Heves Megyei Hírlap, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-11 / 86. szám

7 helyőrség­vers Petőcz András Pygmalion álma Álmot látott az éjjel Pygmalion. Álmában a szobra hús-vér nőként hevert a műhelyében, a munkapadon, ahol rendszerint dolgozik a szobrász, ott feküdt a hasán, meztelenül. Remegve lépett álmában a szoborhoz a mester, nem akarta hinni, hogy élő mindaz, amit eddig csak szobornak tudott, tapintotta, valóság-e mindez. Ujjhegyei érezték a bőr simaságát a háton, a vállon, szobra derekának ívét simogatta, majd eljutott lágy ívű fenekéig, tenyerével azt érintette. És meghallotta akkor a szobrász, miként sóhajt az egykori szobor, miként is súgja korábbi teremtménye néki, a mesterének, „ölelj meg végre, fejezd be alkotásod”. Pygmalion álmot látott az éjjel. Pygmalion mondja - szobrának Nem is sejted, mennyire akarlak. De lehet-e akarni azt, ami vagy? A tested márványborításának lassan lágyuló keménysége vonz, a melledet szeretném, és mindazt, amit csak akarhat a szobrász, aki férfiként nézi szobra kitárulkozását. A nyugtalan remegő has simasága /Jj5 még csak képzeletemben, de már Lhs ■ megőrjít, és a szám érinteni vágyja a szeméremdomb szoborívét, azt is, amit rejt ez az ív, érinteni akarja az ajkam azt, ami szintén az ajkad. Nem is sejted, mennyire szeretném. De lehet-e, szabad-e akarni azt, ami a kezünk alatt születik? Lehet érinteni úgy, hogy a szobrász a műhelyében kiszolgáltatottan elheverő szobrot magáévá teszi, mert akarja, mert vágya már feszíti, cseppjei szinte ráhullanak a márvány­felületre, miközben dolgozik rajta? Mondják, volt olyan szobrász, akinek szerelmi foltja odahullott, és ottragadt szobra combjatövén, és az istenek úgy büntették, hogy az a szobron maradt örökre. Nem is sejted, mennyire félem az isteneket. Varga Melinda Jovo Fagyhínárok szövik be az estét, szokatlanul hideg a nyár, egészen olyan, mint a Gyergyói-havasokban, székelyesedik az időjárás, Európa jövőjét megoldja egy újabb jégkorszak, az arabok visszaszaladnak a hazájukba, Amerika nem mer több fegyvert gyártani, az oroszok még több vodkagyárat nyitnak, és kivonulnak a Közel-Keletről, a törökök visszaállítják a szultanátust, hódító hadjáratra indulnak, bekebelezik Perzsiát, Nándorfehérvár és Bécs már nem lesz tétel, a többit megoldja a természetes szelekció. Nem fog kímélni senkit. Az erősebb túléli a dérbe dermedt kontinens agóniáját. Gyűrt mező (olaj, vászon, 100 «100 cm, 19801 Lázár Balázs Járvány-elégia Nézni ijedten a tévét, hogy teljed ez a járvány, Nincs aki tudná most, meddig tart, virul itt. Nincs puszi és talizás sem, zárva a vágy meg a város, Maszkot húz a remény, furcsa tavaszt hoz a szél. Boltba lemenni veszélyes, elhordtád gumikesztyűd, Fertőz most a kilincs, babkonzerved a kincs. Ott ül a vírus a fán és egy napig őrzi a fém is, Otthon tart a család, búvóhely a lakás. S meg kell érteni újra a nyolcadikos matekot, mert Tőled vár a fiad házira válaszokat: Iskola híján. Hármas voltál s van, mi hibádzik. Lám, ember vagy és nem digitális agy. Nem könnyű feladat most tartani jó napirendet, Bár nem létkérdés, máshol az élet a tét. Hősök az orvosok és kórházban mind, aki ápol, Gyors ez a gyilkos kór, észrevesz és megfojt. Rossz elméleteit termeli közben a net, mint: „Biztos egy titkos teszt, meddig bírja a test!”, „Földönkívüli vagy titkosszolgálati ármány!” „Elromlott a világ, ez csak a kezdeti kár!”