Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-21 / 69. szám

2020. MÁRCIUS 21., SZOMBAT SPORT 15 Kassai Viktor már sportmenedzserként törekszik a legjobbra Mást mutat a pulzusóra Kihívásként éli meg a mostani, összetettebb munkáját Fotó: MW „Da szvidanyija, Moszk­va!” - egy időre elköszönt az orosz fővárostól Kassai Viktor. Január elején lett az orosz futballszövetség játékvezetői osztályának szakmai vezetője, ám a jár­vány minden bajnokságot félbeszakított, így a magyar sportvezető a napokban Bu­dapestre utazott. Somogyi Zsolt/NS szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS - Ez tényleg nagy ugrás volt a mély vízbe kollé­gámmal, Ring Györggyel - mondta a korábbi FIFA-bíró. - Korábban is a játékvezetés volt az életem, de egészen más edzeni és a hétvégén levezetni az esedékes mérkőzést, mint amibe most belefogtunk. Igazi sportmenedzseri feladat egy ekkora szervezetet üzemel­tetni megoldandó problémák­kal: az elmúlt két hónapban Szocsiban VAR-továbbképzést tartottunk, volt edzőtábor az első osztályú keretnek Török­országban, a másodosztályú­­aknak Cipruson, továbbá ösz­­szevont edzőtábort szervez­tünk a harmadosztály összes bírójának, aztán beindultak a profi bajnokságok. Összetett a mostani munkánk, óriási ki­hívás. Az első három profi osztály játékvezetői Kassai Viktor irá­nyítása alá tartoznak: az el­ső osztályban 24 (36 asszisz­tens), a másodikban 15 (39) a harmadikban 66 játékve­zető (101) működik, és a ma­gyar sportvezetőhöz tartozik a 29 fős női keret is. A harma­dik liga speciális, területi el­ven működik, fordulónként összesen több mint harminc mérkőzéssel, de például a Ke­leti csoportban mindössze hat csapat szerepel, többek kö­zött a Moszkvától több mint kilencezer kilométerre fekvő Szahalinszk is.- Harmincéves pályafutá­som során rengeteg mérkő­zést vezettem, jelentős nem­zetközi tapasztalatom volt a játéktéren, de ahhoz, hogy jó sportvezető váljék belőlem, mindez nem elegendő - foly­tatta Kassai Viktor. - Hogy egy példát említsek: koráb­ban a pulzusórám adatait fi­gyelve edzettem, most pedig azon dolgozom, hogyan sze­rezzünk be háromszáz ilyen órát a kollégáknak. Az orosz bajnokság már al­kalmazza a VAR-technológiát, amire a magyar futball is ké­szül. A műszaki háttérhez nagyban hozzájárult, hogy 2018-ban Oroszország rendez­te az első videobírós vb-t.- A VAR-rendszerre kép­zés, a játékvezetők oktatása, értékelése összetett - mond­ta el ezzel kapcsolatban Kas­sai Viktor. - A VAR-ral nem szüntethető meg minden hi­ba, de jócskán lecsökkenti a kritikus helyzetekben előfor­duló nyilvánvaló tévedéseket. Az őszi szezonban csak fordu­lónként két-három mérkőzé­sen használták a VAR-t, de ér­kezésünk után, a tavaszi sze­zon rajtjától minden mérkőzés így zajlik már. S hogyan látja az új életét Kassai Viktor?- Új munka, más feladat is­meretlen környezetben, de ta­lán éppen ezért nagy moti­vációt érzek, hogy jól végez­zem a munkámat - mondta. - A korosztályom tagjai kö­zül egyre többen töltenek be meghatározó szerepet a világ játékvezetésében, ha szükség van rá, van kihez fordulnom. Fábián Mihály barátommal napi kapcsolatban vagyok, aki az ausztrál profi játékve­zetők szakmai munkáját irá­nyítja, míg nemrégiben az üzbég szövetség alelnökével, Ravshan Irmatovval egyeztet­tünk az esetleges együttmű­ködésről, akivel a 2010-es vi­lágbajnokság óta baráti a vi­szonyunk. Dél-Afrikában mi vezettük a torna két elődön­tőjét. Két hete pedig Moszk­vában járt az ÜEFA játékve­zetői bizottságának koráb­bi vezetője, Pierluigi Collina, aki az európai játékvezetés rendszerét építette újjá - volt mit tanulnom tőle, amikor az UEFA-nál dolgozott, most, pá­lyakezdő