell küzdenie, hogy bekerüljön a Hull City csapatába Hálás azért, amit a sorstól kapott LABDARÚGÁS Balogh Norbert, az angol másodosztályban szereplő Hull City 24 esztendős csatára tavalyi klubváltásáról, a kevés lehetőség okairól és a gyermekkori nélkülözésről is beszélt a Nemzeti Sportnak adott interjújában.- Angliában vagy Magyarországon értem utol?- A szigetországban maradtam, mert miután elhalasztották a március tizennegyedikére kiírt bajnokinkat, a vezetőedzőnk mindenkit megkért, ne menjen sehova. Egyéni edzéstervet kaptunk, hétfőtől péntekig futásokkal és erősítő gyakorlatokkal igyekszünk szinten tartani magunkat. Jelen állás szerint május közepétől készülhetünk ismét együtt, de semmi sem biztos.- Megszokta Angliát?- Erős bajnokságba szerződtem, a korábbi csapataimhoz képest teljesen mások az elvárások. A meccseket a szép játék helyett a küzdelem jellemzi, sok futással, letámadással, gyors támadásépítésekkel. Az edzéseken a maximumot nyújtom, Grant McCann vezetőedző is dicsért, de sajnos csak ritkán kapok lehetőséget. Miután visszatértem az őszi sérülésből, mindent beleadtam, az egyik tréning után a másodedző azzal fogadott, én szereztem a legtöbb gólt az egymás közti játékban, aztán következett a hétvége, és nem léptem pályára. Ez így ment hétről hétre. Ez egyetlen labdarúgónak sem kedvez, de nem adom fel, még keményebben dolgozom.- Beszélt a helyzetéről a vezetőedzővel?- Annyit mondott, közel járok, hogy megkapjam az esélyt, és végül a Leeds ellen beállhattam. A liga egyik legjobb csapata ellen borzasztó nehéz futballozni, de sikerült helyzetbe kerülnöm, kár, hogy a kapufáról kifelé pattant a labda. Ennél azonban frusztrálóbb volt, hogy a következő meccsen megint nem jutott egyetlen perc sem nekem. De elfogadom, hogy a menedzser véleménye számít, nekem pedig nincs jogom megkérdőjelezni a döntését. Nehezen élem meg a mostani helyzetet, de azért nem feledem, mennyire hálásnak kell lennem mindenért, amit az élettől és a sorstól kapok.- Miért távozott a nyáron az APOEL Nicosiától?- A Palermo kölcsönjátékosaként futballoztam Cipruson, jól éreztem magam a csapatnál, a szakmai stáb és a szurkolók megszerettek, de az idény végén az olasz klub viszszarendelt, és ott káosz fogadott. Úgy tűnt, a Serie B-ben indulunk, ezért nem akarták elengedni a játékosokat. Időközben a csapatok többségénél véglegessé vált a keret, volt klub, amelyik másfél hónapig várt rám, de hiába. MiAz utcán nőtt fel, cukros kenyéren re a Palermónál kimondták, hogy mindenki mehet, amerre lát, már nehéz helyzetbe kerültem.- A hazatérésnek volt reális esélye?- Egyelőre nem gondolkodom ezen. Most csak az lebeg a szemem előtt, hogy a következő idényben olyan csapatban futballozzak, amelyben rendszeresen játéklehetőséget kapok. Az őszi sérülésem után Marco Rossi felhívott, jólesett az érdeklődése, de amíg nem vagyok játékFotó: Hullcitytigers.com ban, esélyem sincs, hogy bizonyítsak a szövetségi kapitánynak.- Az utóbbi hónapokban kerülte az interjúkat és a nyilatkozatokat. Nem szeret szerepelni?- Nem erről van szó, egyszerűen csak ahonnan én jöttem, és amit én tapasztaltam... Szóval mellettem sohasem volt meg az a biztos pont, aki megmondta volna, hogy mit hogyan csináljak. Én egyedül vagyok, és azt vettem észre, ha rólam negatívat írhatnak, azonnal meg is írják, a vélt információ pedig gyorsan terjed, anélkül, hogy bárki megkérdezné, mi igaz belőle. Nem értem, ha a szegénysorból kikerülő vidéki srác külföldön próbál bizonyítani, de akadályba ütközik, miért gúnyolják ahelyett, hogy segítenék.