Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-09 / 58. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2020. MÁRCIUS 9., HÉTFŐ Adócsalás a gyanú a labdarúgóügynökök ellen Fiktív kifizetések A Christiano Ronaldo karrierjét egyengető portugál ügynök is gyanúsított lehet Fotó: AFP Világsztárok közvetítője is érintett? HÍREK Részegen autót lopott SZ1KÁNCS A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgattak ki egy helybeli férfit, aki részegen eltulajdonított egy személygépkocsit Szikáncson. A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető ez ,év március 4-én délután egy szikáncsi szórakozóhelyen italozott. Hazainduláskor lett figyelmes egy utcán parkoló autóra, amelyben benne volt az indítókulcs. Beszállt, majd elhajtott a Toyota Corolla típusú személyautóval. Alig indult el, a járőrök igazoltatták. Ennek során megállapították, hogy a jármű lopott, a sofőr pedig ittas. MW Ellopták a pulóverét KAZ1NCZBARCIKA Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság két 18 éves fiatallal szemben. A fiatalemberek 2019. december 27-én a hajnali órákban az egyik kazincbarcikai sörözőben kihasználták, hogy a pultos alszik, és ellopták a mobiltelefonját, a kabátját meg a pulóverét. A tolvajok a kocsma pultjából több mint húszezer forintot, valamint három liter pálinkát is magukkal vittek. A rendőrök a nyomozás során azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiúkat. MW Két éve, 2018 óta a spanyol csendőrség (Guardia Civil) két, Európa egyik legfontosabb játékosügynökségéhez köthető labdarúgóügynökök tevékenységét vizsgálta. Pénzmosás és adócsalás gyanújával folytattak eljárást ellenük - adta hírül az Europol. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu SPANYOLORSZÁG Az Europol támogatásával és a spanyol adóhivatallal együttműködésben a csendőrség öt büntetőeljárást indított. A következő hetekben több tucat tanút hívnak bírósági meghallgatásra az ügyben. A vizsgálat során kiderült, hogy a neves labdarúgóügynökök fiktív pénzátutalásokat szerveztek egy ciprusi labdarúgóklubon keresztül nagy összegű pénzmosás és adóelkerülés céljából. Az utalások csak papíron valósultak meg, és az ebből származó jogosulatlan nyereséget ezután olyan eszközökké alakították, amelyeket az ügynökök fantomcégek alatt jegyeztek, így leplezve személyazonosságukat. A fiktív átutalások megtörténtét követően a gyanúsítottak társaságok átláthatatlannak vélt hálózatát használták fel eszközök megszerzése céljából, miközben elrejtették a tulajdonjukat. Legalább tízmillió eurót utaltak Spanyolor-Házkutatást tartott a rendőrség Jorge Mendes otthonában egy folyamatban lévő pénzmosási ügy miatt. Az 54 éves ügynök mellett a hatóságoknak a Porto, a Benfica, a liszszaboni Sporting és a Braga együttese is látólörébe került a nyomozásban. A portugál ügynök Ronaldo mellett Jósé Mourinhónak a Portóból a Chelsea csapatához való „átigazolásában’’ is szerepet játszott, emellett több sztárjátékos is vele kötött szerződést a karrierje egyengetésére. Sajtóinformációk szerint a nyomozás