sportvezetőként sze­retnék sok mindent haszno­sítani a karrierem során ta­pasztaltakból. A tavalyi szegedi vb eredményei alapján újabb kvótákat oszthatnak Kämmerer: Megőrjít a bizonytalanság „Várjuk a központi karantén-edzőtáborral kapcsolatos döntést” Fotó: Koncz György KAJAK-KENU A Nemzetközi Ka­jak-kenu Szövetség (ICF) szer­dán jelentette be, hogy május végéig valamennyi versenyét törölte vagy elhalasztotta. A döntés a kvótaszerző viadalo­kat is érinti: a május 6-7-ére Racicébe kiírt európai olim­piai kvalifikációs viadalt sem rendezik meg, míg a verseny­­naptárban május 21-24-i dá­tumokkal szereplő duisburgi világkupaversenyt június vé­gén még pótolhatják, erről áp­rilis végén dönt az ICF. A kva­lifikációs szabályok szerint Racicében egyes és páros szá­mokban is lehetett volna ötka­rikás indulási jogosultságokat szerezni, a duisburgi viadalon már csak hat egyéni kvóta ta­lálna gazdára. A mieink a ta­valyi szegedi világbajnokság alapján öt férfi és hat női kaja­kos, továbbá két női kenus in­dulási jogot szereztek eddig.- A racicei verseny törlése kulcsfontosságú, a viadalon ugyanis huszonkét európai kontinentális kvótát osztott volna ki a nemzetközi szövet­ség, és miután a kontinensünk a legerősebb a sportágban, ezeknek a kvótáknak jelentő­ségük van - hangsúlyozta Ká­rai Péter, az Európai Kajak-ke­nu Szövetség (ECA) vezető tes­tületének tagja, a Magyar Ka­jak-kenu Szövetség gazdasági alelnöke. A nemzetközi kap­csolattartói feladatokat is el­látó tisztségviselő hozzátette, noha sok a nyitott kérdés, jú­liusnál hamarabb nemigen le­hetne megrendezni a hat „szu­perkvótát” adó duisburgi via­dalt. - Ennyi ideig azonban nem lehet kivárni a kvótaki­osztással, így ha meg is rende­zik a versenyt, vélhetően kvó­tákat nem lehet majd szerezni. Izgalmas kérdés, hogy ha a nemzetközi szövetség úgy dönt, nem lesz a sportágban több kvalifikációs viadal, mi­lyen verseny(ek) alapján és hány további indulási jogo­sultságot nyerhet el Magyar­­ország.- Egyetlen verseny jöhet szó­ba, amelynek eredményei alap­ján feloszthatják a kvótákat, ez a tavalyi világbajnokság - foly­tatta Kárai. - A szegedi viadal minden előzetesen lefektetett kvalifikációs elvnek megfelel: egy versenyző csak egy kvó­tát nyerhetett el, a Szegeden elért eredmények egyetlen or­szágot sem zárnak ki a pót­kvalifikációból, előre kihirdet­ték, hogy vb-kvalifikációs ver­seny, és minden ország a leg­erősebb csapatával állt rajthoz. Nincs más viadal, amely mind a négy kitételnek megfelel. Ha valóban a vb eredménye­it veszik figyelembe, K-2 és C-2 1000 méteren is kvótához jutnának a mieink - ám miu­tán férfi kajakban hatból már öt indulói helyet elnyertek, csak egy további kvótával szá­molhatunk. Ebben az esetben Magyarország a megszerezhe­tő 18-ból 16 indulási jogosult­sággal vághat neki Tokiónak. Minthogy az európai szö­vetség döntései vélhetően igazodnak majd a nemzetkö­zi határozataihoz, bizonyára a június eleji bascovi Euró­­pa-bajnokságot sem rendezik meg, erről végleges döntés áp­rilis elején várható.- A bizonytafanság megőr­jít - vágott a közepébe a hí­rekre reagálva Kämmerer Zoltán, egyike a kiválasztott kajakosoknak, akik eddig a racicei kvalifikációs viadal K-2 1000 méteres versenyé­nek válogatójára készültek. - Miután hazatértünk Sevil­lából, a vízitelepre nem me­hettünk le. Én szerencsés va­gyok, mert Gödön, a Duna­­parton lakom, és van egy sa­ját konditermem, így min­denkitől elzárva, a szabályo­kat betartva tudtam folytatni a munkát. Várjuk a központi karantén-edzőtáborral kap­csolatos döntést. A Graboplast Győr három­szoros olimpiai bajnok klasszi­sa megjegyezte, értetlenül áll a nemzetközi szövetség közle­ménye előtt.