Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-20 / 68. szám
I EGY PERCBEN Fogyóban a türelem Nem könnyű alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Tény, hogy időre van szükség. Addig is próbáljuk meg követni a szabályokat. Segítsünk magunknak, egymásnak! A nehéz hetek idején figyelmeztessük embertársainkat, az időseket, a gyermekeket, hogy több elővigyázatosságra van szükség. ► 6 Házhoz viszik a gyógyszert HEVES MEGYE Önként vállalt szolgálatuk során a járványhelyzet miatt újabb komoly feladat hárult a civil bűnmegelőző egyesületek tagjaira. Pétervásárán úgy próbálják a polgárőrök csökkenteni a fertőzés esélyét, hogy az ajánlott egyméteres biztonsági távolságban igyekeznek tartani egymástól az orvosi rendelőnél, a gyógyszertárnái várakozókat. Az egyesület elnöke, Szántó Árpád felhívta polgárőrtársai figyelmét, vegyék fel a kapcsolatot a közelükben egyedül élő idős, beteg emberekkel. ► 3 Beruházás a sarudi parton SARU: - Pár hete még arról beszéltünk, hogy minden eddiginél több és komolyabb beruházással készül Sarud és az Élményfalu az idei idegenforgalmi szezonra. Bár ma már kicsit másképpen fogalmaznánk, de a beruházások azért zajlanak, igyekszünk minden elkezdett feladatot befejezni - jelentette ki Kücsön Gyula, az Élményfalu létrehozója. ► 4 Jó reggelt! elence főleg azzal szerepelt a hírekben, hogy a lakók számára mennyire ellehetetleníti a mindennapi életet a turisták áradata, és hogy ezért fizetőkapukat telepítettek a város határába, és korlátoznák a turistaforgalmat. Meg persze előbb az árvíz, később az apály, aztán pedig az egész Olaszországot ledöntő koronavírus okozott gondot. Mióta viszont a járvány miatt nem lepik el az emberek Velencét, nemcsak a csatornák vize tűnik tisztábbnak, de ezzel összefüggésben az állatok is bemerészkedtek a városba. Hatytyú, delfin, vadkacsa, vaddisznók, s halak figyelhetők meg a néptelen városban. A természet így „húz hasznot” a járványból. M. H. Sötét fellegek úsznak a megyei turizmus egén HEVES MEGYE A turizmusból élők is megsínylik a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetet. A szállásfoglalók sorra mondják vissza foglalásaikat, a hotelek pedig a bezárás szélére sodródtak. Egerben tegnap már a Hotel Korona (képünkön) ki sem nyitott, mindemellett viszont dolgozóikról gondoskodnak. Az ügyvezető igazgató szerint akár éveket is igénybe vehet, míg a turizmus kiheveri ezt az időszakot, sok munkával jár majd a felépülés. Fotó: Berán Dániel ► 2, 6, 9 A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: a HEOL.hu Egyszerűbb lett az eRecept kiváltása Gyorsabb a patikaszerek beszerzése, ha több betegnek vált ki egy személy Fotó: Berán Dániel Hamisan vádolta volt élettársát autólopással HÁL, FÜZESABONY Két bűncselekmény miatt is felelnie kellett a bíróság előtt annak a férfinak, aki a vádindítvány szerint közbizalom elleni bűntényt követett el a volt élettársával fennálló rossz viszonya okán, ráadásul az ellene emiatt indult nyomozás során még a hamis vád bűntettét is megvalósította. A különleges bűnügyről a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta csütörtökön a Hírlapot. Dr. Konkoly Thege László közölte, a vádirat arról szól, hogy a 45 éves terhelt még tavaly január 6-án meglátta, hogy a korábbi élettársának az autója egy káli vendéglátóhely előtt parkol. A jármű utasai a büfében tartózkodtak. Ezt figyelve a vádlott úgy döntött, leszereli a rendszámtáblákat a kocsiról, amelyet egykor közösen használtak a nővel. Csavarhúzót vett magához, az autó jelzéseit hazavitte. Ezzel elkövette az egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettét. ► 6 HEVES MEGYE Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által március 13-án életbe léptetett, s az eRecept kiváltásáról szóló rendelet előírása szerint múlt hét péntektől már bárki kiválthatja hozzátartozója, barátja, ismerőse gyógyszereit. A kormány által kihirdetett veszélyhelyzetben a patikák az orvosság kiadását felírási igazolás és meghatalmazás nélkül is teljesítik annak, aki közli a beteg TAJ- számát és a saját személyazonosító adatait is hitelt érdemlően igazolja. A gyógyszertárak csupán a gyógyszert átvevő személy adatait rögzítik. Az új szabályok nemcsak az időseknek jelentenek könnyebbséget, hanem a mozgáskorlátozottaknak és a veszélyeztetett, alapbetegséggel rendelkezők csoportjának is sokat segítenek. ► 3 Nem kell fizetni a hitelt MAGYARORSZÁG A bankrendszer felkészült a különleges intézkedésekre, mint a hitelfizetési moratórium - mondta a Magyar Bankszövetség képviselőivel folytatott egyeztetést követően Varga Mihály pénzügyminiszter. ► 9 Tíz embert figyelnek meg Egerben HEVES MEGYE Az Eger Hírek közölte, hogy tíz embert tartanak koronavírus gyanúja miatt megfigyelés alatt a Markhot Ferenc Kórházban. Tőlük mintát vettek, amit elküldték a budapesti laboratóriumba. Egyikük tesztje már megérkezett, negatív lett. Szegedi Erzsébet sajtóreferens megerősítette az információt. HMH 9 '770865 910059 20068 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.fia OLVASÓSZOLGÁLAT - 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 15 Ma folytatódik a szép márciusi idő napsütéssel, csapadék nélkül. A délnyugati szél néha élénkül meg. Marad a 15-20 fokos tavaszi meleg. ► 13 % * » Boldog névnapot T és Alexa nevű olvasóinknak!