célkeresztjében futballisták képeihez fűződő szellemi és felhasználási jogok állnak. szágba, és ott luxuseszközökbe, ingatlanokba és a jachtokba fektették be. Egy máltai „kapuőr” adószakértő társaság segített az ügynököknek és bűnözői hálózatuknak a pénzáramlás és az eszközök valódi tulajdonosainak leplezésében. A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak egy olyan bűnhálózat tagjai, amely Belgiumban, Cipruson és Szerbiában futballklubokat irányít. Államellenes propaganda miatt zárják börtönbe LOS ANGELES Korábbi filmjeinek „államellenes propagandája” miatt egyévi börtönbüntetésre ítélték a Nincs gonosz című Arany Medve-díjas film iráni rendezőjét. A The Hollywood Reporter értesülése szerint a hétvégén Berlinben díjazott Mohammad Raszulofnak Teheránban kell megkezdenie a büntetését. A rendező ügyvédje, Nasszer Zarafszan szerdán elmondta, az iráni hatóságok felszólították ügyfelét, hogy adja fel magát. Raszulofot három korábbi filmje miatt ítélték el, amelyekkel a bíróság szerint „rendszerellenes propagandát” fejtette ki. Az ügyvéd hozzátette: Raszulof fellebbez az ítélet ellen, különösen azért, mivel Iránban koronavírus-járvány dúl, és a hatóságok éppen most engedélyezték 54 ezer fogvatartottnak hogy átmenetileg hazatérjenek, mivel tartanak attól, hogy a vírus az ország börtönjeiben továbbterjed. Raszulof Nincs gonosz című filmje négy történetet dolgoz fel, amelyek a személyes szabadság kérdésével foglalkoznak a diktatúra körülményei között. A film elítéli az iráni politikai másként gondolkodók kivégzését. Az alkotás szombaton kapta meg a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. Raszulof nem vehetett részt a Berlinalén, mivel 2017 óta nem hagyhatja el hazáját. MW TELEVÍZIÓ-MŰSOR #3, 2020. MÁRCIUS 9., hETFO HiL KLUblHHMMHH dunawÖ rld^BBBB v! asat?VHHHHI M4 SPORlVHi 4.00 Győzike 4.40 Csapdába csalva © 7.15 Domovina 8.45 Mai hitvallások 9.40 Multiverzum-A 6.05 Jóbarátok© 7.40 A sas és a sárkány© 7.00 Sporthíradó Show© 5.10 Családi Titkok© 7.45 Ridikül© 9.10 Rome Reportstudomány határtalan! 6.35 Jóbarátok© 9.40 A három testőr © 7.30 Út Tokióba 4.50 Teleshop 6.15 Mokka© 8.40 Fogd a kezem!© Vatikáni híradó 10.15 A világ ősi városai® 7.00 Jóbarátok© 11.40 Az emlékek őre © 8.00 GÓÓÓII2 5.20 Barátok közt© 6.25 Tények Reggel 9.25 Don Matteo© 9.40 Mindenki Akadémiája 11.10 Ezer év szentjei® 7.35 Jóbarátok© 13.40 Az Éhezők Viadala 9.00 SPORT7 6.00 Reggeli© 6.55 Mokka© 10.25 Család-barát 10.15 Dokuzóna 11.40 Peru, Chile 8.05 Jóbarátok©-Akiválasztott 10.00 Sporthíradó 9.05 AsztroKlub 8.45 Mokkacino© 12.00 Déli harangszó 11.15 Angol nyelvű hírek 12.15 Kincsesládánk© 8.35 Agymenők© Befejező rész © 10.30 Vívó Budapest Grand 10.05 Teleshop 9.35 Teleshop 12.01 Híradó 11.35 Segítség, 12.45 Evangélium 9.00 Agymenők© 16.20 Oroszlánszív© Prix 12.15 Fókusz© 10.50 Az utolsó 12.35 Nemzeti Sporthíradó örököltem! © 13.20 RejtélyesXX.század-9.30 Szívek szállodája © 18.30 Godzilla© 11.30 UEFA Bajnokok Ligája 13.35 Drága zsaru© 12.50 A világ egy terített 12.50 V4 Híradó Kun Miklós műsora ® 10.25 Szívek szállodája© 21.00 Vírus© magazin örökösök © 12.00 Tények Délben asztal © 13.00 Híradó 13.50 Felsős 11.20 Doktor House© amerikai 12.00 Góóól!2 14.50 Bátrak 12.30 Walker, 13.20 A királynő szigetei © 13.20 Roma Magazin 14.25 Koronás sas© 12,20 Doktor House© katasztrófa film 1995 13.00 Sporthíradó földje © a texasi kopó© 14.15 A hegyi doktor © 13.50 Domovina 14.55 MMA portré 13.10 Castle© R.: Wolfgang Petersen 13.30 Jövünk! 