- Mire célzott, amikor a múltjára utalt?- Arra a helyzetre, amikor a kisgyermek tapasztalja, milyen az, ha valamiből nincs. Amikor napról napra kell élni, és amikor édesanyánk minden héten elsírja magát. A szenvedésre, a kilátástalanságra gondoltam. Persze ma már boldog vagyok, hogy gyerekként az élet másik oldalát is megtapasztaltam Hajdúböszörményben, mert így van összehasonlítási alapom, és van miből erőt merítenem.- Zlatan Ibrahimovic azt írta önéletrajzi könyvében, hogy gyerekként egyszer farkaséhesen ment haza az egyik edzés után, de üres hűtő fogadta. Hasonlóra gondoljunk az ön esetében is?- Ezt sokszor átéltem. Az utcán, cukros kenyéren nőttem fel, a napi főtt ételről nem is álmodhattunk. Amikor az utcán fociztunk, és két póló volt a kapu, nem gondoltam, hogy egyszer majd a Serie A-ban lépek pályára a Juventus, az Inter vagy a Napoli ellen. Innen visszagondolva már most hálás lehetek a sorsomért. Babják Bence/NS JEGYZET Pótszer nélkül Ökrös Csaba jegyzet@mediaworks.hu A megszokott ingerek mostanában nem bizsergetik a sportolók idegvégződéseit. Úszás nélkül edzenek az úszók, labda nélkül a futballisták. No meg az összes labdás sport játékosai is nélkülözni kénytelenek a csapatedzéseket. Valószínűleg nem csak a meccsek, az öltözőkben zajló élet is hiányzik a csapatoknak. A mérkőzések hiányát megsínylik a szurkolók is. Miként a játékvezetők szíve is fájhat, ha a járvány okán elcsendesedett sípjukra pillantanak. A sporik nagyobb része valószínűleg zavartalanul űzi megszokott civil foglalkozását, de mindennapjaikból hiányozhat a pályán zajló élet forgataga. A játékosok szerencsés esetben most is edzik magukat, hogy legalább erőnlétük megmaradjon, még akár labdás készségeiket is szinten tarthatják, ha elég szorgalmasak. A kényszerpihenőre ítélt játékvezető is legalább futni eljár, de az így megemelkedő pulzusszám nem adja meg ugyanazt érzést, mint a reklamáló játékos szövegelése nyomán megnövekvő vérnyomás. Aminek csökkentésére erősen javallott a sárga lap felmutatásos alkalmazása. Az adagolási útmutató egyértelmű, és a mellékhatások megismerésének céljából nem kell felkeresni gyógyszerészt. Van laikus patikus éppen elég a pálya mentén: a szurkolók kéretlenül is megosztják a gyógymóddal kapcsolatos álláspontjukat. Minden spori tudja, hogy a meccsközönség általános vélekedése szerint a játékvezetők nagyothallók, ezért csak ordítva lehet tanácsokkal ellátni őket. Aligha vérbeli játékvezető az, akinek ne hiányozna a meccs, vele a pályák utánozhatatlan hangulata. Mindanynyiunk életében fontos a stabilitás, annak híján nem érezzük magunkat biztonságban. A játékvezetői lét fix pontja, a legfőbb bizonyosság az, hogy még egyetlen ítéletet sem kísért a küzdő felek és a szurkolók közmegegyezésén alapuló helyeslés. Ez segíti hozzá a sporit ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül túl tudjon lépni hibás ítéletein. Akinek hiányzik a foci, felmérheti azt is, hogy milyen keserű lehet a meccsmentes élet a sípmestereknek. Önmagában a kezdésről döntő pénzfeldobás is fájdalmasan hiányozhat nekik. Képzeljük csak el, milyen céltalannak tűnhet a jelen például büntetőmegítélés nélkül. Sehol egy les, egy gól, egy hármas sípszó. Nincsenek vitatkozó játékosok, még egy nyamvadt fetrengés sem színesíti a mindennapokat. Az éttermek bezárása után lehet ételt házhoz rendelni, de nincs az a szolgáltató, ami küldene a játékvezetőnek egy kaput, előterében néhány emberrel, hogy sorfalként hátrább lehessen őket terelni. Minden hiába: nincs pótszer a sporiknak.