. Baj rág így is elég, fény nincsen, csak alagút, s bár Egyszer vége szakad, semmi se lesz ugyanaz. Kérdések epigrammája Egy denevér? Kígyó? Tobzoska a bűnös? Nem. Hisz az ember evett fertőző vadakat. Szörnyű, rossz állatpiacok ördögi gócát Mért nem tiltották már be a kínaiak? És nemzetközi szervezetek mért nem időben léptek? Mért nézték csak, mint tejjed a kór? Mért lett ostoba, néma a máskor okos Európa? Hol van az egységes, gyors, vészhelyzeti terv? S mily szívós vírus lehet ez, mire nem hat a napfény? Új biofegyver tán? Bajban az emberiség? Merre az út most? Változik ettől társadalom, rend? Más lesz az érték és mások a gondolatok? Jó lehetőség jött el, fel van adva a lecke, Holnapot építhet járványos jelenünk. ebüt Rump Tímea Kiömlött hold Ajkaim íze vér, búzavirágzöld valóság. Éretlen napfény árnyéka a kerék nyomában, amit még anyám sem moshat le a könnyeivel. A család mély víz, de magamban záporrá válók. Minél jobban szorítom az öklöm, annál gyakrabban simogat meg barázdált fogaival. Kiugranék a zárt ajtón át de az út mentén vonító munkások aratnak. Tescovina határa ad sinistram Lidércek csókolgatják a füle tövét, és egész testében megremeg. Csikorgó fénnyel töltődik a haj, vörhenyes ikreket vonszol maga után. Nem volt mindig ilyen hosszú. Gyakran játszott a sziklák peremén, kavicsból falakat rakott a mohába, vörös hajszálak csurogtak, mint a rókaprém. Dobokkal gagyarászik a zuhatag fogságában a két szutykos kisfiú. Sebeket mar emberségükbe a por. Hiúzok értelme villan homok szemeikbe. Gyermek szoptatta kölykét azon a hajnalon, mikor a gubanc fésülhetetlen. Vértócsa áztat minden nyoszolyát, rossznyelvek köpnek vöröset, békát, kígyót. Egyetlen férfi hallgat, monoton takarítja fel a csendet. Porolja polcokról a holdat, vajúdó leánya mellett. Magzatingbe csavart placenta -*h<'' darabok úsznak a levegőben. oJelt. oJsiiíáí Elrongyolódott a vánkos, kérgekbe ragadt a tisztaság. Vödörben gőzölgő víz éget le mezsgyéket. Szálakba csomózott tettek zugaiba rakódó következményt. Alma ha lehull a lombról kopik arcról a képzelet. Araszolt a kúthoz pólyáit karokkal, vitte felé a szűk anyag. . Fésűt lelt káváján akadt a sörtés indulat. Hajfonat kaparta tekerte rőt karvaly bordáit. Hitte magát szűzen a föld felett, de apák tiltása hordozott ősi lázakat. A pataknál karcolt a szakáll, ajka a vízben szaggatta nővé. Nem volt ott semmi. Kenyér, határ vagy feltámadás. Tollas csőrükben hordták csak vörösbegy színei a pogány zsoltárt. RUMP TÍMEA a Kortárs hangon nemzetközi irodalmi pályázat lapdíjasa, akit egyben de­bütáló szerzőnkként is üdvözölhetünk. Rump Tímea Salgótarjánban született 1995-ben, az Eszterházy Károly Egyetem magyar-etika osz­tatlan képzésének végzős hallgatója. A Kortárs hangon pályázat kezdete 2005-től datálható, amikor József Attila születésének centenáriumához kapcsolódva az Eszterházy Károly Egyetem és a Miskolci Egyetem pályá­zatot hirdetett, hogy a jó tollforgató hallgatói­nak lehetőséget teremtsen irodalmi igényű publikációra. Idén már tizenkét egyetemről hetvenhárom hallgató pályázott, közülük ti­zenegy egyetem harminchat hallgatójának müvei kerültek kötetbe. Tizenhárom zsűridíjat és hét lapdíjat ítéltek oda. Az Előretolt Helyőr­ség idén vált a példaértékű tehetséggondozó fórum partnerévé. 2020. április IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Hárman (olaj, vászon, 125 «100 cm, 2019)

Next

/
Thumbnails
Contents