16.00 Az én kis 13.30 Walker, 15.05 Sorsok útvesztője ® 14.20 Család-barát 16.00 Loire menti 14.10 Castle® Sz.: Dustin Hoffman, 14.00 Labdarúgó közvetítés családom © a texasi kopó© 16.00 Don Matteo® 15.55 Divat és dizájn © kastélyok © 15.05 Doktor House© Rene Russo, Morgan OTP Bank Liga: DVTK-17.10 Barátok közt® 14.30 DocMartin© 17.05 Ridikül© 16.30 Magyar Krónika 17.00 Ön is tudja?-16.05 Doktor House© Freeman, Kevin Spacey, Újpest FC mérkőzés 18.00 RTL Híradó 15.40 Amanda© 18.00 Híradó 17.00 Öt kontinens műveltségi vetélkedő 17.00 A mentalista© Cuba Gooding Jr. 16.00 Kosárlabda magazin-Esti kiadás 16.45 Remények 18.25 Nemzeti Sporthíradó 17.30 ízőrzők 17.30 Kult’30-Az értékes 18.00 Castle© 23.40 Egylélegzetnyire® 17.00 Sporthíradó 18.55 Fókusz© földje © 18.45 Fogd a kezem!® 18.05 ízőrzők félóra © 18.55 Castle® francia-kanadai sci-fi 2018 17.15 UEFA Bajnokok Ligája 20.10 Drága örökösök © 18.00 Tények 19.35 A hegyi doktor © 18.40 Itthon vagy! 18.05 Elképesztő Albánia © 19.55 Észbontók © . R.: Daniel Roby magazin 21.15 Bátrak földje© 18.45 Tények Plusz 20.30 Kékfény© 20.00 Zorán duettlemez-18.55 A nagy mítoszok © 21.00 Trauma Center © Sz.: Romain Duris 17.45 Felvezető műsor 22.20 Barátok közt© 19.30 Mintaapák© 21.30 A maffia bemutató 19.20 Vers mindenkinek amerikai akcióthriller 2019 1.30 Végzetes Jégkorong 23.05 XXI. század 20.10 Exatlon nyomában ® koncertje © 19.30 Szent helyek© R.: Matt Eskandari vágyakozás © 18.00 Jégkorong közvetítés-a legendák Hungary© 22.20 Kenó© 21.00 Híradó 20.30 M5 Híradó Sz.: Bruce Willis amerikai-angol film 2017 Erste Liga elődöntő velünk élnek® 22.40 Drágám, 22.30 Berlin ege alatt© 21.25 V4 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés...© 23.00 A nemzet aranya-R.: Jonathan Baker mérkőzés 23.35 RTL Híradó add az életed!© 23.30 Hogy volt!? 21.35 Ridikül© 21.50 Communitas Titkok könyve © Sz.: Nicolas Cage, Gina 20.10 Értékelő műsor- Késő esti kiadás • 0.00 Magánnyomozók© 0.30 4 összeesküvő 22.35 Mindenből egy van© fidelissima -1.40 Doktor House© Gershon, Nicky Whelan Jégkorong 0.15 Kapcsolat© 1.10 Walker, és 1 temetés © 23.30 M5 Híradó Szentpéterfa © 2.25 Castle© 3.45 Őrjítő magány © 20.45 Kézilabda magazin 1.20 Autogram© a texasi kopó © 1.25 Új idők, új dalai 0.00 Határtalanul 22.40 MüpArt 3.05 A mentalista® amerikai thriller 2009 21.45 Sporthíradó 2.05 CSI: A helyszínelők© 2.15 Az utolsó 1.50 Rúzs és selyem magyar© 0.10 Vers mindenkinek 3.50 Szívek szállodája © R.: Sean McConville 22.15 Kosárlabda magazin 3.10 Amerika zsaru© 2.15 OJD-Irodalom és 0.35 Hetedhét kaland 0.13 Kult’30-Az értékes 4.30 