Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-13 / 62. szám

és Fehér Adrienn wrsazonosMij Világsajtó: 1 11 'sabiiottn .ongoriu Március KITEKINTŐ 2020. MÁRCIUS 13., PENTEK Kommandó figyelte a téli abroncsokat Országossá bővült immár az akció BIZTONSÁG Az idén országos­sá nőtt figyelemfelkeltő ak­ciót, a Téligumi Komman­dót a Használtautó.hu maga­zin és a Nonstopgumi.hu hív­ta életre az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság bevonásával. A decemberi, ja­nuári és februári szemléken több mint 1250 autót ellen­őriztek. Nézték a téli abron­csok állapotát és életkorát is, A kommandó megyei ered­ményei szerint a legjobb téligumiarányt Baranya, Bor-Fotó: beküldött sód és Somogy megye mutat­ta, míg a legalacsonyabbat Vas és Veszprém. Heves me­gyében az országos arány ér­vényesült: 82 százaléka az au­tósoknak téligumival járt. Az abroncsok korát vizsgál­va pedig kiderült, hogy a ha­zai járművek egyharmada 5 évnél idősebb gumin gurul. Heves megyében ez az arány 38 százalék. Közölték, a téli ellenőrzés után a Nyárigumi Kommandót is országosan va­lósítják meg. HMH Sissi meggyilkolásának századik évfordulója után kezdett hozzá a gyűjtőmunkához Az egyik hie­delem még napjainkban is tartja magát MEGJELENT AZ A VEZETŐ MAGAZIN airro mOTOR LEGÚJABB SZAMA Badar Sándor: iNem vagyok hajlancUt¥p mcgöreiíedi m h mnituor egy no elbűvöl egy 12 évvel fiatauShb férfit... mHMnansi hot Marozsán Dzsenífer Rónáidévá] sem feszeng Erzsébet királyné korát kutatja SISSI A település művelő­dési házában is bemutatta Jean des Cars: Ferenc Jó­zsef és Sisi című könyvét Káli-Rozmis Barbara. A helyi kötődésű fiatal Erzsébet ki­rályné életét kutatja. Mun­kássága nyomán létrehozott egy Sissi életével és em­lékével foglalkozó csopor­tot, a TEMPT Princess - The Empress Memory Teamet. A magyar és angol nyelvű publikációiról, előadásairól és a mindennapi kutatásai­ról is beszámolt lapunknak. P. Pusztai Nóra nora.pusztai@mediaworks.hu- Több mint húsz éve foglalkozik a királyi családok múltjával és jelenével, de hogyan került kap­csolatba Erzsébet királynéval?- Meglepő módon számomra nem a híres Sissi-trilógia volt az, amely felkeltette az érdek­lődésemet, hanem egy 1997 augusztusában megjelent két­oldalas újságcikk, amely a kö­vetkezővel kezdődött: „Jövőre lesz száz esztendeje, hogy a máig legnépszerűbb magyar királynét, Erzsébetet Genfben meggyilkolták." A magazin Erzsébetről Benczúr Gyula ál­tal 1899-ben készített posztu­musz portré egy részletét is közölte. Ezután igyekeztem minél többet megtudni róla, és szüleimmel megvásároltattam az összes magyarul beszerez­hető szakirodalmat, valamint Bécsben és a Gödöllői Kirá­lyi Kastélyban képeslapokat is vásároltam. Csak a képek és a könyvek érdekeltek már akkor is. Azokban az időkben még nem volt internet, hogy arról lehessen tájékozódni...- Mikor és milyen célból ala­pította meg a TEMPT-et, vagy­is a „The Empress Memory Teamet”? HIRDETÉS- Két éve, 2018-ban volt százhúsz esztendeje, hogy Er­zsébet ellen Genfben merény­letet követtek el. Mivel ez az évforduló kiemelten fontos számomra, ezen alkalmat ra­gadtam meg A Császárné Em­léke Munkaközösség létreho­zására. A célkitűzésünk, hogy Sissi emlékét életben tartsuk és alakját elfogulatlanul, a leg­frissebb kutatások birtokában megszerzett tudás átadásával tárjuk a közönség elé.- Számos kutatás birtokában már az Erzsébet által viselt ruhá­zatot és kedvelt ételeit is megis­merték. Kikkel dolgozik együtt?- Czédly Mónika divatter­vezővel, aki Erzsébet király­né ruháinak hiteles másola­tait készíti, melyeket Vilmán Melinda visel egyes rendez­vényeken. Rajtuk kívül Hal­mos Monika gasztronómussal, Sissi kedvelt desszertjeinek a szakértőjével és Pálinkás Pat­rícia történésszel segítjük egy­más munkáját.- Fontosnak tartotta kiemelni, hogy helyesen egy s-sel írjuk a királyné nevét. A köztudatban miért használjuk ezt máshogy?- Erzsébet és a családja egy s-sel, Sisinek írta a királyné be­cenevét. Az Ernst Marischka által rendezett Sissi című triló­giában azért szerepel a hosszú- ss-es - verzió, mert a Habs­burgok nem járultak hozzá az eredeti írásmódhoz, mivel nem akarták, hogy a nézők a film­béli Erzsébetet a történelmivel teljes mértékben azonosítsák.