- Ha a szlalom szakágban a világranglistát alapul véve ki tudták kiosztani a kvótákat, a para szakágban pedig erre jó eséllyel a tavalyi szegedi vébé alapján kerül sor, miért nem lehetett máris egyértelművé tenni a gyorsasági szakágra vonatkozóan is, hogy a világ­­bajnoki eredmények alapján kelnek el teljes egészében a tokiói indulói helyek? - kér­dezi. Ha az utóbbi forgatókönyv valósul meg, a tavalyi vb-n K-2 1000 méteren nyolcadik­ként végző Kämmerer, Gál Péter duó is kvótás.- Én már nem olimpiában gondolkodom, az Idei fő cé­lom az Európa-bajnoki sze­replés volt, és az, hogy a jú­liusi nem olimpiai verseny­számok szegedi világbaj­nokságán búcsúzhassak el - folytatta Kämmerer. - Euró­­pa-bajnokság biztosan nem lesz, és féltem a vb-t is. Sok versenyzőnek viszont élet-ha­lál kérdés az olimpia. Nem le­hetne szebb mondattal kezde­ni a tokiói játékokat, mint az­zal, hogy legyőztük a világ­­járványt! Pircs Anikó/NS JEGYZET Nyom nélkül Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu Szegény Giuseppe Sanninó­­nak ez nagyon nem jött ösz­­sze. Marco Rossihoz hason­lóan itt, Magyarországon, és ugyancsak a Bp. Honvédnél kapott életében először él­vonalbeli csapatot, ám ezzel ki is merítettünk minden egyezést. Marco Rossi baj­nok lett Kispesten, ma ép­pen magyar szövetségi kapi­tányként dolgozik, Giusep­pe Sannino pedig felbontott szerződéssel utazhat haza éppen sokat szenvedő hazá­jába, Olaszországba. Már a kezdet is borzalmas­ra sikeredett. A tálján mes­ter irányításával a Honvéd az első négy meccsét elve­szítette, és hét forduló után is öt vereség, két győzelem volt a mérlege. Rutinos foga­dók aligha tettek volna nagy pénzt a maradására, ám té­vedtek, mert a klub türel­mes volt vele, és sokáig úgy látszott, nem is hiába. A csa­pat összeszedte magát, szor­galmasan gyűjtögette a pon­tokat, olykor nem is játszott rossz futballt, szóval a klub hívei hátradőlhettek: bajno­kok ugyan nem leszünk, de a kieséstől sem kell retteg­nünk, egyelőre az idén eny­­nyi elég is lesz. A téli szünetet a kispesti­ek a hatodik helyen töltöt­ték, de csak négy ponttal le­maradva a dobogóról, szó­val akár a harmadik hely és a vele járó nemzetközi szereplés is felsejlett a cé­lok között. Az idei folytatás nem kezdődött acélosan, de lenyűgözően sem, az utolsó két forduló viszont valósá­gos rémálom volt: a DVTK- tól 4-0-ra, a Kisvárdától 5-1-re kaptak ki. Igaz, Giu­seppe Sannino a két mérkő­zés közül csak utóbbin le­hetett ott a kispadon, a mis­kolciak elleni találkozót az olaszországi útját követő önkéntes karantén és óv­intézkedések miatt kihagy­ta, Pisont István, a B csa­pat edzője meccseit helyet­te. Ez persze túlzás, hiszen kiderült, ő csak a testét ad­ta a mérkőzéshez, minden mást, még a cseréket is a tá­vol lévő olasz stáb tagjai ve­zényelték le a televíziós köz­vetítés alapján. A Bp. Honvéd vezetőinek most lett elegük mindebből, csütörtökön felbontották Giuseppe Sannino és segí­tői szerződését. Nyolc fordu­lóval a vége előtt hat pont­ra áll a csapat a kieséstől, a járvány miatt (sajnos) bizto­san van idő a folytatásig ta­lálni valakit, aki majd ösz­­szeránthatja a jelenleg leg­feljebb a parkokban futóe­dzéseket végző játékosokat. A remeklő Diósgyőr vezető­edzője, Feczkó Tamás a mi­nap nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy néhány külföldi szakembertől sokat lehetett tanulni, de átlagban legfeljebb harminc-negyven százalékban váltották be a hozzájuk fűzött reménye­ket. Nem is lehet kérdés, hogy az amúgy rokonszen­ves Sannino mester az utób­bi kategóriába tartozik. Sokáig látható nyomot nem hagy maga után.

Next

/
Thumbnails
Contents