Sikersorozat© Sz.: Brittany Murphy, 23.10 3x8 legviccesebb 3.25 Tények Este könyv 26 percben 0.45 M2 matricákfélóra © 5.00 Sikersorozat© Thora Birch, Tammy 0.15 Vívó Budapest videói © 4.10 Csapdába csalva © 2.40 Mesterember Gyerekjáték 0.50 M5 Híradó 5.32 TV SHOP Blanchard, Marc Blucas Grand Prix K O (A Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 8.50 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 14.20 Most történik 14.33 Ma délután 14.35 Itthon vagy! 15.15 Most történik 15.35 Kék bolygó 16.15 Most történik 16.35 Magyar gazda 17.31 Esély 18.45 Ma este 19.05 Világ 21.25 V4 Híradó 23.20 Idegen nyelvű hírek 23.55 Ma éjjel 0.02 Záróhíradó ATV primebB MOZI+'V ■■ SPORT1 Minden fél órában hírekkel, híradóval 8.30 Paletta 9.05 Bayer show ® 10.30 Televíziós vásárlási müsorablak 11.05 A nyolcas ® 11.30 Budapesti srácok 12.30 Soroló 13.05 Panaszkönyv 14.05 Credo 15.30 Garázs 16.05 Vetítő ® 17.30 Plusz mínusz 18.30 Paletta 19.30 Magyarország élőben 20.05 Főhős ® 21.05 Sajtóklub 22.30 Címlap 23.05 Magyarország élőben 23.30 Plusz mínusz 0.30 Címlap 5.55 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.30 Columbo ® 23.40 Hazahúzó 0.30 Világhíradó 0.50 700as klub ® 1.20 Egyenes beszéd 2.20 A nap híre 3.00 Jakupcsek plusz© 5.00 NCIS: Los Angeles © 7.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 8.00 Don Matteo © 9.20 Hegyi doktor - Újra rendel © 10.25 A vidéki doktor ® 11.25 A klinika © 13.25 Charly, majom a családban © 15.35 Hegyi doktor - Újra rendel © 17.45 Don Matteo ® 19.00 Hawaii Five-0 © 21.00 Dr. Csont © 1.00 A szökés ® 2.00 Dr. Csont © 3.00 Dr. Csont © 4.00 Bűnös Chicago © 6.15 Teleshop 7.50 Bokszból jeles © 9.50 Én a vízilovakkal vagyok © 11.50 Kémek hídja © 14.45 Total Recall - Az emlékmás © 17.00 Die Hard 5. - Drágább, mint az életed © 19.00 Momentum © 21.00 Orvlövész © 23.45 Sicario - A bérgyilkos ® 2.15 Beowulf - A sötétség harcosa © 8.00 Tények Reggel © 8.35 Több mint Testőr © 8.45 Kórházi történetek © 9.45 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban ® 13.10 Mintaapák © 14.00 Magánnyomozók © 15.00 Csapdába csalva © 16.10 Tények © 16.40 Családi Titkok © 18.50 Magánnyomozók © 21.00 Jóban Rosszban © 22.10 Tények Este © 22.40 ízek, imák, szerelmek © 1.40 Veled is megtörténhet! © 2.50 Magánnyomozók © 7.30 Labdarúgás: Bundesliga 8.00 Labdarúgás 8.30 Tempó-magazin 9.00 Televíziós vásárlás 10.00 Labdarúgás: Bundesliga 12.00 Kézilabda Bajnokok Ligája 13.45 Kézilabda Bajnokok Ligája 15.45 Harmadik félidő 17.15 Labdarúgás 18.15 Mai helyzet 18.30 Labdarúgás: Bundesliga 19.30 Germánia 20.30 Labdarúgás: Bundesliga 22.30 Kézilabda 23.00 Darts: UK Open 3.00 Ökölvívás 10.30 Martha Stewart © 11.00 Antonio © 11.30 A boldogság receptjei Marketával és Honzával © 11.50 Jamie © 12.25 Húsimádók klubja © 12.55 Hugh © 13.25 A boldogság receptjei © 13.55 Egy sima, egy fordított © 14.25 Jó szakács, rossz szakács © 14.55 Martha Stewart® 15.25 Álomtorták © 15.55 Anna Ok son ® 16.25 Jamie ® 17.00 A séf kedvence © 17.30 A séf kedvence © 18.00 Húsimádók klubja ©