- Az ibolya az egyik kedvenc virága volt Sissinek, amelyet különösen fagylalt formájá­ban fogyasztott. Önök a mun­kásságuk során számos egyéb érdekességre bukkantak. Ho­gyan zajlik a kutatás a min­dennapokban? A Kincsem Park egy tavalyi fesztiválján Czédly Mónika tervező (bal­ra) egyik ruhakölteményét Vilmán Melinda (középen) viselte. Az ese­ményre Káli-Rozmis Barbara is elkísérte őket Beküldött fotók- Külföldi és magyar archí­vumokban és gyűjtemények­ben kutatunk, valamint szá­mos, Erzsébet királyné-em­lékhellyel állunk kapcsolat­ban, közülük kiemelném a Gödöllői Királyi Kastélyt és a bécsi schönbrunni kastélyt. A hazait mindenképpen ér­demes felkeresni azoknak is, akik sok évvel ezelőtt már jártak ott, hiszen folyamato­san bővül, egyre több kiállí­tási termet nyitnak meg a lá­togatók előtt és színes prog­ramokat kínálnak. Ibolya­nap alkalmából például „kirá­lyi húsvétot” terveznek, és az 1867-es koronázásnak is em­léket állítanának júniusban.- Több kötet szerkesztésében és lektorálásában is részt vesz egyszerre. Min dolgozik éppen?- Jelenleg két, hamarosan megjelenő könyv magyar for­dításának szerkesztésén, lek­torálásán dolgozom. Az egyik Allison Patakitól a Szépség egy megtört életben című önéletraj­zi könyve szerelemről, hűségről és kitartásról, a másik pedig Er­zsébet királynéval kapcsolatos. Gudula Walterskirchen-Beatrix Meyer: Festetics Mária grófnő naplója. Ez utóbbi a királyné bi­zalmas udvarhölgyének a nap­lófeljegyzéseit dolgozza fel. En­nek révén Erzsébet és környe­zete mindennapjait, és a király­né személyét is jobban megis­merhetik majd az olvasók. Ezek mellett természetesen különbö­ző témákban kutatok Sissivel és a családjával, környezetével kapcsolatban, valamint a külön­böző előadásokra is készülök.- A közelmúltban Csépára lá­togatott, előadásában Jean des Cars: Ferenc József és Sisi című könyvéről is mesélt. Az ilyen programokon milyen kérdéseket tesznek fel önnek leggyakrabban?- Szinte minden előadásom alkalmával elhangzik az a kér­dés, hogy tényleg annyira rosz­­szak voltak-e a fogai, hogy el­feketedtek, kihullottak, és mű­fogsora volt. Ez egy olyan hie­delem, amely még mindig tart­ja magát a bulvársajtónak kö­szönhetően. Erzsébet 1837. december 24-én este született, fog­gal. Ezt igen ked­vező előjelnek tar­tották, és úgy gon­dolták, nagy dolgo­kat fog majd vég­hez vinni. Már az eljegyzése után so­kat kritizálta anyó­sa a sárga fogai miatt, Ferenc József pedig Sissi védelmére kelt. Meglátogatta a menyasz­­szonyát, majd írta anyjának, Zsófia főhercegnének levél­ben, hogy Sissi fogai kifehé­­redtek - ami valószínűleg jó­indulatú túlzás volt a részéről.- Honnan származhat ez a tév­hit?- Ironikus módon a tévhit, mely szerint a királynénak mű­fogsora volt, a Sissi-filmek fő­hősét alakító Romy Schneider apai nagymamája, a hosszú éle­tű Rosa Albach-Retty színész­nőtől származik. Rosa száz­évesen megírta és publikálta az önéletrajzát. Ebben állítja, hogy egyszer látta az idős csá­szárnét, amint egy hegyi túrája során egy fogadóban kiveszi és egy pohár vízben megtisztítja a műfogsorát, amikor azt hiszi, hogy senki nem figyel rá. Ekko­riban Sissi már nem jelent meg nyilvánosan. Az 1874-ben szü­letett Rosa, aki 1905-ben kap­ta meg az udvari színésznő cí­met, nem is ismerhette Erzsébe­tet. Állítása szerint arról ismer­te fel a császárnét, hogy nagyon elegáns, fekete ruhát és fátylat viselt, és egy másik nő, feltehe­tően udvarhölgy társaságában volt. Ez az állítás több ponton sántít. Habár a királyné egyet­len fia, a trónörökös, Rudolf ha­lála után szinte mindig gyász­ruhát viselt, ennyiből nem le­het azonosítani őt. Erzsébet fo­gainak az állapotáról tényleges adatokkal rendelkezünk, hi­szen fennmaradtak a számlák a királyné orvosi ke­zeléseivel - még a terhességi csíkjai is dokumentálva let­tek -, így a fogásza­tival kapcsolatban is. Ezekről tudjuk, hogy időnként egy­­egy fogát be kellett tömni, vagy korona került rájuk. Ezenkívül Erzsé­betet a halála, az ellene elköve­tett merénylet után független svájci orvosok boncolták fel, és a jegyzőkönyv szerint minden foga megvolt.- Mivel foglalkozik olyankor, ha éppen nem a királyné életét ku­tatja?- Szerencsésnek érzem ma­gam, hiszen a hobbim részben a munkámmá is vált. Emellett még tanítok és fordítok is. Sza­badidőmet pedig a férjemmel, a családommal és a barátaim­mal töltöm, de szívesen festek selyemmandalákat is. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu

Next

/
Thumbnails
Contents